Más neve(i): habszegfű, hólyagos habszegfű, hólyagfű, délcike, sikapár.
Honos Európában, É-Afrikában, Ázsia mérsékelt égövi részein, Indiai-szubkontinensen. Mérsékelt
égövön világszerte elterjedt.
A hólyagos habszegfű 20–50 cm magas, évelő, lágyszárú, mélyen gyökerező növény. Szára felálló, esetleg kissé elfekvő. Levelei keresztben átellenesek, a száron ülők, szőrtelenek (csak élükön pelyhesek), hullámos szélűek, halványzöld vagy szürkészöld színűek. Alakjuk lándzsás vagy tojásdad. Áttelelő lágyszárú. Száraz és mérsékelten száraz tölgyesekben, irtásréteken fordul elő. Nap- és melegkedvelő.
Termése toktermés; fényes halványbarna, belsejében nagyszámú, apró, fekete maggal.
Hatóanyag
Virágzó hajtásában (herba) szaponin, gyökérben (radix) szintén (gypsogenin-glikozidok, pl. silenosid) található.
Gyógyhatása(i): A gyökerét gyűjtik, amelynek a kérgét eltávolítják, megtisztítva, felszeletelve szárítják, továbbá népgyógyászatban herba hólyagbántalmakban, krónikus hólyaghurut kezelésére.
Levelei és fiatal hajtásai ehetőek, nyersen salátában vagy megfőzve. Megfőzött 5 cm-es hajtásainak íze kissé kesernyés zöldborsóra emlékeztet. Püréként íze a spenótéra hasonlít. Leveleit még a virágzás előtt kell begyűjteni. Magyarország egyes tájain a spenóthoz hasonlóan fogyasztják, a Csallóközben még ma is van olyan falu, ahol a legelőn gyűjtik, majd pénzért árulják.
Ellenjavallat: Szaponintartalma miatt nagyobb mennyiségben való fogyasztása nem ajánlott.