Növények/N/Napraforgó

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
< Növények‎ | N
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
A lap mérete: 11941 bájt

Növények

Napraforgó

Sunflower sky backdrop.jpg
A növény...
...és virágzata
Napraforgó
(Helianthus annuus, Syn:)
Más neve(i): -

A napraforgó (Helianthus annuus) az őszirózsafélék családjában a Heliantheae nemzetségcsoport egyik legismertebb faja. Kedvelt haszonnövény, a szántóföldi növények egyike. Olajának kedvező élettani hatásai miatt gyógynövénynek számít. Ez a Magyarországon legfontosabb, a legnagyobb területen termesztett olajnövény.

Származása, elterjedése[szerkesztés]

Észak-Amerika nyugati feléről (a pacifikus–észak-amerikai flóraterületről) származik. Az indiánok már 3000 éve termesztették. Európába az 1510-es években hozták át, és még a 16. században átjutott Ázsiába és Afrikába is.

Eleinte dísznövénynek termesztették; kertészeti változata a dísznapraforgó (ez több faj, alfaj, illetve változat összefoglaló neve). Haszonnövénnyé azután vált, miután Bunyan 1716-ban Angliában szabadalmaztatta a napraforgóolaj sajtolásának módszerét – ez előtt Magyarországon is dísz-, illetve szegélynövénynek ültették.

Magyarországon még a második világháború után is sokáig alapvetően takarmánynövény volt. A termékváltást a nagyobb olajtartalmú fajták, majd (1975-től) a nagyobb hozamú hibridek behozatala alapozta meg. Az 1970-es évek végétől olaja keresett exportcikké vált; termőterülete 300 000 ha fölé nőtt. Ennek eredményeként termésátlaga jelentően emelkedett, és a '70-es évek első felére jellemző 1,2 t/ha után a '80-as–'90-es években 2,0 t/ha körül stabilizálódott. A rendszerváltás után egy bő évtizedre átmenetileg visszaesett, majd meredeken emelkedni kezdett, és 2004-ben már 2,33 t/ha-ral (Franciaország mögött) már a második legnagyobb volt a világon. Termőterülete a '80-as évek közepén érte el a 350 000 ha-t, majd gyorsuló ütemben nőtt tovább – a rendszerváltás óta 300 000 és 550 000 ha (jellemzően 380 000 és 470 000 ha) között ingadozik; mélypontja 2000–2001-ben volt. Az utóbbi évek 500 000 ha fölötti területe teljes szántóföldi termőterületünk több mint 10 %-a.

Megjelenése, felépítése[szerkesztés]

1–3 m magasra növő, el nem ágazó szárú, kórós lágyszárú. Szára dudvás, belül szivacsos; érés közben durva, érdes felületű, megfásodott kóróvá alakul. A régebben termesztett tájfajták magasabbak (2,5–3,2 m), száruk időnként elágazó, többtányéros. Nagyüzemi termesztésre csak az alacsony vagy középmagas (1–2 m), bókoló, és el nem ágazó, egytányérú fajták alkalmasak.

Gyökérzete fejlett. A mélyre hatoló főgyökérből dúsan fejlődő oldalgyökerei 60–70 cm mélységig átszövik talajt. Ezeket a sűrűn növő, fehér gyökereket „esőgyökereknek” is nevezik, mert tömegesen akkor fejlődnek ki, ha a napraforgó sok csapadékot kap. Ennek hiányában a vizet a mélyebbre nyúló és ugyancsak nagy szívóerejű gyökereivel veszi fel.

Nagy, szív alakú, serteszőröktől érdes levelei szórtan állnak.

Virágzatának peremén fészek-pikkelyeket találunk. A fészekvirágzat szélén vannak a rovarok csalogatására szolgáló, sárga, nyelves virágok. A tányér közepe felé haladva, szabályos körökben helyezkednek el a hímnős csöves virágok, amelyekben a porzók előbb érnek, mint a bibe. Ezért a napraforgókat kölcsönös beporzással, rovarok termékenyítik meg.

Termése a fajtától függő színű és méretű, egymagvú kaszat.

Életmódja, termőhelye[szerkesztés]

Egyéves, meleg- és fényigényes, nem fagytűrő. A szárazságot meglehetősen jól tűri, de nagy termésekhez kedvező eloszlású és mennyiségű csapadékot igényel. Növekedése kezdetén teljes vízigényének kevesebb mint ötödével beéri, a tányérkezdemény kialakulásától a virágzás idejéig ez 40–45 %-ra emelkedik, az olajképződéskor pedig néhány százaléknyit csökken. Ha ezek az időszakok csapadékhiányosak, a magokban kevesebb lesz az olaj.

Szinte bármilyen talajon megél, de hozama a rosszabb termőhelyeken lényegesen kisebb. Magyarországon a kezdeti alacsony termésátlagok fő oka az volt, hogy a napraforgót az igénytelen növények közé sorolták, és nagyobbrészt csak gyengébb talajokon termesztették – eleinte utak, kukorica- és burgonyatáblák szélén vetettek egy-két sort, később a más szántóföldi növények termesztésére alkalmatlan területeket hasznosították vele. A talajok nyers tápanyagát és vízkészletét jól hasznosítja. Megfelelő termőhelyen rendkívül nagy tápanyagigényű növény, amely valósággal „kirabolja a talajt”. Fajlagos tápanyagigénye 100 kg főtermésre számítva:

   4,1 kg N,
   3 kg P2O5,
   7 kg K2O;

– ez összesen 14,1 kg vegyes NPK hatóanyag; a tápanyagok aránya 1:0,7:1,7. A túlzott nitrogénbőség fölerősíti a gombakártevőket és rontja az olajképződést.

