Növények/E/Egyhajúvirág

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
< Növények‎ | E
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
A lap mérete: 5817 bájt

Növények

Egyhajúvirág

LatinNövények listájaAllergén növényekDísznövényekEhető növények Élvezeti növények Fák Festőnövények Fűszerek Gabonák Ehető gombák Gyógygombák Gyógynövény lista Gyógynövény terápiák Növények gyógyhatása Gyógyteák Illóolajok Zsíros olajok Gyomnövények‎ Gyümölcsök Hiperakkumulátor növények Húsevő növények‎ Ipari növények Légtisztító növények Mérgező növények Mézelő növények Parazita növények‎ Pszichoaktív növények Zöldségfélék Vadvirágok Védett növények Vízinövények Inváziós fajokFajtalistákMit-mihez használunk

Egyhajúvirág
Egyhajúvirág
The Botanical Magazine, Plate 153 (Volume 5, 1792).png
Egyhajúvirág
(Bulbocodium vernum, Syn:Colchicum vernum, Bulbocium versicolor, Bulbocodium versicolor)
Más neve(i): tavaszkikerics, tavaszi kikerics, tavaszi egyhajúvirág


Az egyhajúvirág a liliomvirágúak rendjében a kikericsfélék családjának monotipikus nemzetsége. A 2000-es évekig egy nyugati, nagy termetű (Bulbocodium vernum), és egy kisebb termetű keleti (Bulbocodium versicolor) faj létezését valószínűsítették, de sem a morfometriai, sem a DNS-vizsgálatok nem találtak a két vélt faj között különbséget. A nemzetség egyetlen faja az egyhajúvirág, illetve tavaszkikerics, tavaszi kikerics néven is ismert Bulbocium odvernum (Colchicum vernum).

Egy 2011-ben megjelentetett, a teljes Colchicum nemzetségre kiterjedő molekuláris filogenetikai vizsgálat[3] szerint az egyhajúvirág két alakja a kikericsek (Colchicum) hat DNS-régión alapuló molekuláris filogenetikai törzsfáján a nemzetség többi fajába ágyazódva jelenik meg, ezért helyesebb az egyhajúvirágot Colchicum bulbocodium Ker Gawl. néven tárgyalni.
Védett növény! - Eszmei értéke:250 000,- Ft. (2012)
A nemzetség elterjedési területe diszperz, a Volgától az Atlanti-óceánig húzódik, méghozzá úgy, hogy a nyugati populációk montán-alpin jellegűek (az Alpokban, Pireneusokban, Appenninekben), míg a keletiek a pontuszi sztyeppek síksági-kollin régióra korlátozódnak. Valószínűsíthető, hogy az egyhajúvirág elterjedési területe az éghajlat számára kedvezőtlen változásának eredményeként összezsugorodott és fragmentálódott. A szétváló populációk az új éghajlati feltételek között eltérő területekhez alkalmazkodó ökotípusokká váltak, és idővel valóban két külön fajjá alakulhatnak.
Magyarországon pontuszi reliktum erdős sztyepp flóraelemnek tartják.
Magyarországon 36 kisebb-nagyobb élőhelyét tartják nyilván, főleg az Észak-Alföldön, a Hatvani-síkon és a Duna–Tisza köze déli részén. Meglévő állományai két nagyobb foltba rendeződnek: Debrecentől délkeletre, Szegedtől nyugatra, Kiskunhalas külterülete (Felsőszállás).
A Hatvani-síkon Tura közigazgatási határában élőhelyét 1987-ben Turai-legelő Természetvédelmi Terület néven nyilvánították védetté. A Mezőföldről valószínűleg kipusztult, egykori Adony melletti előfordulását bizonyító herbáriumi lapot a Babeş-Bolyai Tudományegyetem (Kolozsvár) herbáriuma őrzi. Az adonyi példányt Tauscher Gyula Ágoston gyűjtötte 1879. március 10-én. A Nyírség nyugati részéről kipusztult.
A Kárpát-medencében jelentősebb állománya nő még Kolozsvár közelében, a Szénafüvek természetvédelmi területen és Morgó (Morgondo) mellett, egy kisebb előfordulását írták le a Kolozsbós melletti Nagy-Strázsa hegyről — Romániában nem számít veszélyeztetett növénynek. Szerbiában a Szabadka környéki homokvidék (jelenleg: Subotička Peščara) meszes homokterületén 25 szubpopulációt sikerült kimutatni a szakembereknek, amelyek összegyedszáma becslések szerint eléri az 50000 tövet.
Magyarországi állományai közül 27 nem természetes vegetációjú területen, főképp telepített akácosokban található. Természetközeli gyepekben a növény fennmaradása érdekében rendszeresen kaszálni, körültekintően legeltetni kell. A 36 ismert hazai állomány közül 30 fennmaradása bizonytalan.
Többnyire csak 4–20 cm magasra nő meg. A két-három, élénkzöld levél szálasak vagy szálas-lándzsásak, szétállók. A virágzás idején rövidek, csak a termés érése közben nyúlnak meg. A körülbelül 1 cm széle, barnás-rózsaszín levéllemez U alakban behajlik, a csúcsa csuklyás. Tőálló virágai rendszerint egyesével, kettesével, ritkán hármasával fejlődnek. A sötétlila vagy élénk rózsaszínű, 10–12 cm hosszú, 5–12 mm széles lepellevelek csaknem tövig szabadok, félig kinyíltan kelyhet, majd teljesen kinyílva csillagot formálnak, cimpáik szálas-lándzsásak. A porzószálak sárgák, rövidebbek a termőnél. A bibeszál magányos, háromhasábú. A termés háromcsúcsú tok.
Évelő. A Kárpát-medencében a meleg, laza, homokos talajú erdők tisztásain, illetve homokpusztákon nő.
Virágai tavasszal, a levelekkel együtt bújnak elő. Többnyire kevés magot hoz.
A többi kikericsféléhez hasonlóan egy kolchicin nevű tropolon-alkaloid termel, és ettől mérgező. A legelő állatok elkerülik.
Magyarországon a fajt először az 1700-as évek végén találta meg Debrecen közelében Földi János. : Védetté nyilvánítását 1941-ben javasolták.[5] 1993-ban, a 12/1993. KTM miniszteri rendelettel fokozott védelmet kapott, de ez az intézkedés nem hozta meg a várt eredményt. Részben korábbi gyűjtése, legfőképpen azonban élőhelyeinek megszüntetése, legtöbbször felszántása miatt Magyarországon tőszáma kritikus szintre csökkent.
Valószínű, hogy hathatósabb védelem nélkül magyarországi állományainak nagy része ki fog pusztulni.
Magyarországon fokozottan védett!


Sideways Arrow Icon.svg Lásd még: Magyar Wikipédia: Egyhajúvirág


A Wikimédia Commons tartalmaz Egyhajúvirág témájú médiaállományokat.