Növények/E/Erdeifenyő

Nemzetségének többi tagjához hasonlóan az északi (Holarktikus) flórabirodalomban honos. :Nemzetségének legelterjedtebb faja: Spanyolországtól Közép-Szibériáig több mint egymillió km²-en nő. Az eurázsiai–boreális flóraterület három domináns fenyőjének egyike (a luc és a vörösfenyő mellett).

A feltehetően Kelet-Ázsiából származó faj már a földtörténeti harmadidőszakban meghódította Európát. Elterjedési területe a jégkorszakban a felmelegedések és lehűlések hatására többször is jelentősen eltolódott északnak, illetve délnek. Déli határvidéke mára erősen feldarabolódott.

Magyarországon őshonos Nyugat- és Dél-Dunántúlon Dél-Somogyig és Zselicig, a Dunántúli Középhegységben a Fenyőfő–Bakonyszentlászló vonaláig, továbbá a Sátor-hegység határszélein. Védett fajokban gazdag erdei fenyvesek nőnek a Délnyugat-Dunántúl (Praeilliricum flóravidék) savanyú talajain.

Megjelenése

Kedvező körülmények között 20–35 m magasra nő (megfelelő erdőben a 40 m-t is elérheti). Törzse egyenes. Ágai örvökben nőnek, ezért a fiatal példányok kora az örvek számából könnyen megállapítható. Idősebb korában ág-tisztán felkopaszodik. Kérge a talajhoz közel vastag, mélyen barázdált, szürkésbarna, a magasabb részeken vékonyabb, vöröses, esetenként narancsos. Az idős példányok kérge nagy lapos táblákra repedezik.

A koronája ritka: fiatalon kúpos, később ellaposodik, ernyőszerűvé válik.

6–12 mm hosszú rügyei tojásdadok, a felületük nem gyantás. Tavasszal a vegetatív rügyek megnyúlnak, és az így kialakuló, zsenge szárcsúcsokat fiatal levelek borítják (Gyógynövények, 2011).

Tűlevelei kettesével nőnek a törpehajtásokon, ezért sorolják a „kéttűs fenyők” informális csoportjába. A két levél tövét közös hártya burkolja. Sűrű, kemény és merev, 5–7 centiméteres, a legtöbbször jól láthatóan csavarodott leveleinek keresztmetszete félhold alakú, kissé lapos. A sötét kékeszöld levelek csúcsa hegyes, a szélük fűrészes.

A porzós virágzata sárga, a termős toboz fiatalon zöld, majd ahogy a tobozpikkelyek elfásodnak, fokozatosan megbarnul. A tojásdad toboz 2,5–7 cm hosszú, 3,5 cm széles, a fás pikkelyek csúcsa rombusz alakban megvastagodik. Magvai szárnyasak.

Életmódja

Az eurázsiai–boreális flóraterületen klimaxfaj, attól délre alárendelt szerepet játszik. Vadon sovány, savanyú talajú, köves helyeken terem: sziklás hegyoldalakon, meredek folyópartokon, homokon, domb- és hegyvidéken, szélsőséges élőhelyeken. Tőzeglápokon helyettesítheti a lucfenyőt. Erdészeti ültetvényeit gyakran a feketefenyővel együtt (egymás mellett, ritkábban vegyesen) alakítják ki.

A direkt napfényt vagy a félárnyékot kedveli. Fagytűrő, a szárazságot és a magas talajvizet, a közepes levegő- és/vagy talajszennyezést egyaránt elviseli. Magról szaporítható. Lassan bomló, gyantás tűlevelei vastag avarrétegben gyűlnek össze alatta. A levelek (törpehajtások) néhány évig az ágakon maradnak:

sík vidéken ez általában 3–6 esztendő,

a magashegységekben akár 13 év is lehet,

mostoha körülmények között (például Veszprém megyében) csak 2-3 év.

Magvai sok sziklevéllel csíráznak. Viszonylag gyorsan nő; a 100 éves egyedek törzse jó termőhelyen 30–35 méter, kivételes esetekben akár 48 méter magas is lehet, átmérője elérheti az 1,5 métert. :Négyszáz–ötszáz éves koráig is elélhet.

Az utolsó eljegesedés idején hazánk nagy részét erdei fenyvesek borították, ám az azt követő felmelegedésben különböző lombos fajok (például bükk és tölgyek) lassan északra, illetve a magasabb hegyekre szorították őket.

