A kukorica a perjefélék családjába tartozó, lágy szárú, egylaki, váltivarú, egynyári növény. :Magassága akár három méter is lehet, általában a torzsavirágzatán fejlődő szemterméséért termesztjük. Amerikában őshonos, Európába Kolumbusz közvetítésével került. Onnan a 16. században a spanyol, portugál kereskedők vitték, terjesztették el Ázsiába, Afrikába. A hollandok, angolok kezdték termeszteni később Ausztráliában. Ma a legnagyobb területen termesztett szántóföldi növényünk.
A kukorica eredete
Zea diploperennis, vagyis évelő teozinte, a kukorica-ős státusz legvalószínűbb jelöltje.
Ez a háziasított növény önmagában szaporodásra képtelen. Magjai nagyméretűek és túl sok van belőlük, ezért a lehulló magvakból kikelő csírák egymást fojtják meg. A termesztett kukorica minden ma létező fajtáját emberi tevékenység (nemesítés) hozta létre. A kukorica ősének tekintetében két alapvető elmélet létezik. Az egyik szerint a Mexikóban és Közép-Amerikában honos egynyári teozinte (Zea mexicana)[m 1] nevű pázsitfűféle az őse. 1959-ben Paul C. Mangelsdorf ettől teljesen eltérő elméletet vetett fel, miszerint minden mai kukorica a pelyvás kukorica azóta kihalt vadon termő fajtájából jött létre. Ezen elmélet szerint az egynyári teozinte is a pelyvás kukorica és a tripsacum nevű pázsitfű hibridizációjával alakult ki. Mangelsdorf 1979-ben az évelő teozinte második faja (Zea diploperennis) felfedezésével módosította elméletét. Eszerint a mai kukoricák és az egynyári teozinte is a pelyvás kukorica és az évelő teozinte hibridizációjával alakult ki.
A mai kukoricák és az egynyári teozinte még mindig könnyen hibridizálhatók. Mindkettő 10 pár homológ kromoszómát tartalmaz. A hibridek termékenyek. Az évelő teozinték közül csak a Zea diploperennis diploid, a többi tetraploid. A tetraploid teozinte és a diploid kukorica hibridje kizárólag triploid lesz, és rendszerint terméketlen.
Az eddig talált legidősebb kukoricamaradványok a Teohuacán-völgy egyik barlangjából kerültek elő, és körülbelül hatezer évesek. A szemek pelyvásak és kis méretűek. A nagyszámú (25000-re tehető) kukoricalelet mellett eddig egyetlenegy teozinte-lelet sem került elő, ezért az egynyári teozinte elmélete nem bizonyítható. Richard S. MacNeish megfogalmazásában: „Egyetlen szem teozinte sincs, amelynél ne találhatnánk idősebb kukoricaszemet, így egyetlen bizonyíték sincs arra, hogy a teozinte fejlődött kukoricává”.
Elnevezései és eredetük
A magyar kukorica szó valószínűleg a szerb és horvát kukuruz szóból származik, amelynek további eredete ismeretlen. Valószínűleg magyar közvetítéssel került a muravidéki (vend) nyelvbe kukurca néven. Ezt a nyelvet a szlovén dialektusai között tartják számon, amelyben azonban a koruza szó ismét horvát hatásra enged következtetni. A növényt egész Közép- és Kelet-Európában hasonlóan nevezik, pl.: ausztriai német Kukuruz, cseh kukuřice, lengyel kukurydza, orosz кукуруза (kukuruza), román nyelvjárási cucuruz, szlovák kukurica, ukrán кукурудза (kukurudza).
Származási helyét Kis-Ázsiának gondolták, mivel feltehetően onnét érkezett Közép-Európába, de John Gerard már 1597-ben tisztázta hogy a "törökbúza" származási helye Amerika.
A korábban elterjedt tengeri elnevezés a 16. század óta használt tengeri búza kifejezésből rövidült le a 19. században. Az elnevezés arra utal, hogy a növény a tengeren túlról került hozzánk. A növény másik gyakori régi neve a törökbúza volt, amelyet az erdélyi magyarok ma is használnak. E név onnan ered, hogy miután a spanyol kereskedők elterjesztették a növényt az Oszmán Birodalomban, az onnan jutott el a magyarlakta területekre. Emellett korábban az indiai búza és szerecsenbúza nevek is előfordultak. Egyes más nyelveken a kukoricát szintén a „búza” vagy „gabona” névvel illetik, amelyhez - többnyire aszerint, hogy egykor melyik országból eredeztették - megkülönböztető jelzőt csatoltak, így például az angol nyelvterület jelentős részén Indian corn (rövidítve corn, eredetileg „indiai gabona” - ma már inkább „indián gabona” értelemben) a francia nyelvterület egy részén blé d'Espagne („spanyol gabona”), blé de Turquie („török gabona”) vagy blé d'Inde („indiai gabona”), olaszul pedig granturco („török búza”). Érdekes, hogy a „török búza” neve törökül misir, azaz „egyiptomi”.
