Heraldikai lexikon/Címerfestő

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Festészeti, címerfestői eszközök nagybányai Csengeri Képíró István címeres levelén, 1632 (képkeret (vászontartó), paletták, durva ecsetek, festőkés, derékszög, festőpálca, finom ecsetek, körző, vonalzó)
nagybányai Csengeri Képíró István címerfestő saját kezűleg megfestett címeres levele, 1632

Névváltozatok:

képíró (Karácsony 1606/1620), tzímeríró (armorum et insignium pictor) (Pápay 68.), czimeriró (Nagy Iván VI. 204.), képíró, cÿmeres (1526, MNy 3:463; TESz I. 437.), képirónak túdós keze és mestersége által kiirván és ki jegyezvén (Karácsonyi címer 1606/1755), Cymeres személynév (1411, OklSz.), kép iró: pictor; mater, contrafaiter (NySz I. 1604.), tzímírás (Nyiri 1831. 317.), catagraphe: képiró rajzolója (Pápai/Bod 100.), anaglyptice: kép-faragó meſterség (uo. 46.), artifex ſtatuarum: kép-faragó (uo. 64.), baphia: feſtö́-ház, baphice: feſtö́ meſterség, baphicus: feſtéshez-való (uo. 79.), catagraphe: képiró rajzolója (uo. 100.), diagraphice: kép irásnak tudománya, rajzoló meſterség (uo. 205.), effigies exacta: jól tanólta a' képet irni (uo. 243.), <festő> festész (pictor) (Majláth, Századok 1885. 574.)

"az képírónak tudós keze es mestersege altal ki irvan és ky jegiezven vilagosan megh laczanak" (Karácsony 1606/1620)

"Armorum et insignium pictor: Tzímeríró e' ſzerént: Képiró , mert a' festő0344 alábbvaló ruhafestő0344t teſz a' Magyaroknál : a' Tzimer is már régen megſzokott Magyar ſzavunkká lett, 's kár volna helyette a' tzím hasonló idegen de ſzokatlanabb ſzóval élni." (Pápay 68.)


Rövidítések:

A címerfestő a címerek szabályos megrajzolásával foglalkozó szakember, aki a címert a címerleírás alapján vagy egy korábbi forrás után készíti el a heraldika szabályianak betartásával és a saját művészeti tehetsége szerint. A címerfestőnek kiváló heraldikusnak kell lennie. Kezdetben a heroldok mellett dolgoztak vagy maguk is heroldok voltak, majd a holt heraldika korában, az udvari kancelláriákon alkalmazták őket. A címerek elkészítéséért meghatározott javadalmazás illette meg őket.

"Hallottam az idősebbektől, hogy Mátyás király, amíg élt, mindig tartott vagy harminc festéshez értő íródeák szolgát, ezek legtöbbjét az ő halála után én még ismertem. Csaknem az összes másolt görög és latin kódex az ő munkájuk volt. Felügyelőjük, a dalmát Raguzai Félix -- magát is ismertem már öreg korában, nemcsak görögül és latinul, de szírül és arabul is tudott, ezen kívül magában a festészetben is volt gyakorlata -- szorgosan figyelte, nehogy hiba történjék a könyvek másolásában". Oláh Miklós: Hungária (Brüsszel, 1536)

"10. Hogyha zászlót avagy czímert vinnének valamelyik képírónak, hogy tisztességesen és hamarébb elkészíthessék, tartozzék közre bocsátani az olyan képírókkal, az kik tudnak az zászló és czímeríráshoz és olajfestékkel tudnak munkálkodni... 14. Az asztalosok közül, ha valamelyik értene is az képíráshoz, czímeríráshoz, aranyozáshoz, kárpit íráshoz, falravaló festegetéshez, mivelhogy nem őket illeti, ne követhessék, de az inasok szokása szerént fára, deszkára virágokkal czifrázzanak, a mint az asztalosok szoktak... 15. Hogyha fejedelem urunk dolgára kelletik valamelyiknek menni és az alatt a többinek czímer avagy zászló írása találkoznék, tartozzék azzal közre bocsátani, a ki az fejedelem dolgára leszen; de az is ott, a mit munkája által talál, tartozzék igazán dividálni... Hogyha penig valamelyik maga munkájára idegen helyre találkoznék menni ez országban és az alatt zászló avagy czímírás találkoznék, és az munkára haza nem találkoznék jőni, a kik munkálódnak, illendő fizetést vehessenek az munkának mivolta szerént, az többi penig közre bocsátassék..." (A kolozsvári képírók magyar nyelvű céhszabálya, 1618-1653)

"a képiró árnyékot formál, hogy a festékek fényesebbek legyenek". (Illyés András: Megrövidített ige. Vasárnapi prédikációk. Nagyszombat, 1696. I. 242.; M. nyelvtört. 120.)

"Midőn az kepiro az emberi testnek kepet irnia akaria, minec előtte tellyesseggel megabraztassec annak előtte homályosan megárnyékozza". (Monoki András: A képek tiszteletéről. Nagyszombat, 1598. 250.; M. nyelvtört. 121.)

"Nem él véle az képiró ő borostyájával [ecstével]". (Thaly Kálmán: Vitézi énekek. II. 69.; M. nyelvtört. I. 292.)

"...az koporsójára mind férfiaknak, mind asszonyoknak szegeztetnek tizenkét selyemmatéria képíró által írt címereket, az holtnak címerit". Apor Péter: Metamorphisis Transylvaniae (1736)

"A kőszívű ember temetése csak egy hét múlva ment végbe. Azalatt közszemlére volt kitéve --bebalzsamozottan mint egy fejedelem. Időt kellett engedni a számos nagy rangú ismerőknek, hogy a végtisztességtételre megjelenhessenek, a nagytiszteletű és főtisztelendő uraknak, hogy a gyászbeszédeket megírhassák, szőnyegésznek és címerfestőnek, hogy díszítményeikkel elkészülhessenek, s a főiskolai cantus praesesnek, hogy a nagy halott tiszteletére az énekkarnak egészen új harmóniákat betaníthasson". Jókai Mór: A kőszívű ember fiai(1868)

A címerfestő a heraldika egyik legfontosabb alakja, mert a maga művészi stílusával és a címerek konkrét megrajzolásával alapvető módon határozza meg az adott nemzeti vagy területi heraldika képi jellegét. Minden területnek és kornak megvan a maga címertani sajátsága, melyet a heraldikai apparátus a címerfestők közreműködése mellett alakít ki.

Címerfestők a magyar heraldikában[szerkesztés]

A magyar címerfestés kezdetei a 13. századra tehetők. Tágabb értelemben ide sorolhatók a pecsétvésők, ötvösök, pénzverők és kőfaragók is, akik szintén előre elkészített rajz alapján dolgoztak.

Címereket készítettek a képírók (festők) és pajzskészítők is, akik a középkorban külön céhet alkottak. Heraldikai díszekkel ellátott lovagi ruházatot is gyártottak. Nagy tekintélynek örvendtek. Híres volt a bécsi pajzskészítő céh.

13. század[szerkesztés]

Ekkoriban a címereket még nem adományozták, hanem a címerviselők maguk vették fel. Ebből a századból kevés forrással rendelkezünk. Főleg a 13. század végének pecsétvésőivel és pajzskészítőivel számolhatunk. Talán a zászlófestőket is ide sorolhatjuk, akik már a preheraldikus korban is működhettek.