Szinte bármilyen talajon megél; agyag-és homoktalajokon egyaránt előfordul. A talaj mésztartalmára sem érzékeny — olyannyira, hogy Magyarországon őshonosnak tekintett erdei fenyveseket csak meszes talajon, a Zalai-dombság északi részén, a Kőszegi-hegységben Velem környékén, valamint Fenyőfő és Bakonyszentlászló között találhatunk (homoki erdei fenyves – Festuco vaginatae – Pinetum sylvestris). Ezek a társulások kis kiterjedésük és rossz megújuló képességük miatt veszélyeztetettek.

Fentieknek megfelelően Magyarországon egyaránt találhatók

a mészkedvelő (Erico–Pinetea):

Kőszegi-hegység: kelet-alpi erdei fenyves (Chamaebuxo–Pinetum erdőtársulás),

zalai erdei fenyves (Lino flavae – Pinetum erdőtársulás) és

a mészkerülő tű- és lomblevelű elegyes erdők (Pino–Quercetalia) erdőtársulásai.

Pionír fafaj, amely igen kedvezőtlen körülmények között is megél. A jobb termőhelyekről más fás növények könnyen kiszorítják, ezért erdőalkotóvá csak a más fák számára már túl kedvezőtlen területeken – jellemzően a tajgán – válik. Mivel a száraz, sekély talajú területeken is megél, ezért az akác és a feketefenyő mellett nagy szerepe volt a 19-20. század fordulóján kezdett alföldi homokfásításban azokon a területeken, ahol az erdőirtások és a mocsarak lecsapolása miatt a talaj elvékonyodott vagy teljesen eltűnt.

Klimax állapotú erdeiben a sűrű tűlevelek miatt alig jut fény a talajra, ezért aljnövényzete alig van (szinte már nincs is). Örökzöld fa lévén folyamatosan hullajtja a leveleit, így egész évben zöldell.

A vizes termőhelyeken és a szikeseken nem nő. Az erősen szennyezett levegőt rosszul tűri; az ipari körzetekben állományai pusztulnak.

Ennek tünetei

koronaritkulás,

tőhullás,

nekrotikus foltok a tűleveleken.

A 19. század vége óta értékes bútorfája miatt is ültetik. Mára Magyarország legelterjedtebb fenyőfajává vált: 2006-ban 131 000 hektáron nőtt – az a fenyőerdők 60%-, összes erdőterületünk 7%-a.

Legidősebb magyarországi példányai a Fenyőfőnél található, 220 éves „iszonyatos fák”. Legmagasabb nyilvántartott hazai példánya a Somogy megyei Kaposgyarmaton álló, 33 m magas „Balla-fenyő”. A legnagyobb törzskörmérettel (345 cm) egy, az alcsútdobozi arborétumban álló példány büszkélkedhet.

Felhasználása

A feldolgozóipar a gyökerek kivételével minden részét hasznosítja.

A kérgébe vájt hosszanti bemetszésekből kicsurog a fenyőbalzsam (terebinthina), aminek két része az illóolaj (15–30%) és a száraz maradék (70–85%). Az illóolajat lúggal kezelik és újból lepárolják; ennek eredménye a aetheroleum terebinthinae rectificatum. A száraz maradék a fenyőgyanta (hegedűgyanta, colophonium). Az illóolaj (terpentinolaj) jellemző alkotói a különböző gyűrűs terpének, főleg az alfa-pinén (kb. 70%). Az üvegszerű, áttetsző, törékeny, sárga vagy enyhén barnássárga darabokban kinyert fenyőgyanta főleg diterpéneket (pl. dextro- és levopimársavat) és lignánokat (pl. pinorezinolt) tartalmaz.

A leveleiből kivont illóolaj antiszeptikus; különösen jó hatással van a légutakra. Emésztőszervi panaszokra is adják.

Fáját borovi fenyő néven a bútoriparban és a papíriparban hasznosítják. Mivel fája nagyon gyantás, tehát nagyon tartós is, ami értékes fenyő faanyaggá teszi. Alakját átnedvesedve és kiszáradva is jól tartja. Karácsonyfaként Magyarországon nem igazán terjedt el; gyantája időnként csöpög.

Lecsapolt gyantáját többféle célra is hasznosítják.