Növények/O/Óriás útifű

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
< Növények‎ | O
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
A lap mérete: 3816 bájt

Növények

Óriás útifű

LatinNövények listájaAllergén növényekDísznövényekEhető növények Élvezeti növények Fák Festőnövények Fűszerek Gabonák Ehető gombák Gyógygombák Gyógynövény lista Gyógynövény terápiák Növények gyógyhatása Gyógyteák Illóolajok Zsíros olajok Gyomnövények‎ Gyümölcsök Hiperakkumulátor növények Húsevő növények‎ Ipari növények Légtisztító növények Mérgező növények Mézelő növények Parazita növények‎ Pszichoaktív növények Zöldségfélék Védett növények Vízinövények Inváziós fajokFajtalistákMit-mihez használunk

Óriás útifű
Óriás útifű
(Plantago maxima, Syn: )
Más neve(i): '


Védett növény! - Eszmei értéke: 100 000,- Ft. (2016)


Az óriás útifű az útifűfélék családjába tartozó, Magyarországon fokozottan védett növény.
Szibériában keleten az Angara, nyugaton az Ob folyótól a Kazah-hátságon keresztül az Alsó-Don és Felső-Dnyeper folyókig fordul elő. Elsőként Grigorev 1958-ban írta le a faj areáját.
A pannóniai régióban és az Erdélyi-medencében előforduló populációk izolált, area peremi populációk. Máthé (1940)[2] és Soó (1968)[3] szerint is a faj Magyarországon posztglaciális reliktumként fordul elő. Újabban Bulgária nyugati részén is megtalálták a fajt.
Magyarországon elsőként Kitaibel Pál ad hírt a Rákos menti, Pusztaszabolcs közelében lévő, Szeged környéki és Turjánvidéki előfordulásokról. Az 1850-es években megfigyelték Kisújszállás határában, majd az 1860-as években Anton Kerner említi leírásában több más lápréti fajjal együtt a Rákos menti előfordulását.[6] 1902-ben Thaisz Lajos a Magyar Botanikai Lapok-ban az ország egyik legnagyobb ritkaságának nevezi, beszámol a cikkben a Rákos menti élőhelyek művelés alá vétele miatt történt élőhely eltűnésről, ennek következtében a faj ritkulásáról. 1911-ben Tolnában talál rá Hollós László 2 ponton.[7] Boros Ádám, a faj legnagyobb hazai ismerője az 1920-30-as években a Turjánvidéken lévő állományokról évről évre beszámolót készít, mely térképen is bemutatja az állomány csökkenését.
Magyarországon 1950-ben Inárcs mellett Bánó Lehel jegyzi fel utoljára a faj előfordulását, a többi lelőhelyen ekkor már nem találták meg.
1992-ben a Turjánvidéken ezer fajt meghaladó populációját találták meg, majd 1997-ben egy újabb nagyobb és 2002-ben egy kisebb állományát a vidéken védett láp területén. A korábban feljegyzett lelőhelyekről viszont teljesen eltűnt.
A védett terület kezelését jól tűri, egyedszámnövekedés figyelhető meg.
Az óriás útifű termőhelyi igénye vályogos, nedves, pangóvizes terültek, ahol sótartalom is jelen van.

60–100 cm magas évelő, lágy szárú növény. Levelei tőállóak, tojásdadok vagy lándzsásak, 15–25 cm hosszúak, 8–15 cm szélesek. A levélváll nyélbe keskenyedő, a levélszél ép vagy ritkán fogazott, a levél csúcsa tompa vagy röviden kihegyezett. Levélnyele egyenlő hosszú vagy hosszabb a lemeznél. A tőkocsány barázdált, szőrözött. Virágzata 8-12 (-20) cm hosszú, 1 cm vastag tömött füzér. A virágok fehérek vagy rózsaszínesek, a porzószálak kiállnak a virágból. Júniustól augusztusig virágzik, a termés 3–4 mm hosszú 4 magvú tok.

Hasonló kinézetű fajok az alacsony pozdor (Scorzonera humilis), és a réti útifű (Plantago media) nagyobb példányai. A Plantago media var. urvelliana-hoz különösen hasonló, de élőhelyük különbözik.


Sideways Arrow Icon.svg Lásd még: Növények gyógyhatása Mit-mihez Natúr gyógytea Tanácsok, tippek


Magyar Wikipédia: Óriás útifű


A Wikimédia Commons tartalmaz Óriás útifű témájú médiaállományokat.