Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztővita:KeFe/Wiki/Wiki-2

Az oldal más nyelven nem érhető el.
Új téma nyitása
A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.

Alapvető testreszabás, beállítások

Ha az eddigi lépéseket elvégezted, a wikid már működik és szerkeszthető, de még nem olyan otthonos, ahogy megszoktad. Lépten-nyomon hiányokba botlasz – ezeket igyekszünk felszámolni a továbbiakban, de innentől már nyugodtan használatba veheted a wikit, és működés közben is buherálhatod tovább, tehát szerkessz bátran! :-) A beállítások akkor sem tehetnek kárt a szócikkeidben, ha később szakítasz időt rájuk.

A LocalSettings.php

Az imént letöltött LocalSettings.php teljes leírása a mw:LocalSettings.php lapon olvasható. Érdemes nézegetni, mert ez az állomány a wikid lelke. A szerkesztésére a kezdeti időkben többször is szükséged lesz, például a kiterjesztések telepítéséhez és más célokra is. Tartsd szem előtt a következőket:

  • Sose szerkeszd olyan szövegszerkesztővel, amely BOM-jeleket helyez el a szövegben – tipikusan ilyen a Windows jegyzettömbje. Célszerű a Notepad++ használata.
    Sablon:Me: ez a figyelmeztetés a fenti leírás tetején áll nagy piros betűkkel. Azonban a Notepad++-szal megnyitva az látszik a Kódolás menüben, hogy a file ANSI kódolású, amely esetben a BOM kérdése fel sem merül; tehát nem elképzelhetetlen, hogy mégis szerkeszthető a jegyzettömbbel, csak előtte másold az eredetit biztonságos helyre. De sok örömöd nem lesz benne, mert linuxos stílusú sorvégjeleket használ, és így a jegyzettömbben ömlesztve jelenik meg. Érdemes telepíteni a Notepad++-t, meg fogod szeretni.
  • Készíts róla biztonsági másolatot. Sok munka lesz rekonstruálni, ha baja esik.
  • Ne mutogasd illetékteleneknek. A LocalSettings.php kódolatlanul tartalmazza az adatbázisod root jogú felhasználójának azonosítóját és jelszavát.
  • A saját beírásaidat a végére tedd, a „gyári” beállítások után (kivéve, ha egy már ott lévő sort akarsz módosítani).

Ha zavarnak a túl hosszú URL-ek az „index.php” részlettel, akkor járj el a mw:Nice url lapon leírtak szerint.

Kategóriák

Mindenekelőtt célszerű kialakítanod a kategóriarendszeredet. Szükség lesz egy gyökérkategóriára, amit nem kategorizálsz sehova (a Wikipédián ez a Tartalom), és akár a kezdőlapodra is belinkelheted. Ha nem használsz kategóriákat (amivel máris lemondtál a wiki egyik előnyéről), akkor a Speciális:Az összes lap listája lapon tekintheted át, mi van a wikiden. (Ne feledd, az ékezetes betűk még egy kis ideig az ábécé végén keresendők!)

Stíluslapok és javascriptek

Kimondani is szörnyű, de akár nyolc állomány is lehet, amely a Wikipédia kinézetét és működését megszabja a számodra: négy stíluslap és négy script. De kettő-kettő mindenképpen. Ezeket azonos néven másold át a saját wikidbe. Az eredetinél, ha nem vagy admin, a szerkesztés helyett a Lapforrás fület válaszd a másoláshoz, a saját wikidben viszont szabadon létrehozhatod a céllapot a MediaWiki névtérben is.

Az alábbi táblázatban a speciális lapok akkor is kékek, ha valójában pirosak, de a beállításaidnál a Lapok megjelenítése fülön láthatod őket saját valójukban. (Vannak, akik pár év alatt el is felejtik, hogy ilyen lapokat hoztak létre valamikor valamiért…) Itt csak a két leggyakrabban használt skin van felírva, de a többire ugyanúgy vonatkozik. (Vigyázat, az apát a perjel után már nem mindegy, kis- vagy nagybetűvel kezdesz valamit!)

