Növények/B/Barkócaberkenye

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
< Növények‎ | B
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
A lap mérete: 7579 bájt

Növények

Barkócaberkenye

LatinNövények listájaAllergén növényekDísznövényekEhető növények Élvezeti növények Fák Festőnövények Fűszerek Gabonák Ehető gombák Gyógygombák Gyógynövény lista Gyógynövény terápiák Növények gyógyhatása Gyógyteák Illóolajok Zsíros olajok Gyomnövények‎ Gyümölcsök Hiperakkumulátor növények Húsevő növények‎ Ipari növények Légtisztító növények Mérgező növények Mézelő növények Parazita növények‎ Pszichoaktív növények Zöldségfélék Vadvirágok Védett növények Vízinövények Inváziós fajokFajtalistákMit-mihez használunk

Barkócaberkenye
Sorbus torminalis kz04.jpg
Sorbus torminalis kz01.jpg
Sorbus torminalis in Aveyron (3).jpg
Sorbus torminalis fruits-001.jpg
Barkócaberkenye
(Sorbus torminalis, Syn: )
Más neve(i): barkócaberkenye, barkócafa vagy barkóca


Védett növény! - Eszmei értéke:10 000,- Ft. (2012)

A berkenye a rózsafélék családjába tartozó, egész Európában elterjedt, több mint 100, cserje- vagy fafajt magába foglaló nemzetség. A nemzetség tudományos neve a „fanyar” jelentésű kelta „sor” szóból eredeztethető, mely nyilván a termés ízére utal.