Egy-egy területre csak 5-6 évenként vethető, különben kártevői felszaporodnak. Kártevői

   szklerotínia (Sclerotinia sclerotiorum) – fehérpenészes szár- és tányérrothadás;
   botritisz (Botrytis cinerea) – szürkepenészes szár- és tányérrothadás;
   diaporte (Diaporthe helianthi) – diaportés betegség (szárfoltosság és korhadás);


Felhasználása[szerkesztés]

Magjának bele vitaminokat (B1, B2), nikotinsavat, foszfort, vasat, káliumot, növényi zsírokat és sok fehérjét tartalmaz.

A magbél (szotyola vagy makuka) nyersen, olajban sütve, vagy szárazon pirítva is ehető. A nyers mag csíráztatva és salátákba, szendvicsek tetejére szórható. Virágrügyeit nyersen salátákba teszik, párolva zöldségként ehető. Értékes, sütésre is alkalmas olaj sajtolható belőle. Searchtool right.svg Bővebben: napraforgómag

A napraforgóolajat eleinte a bőr- és gyapjúfeldolgozásban használták, étkezési célokra csak a 19. század eleje óta veszik igénybe, de eleinte igen korlátozottan. A 20. század elején az olaj többségéből szappant főztek vagy festéket gyártottak, élelmezési felhasználása az 1940-es években vált tömegessé. Korunkban nagyobbrészt étolajként hasznosítjuk, de a margarin és a szappan gyártásának is fontos alapanyaga. Az olaj előállításakor visszamaradó extrahált darát fehérjedús takarmányként állatoknak adják. Searchtool right.svg Bővebben: napraforgóolaj

Nemcsak fontos olajnövény, de értékes zöldtakarmány is. A másodnövényként sűrűn vetett napraforgó a legbiztosabb zöldtrágyanövény az ország bármely területén.


Kártevői[szerkesztés]

A napraforgó betegségei[szerkesztés]

Peronoszpóra (Plasmopara halstedii)
Szürkepenészes tányérrothadás (Botrytis cinerea)
Fehérpenészes szár és tányérrothadás (Sclerotinia sclerotiorum)
Diaportés szár és tányérrothadás (Phomopsis v. Diaporte helianthi)
Makrofominás szárkorhadás (Macrophomina phaseolina)
Szeptóriás levélfoltosság (Septoria helianthi)
Alternariás levél - és szárfoltosság (Alternaria helianthi)
Lisztharmat (Erysiphe cichoraccarum)
Rozsda (Puccinia helianthi)
Fekete rothadás (Phoma macdonaldii)

Talajlakó kártevők[szerkesztés]

Drótférgek (Elateriadae)
Mezei pattanóbogár (Agriotes ustulatus)
Áldrótférgek (Tenebrionidae)
Sároshátú bogár (Opatrum sabulosum)
Kis poszogóbogár (Pedinus femoralis)
Széles pejbogár (Omophlus proteus)
Cserebogár pajorok (Melolonthiadae)
Fekete tücsök (Gryllus desertus)


Fiatal növény kártevői[szerkesztés]

Fácán (Phasianus colchicus)
Házigalamb (Columba livia domestica)
Balkáni gerle (Streptopelia decaocto)
Gerle (S. turtur)
Vetési varjú (Corvus frugilegus)
Mezei pocok (Microtus arvalis)
Hörcsög (Cricetus cricetus)
Mezei nyúl (Lepus europeus)
Őz (Capreolus capreolus)
Szarvas (Cervus elaphus hippelaphus)
Barkók
Hegyesfarkú barkó (Tanimecus palliatus)
Fekete barkó (Psallidium maxillosum)
Kukoricabarkó (Tanymecus dilaticollis


Levél és szár kártevői[szerkesztés]

Bagolylepkék
Vetési bagolylepke
Mezei poloskák Lygus és Adelphocoris fajok
Levéltetvek
Fekete répalevéltetű (Aphis febae)
Sárga szilvatetű (Brachycaudus helichrysi)
Közönséges takácsatka (Tetranychus urticae)

Virág és termés kártevői[szerkesztés]

Levéltetvek
Mezei poloskafajok
Bodobácsok
Vörösfoltos bodobács (Lygaeus eguestris)
Madarak (lásd fenn)
Emlősök (lásd fenn)

Kártétel:Tányér - kaszatok károsítása

Gyapottok bagolylepke (Helicoverpa armigera)

Betegségek terjedésének segítése Kártétel:Pollenfogyasztás, bibekárosítás–tányér középhiányos termékenyülése(Rhizopus – Erwinia)

Nyakszarvúbogarak (Notoxus brachycerus, N. appendicinus Formicomus pedestris)

Források[szerkesztés]

•Zsombik L.: PhD értekezés, Debreceni Egyetem •Antal J. (szerk.) 2005: Növénytermesztéstan II. •Mezőgazda Kiadó, Budapest. (tankönyv) •Frank J. 1999: A napraforgó biológiája, termesztése. •Napraforgó.lap.hu – Linkgyűjtemény

   http://www.kutdiak.kee.hu/diak/nzs/nnapraf.htm

Nyíl.gif Lásd még: Napraforgó

Magyar Wikipédia: Napraforgó


Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Napraforgó témájú médiaállományokat.