A japánbirs vagy díszbirs a rózsavirágúak rendjébe, ezen belül a rózsafélék családjába tartozó nemzetség, amely fás szárú fajokból tevődik össze.
A lombfakadás kezdetén nyíló nagy, viaszszerű virágaikkal díszítő közkedvelt cserjék. Ágaik tövisesek. Apró birsalma-termésük erősen illatos, de keserű, nem ehető (kompót ízesítésére viszont kiváló). Magyarországon 2 Japánból származó alapfajjal, illetve azok hibridjeivel találkozhatunk.
- Valódi japánbirs (Chaenomeles japonica) Mintegy méteresre növő, terjedő tövű cserje, élénk téglapiros virágokkal. Termései gömbölydedek, vesszői többé-kevésbé bibircsesek. A későbbi, nemesített fajták díszértékben felülmúlják.
- Pompás japánbirs (Chaenomeles speciosa). Jóval gyakoribb, különösen a régi kastélykertekben. 1,5–2 m magas, csak kismértékben sarjadzó cserje, közepes növekedési eréllyel. Fiatal hajtásai kopaszok, vesszői nem bibircsesek.
Termetük és egyéb morfológiai bélyegeik a két szülőfaj között állnak, jelenleg főleg az alacsony (1 méter körüli) piros fajták vannak divatban.
Mivel a ágain hosszú tüskék helyezkednek el, ezért legyünk figyelmesek, amikor begyűjtjük a termést. A szüretet az első fagyokig lehet végezni, ez után pedig sötét, hűvös helyen kell tárolni a birsalmákat. Termése savanyúbb, mint az ismert birsalma, főzve igazán különleges ízű lekvárt, befőttet, kompótot készíthetünk.
Tartalmaz:→ A-, B1-, B2-, C-, E-vitamin és fenol- valamint pektin tartalma miatt magas tápértékű. Aminosavakban gazdag, (glutaminsav), szénhidrátok szőlőcukor (glükóz), a gyümölcscukor (fruktóz), és (szorbitol) tartalma jelentős. Antioxidánsokat tartalmaz.
A japánbirsek jó vízellátású, tápdús talajt, napos vagy félárnyékos fekvést igényelnek. Érzékenyek a magas mésztartalomra. Gyökérről könnyen sarjadnak. Szaporíthatjuk magvetéssel, vagy a fajtákat nyári zölddugvánnyal, tőosztással, esetleg bujtással.
Lásd még: Mit-mihez