A képzett pecsétvésnöknek a kiváló művészi tehetség mellett átfogó heraldikai és pecséttani ismeretekkel is rendelkeznie kellett, valamint erkölcsileg feddhetetlen személynek kellett lennie. Az ötvöscéhbeli tagsághoz a jelöltnek igazolnia kellett jártasságát a címeres pecsétek vésése terén is. A kolozsvári ötvöscéh néhány századdal későbbi szabályzata például előírta, hogy "az ötvösrendben való mester tartozik csinálni pecsétet, kikben metsszen egy sisakot és egy pajzsot".[1] A pesti ötvösök 1760-as céhprivilégiuma szerint a mesterré váláshoz különféle mesterremekeket kellett elkészíteni (egy kehely, egy pecsételő, egy köves aranygyűrű).[2] Egyes céhek a visszaélések elkerülésére előírták, hogy csak hiteles bizonyítékokkal rendelkező személyeknek lehet pecsétet készíteni. A bécsi ötvöscéh szabályzata szerint ismeretlen személynek csak a polgármester engedélyével lehetett typariumot vésni. A követelményeknek megfelelő pecsétvésőt nehéz volt találni. Ezért például V. István ifjabb királyként használt pecsétnyomójával volt kénytelen pecsételni, amíg uralkodói pecsétnyomója el nem készült. Zsigmond király császárrá választásakor császári pecsétjeit Bécsben készíttette el Bomel Arnold aranyművesnél, 200 rajnai aranyforintért.

Az esztergomi királyi ötvösműhely név szerint is ismert neves és jómódú ötvösművésze volt Miklós ötvös (aurifaber), aki a 13. századi koronázási eskükeresztet és valószínűleg Lodomér érsek gyűrűjét is készítette. Egy másik név szerint ismert jómódú és tekintélyes esztergomi mester volt Márkus ötvös a 13. században. 1230-ban az esztergomi Lőrinc aranyverő ( auri malliator) özvegyéről szól egy oklevél, aki lehetett ötvös vagy aranylapverő mester, aki az aranyozáshoz szükséges vékony aranylemezeket készítette, mivel aranypénzt ekkor még nem vertek Magyarországon.

Bizonyára az esztergomi pénzverők és ötvösök vésték az esztergomi latinusok tipáriumát, valamint az uralkodók és egyházfejedelmek pecsétnyomóit. Valószínűleg az esztergomi királyi ötvösműhelyben került sor a Korona felső és alsó részének az összeillesztésére, amit III. Béla idejére tesznek. Itteni ötvösök készíthették III. Béla és neje sírleleteinek egyes darabjait is.

14. század[szerkesztés]

A miniatúra keretének heraldikai dísze a Képes Krónikában
János királyi festő sírköve (1371)

A címeradományozások Nagy Lajos uralkodása alatt indultak meg Magyarországon és egész Európában. Bizonyos, hogy a kódexek illuminátorai és a királyi udvar címerfestői a szokásos zászlófestéseken kívül táblaképeket is festettek. Az elveszett táblaképekről, nagyplasztikákról, épületekről a megmaradt címerfestmények, kódexilluminációk, pecsétvésetek alapján alkothatunk képet.[3]

A 14. század végén működött miniatúrafestőként Miskolci László. Misekönyvének (1397, egri érseki könyvtár) illuminációi a korai realizmus szellemét képviselik.[4] Egy 1382-ből való határjárási eskü őrizte meg a legrégibb ismert kassai ötvösök nevét: Pál és János aurifabereket, Miklós auricusort és Jakab fegyverderékgyártót (plathner).147. A kassai ötvösök közül Hanno (János) aurifaber 1385-ben a kassai Szt. Erzsébet-egyházban levő Szt. Márton-oltárra gazdag alapítványt tett. A kassai pénzverők közül ismert Cristanus münzer (1398); Handel pénzverő neje Katalin; és Ádám schmelczer (1399—1404.) neve.70-71.


Petrus Gallicus: a király ötvöse, szepesi alvárnagy. Károly Róbert harmadik kettős pecsétjét készítette az 1330-as havasalföldi háború idején elveszett régebbi helyébe. Kiváló színvonalú munka. A címer pajzsa nagyon elegáns gótikus háromszögű pajzs. A pecsét előlapján a király, ünnepélyes helyzetben ül trónusán. A hagyományos ábrázolásmódhoz képest a világos, kerekded testformálás, a térbeliség érzékeltetése jelent változást. A ruha nem a késő román kori mozgalmas redőzést mutatja, hanem dús, orgonasípokra emlékeztető kötegekben hull le. A kicsiny alak magán viseli a gótika monumentális szobrászatának jegyeit. Petrus és fivére, Miklós művészetéről egyedül ez a királyi pecsét ad hiteles képet.

Hertul fia Miklós, avagy Meggyesi Miklós: 1356-ban Nagy Lajos király udvari címerfestőjeként említik, a király kedvenc miniátora volt. Apja, Hertul ugyancsak udvari festő. A művészettörténészek szerint Hertul mester volt a Magyar Anjou-legendárium és a Hertul fia Miklós a Képes krónika miniátora. A Képes Krónika egyik lapján, mely István győzelmét ábrázolja Keán vezér fölött, a rózsák mind fehérek, a liliomok mind vörösek vagy fehérek. Ez azt jelenti, hogy az illuminátor címerfestő volt, aki a miniatúrák virágdíszeinél a heraldikában ismert színváltás módszerét használta. A krónika egyes képei azt bizonyítják, hogy készítőjük a szöveghez képest sokkal több információval rendelkezett.

Csói Sebestyén fia György mester, Nagy Lajos király udvari pecsétvésője. 1363-ban ő véste, a király második nagypecsétjét, miután az első a boszniai hadjáratban elveszett. [5]

János királyi festő: 1371-ben halt meg. Művészcímerrel ellátott sírköve Budán maradt meg. János építőmester fontos politikai megbízásokban járt el, s 1365-ben Nagy Lajostól házat és telket kapott Budán, amelynek tekintélyes polgárai közé tartozott. Talán címerfestéssel is foglalkozott.

Magyar István, 1384-1417 között a francia király, Berri, Burgundia és Orléans hercegeinek párizsi festője és műhímzője.

15. század[szerkesztés]

Zsigmond címeradományai között vannak olyanok – különösen az olasz földön és Nürnbergben adományozottak, – melyek valóságos miniatűr műremekek, de vannak olyanok is, melyek a heraldikai szabályok és formák alapos ismerete mellett durván s kezdetlegesnek látszó technikával vetettek pergamenre. Ez arra utal, hogy a címereket Zsigmond király hosszas utazásai alatt helyi címerfestők festették meg. Ő volt az első, aki festett címerrel ellátott armálisokat adományozott, s noha a címerek megfestését mindig ahhoz értő, a heraldikai szabályokban jártas egyénekre bízta, de a királyi kancelláriában még nem volt megszervezve a rendes címerfestők hivatala, mint az utódainál.[6]

