A közönséges jegenyefenyő Európa hegyvidékeinek erdőalkotó fája; a legnagyobb termetű európai fenyő.
Az északi flórabirodalom növényeként Közép-Európa hegyvidékein fontos erdei fa. A természetes tűlevelű erdőségekben Közép-Európában gyakori, de megjelenik még Franciaországban, Korzikán és a Balkán-félsziget magas hegységeiben is. Kontinentális éghajlaton, illetve hegyvidékeken nagy területeken él:
- az Alpokban 300-400 métertől 1700 méterig,
- a Kárpátokban 1130 métertől 1470 méterig,
- délen (Balkán, Appenninek, Pireneusok) 1950 méterig.
Jelenlegi elterjedési területére a Würm-glaciális után, délről települt be. Értékes fája miatt több európai országban (Svájc, Lengyelország, Ausztria, Szerbia) nagy területeken termesztik. A Mátrában megtalálhatóak állományai.[1]
Főleg a bükkel és a lucfenyővel társul a bükkös és a lucos öv határán, elegyfaként – délen csak a hegységekben, északon a sík- és dombvidéken, 400–900 méter között is.
Eredeti termőhelyein 50-60 méter magasra nő; törzsének átmérője eléri a másfél–két métert. Törzse többnyire erős, egyenes. A kéreg sima, szürke, később egyre repedtebb; főleg a fiatalabb fákon néha gyantacsomók jelennek meg.
Örökzöld koronája fiatalon karcsú, kúpos, idősebb korában a lucfenyőtől eltérően lecsapott csúcsos. Szabályos örvökben növő ágai majdnem vízszintesek. A fa csúcsán növő ágak vezérhajtásai kissé csillogóak; az érett hajtások szürkék, szőrösek.
A mintegy 3 cm-es, fénylő sötétzöld tűlevelek laposak, a szélük ép. Válluk keskenyedő, csúcsuk lekerekített vagy bemetszésszerűen kicsípett. Fonákukon két ezüstfehér viaszcsík húzódik végig (légcserenyílásokkal és viaszpettyekkel). A csavarvonalban növő tűk sora kétfelé fésűszerűen áll; a spirális elrendeződés főleg az oldalhajtásokon szembetűnő. A felső ágakon a tűlevelek felhajlók, merevek.
Egylaki növény, virágai a korona felső harmadában nyílnak. A rügyek fiatalon zöldes-, éretten vörösbarnák, oválisak, nem gyantásak. Április-májusban virágzik. A hajtásvégeken nyíló termős virágok 25–30 mm hosszúak, felállóak, világoszöldek. A sárga, hengeres porzós virágok csoportosan erednek az előző évi hajtások közepe táján, a tűlevelek hónaljában. Hengeres termő toboza 15–20 cm hosszú, mindvégig felálló, eleinte (különösen a pikkelyek szegélye felé) bordó árnyalatú zöld, majd narancs barna, megérve halványbarna, tompa csúcsú. Ép szélű termőpikkelyei lekerekítettek, a fedőpikkelyek széle fogas; ezek hegyes nyúlványokként (ligula) állnak ki a termőpikkelyek közül. A zászlós magvak októberre beérnek, de csak a következő évben szóródnak ki. A harmadik évben maga a toboz is leesik, és csak az orsója marad meg az ágon.
Üde, hűvös éghajlatot, közepesen laza talajt kíván. Fiatalon lassan nő, majd hirtelen nekiered. A magánosan álló fák törzséről a talajig ágak nőnek; erdőben az idősebb fák felkopaszodnak.
Gyökerei mélyre hatolnak. Ezért egyrészt vastag talajtakarót kíván, másrészt az átültetést rosszul tűri.
Hajtásait a késő tavaszi fagyok néha károsítják, de gyorsan regenerálódik.
Fáját az építőiparban hasznosítják, emellett Nyugat-Európa klasszikus karácsonyfája, mivel ágrendszere sűrű, lombozata a lucénál ritkásabb, tűlevelei pedig nem hullanak le, és színüket is jól tartják. :Magyarországon meglehetősen ritka és drága.
Nagyobb kertekben, parkokban díszfának különösen szabadon álló példányai mutatósak.