A székely, kalotaszegi, bihari és bánsági nyelvjárásban a kukorica neve málé, csős, csöves, csöves-málé. Az erdélyi magyarok egyébként ugyanígy nevezik a kukoricalisztet („málé” vagy „máléliszt”) és az abból készült édes lepényt („málé”, „málés tészta”, „tejesmálé”), sok helyen pedig a puliszkát is. Más magyar vidékeken inkább csak a kukoricamálé kifejezést használják, ami kukoricalepényt jelent. A szó a román mălai („kukoricaliszt”, „kukoricalepény”) átvétele. Ez eredetileg kölest jelentett, majd ahogy a kukorica átvette a köles helyét az étkezésben, módosult a szó jelentése is. :A málé, málé szájú kifejezést a bárgyú emberre is használják, ami a máléval teletömött szájú ember arckifejezéséből veszi az eredetét.
A kukoricamálé vagy puliszka Magyarországon a 20. század első felének ínséges ideiben mindennapi ételnek számított, de második világháborút követően ez az ételfajta szinte eltűnt, ujabban ismét felkapott köretnek minősül.
A kukorica nővirágzatát, a bibét és a szokatlanul hosszú bibeszálakat, hétköznapi nevein kukoricabajusznak, kukoricahajnak szokták nevezni.
Morfológiája
A kukorica genetikai változatossága alaktanában is visszaköszön. A több ezer különböző típusú és fajtájú kukorica között rendkívüli méret-, alak- és színbeli változatosság látható. :Változatosságukat jól szemlélteti méretük. Egyes típusai az egy méteres magasságot is alig érik el, míg Közép-Amerikában 12 m magas növényekről is van tudomásunk. A csövek alakjára, méretére, szemek színére és alakjára is számtalan variáció létezik.
Csíranövény
A kukorica csíranövénye a szemtermésből való kikelés után két irányba növekszik. A függőlegesen lefelé növő gyököcskéből (radicula) csíragyökér alakul ki. Ennek tengelye a csak rövid ideig élő főgyökér, ezzel párhuzamosan elkezdődik a mellékgyökerek kifejlődése a szikközépi szárból, a mesocotylból. A szikközépi szár a szemtermés belsejében ívelten hajlik.
Ellentétes irányú a növekedése a rügyecskéből (pumula) kialakuló csírahajtásnak. A növekedés folytán a talajfelszín felett a hajtáskezdemény felszakítja a rügyhüvelyt, így tűnnek elő az első lomblevelek, melyek már fotoszintézisre alkalmasak, megfelelő mennyiségű táplálékkal látják el a növényt, így megszűnik a csíraállapot.
Gyökérrendszer
A kukorica gyökérrendszere bojtos mellékgyökérrendszer. A teljes gyökérrendszer optimális körülmények között több mint 2 méter mélyre hatol le, oldalirányban 1-1,5 m növekedésre képes.
Gyökereit elsődleges, illetve járulékos gyökerekre osztjuk az alapján, hogy az adott gyökér kaliptrogén eredetű-e vagy sem. A gyököcskéből kialakuló gyökereket nevezzük elsődleges gyökereknek, a kukorica esetében ez kizárólag a főgyökér, mely a fejlődés korai szakaszában megszűnik működni, így helyét és feladatait a járulékos gyökerek veszik át. A szikközépi szárból eredő gyökerek már korán megkezdik működésüket, tehermentesítve a főgyökeret. A szár földalatti részén lévő szárcsomókból eredő gyökerek nagy jelentőséggel bírnak a növény tápanyag- és vízfelvételében. A járulékos gyökerek harmadik csoportját az ún. harmatgyökerek, vagy támasztógyökerek adják, melyek a szár talajfelszín feletti nóduszaiból erednek, elsődleges szerepük pedig a növények stabilitásának biztosítása, a támasztás, ezenkívül e gyökerek is bekapcsolódnak a víz- és tápanyagfelszívásba.
