Növények/O/Ostorménbangita
Latin • Növények listája • Allergén növények • Dísznövények • Ehető növények • Élvezeti növények • Fák • Festőnövények • Fűszerek • Gabonák • Ehető gombák • Gyomnövények • Gyümölcsök • Hiperakkumulátor növények • Húsevő növények • Ipari növények • Kártevőriasztó növények • Légtisztító növények • Mérgező növények • Mézelő növények • Parazita növények • Pszichoaktív növények • Zöldségfélék Védett növények • Vízinövények • Inváziós fajok • Fajtalisták • Mit-mihez használunk • Tanácsok
Ostorménbangita
- (Viburnum lantana, Syn: -)
- Más neve(i): ostorménfa, bőrzsinór, ebcseresznye, gánya, hurok, kányosfa, molnárcseresznye, ostorfa, pepenyefa.
- Az ostorménbangita a bangita nemzetségbe tartozó növényfaj, mely egyike a Magyarországon is honos két bangitafajnak; a másik a kányabangita (Viburnum opulus). Az ostornyélfa elnevezés tévedésből ostorménfaként rögzült a köznyelvben.
- Európa enyhe telű részein (az Atlanti-óceán melegebb vidéke, mint például Dél-Anglia, a Földközi-tenger vidéke, Délkelet-Európa, Közép-Európa melegebb vidékei, Oroszország délnyugati része), Észak-Afrika mediterrán éghajlatú területein és Kis-Ázsiában őshonos. Szubmediterrán jellegű növényfaj.
- Meleg- és fényigényes növény, de a mérsékelt árnyékot is eltűri, szárazságtűrő. A talajt illetően mészkedvelő, illetve sziklás lejtőkön is megtalálható. Az Alpokban 1400 m tengerszint feletti magasságig is felhatol a dombvidéki övből. Magyarországon tölgyerdők (főleg molyhos tölgyesek) szegélyén, tisztásain, mészkedvelő erdei fenyvesekben,[4] karsztbokorerdőkben és száraz cserjésekben fordul elő, gyakran a meleg, délies lejtőkön. E növényfaj előfordul a Bükk-vidéken.
- Lombhullató, fás szárú növény, legtöbbször 2–4 m magas cserje, de akár 6 m magas kis fává is megnőhet; növekedése gyors. Ágai felfelé állnak. Fiatal hajtásai (vesszői) a rajtuk sűrűn álló szőröktől molyhosak és sárgásszürkés színezetűek. Kérge fiatalon érdes, később hosszirányban repedezetté válik és parásodik, színe pedig szürkésbarnává sötétedik.
- Levelei a száron átellenesen állnak, nyelük rövid, legfeljebb 1,5 cm hosszú és nemezesen szőrös; a levélváll szíves vagy lekerekített; a levéllemez 5–12 cm hosszú, tojásdad-elliptikus alakú, vastag, puha, a színén sötétzöld színű, a bemélyedt levélerek miatt mélyen ráncolt, kissé érdesen szőrös, a visszáján csillagszőröktől szürkésen molyhos, nemezes, itt a levélerek kiemelkednek, s egészen a levélszélig követhetők; a levélszél egyenlőtlenül fűrészes vagy sűrűn szabályosan fogazott; a levélcsúcs tompa vagy kihegyezett. Pálhái nincsenek.
- A bimbózva még piros futtatású, kinyílva már krém-fehér színű virágai illatosak, aprók, hasonló méretűek, és 6–12 cm átmérőjű sátorozó bogernyő virágzatba csoportosulnak; a virágzat tömött, végálló, lapos vagy kissé kidomborodó, virágai Magyarországon május és június folyamán nyílnak. Mind a virágzati tengely, mind a kocsányok szőröktől sűrűn molyhosak, nemezesek. Virágzatában minden virág kétivarú, egyik sem meddő. Virágai 5 tagúak; az öt csészelevél összenőve rövid csövet alkot, mely öt rövid cimpában végződik; az öt sziromlevél szintén összenőve alkotja a harang alakú pártát, melynek ugyancsak rövid, mintegy 8 mm széles cimpái vannak; az egyes pártacimpák között nőtt rá a pártára az öt porzó, melyek portokjai belülről nyílnak; a termőben a bibe rövid és 3 karéjú, a magház alsó állású.
- A beporzást követően csontár áltermések (állcsontárok) fejlődnek: a borsónyi méretű, kissé ovális alakú, a bogyóterméshez csak alakjában hasonlító áltermések eleinte zöldek, majd pirosak, éretten fénylő feketék, s végükön az elszáradt csésze pereme mindig visszamarad. Mivel többnyire egyenlőtlenül érnek, így a különféle színű bogyók sokszor egyszerre láthatók a növényen, Magyarországon júniustól egészen szeptemberig. Állcsontárjaiban a külső termésfal húsos, alatta ovális alakú, maghéjszerű, gyűrt felületű belső termésfal található, melyet a középső termésfal vékony héjként borít. A kemény belső termésfal mögött egyetlen lapos mag helyezkedik el.
- Levelei ősszel még viszonylag sokáig zöldek maradnak, de végül liláspirosra színeződnek. Ugyancsak ősszel jelennek meg rajta a nagy, lapos, kerek, fedetlen – azaz rügypikkelyek nélküli, szabad – rügyek, amik áttelelnek.
- Hajlékony, karcsú vesszőjéből gúzst, kosarat, egyéb fonott árukat, abroncsot, hurkot, pipaszárat (török pipaszár), sétabotot és ostornyelet is készítenek. Ötzi, a gleccsermúmia tegezében talált nyílvesszők ostorménfa és húsos som (Cornus mas) ágaiból készültek.[7]
- Belső kérge csípős, hólyagot húz, régen gyógyításra is használták.[1]
- Gyakran díszcserjének ültetik száraz területekre, közepes vízigényű (mezofita) növények alkotta parkokba, fénynek kitett domboldalakra, akár homoktalajra is; városban főleg belterületi és ipartelepi környezetbe. Alkalmas szoliter, vagy bokorcsoportok szélén álló növénynek, de sövény is kialakítható belőle. Virágzatával, terméseivel és őszi, színes leveleivel díszít. Magról és dugványról is szaporítható: Magyarországon május közepétől június közepéig készíthető dugvány a növény hajtáscsúcsából. Csemetéinek telepítése ásóval végezhető földlabdás gyökérzetének köszönhetően.
- Bogyója az ember számára kevéssé élvezhető, mivel erősen savanykás, édes-kesernyés ízű, összehúzó hatású;[2][8][9] nagy mennyiségben fogyasztva enyhe mérgezést okozhat: hányás, hasmenés, szédülés, gyermekeknél véres vizelet is jelentkezhet.[10][11] A madarak az ínségesebb téli időszakban fogyasztják.
Lásd még: Mit-mihez
- Magyar Wikipédia: Ostorménbangita
