Ugrás a tartalomhoz

Útipatika/Utazásra nem javasolt térségek

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.

Utazásra nem javasolt térségek

Terrorista Incidensek 2008.

Nem javasolja az utazást az alábbi országokba és térségekbe a Külügyminisztérium

[szerkesztés]
Az utazási szerződésről szóló 281/2008. (XI. 28.) Korm. rendelet 8. § (6) bekezdésének hatálya alá tartozó területek. Érvényben: 2014. 02. 19- től [1].
Az iszlám terroristák által navigált United Airlines Flight 175 támadása a World Trade Center Déli Toronya ellen 2001. szeptember 11-én, New York-ban.

Terrorizmussal, terrorfenyegetettséggel kapcsolatos általános figyelmeztetés

[szerkesztés]
Top 10 ország (2000–2014)
A terrorfenyegetettség – az egyes konfliktusok változó intenzitása mellett – világszerte továbbra is jelentős. A szélsőséges ideológiák fennmaradása - és több helyütt térnyerése –, bizonyos csoportok, és főként a fiatalság körében tapasztalható radikalizáció az erőszakos cselekedeteknek olyan megnyilvánulásaihoz vezet, amelyek nem csak a konfliktusok résztvevőire, hanem a polgári lakosságra, a turistákra, a külföldi munkavállalókra nézve is reális veszélyt jelentenek. A mozgatóerők rendkívül sokrétűek, vallási-ideológiai okoktól kezdve a gazdasági-szociális tényezőkön át az egyéni sérelmekig bezárólag akadhatnak olyan „érvek”, amelyek terrorista cselekmények elkövetésére indíttathatnak személyeket. A terrorista cselekmények sajátossága, hogy nem hagyományos harcászati célpontok ellen, hanem védtelen személyek, polgári intézményi struktúrák ellen irányulnak. Különösen nagy az ilyen erőszakos cselekmények veszélye az akut válsággócokban (a Közel- és Közép-Kelet, Afganisztán, Pakisztán, Észak- és Fekete-Afrika bizonyos térségeiben), de olyan övezetek/intézmények is célpontok lehetnek, ahol a terrorcselekmények figyelemfelkeltő hatása különösen nagy. Ez utóbbiakhoz sorolhatók a nyugati országokban történt - számos emberáldozatot követelő és a nemzetközi sajtóban kiemelt figyelmet kapó – merényletek. Viszonylag új fejleménynek tekinthetők a fejlett országokban – főként a bevándorlók körében – terjedő szélsőségesen radikális eszmék, amelyek terrorista cselekmények elkövetését indukálhatják.

A globális terrorfenyegetettség változatlan. Különösen azokban a térségekben lehet számolni terrorveszéllyel

[szerkesztés]
  • amelyek a múltban is terrorcselekmények célpontjai voltak,
  • ahol polgárháborús állapotok uralkodnak,
  • ahol katonai műveletek folynak,
  • ahol a terroristák a helyi lakosság támogatását élvezik.

A terrortámadások kiemelt célpontjai

[szerkesztés]

A terrortámadások kiemelt célpontjainak számítanak

  • a jelképértékkel bíró helyek, épületek, vallási központok,
  • kormányzati és igazgatási épületek,
  • a légi-, közúti-, vasúti és vízi közlekedési infrastruktúra,
  • turisztikai központok,
  • minden olyan hely, ahol emberek tömegben gyülekeznek

A Külügyminisztérium a konzuli védelemről szóló 2001. évi XLVI törvény alapján nem javasolja az utazást

[szerkesztés]

(The Ministry of Foreign Affairs and Trade does not recommend the travel to the following countries and regions) Érvényben: 2017. 01. 06- tól[2]

