A perjefélék családjába tartozik, azaz egy nagyra nőtt fűféle. A szárának nedve és a magja fogyasztható, egynyáriként tarthatjuk a kertben.
A cukorcirok hazánkban kevéssé ismert, mellőzött gabonafajta, de valójában sokoldalúan hasznosítható, és a kukoricához hasonlóan a kiskertekben is kiválóan termeszthető.
A növény szárának magas a cukortartalma, amely préseléssel könnyen kinyerhető, és bioetanol előállításra használható.
1 kg szacharózból 538-700 g, vagy 648-843 l bioetanolt lehet kinyerni. A szár két részből épül fel, mégpedig a külső támasztó szövetekből, amely nagy cellulóz-, és igen alacsony erjeszthető cukortartalmú (0,51%). A belső szivacsszerű bélrész 14% száraz rostanyagot és 86% levet és benne 15-17% erjeszthető cukrot tartalmaz. A szárban található cukortartalom mennyisége nagymértékben függ az évhatástól, és a választott fajtától is. Hűvös és csapadékos évben a szárban mérhető cukor mennyiség csupán 8-10% körüli.
Az Ázsiai kontinens számos országában a cirokra mind potenciális bioenergetikai alapanyagra tekintenek. Ezen országokban az egész évben rendelkezésre álló magas hőmérsékletnek és csapadékos időjárásnak köszönhetően egy évben kétszer is lehetőség nyílik a betakarítására. Betakarítás során a bugát eltávolítják a szárról, és a szárat lelevelezik. A bugának fontos szerepe van a humán élelmezésben, mivel belőle nagy tápértékű liszt készíthető, amely glutént nem tartalmaz, így a lisztérzékenyek is biztonsággal fogyaszthatják.
A levelek cukortartalma rendkívül alacsony, ezért nem érdemes a száron hagyni őket. A leveleket elégetik vagy biogázként hasznosítják, és ezzel biztosítják a technológiai folyamatokhoz szükséges hőt és villamos energiát. A szárat ezután préselik, amely során a szárban található lé 65-75% eltávozik. A ciroklevet ezután fermentációs tartályokba vezetik, ahol megtörténik az alkohol erjesztése).
A cukorcirok felhasználásának egyik leggazdaságosabb módjának az etanol előállítást tartja. Az első generációs bioüzemanyag előállításon kívül a második generációs bioüzemanyagok nyersanyaga is lehet a cukorcirok.
Alkoholt ipari méretekben cellulózból annak savas hidrolízisével az 1. és a 2. világháborúban állítottak elő, s ezt a technológiát az 1940-es évek végén továbbfejlesztették. Napjainkban a ligno-cellulóz alapú bioetanol gazdaságilag versenyképes lehet a kukorica-keményítőből gyártott etanollal szemben. A cirok szára jól bontható cellulózzal és hemicellulózzal is rendelkezik. A szárban található cellulóz mennyisége 206-265 g/kg, a hemicellulóz pedig 159-191 g/kg.
A gyomfertőzés megakadályozásának módjai: a mechanikai, a vegyszeres gyomirtás, vagy ezek kombinált alkalmazása.
A leggyakoribb kártevők a levéltetvek (Rhopalosiphon maydis, Sypha maydis). 2–4 mm hosszúságú, nagyobbrészt zöld, fekete vagy sárgás szipókás állatok. A növényen a tetvek nagy tömegben, telepeken helyezkednek el, és szívásukkal a tápanyagot elvonják. Ennek hatására a levelek zsugorodnak, sodródnak, gyakran megjelenik a korompenész, és elszáradnak. A növény a fejlődésben megáll, súlyos fertőzés esetén elszárad.[1]
A legkülönbözőbb éghajlati adottságú területeken is termesztik. Két fő változata az őszi és a tavaszi árpa. Az őszi árpát főleg takarmányozási céllal termesztik, míg a tavaszi árpának az emberi táplálkozásban van vitathatatlan jelentősége, a sörgyártás egyik alapanyaga.