Gyógyhatása(i): A kukorica bibéje belsőleg elsősorban húgyúti problémákra - hólyaghurut, húgyúti gyulladások, vese eredetű folyadék-visszatartás, vesekő - javasolt. - Köszvényre is ajánlott. - A kukorica hajszálgyökereit hatásosnak tartják koszorúér-problémák esetén, de ma már ritkán alkalmazzák. - Az el nem szappanosítható zsíranyagot ínygyulladás kezelésére tanácsolják. - A kozmetikában a kukoricát bőrnyugtató, revitalizáló-, hidratáló- és ránctalanítószerként tartják számon.
A legkülönbözőbb éghajlati adottságú területeken is termesztik. Két fő változata az őszi és a tavaszi árpa. Az őszi árpát főleg takarmányozási céllal termesztik, míg a tavaszi árpának az emberi táplálkozásban van vitathatatlan jelentősége, a sörgyártás egyik alapanyaga.
Az Amflora egy genetikailag módosított keményítőburgonya fajta, amely a BASF Plant Science tulajdonában van. (hivatalos név EH92-527-1, EU-szintű BPS-25271-9) Az Amflora burgonyákban a keményítő amilopektint és amilózt is tartalmaz. Az amilopektin fontos ipari nyersanyagforrás, de felhasználás előtt az amilóztól külön kell választani. Az Amflorában RNS-interferencia segítségével működésképtelenné tették az amilózt termelő gént, így az elválasztási folyamat szükségtelenné válik, amivel energia, víz és nyersanyag spórolható meg.
Termelésbe az Amflora csak az EU jóváhagyása után kerül, mert e világ burgonyakeményítő termelésének 80%-a innen származik. A burgonyakeményítő legfontosabb termelő és feldolgozó országai: Németország, Hollandia, Franciaország Dánia, Lengyelország és Svédország.
Az Amflora nem mérgező, de a nagy keményítőtartalma miatt olyan „lisztesen fővő”, hogy konyhatechnikailag nem használható.
Könnyen alkalmazkodik a különböző ökológiai feltételekhez. Az északi félgömb mérsékelt éghajlati övében termesztik, elsősorban kenyérnövényként. Az éghajlati adottságoktól függően termesztenek őszi, illetve tavaszi búzát. Egyre jelentősebbek a durumbúzák, melyek lehetnek tavaszi, illetve járó típusúak.
A hűvösebb, csapadékosabb éghajlatot kedveli, gyengébb minőségű talajban is megterem, valamint a hideget, és a hosszabb telet is jobban bírja, mint a búza. Termésátlaga, Termésminősége elmarad a búzától, ennek oka egyrészt a poliploidizáció hiánya.
A búza és a rozs keresztezéséből kialakított állandósult hibrid, nevét is e két növény tudományos nevének összevonásából kapta. Általában takarmánygabona-növénynek termesztik.
Nagy energia-tartalmú takarmánynövény. Etetik abraktakarmányként, de silózva, kukoricaszilázsként is. A gabonafélék közt legnagyobb a terméspotenciálja. Melegigényes növény.
A kender az egyik legősibb ipari növény. Az ember már az újkőkorszakban ismerte. Kezdetektől fogva nem táplálkozási céllal, hanem rostjáért termesztették. A fonalkészítés az egyik legrégebben űzött, máig fennmaradt foglalkozás.
A lenrostokat a lennövény szárából nyerik. 70–120 cm magas, világoskék vagy fehér virágú. Egynyári növény, 90-120 napos vegetációval. Vetés Május vége, április eleje. Szára egyenes és merev. 3 fajtája van: rostlen, olajlen, kéthasznú len.
szubtrópusi és trópusi monszunterületeken termesztik. Két fajtát különböztetünk meg vízi (vízigénye a tenyészidőszakban óriási) és hegyi rizst. A hegyi rizst a magasabb fekvésű területeken termesztik, öntözést nem igényel. A rizs növekedése alatt nagy meleget, érés idején szárazságot igényel. A rizs termesztése nagyon munkaigényes folyamat.
Fontos táplálékunk, emellett takarmányozásban is fontos szerepet játszik. Jó biológiai értékű, magas E-vitamin tartalmú. Szalmáját is takarmányként használják. Gyakran termesztik keverék-zöldtakarmányként borsóval, bükkönnyel párosítva.