  Az összes szerkesztőre vonatkozik A saját beállításaidat tartalmazza
Az összes skinre vonatkozik MediaWiki:Common.js

MediaWiki:Common.css

Speciális:Lapom/common.js

Speciális:Lapom/common.css

Az általad használt skinre vonatkozik

Ha nem használsz saját beállításokat, akkor csak a bal oldali oszlopból érdemes átmásolnod a felső sorban levőket és az alsó sorból a saját skinednek megfelelőt. Célszerű az eredetit a Wikipédián figyelőlistára venni, hogy lássad, milyen módosításokat érdemes később átvezetni a sajátodba! (Ha nem akarod egyenként másolni őket, próbálkozhatsz a Lapok átvétele a Wikipédiáról szakaszban leírt módszerekkel is.)

Nem biztos, hogy az átmásolt lapok minden változtatás nélkül működnek! E sorok írásakor, 2011 októberében a Wikipédia még a 200 000-es ünnepi logót használja; a Common.css (nem commons, hanem common!) átmásolása után vicces módon a saját wikiben is megjelent az ünnepi logó, eltakarva a beállítottat. Az imént linkelt részt kellett kivenni belőle.

A Common.js telepítésekor a jó hír az volt, hogy megjelentek az ablak fölött a szerkesztőgombok, a rossz meg, hogy elromlott a kereső. A javítás a következő: a

function SubSearch(f,i,x)

szövegrészt kell megkeresni (ctrl F-fel, nem szabad szemmel, mert az 1700. sor környékén van!), és közvetlenül alatta a kapcsos zárójelek közötti részt éles késsel eltávolítani. Tehát ennyi maradjon:

function SubSearch(f,i,x) {
}

Az egészet nem lehet eltávolítani, mert van rá hivatkozás máshonnan. (Ez egy speciális funkciót valósít meg a Wikipédián, aminek a saját wikidben úgysincs értelme, cserében viszont nem is működik, és lehetetlenné teszi a keresést.)

A Monobook.js hatására megjelent a bevezető szerkesztése link, és a jobb szélről a cím mellé soroltak be a szakaszokat szerkesztő linkek (van, aki talán még emlékszik, hogy ezek nem gyári alapértékek), de hatalmas betűkkel; a Monobook.css másolása aztán ezt is megoldotta.

Tegyük fel például, hogy nincs szükséged minden lap tetején „A Wiki wikiből” vagy „A Kakukk Marci wikiből” feliratra. Nyisd meg szerkesztésre a Common.css-t, és írd a végére ezt (ne felejtsd el frissíteni mentés után):

/* "A Wiki wikiből" felirat eltüntetése */
div#siteSub {
  display:none;
}

Sajnos nincs rá garancia, hogy a jövőben nem kerülhetnek be olyan részek ezekbe a a lapokba, amelyek a saját wikin hibásan működnek, és egy kicsit barkácsolni kell velük. (Ld. még lent a gyors előnézet segédeszközzel kapcsolatos problémát.)

A LocalSettings.php beállításai

A LocalSettings.php végén ezt a két sort kell látnod:

# End of automatically generated settings.
# Add more configuration options below.

Tedd meg, amire kérnek, és nyiss egy új rovatot a saját beállításaidnak (a fenti figyelmeztetések átolvasása után):

#Saját beírások:
$wgLocalTZoffset = date("Z")/60;

Ennek hatására nem kell évente kétszer átállítani az időzónát, amikor bejön meg kimegy a nyári időszámítás. Mindjárt írhatsz még ide, amikor a kiterjesztéseket telepíted.

Ha nem a Vectort szeretnéd alapértelmezett skinnek, akkor keresd meg a

$wgDefaultSkin

változót, és írd át. (Egyedileg a beállításaidnál lehet változtatni.)

Ha még eddig nem tetted meg, kattints a beállításaidra, és végezd el a testreszabást. Most már az időzónát is be tudod állítani. Néhány fület viszont nem fogsz látni, amelyekhez a Wikipédián hozzászoktál: ilyen a Jelölt lapváltozatok, a Segédeszközök és a Témák, amelyekhez kiterjesztéseket kell telepíteni.

A mw:Manual:Configuration settings lapon láthatod, miket tud még ez az állomány.

Interwikik készítése

A wikidből interwikikkel a szokott módon elérheted a Wikipédiát vagy bármely más MediaWiki wikit, illetve a saját gépeden telepített más wikiket. Ehhez kattints a http://localhost/phpmyadmin/ linkre (ez csak akkor fog működni, ha már feltelepítetted a XAMPP-ot – ha még csak olvasgatsz, nem!). Kezdheted azzal, hogy a nyitólap közepén magyarra állítod a felület nyelvét.