Az Amflora egy genetikailag módosított keményítőburgonya fajta, amely a BASF Plant Science tulajdonában van. (hivatalos név EH92-527-1, EU-szintű BPS-25271-9) Az Amflora burgonyákban a keményítő amilopektint és amilózt is tartalmaz. Az amilopektin fontos ipari nyersanyagforrás, de felhasználás előtt az amilóztól külön kell választani. Az Amflorában RNS-interferencia segítségével működésképtelenné tették az amilózt termelő gént, így az elválasztási folyamat szükségtelenné válik, amivel energia, víz és nyersanyag spórolható meg.
Termelésbe az Amflora csak az EU jóváhagyása után kerül, mert e világ burgonyakeményítő termelésének 80%-a innen származik. A burgonyakeményítő legfontosabb termelő és feldolgozó országai: Németország, Hollandia, Franciaország Dánia, Lengyelország és Svédország.
Az Amflora nem mérgező, de a nagy keményítőtartalma miatt olyan „lisztesen fővő”, hogy konyhatechnikailag nem használható.
Könnyen alkalmazkodik a különböző ökológiai feltételekhez. Az északi félgömb mérsékelt éghajlati övében termesztik, elsősorban kenyérnövényként. Az éghajlati adottságoktól függően termesztenek őszi, illetve tavaszi búzát. Egyre jelentősebbek a durumbúzák, melyek lehetnek tavaszi, illetve járó típusúak.
A hűvösebb, csapadékosabb éghajlatot kedveli, gyengébb minőségű talajban is megterem, valamint a hideget, és a hosszabb telet is jobban bírja, mint a búza. Termésátlaga, Termésminősége elmarad a búzától, ennek oka egyrészt a poliploidizáció hiánya.
A búza és a rozs keresztezéséből kialakított állandósult hibrid, nevét is e két növény tudományos nevének összevonásából kapta. Általában takarmánygabona-növénynek termesztik.
Nagy energia-tartalmú takarmánynövény. Etetik abraktakarmányként, de silózva, kukoricaszilázsként is. A gabonafélék közt legnagyobb a terméspotenciálja. Melegigényes növény.
A kender az egyik legősibb ipari növény. Az ember már az újkőkorszakban ismerte. Kezdetektől fogva nem táplálkozási céllal, hanem rostjáért termesztették. A fonalkészítés az egyik legrégebben űzött, máig fennmaradt foglalkozás.
A lenrostokat a lennövény szárából nyerik. 70–120 cm magas, világoskék vagy fehér virágú. Egynyári növény, 90-120 napos vegetációval. Vetés Május vége, április eleje. Szára egyenes és merev. 3 fajtája van: rostlen, olajlen, kéthasznú len.
szubtrópusi és trópusi monszunterületeken termesztik. Két fajtát különböztetünk meg vízi (vízigénye a tenyészidőszakban óriási) és hegyi rizst. A hegyi rizst a magasabb fekvésű területeken termesztik, öntözést nem igényel. A rizs növekedése alatt nagy meleget, érés idején szárazságot igényel. A rizs termesztése nagyon munkaigényes folyamat.
Fontos táplálékunk, emellett takarmányozásban is fontos szerepet játszik. Jó biológiai értékű, magas E-vitamin tartalmú. Szalmáját is takarmányként használják. Gyakran termesztik keverék-zöldtakarmányként borsóval, bükkönnyel párosítva.
A cukorrépa (a cukornád és cukorcirok mellett) a világon a legjelentősebb termesztett, cukortartalmú ipari növény. A cukorrépa a mérsékelt éghajlati övezetre jellemző, hő- és csapadékigénye a cukornádhoz viszonyítva csekély. A cukorrépa mélyen gyökerező tulajdonsága miatt az alsóbb (1–2 méter közötti) talajrétegek vízkészletéből is sokat képes felhasználni.
