Ugrás a tartalomhoz

Segítség:Vitalapok használata

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.

Vita illetve a vitalap a neve azoknak a lapoknak, melyek minden egyes laphoz (szócikk, fájl, kategória, műhely, portál, szerkesztő) tartoznak, és arra valóak, hogy azon a lapokkal kapcsolatos beszélgetések folyjanak.

A másik feladata a vitalapoknak a szerkesztői laphoz tartozó viták helyének biztosítása, vagy más szavakkal: itt lehet az egyes bejelentkezett felhasználókkal beszélgetni, nekik üzenetet hagyni. Itt hagyhatnak neked is üzenetet. (Ha neked hagynak üzenetet – természetesen csak ha bejelentkezel – akkor a Wikikönyvek automatikusan jelzi, hogy új üzeneted van!)


Hol keresd a vitalapokat

[szerkesztés]
Egy még üres vitalap
Egy már létrehozott vitalap füle

A vitalapokra úgy juthatsz, hogy amikor a lapot (vagy az adott szerkesztő lapját) látod, akkor a fenti fülek közül kiválasztod a "vitalap"-ot.

Ha egy szerkesztő vitalapjára szeretnél lépni, akkor az előbbi módszer mellett azt is megteheted, hogy ráböksz a vita linkre a neve mellett ott, ahol az látszik, például a Friss változtatásokban vagy a Figyelőlistában.

  • Tanács: Nem illik más szerkesztők lapjába, vitalapjába belemódosítani azon túl, hogy azon üzenetet hagysz vagy válaszolsz.

A saját vitalapodra a legegyszerűbben úgy juthatsz, hogy a jobb felső sarokban a neved utáni vitalap linket kiválasztod (természetesen ehhez is be kell jelentkezned).

A szerkesztői vitalapok ugyanolyan lapok, mint bármely más lap, csak épp az adott laphoz, szerkesztőhöz tartoznak.

Lehet, hogy a vita nem a legszerencsésebb elnevezés (az oka az, hogy rövid, és eléggé pontosan kifejezi azt, ami ezeken a lapokon általában történik): ezek a lapok a megbeszélés lapjai. A vitalapokon lehet a lapokhoz "jegyzeteket" fűzni, a tartalmukkal kapcsolatos kérdéseket vagy megjegyzéseket írni, vagy új, javasolt változtatásokat kérni vagy felvetni.

Ha a vitalap link még piros, akkor ez azt jelenti, hogy az adott vitára még nem írtak. Ha úgy érzed megjegyzést fűznél egy adott témához, akkor klikkelj rá a vitalapra és hagyj üzenetet. (Ha az illető vitalapon ez az első üzenet, illik {{üdvözlet}}-tel indítani).

Szerkesztők esetében előfordul, hogy a lapjuk üres, tehát az arra mutató link piros, de ha a vitalapjukra már írtak, akkor az a link kék lesz.

Aláírás

[szerkesztés]

A vitalapon közölt hozzászólásokat illik aláírni. Ha bejelentkezett felhasználó vagy, akkor az aláírásodat négy darab hullámvonallal (~~~~) tudod beilleszteni, ekkor automatikusan beillesztődik a felhasználói neved és az aktuális dátum, idő is. (Ugyanezt lehet elérni a szerkesztőablak alatt található ~~~~ hivatkozással, vagy az ablak felett látható aláírás-szerű ikonnal is, ha az látható.)

Szakaszok

[szerkesztés]
Bővebben: Segítség:Szakasz

Ha egy új témát akarsz megbeszélni, akkor nyiss egy új fejezetet a következő kóddal: ==Téma neve== . Az új témát mindig a vita aljára írd! Új témát úgy is indíthatsz, ha egyszerűen rákattintasz az adott vitalap tetején található Új szakasz nyitása gombra, ami automatikusan egy új ablakot fog neked megnyitni.

Új üzeneted érkezett

[szerkesztés]

Azután, hogy valaki üzenetet hagyott neked a vitalapodon egy figyelmeztető narancssárga csík fog megjelenni minden oldalon, mindaddig, amíg azt el nem olvasod.

Bejelentkezett szerkesztőknek

[szerkesztés]

Új vitalapi üzeneted van

Alapértelmezés szerint egy sárga értesítés jelenik meg, valamint a vitalap linkje egy narancssárga figyelmeztetéssé alakul.

Anonoknak

[szerkesztés]
⧼youhavenewmessages⧽

Klikkelj az „⧼newmessageslinkplural⧽” mondatra, ami a vitalapod tetejére fog irányítani, vagy a „⧼newmessagesdifflinkplural⧽” szövegrészre, ami az utolsó módosításra fog mutatni.

Vitalapok archiválása és törlése

[szerkesztés]

A szerkesztők saját vitalapjuk tartalmát szabadon törölhetik, de kimondottan ajánlott (és szokásos) a régebbi üzenetek archiválása a korábbi megbeszélések könnyebb visszakeresése érdekében. Ez vagy manuálisan történik vagy egy bot segítségével. A régi archívumok linkjeit általában a szerkesztők az aktuális vitalap tetején tárolják a könnyebb megtalálás végett.

Fontos tudnod, hogy ha válasz nélkül töröl valaki figyelmeztetést a saját vitalapjáról, úgy tekintjük, hogy elolvasta és tudomásul vette. Vitalapot még az adminisztrátorok sem törölnek, mert a törléssel a laptörténet is elérhetetlenné válna.

Vitalapon előforduló sablonok

[szerkesztés]

Lásd még

[szerkesztés]