Növények/K/Közönséges dió

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
< Növények‎ | K(Növények/K/Közönséges diófa szócikkből átirányítva)
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
A lap mérete: 7317 bájt

Kertészet

Közönséges dió

Közönséges dió
Termése
Japán dió levelei és termése
Közönséges dió
(Juglans regia, Syn:-)
(Drog(ok):Juglandis folium, Juglandis nucis dissepimentum (a termés külső, húsos burka (diókopács) Juglandis nucis pericarpium (a termésben lévő kemény hártyás képződmény "közfal") {{{2}}} )
Más neve(i): dió vagy diófa

A diófélék vagy diófafélék családjába tartozó nemzetség. Közepes, vagy nagy termetű (10-40 m magas) lombhullató fák, 20-90 cm-es, 5-25 levélkéből összetett Leveleik páratlanul szárnyaltak, termésük diótermés (csonthéjashoz hasonló, zárt kupacsú makk).

A nemzetség 21 faja az Délkelet-Európától Japánig, az Délkelet-Kanadától nyugatra Kaliforniáig, délre Argentínáig előfordul. A génusz neve, Juglans a Jovis glans, azaz „Jupiter makkja” kifejezésből ered – átvitt értelemben, istennek való termés.

A Kárpát-medencében két fajukkal találkozhatunk gyakrabban, az egyik az ehető diót termő közönséges dió (J. regia), a másik az Észak-Amerikából származó, Európában parkokban díszfaként ültetett, illetve néhol erdőgazdasági jelentőségű fekete dió (J. nigra).

A nemzetség legismertebb tagja a közönséges dió (szó szerint „királyi dió”), ami délkeletre a Balkántól Délnyugat- és Közép-Ázsiáig, a Himalájában és Délnyugat-Kínában is honos. Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szerint az iráni Shahmirzad ültetvény a legnagyobb a világon 700-750 hektáros nagyságával. Kirgizisztán területén 230 700 hektár dióerdő található, ahol a J. regia a domináns fa a felső koronaszinten (Hemery and Popov, 1998). A diók közül a J. regiát termesztik legszélesebb körben ízletes terméséért.

Magassága tipikusan 15-25 méter, egyes példányok a 30 métert is meghaladhatják. 150-160 évig elél, de magassági növekedése 70-80 éves korában abbamarad. Koronája igen széles, sűrű, szabályos alakú. Törzse ívelten fölfelé tartó, közel egyforma erős ágra oszlik már kevéssel a talaj fölött, ezek több, gyakran meggörbülő vagy könyökszerűen elforduló kisebb ágban folytatódnak. A fiatal fák kérge ezüstösszürke színű, sima; később jellegzetesen repedezett, barázdált és világos barnásszürke színű lesz. A fiatal ágak csillogó világosszürkék. A fiatal hajtások vastagak, fényes olajzöld színűek, kopaszak. A vessző metszete rekeszes. A csúcsi rügyek sötétbarnák vagy majdnem feketék, nagyok, gömbölyűek.

Az igen későn megjelenő levelek 20–40 cm hosszúra nőnek, szórt levélállásúak, páratlanul szárnyaltak, az egyes levélkék hosszúkás-oválisak, nyelesek, legfeljebb 15 cm hosszúak, számuk 7-9. A sárgászöld levélkék bőrneműek, ép szélűek vagy csak igen kissé fogazottak (a fekete diótól eltérően), szétdörzsölve kellemes illatúak, mely szárítás után elvész. A levélripacsok szív alakúak.

Április-május táján virágzik, a porzós virágok akár 4 héttel a termős virágok előtt nyílnak (proterandria). A fiatal fákon kezdetben csak porzós, majd néhány évig felváltva vagy csak porzós vagy csak termős virágok képződnek.[2] Porzós virágai 3–10 cm hosszú, lefelé görbülő majd lecsüngő, sárga vagy sárgászöld, vastag barkában fejlődnek. Termős virágai 2-5-ös csomókban, alig észrevehetően helyezkednek el az ágvégeken (egyes termesztett változatokban az oldalrügyeken is), bibéik sárga színűek. A virágok szélbeporzásúak. Az apomixis is előfordul.

Termőtája cönokarp, termése csonthéjashoz hasonló, 4–5 cm hosszú, gömbölyű, világosbarna, zárt kupacsú makk, amit diótermésnek is neveznek. Külső burka zöld vagy sárgás színű, kopasz, íze fanyar, a csonthéjról érés után szabálytalanul felhasadozik, könnyen leválik. A csonthéjban ráncos, húsos, kétfelé váló, dús olajtartalmú magot találunk, ezt szokás fogyasztani.


A fekete dió

(J. nigra) Észak-Amerika keleti részén közönséges faj, másutt széles körben termesztik. Termése szintén ehető és finom, de belső része kisebb, héja jóval keményebb, így elsősorban nem termése, hanem értékes faanyaga miatt termesztik.

Az észak-kaliforniai fekete dió

(Juglans hindsii) Észak-Kaliforniában őshonos, ahol a mezőgazdaságban elterjedten használják a J. regia gyökéralanyaként. Diótermésén nincsenek jelen a fekete dióra jellemző mély barázdák.

A szürke dió

vagy vajdió (J. cinerea) szintén Észak-Amerika keleti részén honos, ahol jelenleg veszélyeztetett fajnak számít ez idő szerint kivédhetetlen, behurcolt gombabetegsége miatt, amit a Sirococcus clavigignenti gomba okoz. Levelei 40–60 cm hosszúak, termése tojásdad, a héj taréjai igen magasak, és a mag különösen nagy zsírtartalmú.

A japán dió

(J. ailantifolia) a vajdióhoz hasonló, de levelei hosszabbak (max. 90 cm), termése pedig kerekded, nem ovális. A cordiformis változatnak szív formájú a termése, emiatt szívdiónak is nevezik. Ez adja a sectio nevét is: Cardiocaryon.

Hibridek

  • Juglans x bixbyi Rehd. – J. ailantifolia x J. cinerea
  • Juglans x intermedia Carr. – J. nigra x J. regia
  • Juglans x notha Rehd. – J. ailantifolia x J. regia
  • Juglans x quadrangulata (Carr.) Rehd. – J. cinerea x J. regia
  • Juglans x sinensis (D. C.) Rehd. – J. mandschurica x J. regia
  • Juglans x paradox Burbank – J. hindsii x J. regia
  • Juglans x royal Burbank – J. hindsii x J. nigra


Nyíl.gif Lásd még: Közönséges dió Gyógyhatása Gyümölcsfajták

Magyar Wikipédia: Közönséges dió

Külső hivatkozások[szerkesztés]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Közönséges dió témájú médiaállományokat.

Források[szerkesztés]