  • Afganisztán
  • Algéria - az ország teljes déli része (Bechar, Tindouf, Ardar, Tamanrasset, Illizi wilayák /megyék/ területe), valamint a líbiai és tunéziai határ mellett Tebessa-tól délre 50 km-es sávban fekvő,és a tunéziai határ melletti 50 km-es sávban fekvő területek, továbbá az Algírtól keletre található Boumerd ès, Bouira és Tizi Ouzou wilayák /megyék/ területe
  • Bissau-Guinea
  • Burkina Faso
  • Burundi
  • Csád (a líbiai, nigériai, nigeri és a közép-afrikai köztársasági határvonal 30 km-es körzetén belül; Sila, Ouaddi, Wadi Fira, Ennedi, Borkou és Tibesti régiókba; Faya Largeau várostól 30 km-re északra eső területekre)
  • Dél-Szudán
  • Dzsibuti Eritreával és Szomáliával határos területei
  • Egyiptom - Sínai-félsziget északi és középső része
  • Elefántcsontpart
  • Eritrea
  • Etiópia az eritreai, a szomáliai, a szudáni és a kenyai határ térségének 50 km-es övezete, az Etiópia szomáliaiak lakta régiójának területei (Fik, Degehabur, Gode, Korahe és Warder), valamint a Déli Nemzetek, Nemzetiségek és Népek régióban elhelyezkedő Surma woreda
  • Észak-Korea (KNDK)
  • Fülöp-szigeteknek Mindanao szigete és az azt körülvevő szigetvilág
  • Gambia
  • Georgia (Grúzia) szakadár területei (Abházia és Dél-Oszétia), valamint ezen adminisztratív határok melletti 5 - 10 km- es sáv
  • Guinea
  • Haiti
  • Indiában Jammu és Kashmir állam, Ladakh kivételével, valamint a keleti és északkeleti államok (különösen Manipur, Tripura, Assam, Nagaland, Meghalaya, Mizoram, Arunachal Pradesh) és az indiai-pakisztáni határvidék teljes hosszában.
  • Irak
  • Irán keleti, Pakisztánnal és Afganisztánnal határos részei; kurd területek (török és iraki határvidék); a jelenlegi iraki helyzet miatt az iraki határ teljes szakasza, katonai szempontból érzékeny területek (Bandar Abbas, Bushehr, illetve minden katonai létesítmény környéke)
  • Japán – Fukushima prefektúrában található Namie, Futaba, Ōkuma és Tomioka települések területét, valamint a Fukushima Dai-ichi atomerőmű közvetlen környezetében található területet
  • Jemen
  • Kenyában a szudáni, etiópiai és szomáliai határvidék, Nairobi nyomornegyedei (Kibera, Mathare, Huruma, Kariobangi, Kawangware és Eastleigh), valamint a teljes partszakasz
  • Kongói Demokratikus Köztársaság
  • Koszovóban az észak-koszovói területek
  • Közép-Afrika
  • Libanon (palesztin menekülttáborok, Dél-libanoni határtérség, az ország Litani folyótól délre eső területei, szír-libanoni határtérség, Bekaa völgy, Észak-Libanon: Akkar regió, Dél-Bejrút, Dahiye negyed)
  • Libéria
  • Líbia
  • Madagaszkár (a II. kategóriába nem tartozó egyéb területei)
  • Mali
  • Mauritánia (Keleti és északi tartományok: Tiris Zemmour, Adrar, Tagant és Hodh el Chargui, a nyugati tartományok közül Dakhlet-Nouadhibou és Inchiri)
  • Mianmar (Chin állam, Sagaing Területe, illetve Mon, Kayin, Kayah, Kachin és Shan államok - Shan államban Inle Lake turista célpont kivételével)
  • Niger
  • Pakisztánban: Kasmír Pakisztán által ellenőrzött területe (Azad Jammu és Kashmir), Khyber / Pakhtunkhwa tartomány (korábbi Északnyugati Határtartomány, NWFP) és fővárosa Pesavár (Peshawar), Szövetségi Irányítású Törzsi Területek (FATA), Gilgit-Baltisztán (Gilgit-Baltistan, korábban Északi Területek – Northern Areas), Beludzsisztán (Baluchistan) tartomány és fővárosa Kvetta (Quetta), Dél-Pandzsáb (Punjab tartomány déli része), Karacsi (Karachi) nagyváros külső kerületei.
  • Palesztinának a Gázai övezeti része
  • Ruanda
  • Szíria
  • Szomália
  • Szudáni Köztársaság alábbi területeire: Darfúr, az Eritreával határos terület, Abyei régió, valamint Dél-Kordofán és Kék Nílus szövetségi államok.
  • Törökország szíriai határ menti tartományai: Hatay, Gaziantep, Şanlıurfa, Mardin, Sirnak
  • Uganda északi- és északkeleti része, valamint a kongói határ térsége
  • Zimbabwe