  1. Baloldalt látod a MySQL-szervered adatbázisait. Keresd meg a wikidhez tartozót, és kattints rá. Tedd azt, amit a papagáj a macska szájában, vagyis ne ijedj meg!
  2. Még mindig a bal oldali sávot nézd, most a saját wikid adatbázisának a tábláit sorolja fel. Keresd ki az interwiki nevűt! Az iw_prefix oszlopban láthatóak a „gyári” interwikik, amelyek többsége jelentősen különbözni fog a Wikipédián megszokottól. (Ez a lépés akár ki is hagyható, de tanulságos.)
  3. Kattints felül az ikonok között az SQL-re, és töröld ki az ott megjelenő SELECT utasítást! (Ha az előző lépést átugrottad, akkor üres az ablak.)
  4. Írd a helyére a következő SQL-utasítást, és nyomd meg az OK-t:
INSERT INTO `interwiki` (iw_prefix, iw_url, iw_local, iw_trans) VALUES ('hu', 'http://hu.wikipedia.org/wiki/$1', 0, 0)

Ennek hatására az interwiki táblában az iw_prefixek között megjelenik a hu érték, és mostantól fogva a hu interwikivel hivatkozhatsz a magyar Wikipédia cikkeire (a [[hu:]] a kezdőlapra visz). Értelemszerűen írhatsz huwikit vagy mást is a hu helyére, és megcsinálhatod ugyanezt az enwikivel is. A változtatás rögtön életbe lép, nem kell semmit újraindítani. :-) Ha több saját wikit telepítettél, azoknak is készíthetsz interwikit; ekkor az URL-ben a localhost fog állni a hu.wikipedia.org helyén.

Hasznos interwikik, amelyek külön beállítás nélkül is működni fognak
  • commons: Commons (akárcsak a Wikipédián)
  • mw: MediaWiki (akárcsak a Wikipédián)
  • metawikipedia: a Meta (ez már eltér a megszokottól!)
  • wikipedia, wikt, wikiquote, wikisource, wikibooks, wikinews, wikispecies, wikiversity: az ismert WikiMedia-projektek angol változatai.
Interwikik készítése csellel

A WikiMedia Alapítvány projektjeire, így a magyar Wikipédia cikkeire is tudsz hivatkozni akkor is, ha az egész fenti lépéssort kihagyod. A trükk az, hogy bármely projekt interwikije után írhatunk egy nyelvi kódot is, például a hu-t, ami átirányít a megfelelő projektbe. Ha tehát a magyar Wikipédia Triatlon cikkére akarsz linkelni a wikidből (vagy azt akarod elérni a saját wikid keresőjéből), akkor erre kétféle módod van:

  • hu:Triatlon (ezt csak akkor használhatod, ha megcsináltad a fent leírt lépéseket),
  • wikipedia:hu:Triatlon (ez hosszabb, de minden előkészület nélkül működni fog).

Természetesen interwikik híján külső hivatkozást is használhatsz akár a Wikipédia, akár a saját másik wikid cikkeire.

Egyéb beállítási lehetőségek

A kiterjesztések telepítése

A wiki teljes funkcionalitását az úgynevezett kiterjesztésekkel éri el. Ezek nem részei az alapcsomagnak, hanem külön telepíthetjük őket. Ez lehetővé teszi, hogy a fejlesztőkön kívül mások is adjanak újabb funkciókat a wikihez, ezek könnyen eltávolíthatóak legyenek, ha nem olyan jól működnek, illetve a különböző MediaWiki-alapú weboldalak más és más funkciókkal is rendelkezzenek.

Első lépésként látogasd meg a Wikipédián a Speciális:Névjegy lapot, és nézz körül rajta. Az itt felsorolt kiterjesztések érhetőek el a magyar Wikipédián. Amit itt látsz, azt nem tudja magától az új wikid. Ha ugyanezt a lapot a saját wikidben is megnézed, egyelőre majdnem üresnek fogod látni. A névjegyoldalon minden kiterjesztés mellett rövid leírás van, a nevükre kattintva pedig bejön az angol nyelvű leírás a MediaWiki weboldalon. Válaszd ki, hogy melyikre lesz szükséged. Valószínűleg kevés haszna van például a jelölt lapváltozatoknak, a vandálszűrőnek, a globális blokkolónak vagy a felhasználói fiókok egyesítésének egy háziasított wikiben. Ezzel szemben a kategóriabeszúró, az input- és createbox vagy a SyntaxHighlight nagyon hasznos lehet; a CharInsert és a Gadgets pedig nélkülözhetetlen, ha a Wikipédián megszokott munkakörnyezetet akarod reprodukálni a saját gépeden. A Cite nélkül meg nem lesznek lábjegyzeteid.