A cukorrépa (a cukornád és cukorcirok mellett) a világon a legjelentősebb termesztett, cukortartalmú ipari növény. A cukorrépa a mérsékelt éghajlati övezetre jellemző, hő- és csapadékigénye a cukornádhoz viszonyítva csekély. A cukorrépa mélyen gyökerező tulajdonsága miatt az alsóbb (1–2 méter közötti) talajrétegek vízkészletéből is sokat képes felhasználni.
A cirok más néven cil, csil vagy cirköles, Erdélyben tatárka, a perjefélék családjába tartozó növénynemzetség mintegy kétszáz fajjal. Mivel ezek közül több keresztezhető, a nemzetség rendszertani felosztása messze nem egyértelmű: amit egyes szerzők önálló fajnak tekintenek, az másoknál csak változat stb. Különböző célokra több faját termesztik.
(Glycine max, Syn: Szójabab) vagy egyszerűen szója,
Kelet-Ázsiában honos, a hüvelyesek családjába tartozó lágyszárú, egynyári haszonnövény. Neve a japán sóju - szójaszósz jelentésű szóból ered. Az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet azonban nem a hüvelyesek, hanem az olajos magvak közé sorolja, mert ez a legfontosabb olajnövény. A világ mezőgazdasági termelőterületének 6%-át vetik be vele, amelyen 2010-ben 265 millió tonna termett.
Peruban és Mexikóban őshonos, és az amerikai indiánok régóta termesztett növénye. Európába dísznövényként került a XVI. században, majd kb. 200 éve felfedezték, hogy kiváló olaj készíthető belőle. Ettől az időtől kezdve nemesítésére igen nagy gondot fordítottak. Napjainkban a táplálkozási szokások változásával előtérbe került a növényi olajok fogyasztása, melynek eredményeként a napraforgó termesztése is nagy fontossággal bír.
A földimogyoró vagy amerikaimogyoró a kétszikűek osztályába a hüvelyesek rendjébe és a pillangósvirágúak családjába tartozó faj. Neve ellenére nem a mogyoró (Corylus) nemzetség faja, s a mogyorókkal való rokonsága is meglehetősen távoli. Jóval közelebbi rokonságban áll például a borsóval vagy a babbal, mivel mindhárman a bükkönyformák közé tartoznak. trópusi és szubtrópusi területeken terjedt el.
Az olajpálma vagy afrikai olajpálma az egyszikűek osztályának a pálmavirágúak rendjébe, ezen belül a pálmafélék családjába tartozó, egyenlítői területekre jellemző faj.
Előbb a vadon növő fákat használták, majd a XIX. században (ekkor kezdett fellendülni a gumiipar) Brazíliában jelentek meg az első kaucsukfa-ültetvények. Jelenleg a világon termelt kaucsuk 70%-át három ország adja: Thaiföld, Malajzia, Indonézia.
Tejnedvének viszonylag magas kaucsuktartalma miatt termesztik (Szu). A gumipitypang ironizáló, gunyoros névként született meg az 1950-es évek elején a Rákosi-korszakban, amikor a politika sikertelenül kísérelte meg a növény termesztését Magyarországon.
A szentjánoskenyeret az élelmiszeriparban, állatok takarmányaként, kozmetikában és papírgyártásban egyaránt felhasználják. Héjának őrleményéből erjesztett italokat, kávépótszert készítenek. Igen pontos súlyú magvaival egykor gyémántot és aranyat is mértek (1 mag ~ 1 karát).
A közönséges jegenyefenyő Európa hegyvidékeinek erdőalkotó fája; a legnagyobb termetű európai fenyő. Fáját főként az építőiparban, bányászatban stb. hasznosítják.
Mivel a növény termős torzsavirágzata igen mutatós, száraz kötészeti összeállítások része. A leveleket hordódongák réseinek tömítésére használják, régebben a szárak tetőfedésre is szolgáltak. A levélrostok a juta pótlására, valamint a kenderhez és a lenhez töltőanyagnak alkalmasak. A termés puha gyapját vattaként, matracok és párnák tömésére is alkalmazták. Még a keményítőben gazdag gyöktörzsét, megfőzve fogyasztották, megpörkölve pedig kávépótlóként használták:
Díszítőértékét, nagyobb összefüggő növényfelület, valamint barna színű buzogányra emlékeztető termései adják. Hasznos növény, mivel szűri a vizet, és az algásodást is gátolja.