A bérci ribiszke a ribiszkefélék családjához tartozó, Közép-Európában és a Pireneusokban elterjedt alpesi növény. Magyarországon az 50-es években észlelték a Bükk-vidéken, de azóta eltűnt.
A bérci ribiszke 1-3 méter magas, sűrűn elágazó, felálló szárú bokor. Fiatal hajtásai kissé szőrösek, később teljesen kopaszok. Hosszú nyelű levelei szórt állásúak, három- vagy ötkaréjúak, a karéjok hegyesek, szélük szabálytalanul, erősen fogazott. Körülbelül 7–10 cm hosszúak és ugyanilyen szélesek. A levélfonák szőrös. Ősszel sárgászöldre színeződik.
Május-júniusban virágzik. Virágzata a levélhónaljból eredő, szőrös tengelyű, bókoló, sokvirágú fürt. A virág csészéje harang formájú, öt sziromból áll. Szirmai aprók, pirosas zöld, ritkábban sárgászöld színűek. Virágai porzót és bibét is tartalmaznak, rovarok porozzák be őket.
Termése borsó nagyságú álbogyó, amely kezdetben zöld, majd élénkpirosra vagy feketés vörösre érik. Íze éretten is savanyú, fanyar. A termésben találhatóak 1,5-2,5 mm-es fekete magjai.
Hasonló faj a fekete ribiszke (Ribes nigrum), melynek termései fekete színűek, levelei pedig átható szagúak, mirigyesen pontozottak. A vörös ribiszke (Ribes rubrum) levelei kisebbek, karéjaik zömökebbek, csúcsuk tompa; virága zöld.
Nyugat-Európától Szibériáig előforduló közép- és magashegységi faj. Európában a Pireneusokban, az Alpokban, az Appenninek északi részén, a Kárpátokban és a magasabb középhegységekben fordul elő. Ezenkívül megtalálható az észak-afrikai Atlaszban, a Kaukázusban és Nyugat-Ázsiában egészen az Amur-vidékig. Magyarországon 1956-ban találtak egy példányt a Bükk hegységben, egy Jávorkút melletti ültetett lucfenyvesben, amely később eltűnt és azóta az ország területéről biztosan azonosítva nem ismert (2001-ben szintén Jávorkút közelében találtak két, bizonytalanul identifikált példányt).
Lucfenyvesekben, alhavasi cserjésekben, magaskórósokban él 800-2500 méteres magasságban. Ritkábban, de megtalálható fenyővel elegyes bükkösökben, sziklaerdőkben is. A humuszban gazdag, savanyú, nedves talajt kedveli. A hűvös klímát igényli, a fagyokat jól viseli. Árnyéktűrő, de az erdőszéleken, tisztásokon jobban érzi magát.
Május-júniusban virágzik, rovarok porozzák be, de gyakori az önmegporzás is. Termése Július-augusztusra érik be. Magvait madarak terjesztik. Bogyója savanyúsága miatt nyersen nem ajánlott fogyasztásra, de lekvár vagy befőtt formájában ehető. Hátránya, hogy a bogyók nagy részét a magok teszik ki.
Idézet az 1996. évi LIII., a természet védelméről szóló törvény 42. §-ából:
(3) Igazgatóság engedélye szükséges védett, illetve – ha nemzetközi egyezmény másként nem rendelkezik – nemzetközi egyezmény hatálya alá tartozó növényfaj:
a) egyedének, virágának, termésének vagy szaporításra alkalmas szervének gyűjtéséhez;
b) egyedének birtokban tartásához, adásvételéhez, cseréjéhez;