Szent Dorottya boroszlói hermája

A reneszánsz kori címeres levelek kivitele, kiállításának helye, az alkalmazott kompozíciók és dekorációs eszközök rendkívül változatosak. A régebbi szakirodalom (pl. Radocsay Dénes) szerint a 15-16. századi királyi kancellárián még nem alkalmaztak olyan művészeket, akik állandó tagjai voltak a testületnek. Ebben az időben a kassai gyöngyfüzők vagy varrók, hímvarrók (gemmifrisores, gemmarius, perlenhefter, seidenhefter, seidennäter) valószínűen a képírókkal, illetve ötvösökkel voltak egy céhben. Ekkoriban négy gyöngyfüző mester élt Kassán: Gergely (1463), György (1468 1476), Jakab (1471 —1473) és János (1473—1487). Ez a mesterség Budán és Kassán kívül Brassóban is virágzott. A tűvel festett képek hasonmásai, előmintái és a mesterség technikája Németalföldre megy vissza. Magyar gyöngyfüzők megfordultak a burgundi herceg udvarában, így István az 1384—1417. években. A középkorban a plágium ismeretlen fogalom volt, ezért a képírók, képfaragóink kevés változtatással, hűen másolták mestereik műveit, mint pl. az oltárképeket Kisszebenben, Bártfán, Lőcsén, Kassán. Azt, hogy mit készítsen a legény remekbe, a céhszabályzat előre megszabta, aki pedig ettől eltért, bírsággal marasztaltaták el.219. Lőrinc kassai ötvösről a tilalmazások könyve 1473-ban szól. Gergely kézsmárki ötvösről 1528-ban van szó. Lőcsén a 15. század végén 15 ötvösmester dolgozott, és más kisebb helyeken is fejlett volt az ötvösművesség. Gyuláról került Kölnbe Miklós ötvösmester, ahol felvették a város polgárai közé is. Az ő rokona Dürer naplója szerint a békésmegyei Ajtó községből származó Dürer Albrecht ötvösmester, Dürer apja, aki 1455-ben Nürnbergbe költözik, ott megházasodik és polgárjogot nyer.

Kassán a képirók (moler) 1459-ben társulnak az asztalosokkal, kerékgyártókkal és esztergályosokkal. Képirók szép számmal élnek itt már a 14. században is. Kassai képírók a kódexek miniálásával is foglalkoztak. «1492. Vorbot Niclas moler. Am tag Sancti Jacobi hot er verboten eyn meszbuch zu Vrban moler.» A képírót a képfaragóval a kassai városi jegyző gyakran felcseréli, annak jeléül, hogy egy céhbe tartoztak, mint 1496-ban. A képirók 1476-ban — a szt. Erzsébet egyház nagy oltárképének, a tabula magna készítésének évében — az ötvösökkel állnak egy céhbe. Erről csupán az a pecsétnyomó tanúskodik, amelynek a köriratába: «Sigel der Goldsmide in Casscha 1479» iktatott müvészpajzs ékesen szól az egyesülésről. Maga a pecsétlő készítésének is az oka az együlés volt s azt a közös céh rendelte meg. A képiró műhelyekben segédekkel (geselle) dolgoztak. Az 1518. évben az űrnapján tartott közös céhlakomán vagy hasonló alkalommal a képíró legények összeverekedtek az ötvösökkel. Simon mester 1509-ben zászlót fest a kassai szt. Lénárd kórház számára. 410-412. István ötvös 1452-ben a kassai városi tanács tagja. András, Antal kassai schmelczer (1472.). Miklós ugyanott próbamester (1475.). Klein Enderlein alias münczer is kassai (1490.). Mihály pénzverő 1500-ban is kassai tanácstag. Antal ötvös Kassa városi pecsétlőjének mestere, a Perényieknek állandóan dolgozott (1502). 1516-ban Perényi Imre nádor Antalt Terebesre hivatja. Antalnak háza (1526) a főutcán — ring feküdt. Antal az 1516-ban elhunyt Günter Mihály végrendeletének egyik végrehajtója. 71.

Egy fejlett ötvöstechnika, a magyar sodronyzománc tőlünk terjedt el Európában. A sodronyzománc eredetileg Friulból és Velencéből származott. A középkori magyar sodronyzománc technikáját Hampel József (J. Hampel, Das mittelalterliche Drahtemail. Budapest, 1888.) vizsgálta meg. Két réteget különböztetett meg. A 15. századból való régibb munkák jellemzője, hogy valamennyiben szerepel a piros zománc. Különösen kedvelték a piros, fehér és zöld színek együttes alkalmazását. A 16. századi csoportból ellenben hiányzik a piros szín és a hideg színek előfordulása jellemzi. Formai szempontból három nagyobb iskolát különböztet meg: Magyarország nyugati részét, Erdélyt és a Szepességet. A magyar sodronyzománc technika egyik legszebb példája Szent Dorottya boroszlói hermája, mely a nyugat-magyarországi 15. századi alkotások közé tartozik és 1445 előtt keletkezett (amely évből róla az első írásos forrás rendelkezésre áll). Különösen a magyar sodronyzománccal díszített koronája keltette fel a kutatók figyelmét, mely "A késő gotikus művészet legnemesebb formáját föltüntető heraldikus rajz mintaképe". A herma stílusa megfelel a drezdai történeti múzeumban található szász választófejedelmi kard díszítésének. A kardhüvely keletkezése biztonsággal megállapítható. Frigyes szász herceget, meisseni őrgrófot ugyanis 1425. augusztus 1-én, Budán iktatta be a választófejedelmi méltóságába Zsigmond király, tehát valószínű, hogy a kard is Budán készült, tehát a herma koronája is Bud környékén készülhetett az 1420-as, 30-as években.195-197.

Zsigmond király uralkodása[szerkesztés]

Szecsődy címer (1418)
halmai Bor címer (1415)
Barrwy címer (1417)
Claricini címeres levél 1418, a második konstanzi címerfestő műve
Kassa 1423-as címere, Zsigmond király, Pozsony, 1432. január 31. A címerfestőjeként Zbigniew Oleśnicki (1389-1455), krakkói püspök (1423-1455), lengyel bíboros (1449-1455) címerfestőjét feltételezik, aki a címereslevél elkészítése után költözött Krakkóba.
Pozsony város címeres levele, Zsigmond király, Pozsony, 1436. július 8. Az akantuszkeret Mihály mester műve.

alatt, az 1410-20-as évektől terjed a címerhasználat és egyre több címeradomány születik. Ezek művészettörténeti elemzésével különféle művészeti hatásokat és címerfestőket mutattak ki. Csoma József szerint a címerek késő gótikus stílusban készültek, noha a pecséteket még korai gótikus modorban vésték. Kimutatása szerint az addig ismert címeres levelekből 59-et állíttatott ki Zsigmond külföldön, és csak ötöt Magyarországon. Bárczay Oszkár 1897-ben a Mohács előtti festett címerlevelek számát 151-ben adja meg. Szerinte ezekből 66-ot bocsátott ki Zsigmond -- tizet Magyarországon és 14-et Konstanzban, a zsinaton a kíséretében levő nemesek számára. Az Országos Levéltárban őrzött 27 Zsigmond-adományozta címereslevélből csak három, illetőleg Galambóc várával négy származik magyarországi kibocsátási helyről, a többi külföldi, s ezek közül kilencet Konstanzban adományozott a király, s négyet közülük a zsinat elején, 1415-ben, a többit 1417/18-ban. Radocsay Dénes szerint 1415 és 1418 között 24 armális kelt Konstanzban.