Fokozott biztonsági kockázatot rejtő további országok és térségek

[szerkesztés]
Terrorista Incidensek 2006.
A Külügyminisztérium javasolja, hogy az alább felsorolt országokba, illetve térségekbe utazó magyar állampolgárok különös körültekintéssel készüljenek fel utazásukra, tanúsítsanak fokozott elővigyázatosságot az utazás idején, illetve lehetőség szerint, a körülmények javulásáig egyes helyekre való utazásukat halasszák későbbre. Ezt járványveszély, háborús, illetve polgárháborús fenyegetettség, terrorista támadások veszélye vagy más rendkívüli körülmény indokolhatja. Ilyen lehet pl., hogy a konzuli szolgálat a magyar állampolgárok konzuli védelmét valamely okból egyáltalán nem vagy csak rendkívüli nehézségek árán képes az adott országban ellátni. Előfordulhat az is, hogy valamely állam hatóságai az állam egész területére vagy meghatározott részére beutazási korlátozást rendelnek el. E körülményeket a Külügyminisztérium folyamatosan figyelemmel kíséri, s elhárulásukról megfelelő tájékoztatást ad.
Az utazása előtt részletesen tájékozódjon a célország viszonyairól. Kérdései esetén hívja a Külügyminisztérium központi telefonszámát: 458 1000.
  • Algéria I. kategóriába nem tartozó egyéb területei
  • Angola
  • Azerbajdzsán: az Örményország ellenőrzése alatt álló Hegyi-Karabah (Nagorno-Karabah) terület
  • Bahrein
  • Bangladesben Chittagong és vidéke
  • Belize
  • Benin
  • Bolívia
  • Brazília
  • Comore-szigetek
  • Csád (kivéve az „I. utazásra nem javasolt” kategóriába tartozó területek)
  • Dél-Afrika
  • Dzsibuti (kivéve az „I. utazásra nem javasolt” kategóriába tartozó területek)
  • Ecuadorban Sucumbios tartomány, illetve az ország Kolumbiával határos vidéke
  • Egyiptom teljes területe (kivéve az „I. utazásra nem javasolt” kategóriába tartozó területek)
  • El Salvador
  • Etiópia (kivéve az „I. utazásra nem javasolt” kategóriába tartozó területek)
  • Fülöp-szigetek (kivéve az „I. utazásra nem javasolt” kategóriába tartozó területek)
  • Georgia (Grúzia), (kivéve az „I. Utazásra nem javasolt” kategóriába tartozó területek)
  • Guatemala
  • Guayana
  • Honduras
  • Indiában Bihar, Jharkland, Chattisgarh, Nyugat-Bengál és Orissa állam
  • Indonéziában Aceh, Közép-Celebesz, helyi nevén Sulawesi (különösen Palu, Poso, Tentena térsége), Maluku (különösen Ambon térsége), valamint Pápua, Nyugat-Pápua
  • Irán (kivéve az „I. utazásra nem javasolt” kategóriába tartozó területek)
  • Izrael és a Golán fennsík
  • Japán - A Fukushima Dai-ichi atomerőmű körülbelül 20 kilométeres körzetébe eső területek
  • Kambodzsa - Preah Vihear templom környéke, Preah Vihear és Oddar Meanchey tartományok kambodzsai-thai határövezete
  • Kamerun
  • Kelet-Timor
  • Kenya (kivéve az „I. utazásra nem javasolt” kategóriába tartozó területek)
  • Kirgizisztánban a Fergana medence és környéke - kirgiz-tadzsik-üzbég hármas határ
  • Kína Xinjiang tartománya (Ujgur Autonóm Terület)
  • Kolumbia
  • Kongói Köztársaság
  • Koszovó (kivéve az „I. utazásra nem javasolt” kategóriába tartozó északi területek)
  • Laosz
  • Libanon (kivéve az „I. utazásra nem javasolt” kategóriába tartozó területek)
  • Macedónia (Koszovóval határos nyugati, észak-nyugati rész: Skopska Crna Gora hegyvidék Kumanovo és Szkopje közötti régió, valamint a Tetovo-tól északra elhelyezkedő, Shar röghegység által határolt tájegység)
  • Madagaszkár (A főváros, Antananarivo és környéke, valamint Nosy Be és Nosy Boraha szigetek)
  • Malajzia Sabah szövetségi állam kijárási tilalom által érintett hét körzete - Tawau, Semporna, Kunak, Lahad Datu, Kinabatangan, Sandakan és Beluran körzetek
  • Maldív-szigetek fővárosa, Malé
  • Mexikó
  • Mauritánia (kivéve az „I. utazásra nem javasolt” kategóriába tartozó északi területek)
  • Mianmar (kivéve az „I. utazásra nem javasolt” kategóriába tartozó területek)
  • Nepál
  • Nicaragua
  • Niger (kivéve az „I. utazásra nem javasolt” kategóriába tartozó északi területek)
  • Nigéria
  • Oroszország (Csecsenföld, valamint az észak-kaukázusi régió köztársaságai és megyéi)
  • Örményország
  • Pakisztán (kivéve az „I. Utazásra nem javasolt” kategóriába tartozó területek)
  • Palesztina területéből Ciszjordánia (Gáza az „I. Utazásra nem javasolt” kategóriába tartozik)
  • Pápua Új-Guinea
  • Paraguay
  • Sierra Leone
  • Szaúd-Arábia
  • Szenegál
  • Szerbiában a Koszovóval határos területek
  • Tádzsikisztánban a Fergana-medence és környéke – tadzsik-üzbég-kirgiz hármas határ
  • Tanzánia
  • Thaiföld legdélebbi tartományai: Narathiwat, Yala, Pattani, Songkhla és Satun
  • Togo
  • Törökország (kivéve az „I. Utazásra nem javasolt” kategóriába tartozó országrészek)
  • Tunézia
  • Türkmenisztán
  • Uganda (kivéve az „I. Utazásra nem javasolt” kategóriába tartozó országrészek)
  • Ukrajna
  • Üzbegisztánban a Fergana-medence és környéke - tadzsik-üzbég-kirgiz hármas határ
  • Venezuela
  • Zambia

◄--- Előző lap:Teendők hazaérkezés után                       ---► Következő lap:Utazási trendek, jövőbeli tendenciák