Ugrás a tartalomhoz

Útipatika/Speciális betegek/Cukorbetegek utazása

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.

Cukorbetegek utazása

Az anyagcsere-betegségek közül a cukorbetegség érinti a legtöbb embert. Gondot okozhat számukra a hosszú utazási távolság által keletkezett időeltolódás, hiszen át kell szervezniük az inzulin adásának, az étkezések időpontjának kialakult rendszerét. Ebben csak a szakember segítsége a mérvadó, tehát mindenképpen diabetológushoz kell fordulni. Az időeltolódáshoz igazított inzulin-kezelés speciális módszer szerint zajlik. Fontos azt is tisztázni, hogy az utazó pontosan tudja-e, hogyan kell az inzulint tárolni. Nem ritka eset, hogy a szállodában a személyzetre bízott gyógyszer a mélyhűtőben köt ki a jégszekrény helyett. A tablettával és diétával egyensúlyban tartható cukorbetegeknek egyszerűbb utazniuk, de velük is át kell ismételtetni, hogy melyek a hipoglikémia tünetei.

A legfontosabb tanács a cukorbetegek számára: ha elfelejtette bevenni a gyógyszerét, vagy ha elveszett, kifogyott, ne az étkezés megvonásával próbálja a vércukorszintjét csökkenteni. Az utazási és/vagy a gondozó orvosnak felvilágosítást kell adnia a célország és terület adottságairól, egészségügyi előírásairól, a kötelező védőoltásokról, a szükséges utazófelszerelésekről, az inzulin megfelelő tárolásáról és arról is, hogy vásárolható-e a célországban a beteg által használt készítmény. A diabeteses gyógyszerelése más időzónában. A hosszabb távú utazásnál, 5-6 órát meghaladó repülőútnál már számolni kell az időzónák átlépéséből eredő időeltolódással. A cukorbetegek étkezési és gyógyszerelési menetrendje, mely az otthoni időre van meghatározva, így óhatatlanul el fog csúszni. Az időzónákhoz való átálláshoz, a gyógyszerelés és az életmód helyi időhöz való hozzáigazításához több módszer is kínálkozik, mely közül a tanácsadó a beteggel együtt a legjobban alkalmazhatót választhatja.

Minden esetben a beteg aktív közreműködésére és a vércukorszint gyakori ellenőrzésére van szükség. A diabéteszes úti patikájának összeállítása gondos odafigyelést igényel. Nemcsak a megfelelő mennyiségű és hatóanyag-tartalmú antidiabetikumot vagy inzulint kell a beteg számára biztosítani, de gondoskodni kell a bejuttató eszközökről, valamint a rendszeres vércukorszint ellenőrzést szolgáló készülékről és tesztcsíkokról is, és a kézicsomagban kell lennie ezeken felül a hipoglikémia kivédésére szolgáló (étkezési) csomagnak és bőr-, köröm- és lábápoló készítményeknek.

  • Inzulin függő cukorbetegek injekcióit a kézipoggyászba célszerű helyezni, hogy mindig kéznél legyen, illetve arra figyelni, nehogy hűtőraktárba kerüljön a szállítás során és megfagyjon.
  • A trópusokon elég hűtőtáskában szállítani az utazás során.
  • A cukorbetegről, és betegségéről hivatalos dokumentum, a kezelő orvostól vagy klinikától és ezek elérhetősége.
  • A tűk és fecskendők miatt a cukorbetegek összetéveszthetők a kábítószerfüggőkkel.
  • Hosszabb repülő út során az időeltolódás gondot okozhat az inzulin adagolásában.
Nyugati irányba történő repüléskor növelni kell az inzulin beadásának ideje között eltelt időt.
Keleti irányba történő repüléskor csökkenteni kell az inzulin beadásának ideje között eltelt időt.

◄--- Előző lap:Útipatika                      ---► Következő lap:

Jegyzetek