A telepítés menete

Mindegyik le van írva a megfelelő MediaWiki-lapon, általában

  1. letöltjük a kiterjesztést tar.gz-ben valahova,
    Többnyire az infoboxban vagy a szövegben van egy Download snapshot vagy extension distributor link, de ha nem találod meg, akkor a mw:Special:ExtensionDistributor lapról kiválasztható. Megkérdezi a MediaWiki verziószámát, aztán pár másodperc gondolkodás után elkészít egy letölthető állományt. A másik módszer az SVN-en keresztüli letöltés lenne, azt itt nem részletezzük. A tar.gz kibontása fent le van írva a MediaWIki letöltésénél.
  2. kicsomagoljuk a saját wikink extensions alkönyvtárába (linuxosoknak a letöltőoldalon van a mintaparancs),
  3. bemásoljuk a leírólapon található sort vagy sorokat a LocalSettings.php végére (Notedpad++-szal! de csak miután az előző lépés megvolt, különben szerkeszthetetlen lesz a wiki, minden kattintásra hibaüzenetet kapunk!),
  4. és ellenőrizzük a Speciális:Névjegy lapon (újraindítás nélkül is megjelenik!)

A leírásokban a $IP azt a könyvtárat jelöli, ahova a wikit telepítettük. Nem kell behelyettesíteni, így is működik. Lásd: mw:Manual:$IP.

Néhány hasznos kiterjesztés

A legfontosabbak közül háromról már szó volt, tegyük hozzá még a ParserFunctionst és a Wikidatát:

Kiterjesztés Leírás
mw:Extension:CharInsert Ez kell a szerkesztőablak alatt megjelenő karakterbeszúróhoz, meg még a MediaWiki:Edittools is. A {{tooltip}}(?) sablont is át kell másolni, különben néhány gomb hiányolni fogja.
mw:Extension:Cite Ez kell a lábjegyzetekhez. Két része van:
  • mw:Extension:Cite/Cite.php – ez jeleníti meg a lábjegyzeteket (ref, references), normál használatra elég
  • mw:Extension:Cite/Special:Cite.php – ez hozza létre a speciális lapot a szócikkekhez, amivel irodalmi hivatkozást lehet készíteni (otthoni gépen csak akkor van rá szükséged, ha folyton saját magadat akarod idézgetni, hogy növeld a hivatkozási indexedet)
mw:Extension:Gadgets Ez kell a segédeszközök telepítéséhez. Részletesen lásd a következő fejezetben.
mw:Extension:ParserFunctions Az elemzőfüggvények használatát teszi lehetővé. Ha sablonokat akarsz átvenni a Wikipédiából, nagyon valószínű, hogy szükséged lesz rá, érdemes telepíteni.
mw:Extension:Wikibase Client Ez a Wikidata kliensprogramja, ezzel válnak elérhetővé a Wikidata szolgáltatásai. (Legalább 1.20-as MediaWiki verzió kell hozzá, nem teszteltem.)

További hasznos vagy érdekes kütyük:

Kiterjesztés Leírás
mw:Extension:Drafts Piszkozatok mentésére (nincs a Wikipédián)

Még nem működik igazán tökéletesen, de lehet vele kísérletezni (ld. itt).

mw:Extension:CategoryTree Kategóriafa megjelenítése

Például ha a Tartalom a gyökérkategóriád, és beilleszted a kezdőlapodra a <categorytree>Tartalom</categorytree> kódot, akkor látni fogod az egész kategóriafádat; ha pedig a <categorytree mode=pages>Tartalom</categorytree> kódot, akkor az összes kategóriát és dőlt betűkkel a bennük levő lapokat is. Nem muszáj a gyökérkategóriát választani, bármelyik alkategóriával is működik, és kipróbálhatod itt a Wikipédián is a saját userlapodon.

mw:Extension:InputBox Űrlapmezőket hozhatsz létre vele, pl. kereséshez vagy új cikk létrehozásához.
mw:Extension:CreateBox Hasonlít az előzőhöz, közvetlenül készíthetünk létre vele cikklétrehozó mezőt.