Radocsay és más művészettörténészek első, második és harmadik, sőt negyedik konstanzi címerfestőt különítettek el. Volt olyan kéz is, mely több címert festett. Ezek a konstanzi címerfestők a magyar kancellária számára dolgoztak és az udvarral együtt vándoroltak, mert több városban kiadott címeres levelet is készítettek és néhányan közülük a királlyal Magyarországra is visszatértek, ahol a stílusok nyomon követhető különféle illuminált műveken. Radocsay szerint a negyedik konstanzi címerfestő készítette például Halmai Bor Mihály 1415-ös címerlevelét. Csoma szerint nem tartozik a gondosabb technikájú címerek közé. Erőteljes, merész, inkább durva vonásokkal van az a pergamenre vetve, háttere is egyszerű, dísztelen vörös, vékony fekete vonallal keretelt. Alapgondolata nem annyira sikerült, mint a szép Szecsődy címeré, de szép arányok, a részletek összhangja, lendületes merész kivitel, hibátlan kompozíció jellemzi.

Radocsay Dénes szerint a Halmai és Barrwy család címere a műhely keretén kívül álló, képességét tekintve a Harmadik mesterrel vetélkedő negyedik konstanzi címerfestő munkásságáról ad hírt. Nagyvonalú, friss, a részletekkel keveset törődő, szinte impresszionisztikus merészségű művész. Kettős keretelést nem alkalmaz, címerábráinak négyzetes mezőit dekoráló motívumok nem borítják, könnyed fantáziával formált képei a sima egyszínű háttér előtt minden díszítményes elem nélkül jelentkeznek. Színezésük élénk, újszerű, a világosabb árnyalatokat, s a merészebb színellentéteket kedvelik. Mindkét armálisán a címerkép alapja téglavörös. A Halmai armális "fél-griffje" világoskék pajzsmezőben lábával sárga tollas legyezőt tart. Ugyanezek a színek ismétlődnek a Barrwy oklevél címerképén, ahol az ezüstözött szárnyú fekete holló világoskék-arany-világoskék mezőjű pajzson jelenik meg. A Negyedik konstanzi mester festői stílusa szerinte távolabb áll a szokványos miniátor-szemlélettől, inkább a freskófestők nagyvonalú látásmódjához hasonló. A címeres leveleink és a nagy művészetek közötti kapcsolatot szerinte a Negyedik konstanzi címerlevél festő adhatja meg. A Negyedik mester – ahogy sajátos és környezetéhez nem hasonlítható festői nyelve mutatja – a közös műhely keretein kívül dolgozott, önálló művész volt.

Illuminátorok regionális szinten is működtek. Ilyen volt János mester, a váci püspök illuminátora, akinek festési módja cseh hatásra utal. 1423-ban ő díszítette a váci ötvöscéh egyházi szerkönyvét. (OSzK. Cod. lat. 377)

Johann Serbion de Gebennis - 1442. október 24-én Genfben IV. Frigyes német király (1440-1452) megerősíti Zsigmond császár nemesség- és címeradományozó privilégiumát Serbion, éremvéső (Münzer) részére. LIX. 436. 1442

Stibor-síremlékek mestere: Budán működő kőfaragó műhely volt, melynek megrendelői Sziléziától Boszniáig terjedtek.

Mátyás uralkodása[szerkesztés]

kezdetén festőket főleg címereslevelek festésére alkalmazott, esetenkénti megbízással, ha az oklevél elkészítését az udvari kancellária vállalta, és nem az adott család. Mátyás Budán könyvfestő és -másoló, valamint könyvkötő műhelyt létesített, melynek működése egészen 1541-ig tartott. Tagjai az 1460-as években címereslevél-festők voltak. A címeres levelek festésére jellemző a gótikus virágdísz, mely Magyarországon a 15. század első felében alakult ki a szomszédos nyugati területek hatása alatt. Ezt megtaláljuk Vitéz János egyszerűbb, minden valószínűség szerint magyarországi kéziratain is, mint a krakkói Regiomontanus- és a jóval díszesebb Victorinus-kódex.[5]

Mátyás Budán királyi kőfaragó műhelyt is létesített, mely a "vár palánkjában" volt elhelyezve. Ennek tagjai részben címerfestéssel és címerplasztikák készítésével is foglalkozhattak. Vezetői olaszok voltak (Chimenti Camicia; a Márvány Madonna Mestere; az 1480-as évek végén Giovanni Dalmata), akik mellett sok magyar mester dolgozott. Az udvari szobrászok mellett helyi kőfaragók is működtek. Ilyen volt Kassai István, aki 1464-ben Bártfán a Szt. Egyed templomot restaurálta, 1467-1487 közt Kassán dolgozott és ő készítette a Szt. Erzsébet templom déli tornyának címerét, melyen Mátyás király családi címere, a gyűrűs holló is látható. Ő készítette a dóm déli kapuja mellett kőből faragott temetői lámpaoszlopoz, melyre Mátyás király címerét is ráfaragta. A Kassán gyakran megforduló király megbízta a diósgyőri vár kibővítésével. Valószínűleg ő tervezte a szepeshelyi dóm Szapolyai-kápolnáját és a csütörtökhelyi kápolnát.

Az enyingi és bakonoki Török családok címere (1481)

Mátyás budai miniátorműhelye az 1470-es évektől vált híressé. 1471-től itt dolgozott Blandius firenzei miniátor, és megfordult itt az ugyancsak firenzei Francesco Rosselli (1480-82-ben), a lombard Franciscus de Castello, Fra Zoan Antonio Cattaneo, továbbá a dalmáciai Felix Ragusanus is. A kódexek és címereslevelek gótikus stílusát felváltja a reneszánsz. A firenzei virágdíszes ornamentika után a lombard-milánói stílusirány uralkodott, melynek nevezetesebb tagjai Castello, J. A. Cattano és Ragusanus voltak. A kor címeres levelei, 1474 óta apróbb olasz sajátságokat kezdenek mutatni, majd 1481-ben a bakonoki Török-család címeres levelében egyszerre határozottan elénk lép a milánói stílusú festői modor. 1480-1481-ben Budán tartózkodott Francesco Rosselli festő, miniátor és rézmetsző, Cosimo Rosselli öccse, aki utóbb Liberale da Veronával együtt dolgozott a sienai dóm karkönyvein. 1481-ből, tehát abból az évből, melyben a címereslevelek is olaszos modort követnek, és Rosselli is Budán tartózkodott, való Kálmáncsehi Domonkos székesfehérvári prépost egyik kódexe, mely világosan elárulja, hogy nagyobb műhelyben készült. Különböző mesterek különféle nyelven beszélnek itt, s egyrészt régibb, gótikusabb stílusban, másrészt milánóias, ferraraias, firenzeies és francia stílusban dolgoztak.

A reneszánsz modor kiteljesedése az udvari művészetben és a címerfestésben az all'antica, azaz antikos jellegű stílus, mely az ókori építészet és mitológia formakincséből merít. Először Brunelleschi vezette be az építészetben. Az all'antica stílus képei, zöld babérkoszorúba vannak foglalva. Jellemzője a növénydísz, puttók, mitológiai alakok, delfinek, építmények stb. A magyar udvarban az 1480-as évek az all'antica-törekvések csúcspontja. A stílus Magyarországon egészen Mohácsig kitartott és az után is, sőt országszerte egészen Erdélyig elterjedt.