A cirok más néven cil, csil vagy cirköles, Erdélyben tatárka, a perjefélék családjába tartozó növénynemzetség mintegy kétszáz fajjal. Mivel ezek közül több keresztezhető, a nemzetség rendszertani felosztása messze nem egyértelmű: amit egyes szerzők önálló fajnak tekintenek, az másoknál csak változat stb. Különböző célokra több faját termesztik.
(Glycine max, Syn: Szójabab) vagy egyszerűen szója,
Kelet-Ázsiában honos, a hüvelyesek családjába tartozó lágyszárú, egynyári haszonnövény. Neve a japán sóju - szójaszósz jelentésű szóból ered. Az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet azonban nem a hüvelyesek, hanem az olajos magvak közé sorolja, mert ez a legfontosabb olajnövény. A világ mezőgazdasági termelőterületének 6%-át vetik be vele, amelyen 2010-ben 265 millió tonna termett.
Peruban és Mexikóban őshonos, és az amerikai indiánok régóta termesztett növénye. Európába dísznövényként került a XVI. században, majd kb. 200 éve felfedezték, hogy kiváló olaj készíthető belőle. Ettől az időtől kezdve nemesítésére igen nagy gondot fordítottak. Napjainkban a táplálkozási szokások változásával előtérbe került a növényi olajok fogyasztása, melynek eredményeként a napraforgó termesztése is nagy fontossággal bír.
A földimogyoró vagy amerikaimogyoró a kétszikűek osztályába a hüvelyesek rendjébe és a pillangósvirágúak családjába tartozó faj. Neve ellenére nem a mogyoró (Corylus) nemzetség faja, s a mogyorókkal való rokonsága is meglehetősen távoli. Jóval közelebbi rokonságban áll például a borsóval vagy a babbal, mivel mindhárman a bükkönyformák közé tartoznak. trópusi és szubtrópusi területeken terjedt el.
Az olajpálma vagy afrikai olajpálma az egyszikűek osztályának a pálmavirágúak rendjébe, ezen belül a pálmafélék családjába tartozó, egyenlítői területekre jellemző faj.
Előbb a vadon növő fákat használták, majd a XIX. században (ekkor kezdett fellendülni a gumiipar) Brazíliában jelentek meg az első kaucsukfa-ültetvények. Jelenleg a világon termelt kaucsuk 70%-át három ország adja: Thaiföld, Malajzia, Indonézia.
Tejnedvének viszonylag magas kaucsuktartalma miatt termesztik (Szu). A gumipitypang ironizáló, gunyoros névként született meg az 1950-es évek elején a Rákosi-korszakban, amikor a politika sikertelenül kísérelte meg a növény termesztését Magyarországon.
A szentjánoskenyeret az élelmiszeriparban, állatok takarmányaként, kozmetikában és papírgyártásban egyaránt felhasználják. Héjának őrleményéből erjesztett italokat, kávépótszert készítenek. Igen pontos súlyú magvaival egykor gyémántot és aranyat is mértek (1 mag ~ 1 karát).
A közönséges jegenyefenyő Európa hegyvidékeinek erdőalkotó fája; a legnagyobb termetű európai fenyő. Fáját főként az építőiparban, bányászatban stb. hasznosítják.
Mivel a növény termős torzsavirágzata igen mutatós, száraz kötészeti összeállítások része. A leveleket hordódongák réseinek tömítésére használják, régebben a szárak tetőfedésre is szolgáltak. A levélrostok a juta pótlására, valamint a kenderhez és a lenhez töltőanyagnak alkalmasak. A termés puha gyapját vattaként, matracok és párnák tömésére is alkalmazták. Még a keményítőben gazdag gyöktörzsét, megfőzve fogyasztották, megpörkölve pedig kávépótlóként használták:
Díszítőértékét, nagyobb összefüggő növényfelület, valamint barna színű buzogányra emlékeztető termései adják. Hasznos növény, mivel szűri a vizet, és az algásodást is gátolja.