Növények/K/Keskenylevelű ezüstfa

A keskenylevelű ezüstfa, kis-ázsiai eredetű fa, vagy cserje. Ágai tövisesek, a hajtások, levelek és a termések ezüstös csillámszőrökkel borítottak. Nagy tűrőképességű faj, amely rossz talajokon, például szikeseken, városi körülmények között parkokban is tenyészik.

A Duna–Tisza közén egyes helyeken olajfának[1] is nevezik, annak ellenére, hogy nem az olajfa (Olea) nemzetségbe tartozik. Az ezüstfűz elnevezés szintén nem keverendő össze az ezüstös fűzzel (fehér fűz) (Salix alba), aminek a kérgéből kivont szalicilsavból az aszpirint állítják elő.

Kezdetben gyors növekedésű, nagy cserje, ami idővel 5-15 méter magas, gyakran ferde törzsű fává fejlődik. Az alacsonyabb példányok néha gyökérsarjakkal terjednek. Apró, bódító illatú sárga virágai a levelek hónaljában május-júniusban nyílnak.

Termése ezüstös, majd idővel kissé megbarnuló, lisztes húsú csontár. Ágrendszere lazán szétálló, idős korban ívesen szétterülő. Kérge sötétbarna, puha, rostosan felrepedező, hosszú lemezekben leváló. A fejlett hónaljrügyeket viselő hosszú hajtásokon a következő évben korlátolt növekedésű törpehajtások képződnek, a lombozat jelentős részét ezek hordozzák. A fiatal hajtások ezüstösek, 1–5 cm hosszú, egyszerű, hajtáseredetű töviseket hordoznak. Az idősebb hajtások kopaszak, fényesek zöldesbarnák, majd vörösesbarnák. A hosszú hajtások rügyei tojásdadok, tompa csúcsúak, 4-7 ezüstszürke rügypikkellyel, a rövid hajtások rügyei aprók, kevés pikkelyűek.

Levelei lándzsásak, 3–8 cm hosszúak, alsó 1/3-ban a legszélesebbek, ék vállúak, tompa csúcsúak, ép szélűek, felül zöldek, alul ezüstfehérek. Májusban nyíló illatos, sárgás virágai a törpe hajtások levélhónaljaiban 1-3-asával nyílnak.

Termése tojásdad, 1-1,6 cm hosszú csontár (valójában álcsontár, mivel nem csak a termőből alakul ki). Kezdetben szürke, pikkelyszőrös, érés után kopaszodó, sárgásbarna, ehető, lisztes állományú, a csontáron 8 hosszanti sáv található. A termés érés után a fán marad, a madarak (pl. a fenyőrigó) a téli hónapokban szívesen fogyasztják, magjait (az emésztőrendszerükön áthaladva) sokfelé elhullatják.

Hazája a Földközi-tenger környékétől Mongóliáig terjed. Magyarországon parkokba, erdősávokba korábban tömegesen ültették. Erősen fényigényes, egyébként jóformán mindent kibír: a sovány, száraz, homokos vagy köves talajt, az erős sziket, a szennyezett levegőt. Síkvidéki területeinken erősen terjedő, inváziós faj. Nemzeti parkjainkban a természetes vegetációt veszélyezteti, ezért visszaszorítására komoly erőfeszítések folynak.

Drogja (Elaeagnin) alkaloidát tartalmaz. Áltermésében C-vitamin van, de fogyasztásra alkalmatlan.