Próbáld ki pl. a következőt a kezdőlapodon:

<createbox>
break=yes
buttonlabel=Új cikk létrehozása
preload=MediaWiki:Wikipreload
width=100
</createbox>

A MediaWiki:Wikipreload lapodra készítheted el az új cikkek állandó elemeit, pl. szakaszcímet, kategóriát; ezeket minden új cikkbe be fogja tölteni, ha ezzel a gombbal hozod létre (vagy ki is hagyhatod ezt a sort, nem kötelező).

mw:Extension:Poem A <poem> tagek használatát teszi lehetővé a sorok <br> nélküli tördelésére. Aristide Bruant szócikkében láthatsz egy példát a használatára.
mw:Extension:SyntaxHighlight GeSHi Ez egy varázslatos dolog, ha programkódokat akarsz színesen és áttekinthetően megjeleníteni; a <source> taget implementálja. Lásd pl. lejjebb A wikid felkészítése a Pywikibot használatára szakaszban.
mw:Extension:TitleKey Lehetővé teszi a kis és nagy kezdőbetűk megkülönböztetése nélküli keresést.
mw:Extension:Vector A Vector felülethez ad hozzá kiegészítőket.
mw:Extension:Math A matematikai képletek (<math> tag) implementálására való. Csak a MW 1.18-as verziótól kell, 1.17-ig a telepített alapwiki része![m 1]
mw:Extension:WikiHiero Hieroglifákat készíthetsz Miskolcról szóló szócikkekhez.
mw:Extension:DumpHTML Parancssori hozzáférést igényel, és HTML kimenetet készít a wikidből, így wikimotor nélkül is megjelenítheted weblapként. (Nincs a Wikipédián.)
mw:Extension:SubPageList3 Allaplistázó, akkor érdekes, ha sok allapot használsz. (Nincs a Wikipédián.)
mw:Extension:WikimediaIncubator A „wiki a wikiben” funkciót teszi lehetővé (alternatívája lehet a több saját wiki párhuzamos telepítésének; nincs a Wikipédián).
mw:Extension:DynamicPageList (Wikimedia) Fejlettebb kategóriaműveleteket tesz lehetővé (több szempontú rendezés, kategóriametszetek, a cikkek be- és kikerülésének követése; nincs a Wikipédián).
mw:Extension:Darnedodoser Az ismert betűkeverő játékot valósítja meg, csak a játék kedvéért. Lásd a mintaképet a leírólapján. (Naná, hogy nincs a Wikipédián.)
  1. A matematikai jelölőnyelvet ennek ellenére nem egy pálcasuhintás működésre bírni, mert elég sok segédprogram kell hozzá. Részletesen lásd: mw:Texvc és mw:Manual:Enable TeX.

A segédeszközök (gadgetek) telepítése

Miután a fentiek szerint telepítetted a Gadgets kiterjesztést, megnyílik az út a Wikipédiában megszokott segédeszközök használatához. Ehhez néhány állományt kell szerkesztési/forrás nézetben átmásolni a Wikipédiából a saját wikidbe, ugyanolyan néven (beleértve a MediaWiki előtagot is!). Ha nem akarod egyenként másolni őket, próbálkozhatsz a Lapok átvétele a Wikipédiáról szakaszban leírt módszerekkel is. (Ezeket érdemes lehet a Wikipédián figyelőlistára tenni, hogy követni tudd a változásaikat).

