Növények/C/Csicseriborsó

A csicseriborsó Kis-Ázsiában már nagyjából 8000 éve megtalálható volt, innen terjedt főleg a Földközi-tenger térségébe és Indiába. Valószínűleg a ma is vadon termő Cicer reticulatumból fejlődött ki. Manapság már sok szubtrópusi vidéken termesztik a csicseriborsót, a származási helyén kívül még Dél-Amerikában is.

India nemcsak a legnagyobb termelő, de a legnagyobb importőr is. A törököknél is igen nagy becsben tartják értékes, szárazságot jól tűrő, sőt bizonyos típusok csak ilyen viszonyokat elviselő fajtáit. Világviszonylatban a csicseriborsót a legnagyobb területen Indiában, Pakisztánban, Iránban, Törökországban, Ausztráliában, valamint egyes afrikai országokban termesztik mint fontos tömegélelmezési cikket.

Magyarországon csak szórványosan lelhető fel. Vetésterülete nem számottevő, és jelentősen csökkent a 2000-es évet követően. A jövőben a rosszabb talajadottságokkal rendelkező, kisebb gazdaságokban várható fellendülése a borsó- és lóbabtermesztés helyett. Előveteményre nem igényes, viszont jó előveteménye az őszi kalászosoknak, ezért könnyen vetésforgóba illeszthető.

Termőterülete 10 millió hektár, hozama igen szerény, 780 kg/hektár. A legmostohább, arid[* 1] viszonyok között ennyire képes. Két típusa ismert, kabuli és desi. Az előbbi nagy-magú, igényesebb, a mediterrán országokban, Közel-Keleten, Mexikóban kedvelt, termesztése kockázatosabb, mint az apró-magvú, döntően Indiában termő másik típusé. A két változat aránya 10-90%. Európában a törökök, spanyolok, franciák, portugálok, olaszok termesztik említésre méltó mennyiségben étkezési célra a kabulit. Intenzív viszonyok közötti termesztésére jó példa Jordánia, ahol is a hozam megközelíti a 2 t/ha-t, az öntözést is elbírja, sőt hozammal meg is hálálja a növény. Kezdetleges agrikultúrával jellemezhető vidékeken, ahol kézimunkaerőre alapozott a termesztés, ott a kisgazdaságok élelem- és piacos növénye, igen szeszélyes hozam- és jövedelemviszonyok mellett. Könnyű, mésszel jól ellátott lúgos talajok kedvezőek a termesztésére.

Egyéves, lágyszárú növény,[4] egy teljesen kifejlett példány magassága 20 centitől körülbelül 1 méter is lehet. Gyökérzete mélyre hatoló. A növény négyélű, egyenesen felálló, elágazó[4] szárú, mirigyszőrökkel sűrűn fedett lomblevelei váltott állásúak, páratlanul szárnyaltak, összetettek, levélkéi tojásdad alakúak és fűrészesek[4] és nagyjából 5–10 mm hosszúak. Virága apró, egyesével álló, pillangós,[4] színe lila, violaszínű illetve fehér lehet, mérete 10-12 mm között változik.

Megtermékenyítése június-júliusban, többnyire önmegporzással történik.[1] Termése egy nagyjából három centiméter hosszú, csüngő, ovális, kicsi és felfújt hüvely, mely 1-3 gömbölyű, ráncos, kis csőrben végződő magot tartalmaz.[4] Ezek színe a bézs, barna és fekete színek között változhat. A termés ezermagtömege 110-380 g. Csírázóképessége 85-95%-os. Két-három évig használható, a vetéstől számítva 7-10 nap múlva kel. Tenyészideje 80-120 nap.[4]

Vetési ideje: április. A késői fagyokra nem olyan érzékeny, mint a bab. Magja nem pereg, ezért vetőmag és étkezési célra is teljesen éretten aratják és kévében szárítják. Cséplése megegyezik a bab és a borsó cséplésével. Termése körülbelül 300–550 kg/ha mag és körülbelül 600–1000 kg/ha szalma. Magja nem zsizsikesedik.

