Ugrás a tartalomhoz

Útipatika

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.

««« Szerkesztő:Ambrus59/Útipatika

Útipatika
(Mobil gyógyszertár)

A világ egy könyv, és azok, akik nem utaznak csak egy oldalt olvasnak el abból.

Írta: Ambrus Attila, emlékül feleségemnek, Évinek.

Bevezetés

2012-ben 1.000.000.000 nemzetközi utazásra[1] került sor a világban[2] [3].
A globális utazások skáláján egy sor egészségügyi kockázatnak van kitéve az utazó - különböző kórokozók és extrém hőmérséklet, tengerszint feletti magasság és páratartalom csak néhány ezen kockázatok közül -, amelyek mindegyike vezethet az utazó egészségi állapotának romlásához[4][5].
Hasonló kockázatokat minimalizálni lehet óvintézkedésekkel utazás előtt, alatt és után, többek között egy jól összeállított, felszerelt mobil házipatikával, azaz egy útipatikával és egy utazás-orvostani konzultációval[6] [7].
A könyv megírásának célja a hiány pótlása volt a magyar nyelvű szakirodalomban. A rendszerváltás óta a határok megnyitásával az utazási kedv hatványozottan jelent meg. Azok az utazók, akik alaposan meg szerettek volna ismerkedni az utazásuk során várható veszélyekkel és azok megelőzésével, gyógyításával nem volt választási lehetőségük. A könyv nem teljes, mert bizonyos fejezetek nem készültek el, illetve a diszciplínák állandó fejlődése miatt folyamatos frissítést igényel.
Fontos!
A könyv a kezelő orvosát, gyógyszerészét nem pótolhatja, ezért bármilyen, a könyvben olvasott információt orvosával, gyógyszerészével konzultálja meg, mielőtt azt alkalmazza!


Hogyan maradjunk egészségesek külföldön


Tartalomjegyzék



Előszó Orvosi konzultáció A külföldi utazás kockázatai
Öngyógyítás Öngyógyításról általában Öngyógyítás szempontjai
Öngyógyítás veszélyei Gyógyszer beadása Betegségek
Meghűlés Köhögés Torokfájás
Láz Fejfájás Székrekedés
Puffadás Utazási betegségek Utazók hasmenése
Fertőzések kockázata Aspecifikus profilaxis A kiszáradás jelei
Mit tehetünk a hasmenés ellen? Nem specifikus hasmenéstgátlók Hányáscsillapítók
"Utazók hasmenése" öngyógyítási algoritmusa A hasmenést előidéző kórokozók Antimikrobás kezelés
Mikor javasolt antibiotikum-profilaxis? Jet lag Mozgás-betegség
Légúti fertőzések Malária kezelés Hegyibetegség
Bakteriális bőrfertőzések Húgyúti fertőzések Útipatika összeállításának szempontjai
Gyógyszerek becsomagolása Gyógyszerek stabilitása Gyógyszer-stabilitás extrém körülmények között, klímazónák
Gyógyszerstabilitás és aszepszis Gyógyszerek lejárati ideje Rovarűző- és rovarirtó-szerek
Elsősegély készlet, felszerelési tárgyak Vény nélkül kapható gyógyszerek Receptköteles gyógyszerek
Malária ellenes gyógyszerek Védőoltások külföldre utazóknak Légi utazás és betegségek
A repülőgépek orvosi felszerelései Speciális betegek Légutak betegségei és utazás
Cukorbeteg utazása Speciális utazók Last minute
Hosszabb expedíció Speciális expedíciók Útipatika terhesek részére
Útipatika szoptatós anyák részére Útipatika csecsemő, gyermekek részére Útipatika idősek részére
Útipatika hátizsákos utazók részére Útipatika sportolók részére Útipatika nők részére
Útipatika férfiak részére Űrturizmus Extrém hideg, Antarktisz
Utazás és kultúrsokk Iható-e a víz? Külföldön megbetegedettek hazautaztatása
A világ legveszélyesebb repülőterei A mediterrán utazás útipatikája Az egzotikus utazás útipatikája
Rovar csípések és marások Állati harapások, veszettség Kígyók, pókok, skorpiók
Mérgező növények, gombák Standard szimbólumok föld-levegő kommunikációhoz. Teendők hazaérkezés után
Utazásra nem javasolt térségek Utazási trendek, jövőbeli tendenciák


Források


  • http://www.gideononline.com/
  • Az utazással összefüggő megbetegedések megelőzésének elemzése, az utazási orvostan legújabb eredményei alapján. Doktori értekezés. Dr. Felkai Péter. Semmelweis Egyetem Patológiai Tudományok Doktori Iskola 2007.
  • Világjárók orvosi kalauza (Hogyan maradjunk egészségesek külföldön) Dr. Richard Dawood Ambrus Attila Maecenas Könyvkiadó Budapest 1996.
  • Szalka András : Problémaorientált infektológia White Golden Book Kereskedelmi és Kiadó Kft.
  • Infektológia - Egyetemi tankönyv Szalka András (szerk.), Ludwig Endre

Medicina Könyvkiadó Zrt., 2009 508 oldal ISBN: 9789632262024

  • International travel and health 2007 International Health Regulations Secretariat Communicable Diseases World Health Organization 1211 Geneva 27, Switzerland fax: (+41) 22 791 4285 World Wide Web access: http://www.who.int/ith
  • Yellow Book 2012 Yellow Book - Travelers' Health - CDC Copyright © 2012 Oxford University Press
  • TRAVEL MEDICINE: TALES BEHIND THE SCIENCE Elsevier Linacre House, Jordan Hill, Oxford OX2 8DP, UK Radarweg 29, PO Box 211, 1000 AE Amsterdam, The Netherlands Copyright © 2007 Elsevier Ltd. All rights reserved
  • Comprehensive Guide Wilderness & Travel Medicine, E. Weiss.Copyright 2005. Adventure Medical Kit.
  • Drugs in Pregnancy and Lactation szerző: Gerald G. Briggs,Roger K. Freeman,Sumner Jason Yaffe 2011 Lippincott Williams & Wilkins
  • Drugs During Pregnancy and Lactation C. Schafer P. Peters R. K. Miller 2007 Elsevier BV.
  • K. N. Hansen, G. Parthasarathi: Text Book Of Clinical Pharmacy Orient Blackswan. 2004.01.01.
  • FEJEZETEK A MODERN BIOFARMÁCIÁBÓL Dr. Halmos Gábor Dote Biofarmácia Tanszék 2011
  • WHO MODEL FORMULARY 2008 © World Health Organization 2009
  • WHO Model List of Essential Medicines 2011 List
  • ABM Clinical Protocol #8: Human Milk Storage Information for Home Use for Full-Term Infants (Original Protocol March 2004; Revision #1 March 2010)
  • BREASTFEEDING MEDICINE Volume 5, Number 3, 2010 The Academy of Breastfeeding Medicine Protocol Committee ª Mary Ann Liebert, Inc.

DOI: 10.1089=bfm.2010.9988




                      ---► Következő lap:Orvosi konzultáció


Az interneten fellelhető anyagok



Üzenet hagyásához, kattints ide


Jogi nyilatkozat


Public domain
Ezt a könyvet,(dokumentumot), vagy az itt található képet szerzője közkinccsé nyilvánította,
lemondott, vagy nem jogosult szerzői jogi védelemre.

For visitors from other countries: This image is in the public domain.