Itt van a Wikipédia gadgets-oldalainak listája. Innen kell másolgatni a következőképpen:

  • A MediaWiki:Gadgets-definition tartalmazza a felsorolást, ami a beállításoknál meg fog jelenni, leírás|gadget alakban (ez nélkülözhetetlen, de szerkeszthető). Ennek átmásolása után rögtön megjelenik a Segédeszközök fül a beállításoknál, de egyelőre használhatatlanul; a felesleges sorok nem okoznak gondot. A lapot összevetve a wikipédiás beállításaiddal kiderül, hogy milyen néven kell keresni a kívánt segédeszközt. Amelyiknek a leírását már átmásoltuk, az normálisan jelenik meg, a többi meg nem normálisan, így rögtön látjuk, hova kell pipálni. Ha átmásoltuk a kívánt scriptet vagy stíluslapot, és kipipáltuk a beállításoknál, azonnal működni kezd. (Arra még nem sikerült rájönni, hogy a Segédeszközök fül elsőre miért ugrik el az egér elől, mint egy huncut leány a legény elől, és sikerül csak másodikra eltalálni.)
  • A .js vagy .css végű maga a gadget. Erre mindenképpen szükséged lesz. Ez van a Gadgets-definition listán a vonal után.
  • A „végtelen” (aminek a neve a vonal előtt van) a leírása, a /en végű az angol leírása. Ebből elég az előbbit átmásolni.
  • A Speciális:Segédeszközök lapon (már persze a saját wikidben) láthatod a wikibe telepített segédeszközöket, amelyek közül a a saját beállításaidnál felhasználóként választhatsz (illetve a többi felhasználó is választhat).
  • A MediaWiki:Gadgets-prefstext a beállító lapon, a MediaWiki:Gadgets-pagetext pedig az imént említett speciális lapon megjelenő magyarázatok, a Gadget-section-akármi címűek pedig ezeknek a szakaszcímei magyarul. Ha ezeket kihagyod, működni fog, csak ronda lesz.

Nem biztos, hogy minden segédeszköz azonnal hibamentesen működni fog. A példatelepítés során a kategóriabeszúró, a listaszámozó, a szakaszcímmásoló és s fejlettebb diff pöccre indult, ezzel szemben a gyors előnézet javításra szorult, amit csak némi nyomozás árán sikerült megtenni. (A megoldás a MediaWiki-vita:Gadget-QPreview.js lapon látható.)

A népszerű segédeszközök közé tartozik a WikEd és a HotCat; ezeket is az itt leírt módon telepítheted.

A wikid felkészítése a Pywikibot használatára

Ez a szakasz azoknak hasznos, akik a Pywikipedia botrendszert használják. (Különben lapozd át.) Ahhoz, hogy botozni tudjál a wikidben, négy dologra lesz szükséged:

1. lépés: a family file elkészítése

Ezt elvileg a generate_family_file.py végzi el. A próbatelepítés során nem sikerült működésre bírni, és mire kiderült, mi volt a hiba, már kézi szerkesztéssel elkészült a konfigurációs állomány. Ez egy működő minta, amit a families könyvtárba kell elmenteni local_family.py néven, UTF-8 kódolással (azaz pl. Notepad++-szal). (Természetesen mutatis mutandis, ha pl. más neve van a wikidnek vagy a projectnévtérnek, vagy ha nem a local nevet választod hivatkozásként.)

# -*- coding: utf-8  -*-

import family

# A saját wikim

class Family(family.Family):
    def __init__(self):
        family.Family.__init__(self)

        self.name = 'local'

        self.langs = {
                'hu': 'localhost/wiki',
        }
        self.namespaces[4] = {
            '_default': [u'Wiki', self.namespaces[4]['_default']],
        }
        self.namespaces[5] = {
            '_default': [u'Wiki-vita', self.namespaces[5]['_default']],
        }

    def version(self, code):
        return "1.17.0"

    def scriptpath(self, code):
        return '/'

    def apipath(self, code):
            return '/api.php'

2. lépés: a botuser létrehozása

Úgy tűnik, a frissen telepített wiki valamilyen beállítás híján nem szereti a regisztrálatlan botokat. Ezért célszerű létrehozni egy usert (lehet egyszerűen csak Bot a neve), amelynek botjogot adsz. Ezt a Speciális:Szerkesztők jogai lapon teheted meg, hiszen bürokrata vagy. Ha törölni is akarsz a bottal, akkor adjál neki adminjogokat is. A saját felhasználói azonosítódra azért nem célszerű botflaget tenni, mert akkor a friss változtatásokban csak külön kattintással fogod látni a szerkesztéseidet.

3. lépés: a user-config.py kitöltése

A user-config.py-t egészítsd ki az alábbi sorokkal:

#A saját wikimhez valók:
usernames['local']['hu'] = 'Bot'
sysopnames['local']['hu'] = 'Bot'

A második sor természetesen csak akkor érvényes, ha adminjogot adtál a botodnak. Különben a saját felhasználónevedet kell odaírni.