A meleget kedvelő, de a fagyra érzéketlen fafaj. A száraz homokot és a nedves talajokat kerüli. Másodrendű faként az árnyékot hosszabb ideig is elviseli. Az előhegységek és dombvidékek mészkő felett kialakult agyag- és vályogtalajain növekszik legjobban. Tölgyesek jellemző elegyfája, Magyarországon tipikusan gyertyános-kocsánytalan tölgyes társulásokban, néha bokorerdőkben, cseres-tölgyes társulásokban, bükkös klímában is előfordul. A Kárpát-medencében átlagosan 670 m tengerszint feletti magasságig kapaszkodik fel, tehát a kollin-szubmontán régió jellemző fája.
Élőhelye tagolt, szubmediterrán súlypontú. Európában sokfelé őshonos: szórványosan megjelenik Anglia és Wales területén, keletre Dániáig, Lengyelországig, délen felbukkan Északnyugat-Afrikában is, délkeleten Délnyugat-Ázsiáig – Kis-Ázsiától a Kaukázus és Alborz hegységekig nyúlik elterjedési területe. Szubmediterrán fajként a csapadékos nyárelőt, a sok napsütést és a tartós nyári meleget szereti.
Rosszul viseli a levegőtlen, kötött talajokat, a magas talajvizet. A szárazföldi klímát nem kedveli, a Kárpát-medence alföldjeiről hiányzik – csak a peremi részekre, például a Szatmári-, a Beregi-síkra és a Szigetköz területére ereszkedik le. Magyarországon a középhegységekben és a dombvidékeken szinte mindenütt előfordul, a Nyugat-Dunántúlon csak szórványosan, Belső-Somogyból teljesen hiányzik. E növényfaj előfordul a Bükk-vidéken.
Közepes méretű faj, általában 15-20 méterre nő meg, ám Németországban regisztrálták már 33,3 méteres példányát is (csak állandóan szabadon álló helyzetben nőhet ekkorára). Méretes, akár 1,3 méter átmérőjű törzset és viszonylag keskeny koronát növeszt.
Kérge fiatal korban szürkés, sima, világos keresztirányú lenticellákkal (paraszemölcsökkel) tagolt; idősebb korban sötétbarna, pikkelyesen letöredező.
Gyökérzete kezdetben karógyökér, majd sekély, elágazó szívgyökérzetet fejleszt – emiatt az átültetésre érzékeny. Az oldalirányba messze elfutó gyökerek túlérnek a koronacsurgón. Az idősebb barkócák gyökérzete 1–2 m mélységig is lehatol, fejlett gyökérrendszere miatt a szeleknek jól ellenáll. A gyökerek ektomikorrhizásak.
Mintegy 10 cm átmérőjű, szórt állású levelei tojásdadok, mélyen karéjosak (7 karéjjal), szúrósan fogazottak. A két alsó karéj hosszabb a többinél, csaknem a levélnyélre merőlegesen állnak. Felszínük fényes sötétzöld, fonákjuk világosabb, fiatalon molyhos. Ősszel feltűnő sárgára, bíborszínre, pirosra színeződnek.
Hosszú kocsányú, bódító illatú fehér virágai 6–8 mm átmérőjűek, 1,2 cm hosszúak, lapos bogernyőkben nyílnak a lombosodás után, május-június környékén. Számos rovarfaj képes megporozni, de a virág kis mérete miatt az apróbb rovarok porozzák szívesen. Kiváló mézelő növény.
Szeptemberben beérő, október táján lehulló termése kerek, zöldessárga, éretten rozsdabarna, fehéren pontozott. Mérete 2–3 cm, alakja hosszúkás, körteforma. Kemény (de később megpuhuló, szottyosodó), édes-savanykás ízű, ehető almatermés.
A pergamenszerű magházban 4, 6–7 mm hosszú vörösesbarna, fénytelen mag található. Ezek ortodox magvak, tehát a csírázóképesség romlása nélkül 8-10%-os nedvességtartalomra szikkaszthatók, lehetővé téve tárolásukat +4 – −5 °C-on akár évekig is.[7] A magokat a madarak terjesztik.
Sarjadzással nehezebben szaporodik, bár az optimálisan 60-80 évesen kitermelt fa törzsének kidöntése után 10-30 méter sugarú körben olykor megjelenhetnek a gyökérsarjak. Tősarjakat fiatal korban hoz, az idősebb fák erre már nem képesek. Vízhajtásokat ritkán hoz.
Kertekben, parkokban ritkán látható, mert gyér karógyökérzete rosszul viseli az átültetést. :Hibridjei azonban parkok, zöldfelületek szép színezőelemei, a kisebb koronájú változatok szűk utcák fásítására is alkalmasak. A rózsafélék más nemzetségeihez hasonlóan könnyen kereszteződnek, számos állandósult hibridfaja létezik; csak a lisztes berkenyével (Sorbus aria) mintegy 25.
A barkócán található ízeltlábúak általában véve a tölgyerdőben megszokottal megegyeznek. Levelein a legtöbb polifág lombfogyasztó lepke hernyója (például gyapjaslepke, kis téliaraszoló) megtalálható. Lombja azonban az egészen fiatal levelek kivételével nem igazán kedvelt táplálék, a vastag kutikulái miatt. Leveleit fogyasztják az oligofág aknázómolyok, a kisebb zsákhordómolyok és a gubacsatkák (Eriophyidae) okozhatnak szabálytalan kinövéseket. A Stigmella torminalist idáig csak a barkócán találták meg. Szintén monofág aknázómolya a barkóca monofág aknázómolya a kisebb termetű, kétnemzedékes Stigmella hahniella. A Dysaphis sorbi levéltetű okozza a hajtáscsúcs leveleinek torzulását, sárgulását, fodrosságát. Termésében más almatermésűeket is fogyasztó molylepkék lárvái találhatók meg. Gyümölcseinek húsát előszeretettel rágják meg a különféle darazsak, köztük a lódarázs is. Fájában számos faj képes fejlődni, köztük a faanyag minőségét lerontó varratos bükkszú (Xyloterus domesticus) és a kétalakú púposszú (Xyleborus dispar). Az elszáradt törzsben vagy az élő fa elszáradt ágaiban előfordul a nagy gyümölcsfa szú (Scolytus mali) és a kis gyümölcsfa szú (Scolytus rugulosus).
A barkócaberkenyét a vírusok nemigen támadják meg. A baktériumok közül a tűzelhalást okozó Erwinia amylovora baktériumok tesznek kárt benne főleg.
A berkenyék legnagyobb kórokozói a gombák, ezek élősködhetnek a leveleken, a hajtásokon, az ágakon és a kéregben is. A gazdacserés gombák közül a Gymnosporangium torminali-juniperinum és a G. cornutum előfordulása bizonyított. Előfordul még az Ocroshora ariae rozsdagomba. A fa pusztuló ágain a Nummulairella marginata tömlőgomba figyelhető meg, mely csak a legyengült növényt képes megtámadni. A gyökereket és a gyökfőt a gyűrűs tuskógomba-fajok (Armillaria spp.) korhaszthatják, ezek is inkább csak a legyengült fákat támadják meg.


Sideways Arrow Icon.svg Lásd még: Magyar Wikipédia: Barkócaberkenye


A Wikimédia Commons tartalmaz Barkócaberkenye témájú médiaállományokat.