"Első címerfestő"
"Első címerfestő", "kövér oroszlán"

Mátyás király első címerfestője: szerényebb képességű címerfestő, harminchat kéziratban maradt meg kéznyoma. A készen vásárolt kódexekbe ő festette be a címert az üresen hagyott helyekre. Firenzei modorban dolgozott, ő volt Budán az első állandó címerfestő. Néha Blandiussal azonosítják. A Corvinákban, egységes típusú címerei láthatók: négyelt címerpajzs, az első és negyedik mezőben a vörös-ezüst magyar vágásos címer, a második és harmadik mezőben, vörös alapon a koronás, kétfarkú, ezüst cseh oroszlán, középen a boglárpajzsban kék alapon fekete holló van, a Hunyadi család címere. Az oroszlán teste vaskos, zömök ("kövér oroszlán"), fején az aranykorona aránytalanul nagy, a címerpajzs fölött a korona széles, lapos. A címer köré festett kisebb-nagyobb díszek többnyire erősen elütnek a kódex eredeti festésétől. Ezeknek a címereknek és díszeknek a mestere Balogh Jolántól a „Mátyás király első címerfestője" nevet kapta a művészettörténeti szakirodalomban. Ismerünk olyan corvinákat is, amelyeknek bár szerény, de egész díszítése az ő kezétől származik. Az „első" címerfestő munkája, körülbelül 1480-tól kezdve számítható. A kódexek, amelyek ezeket a típusú címereket kapták korai, 1450-1470 közti időből származnak, de teljesen hiányzik róluk a metszésnek színes virágmintákkal való díszítése, és selyem-, bársonykötés helyett, amennyiben még megvan eredeti kötésük, túlnyomóan már aranyozott, címeres bőrkötést látunk rajtuk. Ezeknek a jellegzetes korvina-bőrkötéseknek a készítését az egyik köteten olvasható 1481-es évszám alapján ettől az időponttól kezdve datálhatjuk. 1489 júliusában Budán, Mátyás szolgálatában találjuk, amikor három zenggi család, közöttük a De Castelliono et de Mediolano-család számára kiadott nemesi levelet díszíti. Legérdekesebb munkája az érett firenzei modorban készült gazdag címlap, a modenai könyvtár L. B. Alberti De re aedificatoria című kódexében, mely a benne szereplő osztrák címer alapján 1485 után készületett.

"Második címerfestő", "karcsú oroszlán"
"Második címerfestő", "karcsú oroszlán"

Mátyás második címerfestője: a corvinák következő nagy csoportjánál a második címerfestő egységes munkája állapítható meg. Ezek a címerek ugyanolyanok, mint az előbbiek, de ezüst helyett fehér szín van bennük, az oroszlán pedig rendkívül karcsú, finom vonalú ("karcsú oroszlán"). A pajzs fölötti korona keskenyebb, de magasabb, mint a másik típusnál. Ezek az utóbbi címerrel ellátott kódexek többnyire azonosak azokkal a színes (vörös, kék, lila, zöld) selyem- és bársonykötésűekkel, amelyeknek színes virágdísszel gazdagon tarkított aranymetszésük van, olyan, amilyet csak corvinákon látni. Gyakori még ezzel a címertípussal kapcsolatban az, hogy a pajzs két oldalán az M és A betű látható. Ezeket a betűket „Mathias Augustus "-ként, Mátyás császári címzéseként oldották föl régebben, és ezen az alapon készítésük idejét 1485 (Bécs elfoglalása) utánra tették. Az M A betűk ilyen értelmezését és az 1485 utáni datálást azonban nem lehet elfogadni. A „második" címerfestő munkáját tehát nem kell 1485 utánra datálni. Sőt minden valószínűség szerint éppen ezek a szerény, kisméretű címerek készültek előbb. Mind a két címerfestő 1469-nél később működhetett, mert a címerekben már ott van a cseh oroszlán. A második címerfestő működése együttjár a színes-aranyos metszésű selyem- és bársonykötések készítésével, valószínűleg az 1470-es évek második felében, s talán kapcsolatba hozható a Janus Pannonius-féle kódexek állományba vételével.[6] A második címerfestő által alkalmazott ornamentika sajátosan Felső-Olaszországból eredő, de néha speciális firenzei elemekkel vegyül, melyek minden tekintetben Cherico virágdíszeivel rokonok.

Franciscus de Kastello Ithallico de Mediolano (vagy Francesco di Kastello Ithallico): a budai műhely egyik legsajátosabb miniátora az 1480-as években, aki a reneszánsz szellemiségnek megfelelően, Kálmáncsehi Domonkos breváriumában kétszer is szignálta nevét. A székesfehérvári prépost (1474-1495) kódexe, az 1481 körül keletkezett 302 x 225 cm méretű Kálmáncsehi-kódex.[7] A miniátor budai udvarban folytatott tevékenységét bizonyítják azok az 1481-ben a királyi kancellária által kiadott oklevelek, melyeket ő díszített (Lindvai Bánffy Miklós adománylevele, Enyingi Török Ambrus címeres levele). A művész neve és stílusa alapján Lombardiából származott, itáliai művei azonban nem ismeretesek. Magyarországon telepedett le. Stílusán a ferrarai, lombardiai iskolák hatása éppúgy fellelhető, mint a gótikus örökség régieskedő motívumai. Kifejezésmódja olykor nehézkesnek, darabosnak, máskor virtuóznak, könnyednek tűnik. Zavarba ejtően sokoldalú, már-már eklektikus. A lapszéldíszítések rendkívül változatosak.

"Cassianus mester": a párizsi Cassianus kódexről nyerte nevét az az illuminátor, aki a címeres levelek tanúsága szerint 1489 és 1498 között tevékenykedett Budán. Munkásságára új, mozgalmas akantuszleveles stílus jellemző. Cassianus mesternek a morvaországi könyvfestészetre gyakorolt befolyását bizonyítja a brucki premontrei kolostor gradulaléja, 1499-ből.[8]

A hazai mesterek közül kiemelendők Kolozsvári Márton és György szobrászok, a kiknek atyjok: Miklós festő volt. A lőcsei egyháznál dolgozottak közül említendők Urbanovicz Márton, Farkas és Pál, a kassainál működöttek közül pedig Crom István, valami Simon és Plattfusz János. Említendő továbbá a Mátyás király udvarában működött Traui Jakab, Raguzai Vincze, Demeter pécsi, Miklós kassai szobrász, Zágor György, Péter és Orbán Domokos-rendiek, Dénes nevű pálos stb. Mindezek szobrászok voltak, de részben a festészettel is foglalkoztak.[7]

A magyarországi ötvösség a 15. században a fejlettség magas fokán állott. 1488-ban Mátyás király a lengyelek ellen szövetségest keresve követséget küldött III. Iván moszkvai nagyfejedelemhez. A válaszában július 29-én Oroszország cárja Mátyás királytól kér mestereket. A korabeli orosz okmányok szerint a következőket is megüzente: "Kérnéd meg részünkről a mi testvérünket Mátyás királyt, mutatná meg hozzánk való barátságát, és küldene nékünk ágyúöntő mestereket, a kik értenének ágyúkat önteni és a kik értenék az ágyúkból való tüzelést és a városok megszállását. És küldene hozzánk olyan mestereket, a kik értenek az érczmunkához, az arany- és ezüstművességhez és a kik értsék az érczet elválasztani a földtől, mert az én földemben arany és ezüst érez ugyan van, de nem tudják azt elválasztani a földtől. Azután küldjön nekünk ezüstműveseket, a kik tudjanak jó ezüst edényeket, végre pedig kőmíves építőket, a kik értenek templomokat és palotákat építeni és városokat csinálni. És a mire a mi testvérünknek Mátyás királynak minálunk szüksége lesz a mi földünkön, mi sem fogjuk azt megvonni a mi testvérünktől." Azt, hogy Mátyás teljesítette a cár kérését, igazolja a magyar pénzverők oroszországi tevékenysége. Az ottani aranypénzeket ugyanis ebben a korban magyar mintára verték, a hátlapjukon magyarországi Szent László király alakjával.