Illóolaját izom- és reumás fájdalmak mérséklésére masszázs- és fürdőkészítményekben, valamint bedörzsölőszerekben alkalmazzák.
A legkülönbözőbb éghajlati adottságú területeken is termesztik. Két fő változata az őszi és a tavaszi árpa. Az őszi árpát főleg takarmányozási céllal termesztik, míg a tavaszi árpának az emberi táplálkozásban van vitathatatlan jelentősége, a sörgyártás egyik alapanyaga.
Az Amflora egy genetikailag módosított keményítőburgonya fajta, amely a BASF Plant Science tulajdonában van. (hivatalos név EH92-527-1, EU-szintű BPS-25271-9) Az Amflora burgonyákban a keményítő amilopektint és amilózt is tartalmaz. Az amilopektin fontos ipari nyersanyagforrás, de felhasználás előtt az amilóztól külön kell választani. Az Amflorában RNS-interferencia segítségével működésképtelenné tették az amilózt termelő gént, így az elválasztási folyamat szükségtelenné válik, amivel energia, víz és nyersanyag spórolható meg.
Termelésbe az Amflora csak az EU jóváhagyása után kerül, mert e világ burgonyakeményítő termelésének 80%-a innen származik. A burgonyakeményítő legfontosabb termelő és feldolgozó országai: Németország, Hollandia, Franciaország Dánia, Lengyelország és Svédország.
Az Amflora nem mérgező, de a nagy keményítőtartalma miatt olyan „lisztesen fővő”, hogy konyhatechnikailag nem használható.
Könnyen alkalmazkodik a különböző ökológiai feltételekhez. Az északi félgömb mérsékelt éghajlati övében termesztik, elsősorban kenyérnövényként. Az éghajlati adottságoktól függően termesztenek őszi, illetve tavaszi búzát. Egyre jelentősebbek a durumbúzák, melyek lehetnek tavaszi, illetve járó típusúak.
A hűvösebb, csapadékosabb éghajlatot kedveli, gyengébb minőségű talajban is megterem, valamint a hideget, és a hosszabb telet is jobban bírja, mint a búza. Termésátlaga, Termésminősége elmarad a búzától, ennek oka egyrészt a poliploidizáció hiánya.
A búza és a rozs keresztezéséből kialakított állandósult hibrid, nevét is e két növény tudományos nevének összevonásából kapta. Általában takarmánygabona-növénynek termesztik.
Nagy energia-tartalmú takarmánynövény. Etetik abraktakarmányként, de silózva, kukoricaszilázsként is. A gabonafélék közt legnagyobb a terméspotenciálja. Melegigényes növény.
A kender az egyik legősibb ipari növény. Az ember már az újkőkorszakban ismerte. Kezdetektől fogva nem táplálkozási céllal, hanem rostjáért termesztették. A fonalkészítés az egyik legrégebben űzött, máig fennmaradt foglalkozás.
A lenrostokat a lennövény szárából nyerik. 70–120 cm magas, világoskék vagy fehér virágú. Egynyári növény, 90-120 napos vegetációval. Vetés Május vége, április eleje. Szára egyenes és merev. 3 fajtája van: rostlen, olajlen, kéthasznú len.
szubtrópusi és trópusi monszunterületeken termesztik. Két fajtát különböztetünk meg vízi (vízigénye a tenyészidőszakban óriási) és hegyi rizst. A hegyi rizst a magasabb fekvésű területeken termesztik, öntözést nem igényel. A rizs növekedése alatt nagy meleget, érés idején szárazságot igényel. A rizs termesztése nagyon munkaigényes folyamat.
Fontos táplálékunk, emellett takarmányozásban is fontos szerepet játszik. Jó biológiai értékű, magas E-vitamin tartalmú. Szalmáját is takarmányként használják. Gyakran termesztik keverék-zöldtakarmányként borsóval, bükkönnyel párosítva.
A cukorrépa (a cukornád és cukorcirok mellett) a világon a legjelentősebb termesztett, cukortartalmú ipari növény. A cukorrépa a mérsékelt éghajlati övezetre jellemző, hő- és csapadékigénye a cukornádhoz viszonyítva csekély. A cukorrépa mélyen gyökerező tulajdonsága miatt az alsóbb (1–2 méter közötti) talajrétegek vízkészletéből is sokat képes felhasználni.
