A szójabab, Kelet-Ázsiában honos, a hüvelyesek családjába tartozó lágyszárú, egynyári haszonnövény. Neve a japán sóju (醤油, しょうゆ) - szójaszósz jelentésű szóból ered. Az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet azonban nem a hüvelyesek, hanem az olajos magvak közé sorolja, mert ez a legfontosabb olajnövény. A világ mezőgazdasági termelőterületének 6%-át vetik be vele, amelyen 2010-ben 265 millió tonna termett.
A szójabab körülbelül 18% olajat és 35% fehérjét tartalmaz. A kipréselt olaj 95%-át étolajnak dolgozzák fel. Az olajtalanított szárazanyag 98%-át az állattenyésztés használja fel takarmányozási célra. Lábasjószágok élelmezése mellett a iparszerű haltenyésztés alaptakarmánya is. Csupán a szójabab 2%-a kerül emberi fogyasztásra.
A szója szalmáját is hasznosítják: takarmány, takarmányadalék, alom, tüzelőanyag vagy ipari rostanyag lesz belőle.
A termesztett szója, mint önálló faj először Linné Species Plantarum című könyvében lett publikálva Phaseolus max név alatt. 1917-ben, Elmer Drew Merill amerikai botanikus által javasolt "Glycine max (L.) Merr." formában nyerte el a jelenlegi nevét. A szójabab őse a vad szója (Glycine soja), vadon nő Kínában, Japánban, Koreában, Tajvanon és Oroszországban. Mint több más régen háziasított növény esetében, a modern szója és a vadon termő fajok közötti kapcsolatot már nem lehet minden bizonyossággal megállapítani.
Felépítése, megjelenése
A bokorbabra emlékeztető megjelenésű, kultivártól (termesztett fajtától) függően igen változatos, 20–200 cm magasra növő, dudvás szárú, egynyári növény. Szára az alsó harmadban erősen elágazik. Karógyökere 1,5–2 m mélyre hatol le a talajba, de az oldalelágazások és a hajszálgyökerek zöme a talaj felső, 20–30 cm-es rétegében található. A szára, levele, és termése finom, barna szőrrel borított. A levél alakja fajtánként változó, kerek tojásdadtól a keskeny lándzsásig terjedhet. Az elsődleges levelek még egyszerűek, a későbbiek viszont már hármasán összetettek. Jelentéktelen, önbeporzó, laza fürtvirágzata a levelek hónaljában foglal helyet, amelynek színe lila, rózsaszín vagy fehér. Hüvelytermése 3-5, belül szivacsos hüvelyből álló csoportokat alkot, amelyek 3–8 cm hosszúságúak, és amelyekben 2-4 magnál ritkán található több.
Magja a veteménybabhoz hasonlóan lapított, és igen változatos színű lehet. A maghéj kemény, sérülésre igen érzékeny, a sérült mag nem csírázik ki.
A szója termesztése és gazdasági jelentősége
A világ legnagyobb szójatermesztői 2010-ben a következők voltak: Amerikai Egyesült Államok (35%), Brazília (27%), Argentína (19%), Kína (6%) és India (4%). Az USA emellett nemcsak a legnagyobb exportőr címét tudhatja magáénak, hanem ők a világ legnagyobb szójafogyasztói is egyben.
A szója fontos haszonnövény, takarmányozásra, kisebb részben emberi fogyasztásra és az iparban is használják. A szója jelentősége különösen a második világháború alatt nőtt meg, mind Európában, mind Észak-Amerikában, mint proteinben gazdag élelmiszerek helyettesítője és mint növényi olaj. A GATT 1960-61-es Dillon-i fordulóján az Egyesült Államok elérte, hogy vámmentesen szállíthasson az európai piacra. Nem meglepő módon, ebben az évtizedben az USA uralta a növény piacát, több mint 90%-os részesedéssel.[6][7] A szójabab ideálisan meleg környezetben 20–30 Celsius-fok közötti középhőmérsékletű helyeken nő. A brazíliai termesztés következtében egyes környezetvédő csoportok, mint a Greenpeace vagy a WWF szerint az amazóniai esőerdők komoly károkat szenvedtek.
2011-ben 39 ezer hektáron termesztettek szóját, az országos termésátlag 2.357 t/ha volt. A magyar szója garantáltan GM-mentes, ez versenyelőnyt jelenthet, mert a világ nagy szójatermesztői szinte mind genetikailag módosított fajtákat termesztenek.
Lásd még: Szója bab