Ekkoriban a műtárgyakon kívül mesterek is kerültek külföldre, Európa nagyobb városaiba. A békésmegyei Gyuláról került Kölnbe Miklós ötvösmester, ahol felvették a város polgárai közé is. Egyik rokona, a szintén békésmegyei Ajtó községből származó Dürer Albrecht ötvösmester 1455-ben Nürnbergbe költözik, ott megházasodik és polgárjogot nyer. Az ő fia a híres festő, Albrecht Dürer, aki magyarországi származásukról a következőket jegyzi fel: «Az idősebb Dürer Albrecht nemesi nemzetségből (az eredetiben seinem Geschlechte nach) született Magyarországon, nem messze egy kis várostól, melyet Gyulának neveznek, nyolc mértföldnyire Várad alatt, egy igen közel fekvő Ejtas (Ajtós)* [* Eredetileg Eytas] nevű falucskában és nemzetsége szarvasmarhák és lovak tenyésztéséből élt. Atyámnak atyja azonban, ki az Anthoni (Antal) nevet viselte, gyermek korában a fentemlített városkába jött egy aranyműveshez és annál tanulta mesterségét. Azután elvett egy Elisabetha nevű hajadont, kitől egy Catharina nevű leánya és három fia született. Az első fiút Dürer Albrechtnek nevezte, az volt az én szeretett atyám, ki szintén aranyműves lett és művészetében járatos, tiszta lelkű ember volt. A másik fiút Lászlónak keresztelte és abból szíjgyártó lett. Attól származik unokatestvérem Niclas, ki Kölnben lakik és kit Niclas Unger név alatt ismernek. Szintén aranyműves és a mesterséget itt Nürnbergben tanulta atyámnál. A harmadik fiúnak a Johannes nevet adta és azt ki is taníttatta. Pap lett belőle Váradon, hol több mint harminc évet töltött. Édes atyám, Dürer Albrecht aztán Németországba jött, sokáig volt Németalföldön a nagy művészeknél és végre ide Nürnbergbe érkezett, midőn Krisztus születése után 1455-öt számláltak sz. Eligius napján.»** [** Felvinczi Takács Zoltán: Dürer. Budapest, 1909. 9. l.]438.

1451-ben Kassán Péter gölniczbányai müntzert, 1460-ban Mihály nagybányai választó-ötvöst (scheider ) említik.56.

A kassai pénzverő műhely működéséről a 14. század végén, Zsigmond király alatt vannak hiteles adataink. Mihály pénzverő 1480-83-ban a városi közgyűlés, 1492—93 és 1495—98-ban a tanács tagja; Klein, máskép Parvus András pénzverő az 1488., 1490. és 1492. évben a tanács, a következő évben a közgyűlés tagja. 1528-ban Kassán működött Hopp András pénzverő, aki a meisseni püspökséghez tartozó Gedawban született. Pénzverő Tamás javaira 1554-ben tilalmat vetnek, valószínűleg elhunyta alkalmából; ez évben özvegye, Erzsébet, már Iwánchi Gergely neje. Bethlen Gábor fejedelem halálával a minczház szünetel.56.

A Jagelló-korszak[szerkesztés]

Gersei Pethő János címere (1507)
Radák címer (1514)
Koppány címer (1517)
Szuhodoli címer (1516)
Burseli Campanellis címer (1526)
Imreffy címer (1523)

elején, II. Ulászló uralkodása alatt (1490-1516) tovább működik a Cassianus-mester nevével fémjelzett budai illuminátori műhely. Az általuk használt motívumkincs nem csupán a II. Ulászló alatt befejezett Cassianus-corvina, illetve a magyar főpapi réteg által rendelt kódexekben jelent meg, hanem a környező cseh, morva területek és Szilézia könyvfestészetére is hatással volt (pl. a loukai premontrei kolostor Gradualéja.[9]). Ebben a stílusban készült, 1506 után, Thurzó János boroszlói püspök Hóráskönyve[10] amely a budai stílus lengyelországi meghonosodásának első ismert példája. A Jagelló-korban Mohácsig a kódexek reneszánsz stílusú illuminálása tovább folytatódott, mint ezt Szathmári György breviáriumának Boccardino Vecchio által illuminált pompás címoldala mutatja, 1522 előtt. Perényi Ferenc missaléjának ugyanekkor díszített lapjai a Bakócz-Monogrammista és a Cassianus-Mester stílusát fejlesztik tovább. Eredetleg Mátyásnak dolgozott a milánói származású Giovanni Antonio Cattaneo domonkos szerzetes, miniátor, madocsai apát is. Először a milánói herceg 1487. október 8-án kelt levelében tűnik fel teljes nevével, utóbb 1490-ben újra teljes nevével szerepel. Egy későbbi, 1498-ból kelt oklevél egyszerűen Johannes Antonius madocsai apátnak nevezi.

A reneszánsz stílusú címereslevelek száma a Jagelló-korban erősen megszaporodik, és művészettörténeti jelentőségük egyre nagyobb lesz, mert a Mátyás-kori könyvfestészet vívmányait fejlesztik tovább. A királyi kancellária okleveleit eleinte csak címerkép díszítette, azoban egyre több armális kapott egyéb, figurális díszt.

Egy nagyon színvonalas, ismeretlen miniátortól származó csoport legszebb darabja Gersei Pethő János címereslevele (Buda, 1507. szept. 22.). Pethő János a fiatal II. Lajos herceg udvarmestereként, később az ifjú királyné ajtónállójaként fontos szerepet töltött be az udvarban. Ezért kerülhetett címere fölé egy, a portré igényével készült, all’antica trónon ülő Ulászlót, jobbján a kis Lajost és balján Annát (ez a rész nagyon sérült) megjelenítő ábrázolás. Az aranyozott miniatúrát gazdag lapszéli akantuszornamentika kíséri. Az oklevelet festő budai műhely emellett két, reprezentatív szerkönyv díszítésében vett részt. Sajnos ezek töredékesen maradtak ránk, a korabeli kódexek közül nagyon sok pusztult el a Jagelló-kort követő néhány évtizedben.

II. Lajos uralkodása alatt szinte kizárólag all'antica stílusban készültek a címereslevelek (Radák Balázs és testvérei, Koppány Gergely, Szuholodi János, Sáfár Tamás és Pöstyéni Gergely, Joannes e Campanelliset de Bursel armálisa). A könnyed festői stílus, a jellegzetes puttók és nereidák a címereslevelek nagyobb körére hatottak 1514 és 1525 között.[8] Az 1526-os Burseli Campanellis címer festője Dezső címerfestő (nobilis Desiderius pictor Ilalianus [Italianus?]) volt. A budai műhely kiemelkedő alkotása középkori okleveleink legdíszesebb darabja, Szerdahelyi Imreffy Mihály címereslevele (Pozsony, 1523. nov. 11, Magyar Országos Levéltár, Dl. 93.845.), amelyet már II. Lajos adományozott szolgálataiért Imreffynek.