A cirok más néven cil, csil vagy cirköles, Erdélyben tatárka, a perjefélék családjába tartozó növénynemzetség mintegy kétszáz fajjal. Mivel ezek közül több keresztezhető, a nemzetség rendszertani felosztása messze nem egyértelmű: amit egyes szerzők önálló fajnak tekintenek, az másoknál csak változat stb. Különböző célokra több faját termesztik.
(Glycine max, Syn: Szójabab) vagy egyszerűen szója,
Kelet-Ázsiában honos, a hüvelyesek családjába tartozó lágyszárú, egynyári haszonnövény. Neve a japán sóju - szójaszósz jelentésű szóból ered. Az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet azonban nem a hüvelyesek, hanem az olajos magvak közé sorolja, mert ez a legfontosabb olajnövény. A világ mezőgazdasági termelőterületének 6%-át vetik be vele, amelyen 2010-ben 265 millió tonna termett.
Peruban és Mexikóban őshonos, és az amerikai indiánok régóta termesztett növénye. Európába dísznövényként került a XVI. században, majd kb. 200 éve felfedezték, hogy kiváló olaj készíthető belőle. Ettől az időtől kezdve nemesítésére igen nagy gondot fordítottak. Napjainkban a táplálkozási szokások változásával előtérbe került a növényi olajok fogyasztása, melynek eredményeként a napraforgó termesztése is nagy fontossággal bír.
A földimogyoró vagy amerikaimogyoró a kétszikűek osztályába a hüvelyesek rendjébe és a pillangósvirágúak családjába tartozó faj. Neve ellenére nem a mogyoró (Corylus) nemzetség faja, s a mogyorókkal való rokonsága is meglehetősen távoli. Jóval közelebbi rokonságban áll például a borsóval vagy a babbal, mivel mindhárman a bükkönyformák közé tartoznak. trópusi és szubtrópusi területeken terjedt el.
Az olajpálma vagy afrikai olajpálma az egyszikűek osztályának a pálmavirágúak rendjébe, ezen belül a pálmafélék családjába tartozó, egyenlítői területekre jellemző faj.
Előbb a vadon növő fákat használták, majd a XIX. században (ekkor kezdett fellendülni a gumiipar) Brazíliában jelentek meg az első kaucsukfa-ültetvények. Jelenleg a világon termelt kaucsuk 70%-át három ország adja: Thaiföld, Malajzia, Indonézia.
Tejnedvének viszonylag magas kaucsuktartalma miatt termesztik (Szu). A gumipitypang ironizáló, gunyoros névként született meg az 1950-es évek elején a Rákosi-korszakban, amikor a politika sikertelenül kísérelte meg a növény termesztését Magyarországon.
A szentjánoskenyeret az élelmiszeriparban, állatok takarmányaként, kozmetikában és papírgyártásban egyaránt felhasználják. Héjának őrleményéből erjesztett italokat, kávépótszert készítenek. Igen pontos súlyú magvaival egykor gyémántot és aranyat is mértek (1 mag ~ 1 karát).
A közönséges jegenyefenyő Európa hegyvidékeinek erdőalkotó fája; a legnagyobb termetű európai fenyő. Fáját főként az építőiparban, bányászatban stb. hasznosítják.
Mivel a növény termős torzsavirágzata igen mutatós, száraz kötészeti összeállítások része. A leveleket hordódongák réseinek tömítésére használják, régebben a szárak tetőfedésre is szolgáltak. A levélrostok a juta pótlására, valamint a kenderhez és a lenhez töltőanyagnak alkalmasak. A termés puha gyapját vattaként, matracok és párnák tömésére is alkalmazták. Még a keményítőben gazdag gyöktörzsét, megfőzve fogyasztották, megpörkölve pedig kávépótlóként használták:
Díszítőértékét, nagyobb összefüggő növényfelület, valamint barna színű buzogányra emlékeztető termései adják. Hasznos növény, mivel szűri a vizet, és az algásodást is gátolja.