Szakácskönyv/Tévedések/N/Napi 5 óra alvás

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.

Tévedések

Napi 5 óra alvás


Napi 5 óra alvás


Tévhit: Napi 5 óra alvás is elegendő

Az emberek nagy része szerint 5 óra vagy annál kevesebb alvás is elég ahhoz, hogy a szervezet megfelelően működjön. A szakértők szerint viszont a kevés alvás jelenti az egyik legjelentősebb kockázatot az egészségünkre.
Annak érdekében, hogy megelőzzük a bajt, érdemes olyan alvástervet kialakítani, amit következetesen be tudunk tartani, és aminek a segítségével minden éjszaka legalább 7 órát alvással töltünk.

Tudtad?

Friss eredmények alapján a rendszeresen napi 6-8 óránál kevesebb alvás 11 százalékkal növeli a koszorúér-betegség és a szívroham esélyét.