Giulio Clovio: Vasari tudósít róla, hogy II. Lajos udvarában tartózkodott. A Bakócz-Monogrammista körétől idegen stílusát Balogh Jolán Újlak város 1525-ben kelt privilégiumának címlapján ismeri fel.

Bakócz monogramista: minden bizonnyal Budán dolgozó miniátor. Stílusa új irányt jelentett a budai miniátorműhely működésében. Az egyik legjellegzetesebb mester, aki a gótikus stílusban György topuszkói apát által megkezdett, Bakócz (Erdődy) által befejezett zágrábi missale[11] reneszánsz díszítéseit készítette 1510 után és monogramjával jelezte. Nevének kezdőbetűit innen ismerjük. Ő és műhelye illuminálta az esztergomi Bakócz- (Erdődy-) graduálét, és műhelyéhez 18, Budán kiadott címereslevél díszítése is köthető az 1514–1525 közötti időszakból. Az okleveleken felhasznált motívumok között ekkoriban jelennek meg az egyértelműen all’antica elemek.

Desiderius Italus: Budán működő kitűnő olasz címerfestő. Az 1526-os Campanellis címereslevél nevezi meg („nobilis Desiderii pictoris Itali docta manu depicta”).[8] A címerkép kivitel tekintetében sok azonos vonást mutat a Salzer-család 1525. március 26-án kelt címerével. A hasonlóság főleg a címeralakban, a sisak formájában és a sisakdíszben nyilatkozik meg, úgyszintén a takarók kivitelében, úgyhogy valószínű, hogy a Salzer-czímer is Desiderius mester műve. Nevét a királyi számadáskönyvekben nem találjuk említve. Rajta kívül az 1525 január és július közti időből még két udvari festőről van tudomásunk, akiket a számadáskönyvek említenek, Jánosról és Jakabról.

A nagyobb városokban már ekkor is számos festő működött magas színvonalon, akik címerfestéssel, -faragással és -készítéssel (pl. halotti címerek készítésével) is foglalkozhattak. 1513-ban Szegedről ismerjük Szegedi Istvánt és Szegedi Bálintot: Valentinus de Zegedino baccalarius, filius Stephani pictoris (1513, „Szegedi Bálint baccalaureus, István festő fia", ugyanő 1519-ben is: Valentinus pictoris.) KRISTÓ GYULA: SZEGED TÖRTÉNETE 1. A kezdetektől 1686-ig. SZEGED, 1983. 469.[8] (Bálint Sándor : Szeged reneszánsz kori műveltsége. Humanizmus és reformáció 5. Bp. 1975. 67—72.)

A nagyobb városokban nemcsak festők, hanem magas színvonalon dolgozó ötvösök is voltak. A kassai ötvöscéhet már 1376-ban létrehozták. 1455-ben a Gyula melletti Ajtósról érkezett Nürnbergbe Albert ötvös, Albrecht Dürer apja, III. Iván cár pedig 1488-ban utasította a követét arra, hogy Mátyás királytól eszközölje ki, hogy küldjön neki az arany- és ezüstművességhez értő ötvösmestereket. A kolozsvári ötvöscéh 1473-as szabályzata a mesterektől és a legényektől is megkövetelte a különféle címeres tárgyak megmunkálásának és a címervésésnek az elsajátítását. A szombathelyi ötvöscéh 1510. évi céhlevele megkövetelte, hogy az ötvöslegény a megstervizsga letételéhez olyan pecsétet is véssen, amelyen sisak és pajzs is van: „[Tartozik] egy wy kelheth csinálny… és még egy Pöcsétet, a kiben messen egy siszakott és egy pajszott, és még egy szép arany gyürütt, a kiben legyen egy szép, jó, igaz kw, körülötte metczett virágokkal készétve.” [9]

16. század[szerkesztés]

Kubinyi címer (1497)
Kubinyi címer (1578)
Pécsi Lukács fametszete (1591)
A címerfestő monogramja (vízszintes helyzetbe forgatva), Nagy Benedek címerének jobb alsó sarkában, 1547

16. század első harmadában I. Miksa és I. Ferdinánd uralkodása alatt a királyi kancellárián még nem voltak állandó címerfestők. A címeres leveleiket különböző helyen adták ki és a miniatúrákat általában helyi művészek készítették. Ez a helyzet csak II. Rudolf uralkodása alatt, a 16. század utolsó negyedében változott meg. A címeres levelek kiállítási helye kizárólag a prágai várba tevődött át, ami az itt működő udvari címerfestők által kiállított címeres levelek megnövekedett művészi színvonalában is megnyilvánult. Egyesek a monogramjukat is ránk hagyták, a többség azonban névtelen maradt, főleg a magasabb színvonalú alkotók között. Külföldön a 16. század legismertebb címerfestői közé tartozott Párizsban Anquillon, Németországban a nürnbergi Jacob Elsner, Georg Glockenton és Virgil Solis, Münchenben Jacob Schrenk és testvére Georg, továbbá a nemzetségkönyvek (Stammbuch) illuminátorai, Georg Carl és Hans Ostendorfer.

Mivel a század első harmadában a magyar királyi udvar Bécsben, később néha Prágában székelt, ezért a magyar címeres levelek kiállítása is ide tevődött át, de a címerek megtartották magyar jellegüket, ami arra utal, hogy a magyar kancellárián a magyar hivatalnokok kezében volt a címerügy. Az Oláh család [10] 1558-as címeres levelének szövegét például Bocskay György, az udvari kancellária betűművésze készítette el. Rudolf és II. Mátyás számos címeres levele az ő kezéből került ki.

A másik magyar címerszervezeti hivatal az erdélyi fejedelmek udvarában működött.[12] Annak ellenére, hogy kezdetben itt is túlsúlyban lehettek a külföldi, elsősorban itáliai címerfestők, ők sem az olasz heraldikából ismert címerkompozíciókat alkották, hanem a magyar heraldika ábrázolásmódjához alkalmazkodtak. Jelentősebb idegen elemről csak Zsigmond király konstanzi címerfestői esetében beszélhetünk, de az ő címereik nem hatottak jelentős mértékben a későbbi magyar címerfejlődésre. A magyar heraldikára a külföldi címertani ábrázolásmódok közül főleg a német-osztrák gyakorolt állandó hatást.

A 16. század utolsó negyedében, a Báthoryak udvarában tevékenykedő két ismeretlen, talán lengyel, művész különíthető el. Egészen sajátos, barokkos kartusba foglalt ovális pajzsokat festettek. Az előbbi jobb minőségben dolgozott, az utóbbi stílusos, de kevésbé kifinomultabb modorú. Az előbbi címeres levelei: Miskolci Szabary Lukács, 1580. március 12. Gyulafehérvár, Báthori Kristóf címeradománya (MOL R 64); szinyei Affra, másképp Literatus Máté, 1583. február 2. Niepolomice, Báthory István (KMÁL Cota 168.); kolozsvári Ágosthon János, 1579. március 23. Gyulafehérvár, Báthory Kristóf (MOL B 2 Erdélyi kancelláriai lt. Acta gen. 1799/ 872). Az utóbbi művei: Déznai Balkó György, 1594. november 5., Gyulafehérvár, Báthory Zsigmond adománya (MOL P 939 Balkó cs. No. 109.); felfalui Szikszay (Zikzay) Literatus János, 1589. június 1. Gyulafehérvár, Báthory Zsigmond adományozta nemesség megújító oklevél (MOL F 5 Cista 2. Fasc. 5. No 49.).

