A hársfa nemzetség a mályvafélék családján belül a hársfaformák alcsaládba tartozik.
A hárs szó finnugor eredetű, korábbi hárs alakja a hársfán kívül ’fakéreg, háncs’ jelentéssel is bírt (a hársfa kérgéből egyébként könnyen készíthető háncs).
Magháza virágzáskor még ötrekeszű, de az elsőként megtermékenyült magkezdemény gátolja a többi magkezdemény kifejlődését, és a magház teljes üregét kitöltve fejlődik maggá, ezért az érett hárstermés egymagvú makk.
A nemzetség három faja található meg a Kárpát-medencében:
Az ezüst hárssal (Tilia tomentosa) főképp a városokban találkozunk.
A nagylevelű hárs (Tilia platyphyllos) erdeinkben a hűvösebb északi oldalakon, szurdokvölgyekben nő.
A nagylevelű és a kislevelű hárs természetes hibridjét európai hárs (Tilia × europaea) néven már Linné leírta. Ez mindkét szülőjénél magasabbra nőhet, egyéb tulajdonságai a két faj között állnak (a levélfonák érzugaiban fehéres-drapp szőrcsomók fejlődnek, termései kissé bordásak).
Faanyagának világos, idővel kissé sötétedő színe, jellegtelen textúrája van, a geszt és a szíjács nem különül el egymástól. Puha, könnyű faanyag, gyorsan szárad.
A hársak adják minden fafaj közül talán a legkönnyebben, legjobban faragható faanyagot, ez a faszobrászat legkedveltebb anyaga. Minden forgácsoló és forgácsmentes eljárással könnyen megmunkálható, gőzöléssel jól hajlítható, gyönyörűen csiszolható.
A kis- és nagylevelű hársfa virágait a teljes virágzáskor gyűjtik, árnyékos helyen szárítják. Forrázata gyógyhatású, de élvezeti teaként is kedvelt. Felhasználják még gyógyhatású fürdővizekhez, vagy bőrápoló szerként. Hatóanyagait és felhasználását részletesen a kislevelű hárs leírásánál ismertetjük.