4. lépés: futtatás

Azokat a botscripteket, amelyek erre fel vannak készítve, a -family:local paraméterrel futtatva tudod rábírni, hogy a saját wikidet szerkesszék. Ha csak a sajátodban vagy főleg a sajátodban akarsz dolgozni, akkor a user-config.py-ba írd bele ezt a sort is:

family='local'

Ebben az esetben a Wikipédia szerkesztéséhez kell majd külön paramétert megadni a futtatáskor.

A wikid nyelve a beállítás során magyar lett, így ezzel már nincs tennivalód futtatás közben.

Előfordulhat (privát wikiben fordult elő, de máshol is megtörténhet), hogy a kiválasztott script első futtatásakor a bot nem kéri a jelszót, és emiatt hibaüzenettel leáll. Ilyen esetben előbb futtasd le a login.py -family:local parancsot, ami biztosan kéri a jelszót, és utána már jól kell működnie a botnak.

Lapok átvétele a Wikipédiáról

Szükséged lehet lapok tömeges átvételére a Wikipédiából, legvalószínűbben a sablonokéra és a MediaWiki-névtérbeli lapokéra (lásd fent a segédeszközök telepítését). Ennek egyik módja, hogy a Wikipédián a Speciális:Lapok exportálása lapon exportálod őket egy állományba, majd a saját wikiden adminként bejelentkezve a Speciális:Lapok importálása segítségével beolvasod őket. A másik az importálás a dumpból (lásd: Wikipédia:Wikipédia-tükör telepítése), a harmadik valami efféle script használata. És természetesen van még az egyenkénti másolás puszta kézzel. :-)

Biztonsági másolatok készítése

A wikid két részletben terül el a számítógépen:

  • a lényeges részei, a wiki tartalma (a képek kivételével) a MySQL adatbázisban,
  • a beállításai pedig a webszervered dokumentumkönyvtárában (alapértelmezés szerint ez a C:\xampp\htdocs\<A te wikid neve>).

Az utóbbit egyszerűen tudod biztonságba helyezni, ha tömörítve lemásolod valahová. Igazából elegendő a LocalSettings.php másolása is, mert ebben vannak a beállításaid. Az extension könyvtárban pedig a kiterjesztések. Ha tudod, milyen kiterjesztéseket telepítettél, elegendő ezeknek az eredeti letöltött változatát menteni (sőt, akár azt se, ha vállalod, hogy szükség esetén újra letöltöd őket). Az images könyvtár is érdekes lehet még, ahol a feltöltött képeid vannak.

Az adatbázisról exportálással készíthetsz másolatot, legegyszerűbb a phpMyAdmin segítségével exportálni SQL formátumban. Ugyanitt lehet importálni, ha mentésből kell helyreállítani vagy másik gépre akarod átvinni.

Az export-importról a http://gyumolcstarhely.hu/tudasbazis/mysql_adatbazis_koltoztetes címen olvashatsz egy részletes magyar nyelvű leírást. (Az adatbázis exportálása/importálása nem azonos az egyes szócikkek exportálásával és importálásával, amelyről az előző szakaszban volt szó.)

Lásd még

Karbantartás, frissítés

A wikidet nem feltétlenül kell folyton frissítgetni a MediaWiki legújabb verziójára, általában a régebbi is jól fog működni. Indokolt a frissítés, ha olyan új fejlesztés jelenik meg, amire szükséged van, ha egy hasznos új kiterjesztés nem működik a régebbi verzióval vagy ha olyan botot akarsz futtatni, amely nem működik a te verzióddal.

A frissítésnek a mw:Manual:Upgrading lapon lehet utánanézni. (Akinek van gyakorlati tapasztalata, nyugodtan egészítse ki ezt a fejezetet.)

A wiki törlése

Ha meg akarod szüntetni a wikit, ugyanazon a két helyen teheted meg. mint a biztonsági másolat készítésénél: töröld a wiki könyvtárát és a hozzá tartozó adatbázist (legegyszerűbben a phpMyAdminnal). Vigyázat, az adatbázis törlését nem lehet visszavonni! Előfordulhat, hogy a Windows 7 az állományok egy részét csak rendszergazdaként engedi törölni.

Jegyzetek

Lásd még