Gyomokra főként a kelés és kezdeti fejlődés időszakában érzékeny, később gyomelnyomó. Betegségek közül az aszkohitás szár-, levél- és hüvelyfoltosság okozhat veszteségeket. A betegségek ellen csávázással, állománykezeléssel védekezünk. A csicseriborsót újabban a gyapottok-bagolylepke támadja meg, más rovarok nem veszélyeztetik, mert a mirigyszőrök alma- és oxálsavtartalma megvédi a kártevőktől.

Étkezésre fehér virágú, sárga magvú változata (C. a. fuscum Al.), takarmányozásra a barna magvú (C. a. vulgare, Jaub. et Spach) változatai használatosak.

A csicseriborsó hőigényes növény (hőösszege 1700-2500 °C), ezért a termesztésének leginkább a Dunától keletre és a Cegléd-Debrecen vonaltól délre fekvő terület, illetve Dél-Baranya felel meg. A hüvelyesek közül nála csak a szegletes ledneknek kisebb a vízigénye. Ezért még a száraz meleg időjárást is elviseli a tenyészidő folyamán. Csupán a kelés és a kezdeti fejlődés időszakában fontos számára a csapadék, ha ekkor száraz a magágy, akkor a kelés elhúzódik a növények egyenlőtlen fejlődésűek lesznek. A könnyen felmelegedő, közép kötött és lazább szerkezetű, jó tápanyag-szolgáltató képességű talajokon díszlik jól.

Termeszthető barna erdőtalajokon, humuszos homoktalajokon és csernozjom típusú homoktalajokon is. Kerüljük a hideg, kötött, erodált és lejtős talajokat és a futóhomokot is.

A Cicer nemzetségbe egyéves és évelő fajok tartoznak, a rokonfajok jelentősége az ellenálló-képesség fokozásában jelentős. Legközelebbi rokona a Cicer reticulatum. Igen formagazdag a Cicer pinnatifudum, C. judicum.

Tartalmaz nagyjából 20%-ban fehérjét, 40%-ban szénhidrátot, B1- és B6-vitamint, valamint folsavat. Ásványi anyag tartalma is kedvező, sok magnéziumot, vasat és cinket tartalmaz. Energiatartalma: 275 kcal (1152 kJ)/100 g.

Éretlen magjait a borsóhoz hasonlóan főzeléknek, levesnek, éretten főzeléknek, köretnek (saláta, püré) fogyasztják. Pörkölt csemegeként is igen kedvelt, mivel íze a dióéhoz hasonló. Magját hazánkban régebben a babhoz hasonlóan fogyasztották, pörkölve kávépótlónak használták. Egyes országokban, különösen a Közel- és Közép-Keleten valamint Indiában abraktakarmánynak is termesztik magas fehérjetartalma miatt.

A csicseriborsó az egyik legelfogadottabb hüvelyes növény a biotermékek piacán. Egységnyi területről sokkal több fehérjét ad, mint az árpa, a zab, a kukorica, a köles vagy a bükköny. Jobb az emészthetősége és a biológiai értéke, mint a babé vagy a lencséé. Zöldtrágyanövényként is hasznosítható.[3]

A csicseriborsó lisztje adalékként, helyettesítőként is hasznosítható. Így péksüteményekben is felhasználható lenne, általa a kenyér is ízletesebb, tovább eltartható. Diabetikus és gyógyászati hatása is figyelmet érdemel.

A latinoktól ered a cicer név. Magyarhoni említése a XV. század elejére datálható. Schlägl (1400–1410) cicerpísum-chicher borsó, Murmelius (1553) cicer cicer borsó, Calepinus (1585) latin–magyar szótára bagoly borsó, cziczer borsó elnevezésekről tudatja az érdeklődő olvasót. Lippai János Calendariumában (1662) már így említi: "Martiusban csicseri borsót vetni".

Újabb kori térségi, tájnyelvi szóhasználat szerint

Őrségben 'csicser', székelyeknél 'csücsör' vagy csucsor-borsó,

Tolnában 'csicsendlibab' vagy 'csicserli-bab'

lényeges a mag hegyes formáját, profilját kifejező csucsor-csücsör alakpár.