H.G.B. (vagy H.C.B.): I. Ferdinánd címerfestője. Az 1558-as Oláh címeres levél miniátora, melyet H.G.B. 1560 jelzéssel látott el. Eddig még nem sikerült azonosítani, de stílusa és névbetűi alapján is nyilvánvaló, hogy német nyelvterületről, talán Németalföldről származó, a későgótika díszítőművészetéhez sok szállal kötődő miniátor volt, aki az oklevelet viszonylag későn, két évvel a kelte után díszítette.[13]

Tiburtius mester: Miksa és II. Rudolf bécsi címerfestője. Ő készítette a Kubinyi család második címereslevelének miniatúráját 1578-ban, melyet a király június 14-én bocsátott ki. (Az első címereslevelet a család 1497. július 4-én kapta Prágában Ulászló királytól, melyet a reneszánsz miniatúrafestészet kiemelkedő alkotásának tartanak; különösen a címer zergéjének megformálása áll magas művészi színvonalon.) A címer tervét Kubinyi Kristóf fia, László készítette el. Kristóf, aki fiaival a címereslevelet kapta, arra kérte Miksa királyt, hogy a rajzot adja át az udvari miniátornak, Tiburtius mesternek, hogy az oklevélen a címer színei pontosan megegyezzenek azzal, ahogyan azt Kubinyi László elképzelte.

Ruda János, Rudolf király heroldja.

Pécsi Lukács, nagyszombati nyomdász.

Raphael Hoffhálter, nyomdász. Debrecenben ő metszette Melius Juhász Péter 1563-as címerét.

Antal kassai ötvösmester. 1504-ben ő véste Kassa város pecsétnyomóját.[11]

A kassai ötvöscéh 1584-ből származó ezüst pecsétnyomóját Váradi János ötvösmester készítette.

A középkorban oly népes kassai képíró céh tagjainak száma a 16. század folyamán megcsappant. 1573-ban Tamás képíró özvegye, Margit fordul elő. Zászlókat, címereket festenek.

A kassai ötvösöket már a 14. században említik. Az ötvöscéh megalapításának éve 1376-ra datálható. Valószínűleg ebben az időben hoztak létre közös céhet a festőkkel. 1476-ban az ötvösök és a festők már közös céhbe tömörültek. Egy 1514-ből származó oklevélmásolatban, mely felsorolja az összes céhet, amely részt vett az egyházi körmeneten, az ötvösök és a festőkkel szintén közös céhet alkotnak, és 1519-1520-ban is közös céhmesterük volt, Moler Simon személyében. 1566-tól az ötvöscéh már önállóan szerepel.

Egy ötvösműhelyben legfeljebb három segéd és két inas dolgozott. A 19. században az ötvösinasoknak kötelező volt a rajziskolai tanulmányok folytatása. A városi levéltárban fennmaradt Wandett Jánosnak a Kassai Nemzeti Rajziskolából (Nationalschule Zeichenschule) való 1807-es bizonyítványa. A segédnek a tanulmányai befejezése után vándorútra kellett kelnie és egy évig más városok céheiben kellett tökéletesítenie a tudását. A segédnek ebben a céhben szakmai jártasságát és művészi tehetségét a fémolvasztás, az ékszerkészítés és a pecsétmetszés terén ún. hármas mesterremekkel (meisterstuck) kellett igazolnia, vagyis készítenie kellett egy vert ezüstedényt (általában kupát), egy darab lemezből, egy pecsétet kellett vésnie, valamint egy ékkövekkel díszített gyűrűt is kellett készítenie.

A Kassai Városi Levéltár 1394-1400 közti okleveleiben 14 kassai ötvösmester neve fordul elő, akik közül 3 goltsloer (Goldschlager) - aranyolvasztár, 2 pedig monser (Münzer, Monetarius) - pénzverő. A máig fennmaradt 14. század végi városi könyvek és jegyzőkönyvek szerint ebben az időben Kassán az ötvösség már virágzó iparág volt. 1382-1400 között Kassán 17 ötvösmester élt és dolgozott, 1444-ben a számuk elérte a 39-et. Közülük a legismertebb Aurifaber Lőrinc volt. A 16. században 120, a 17. században 114, a 18. században 40, a 19. században (1862-ig) már csak 22 ötvös élt a városban. A 17. században kezdődött hanyatlás oka a török megszállás volt, aminek következtében az ország elszegényedett. Strobel Frigyes kassai képíró 1597-es és 1599-es pecsétjének mezejében az ismert művészpajzs látható.

Kristóf ötvöst 1535-ben Homonnay Drugeth György azzal vádolja, hogy a neki művelésre adott ezüstöt rézzel vegyítette. Ötvös Mátét 1573-ban a kassai városi tanács kiutasította a városból s a mester Tarcalon húzódott meg. Zilahi István kassai ötvösmesterről 1580-ban mint élőről, van emlékezet. Pecsétjében monogramm van. Krakai Tamás kezén 1594-ben lopott jószág, egy csészeszabású kupa fordult meg. A Párizsba került Kürmesser Péter nagyatyja, János 1555-ben kassai polgár; Péter apja Gergely 1570-ben tűnik fel s 1571-ben neje, Katalin gyermeket szül: vagy a később a messze Franciaországba került ötvösünket, vagy testvérét, Jánost, aki 1596-ban Morvaországból keresi meg a tanácsot anyai öröksége iránt. Ötvös Gergely zománcos, pecsétnyomó aranygyűrűje, mely harmadfél aranyat nyomott, 1618-ban Erhart Jakabnál zálogban van. Az idősebb vagy ifjabb ? Vandet a város megrendelésére karmesteri pálcát készített, mellyel az akkor Kassán állomásozó gyalogezredet ajándékozta meg a város. 1602-ben a város Gonzaga Ferdinánd főkapitánynak egy száz forintot érő, aranyozott ezüst s türkizekkel kirakott buzogányt, olasz titkárának «eine silberne, überguldte salczir» ajándékozott. «Munera enim Italos mire capiunt» jegyzi meg Boccatius jegyző. 1604. február 30-án Kassa «dem Hauptmann allhier» kelyhet ad ajándékba s az ötvösnek, hogy a város címerét reámetszette, 50 dénárt fizet. A mayczos ékszerek divatos voltáról szól, hogy 1526-ban «unum cinguhim vulgo maycz auro intextum», az 1556-ban leégett város kihamvadt üszkei közt talált «sex porciunculas maycz auro contextas» említtetik. Nagybányán Konrád ötvösmester 1477-ben ezüst lopásával vádolja legényét, Jánost, de kiderült, hogy ártatlanul. Imre (1570.) András mester 1574-ben kéri kihallgatni Bányay János kassai ötvöst «nodorum argenteorum chyerchyer vocatorum» ügyében. Somosról származott Ötvös Benedek, akinek bátyja, Ötvös Miklós «Lythwa országba Wylnán lakozik.» (1573.). A sárospataki városi tanács (1574.) átír Kassa városához, hogy a kassai ötvösök ismerjék el egyenrangúaknak a pataki ötvösöket. Gerendorf Gottfríd Kassára származott fegyverderékgyártó testvére, Herman liflandi ötvös. (1579.).69-74.

Kassán a kézművesek alkották a városi képviselő-testület nagy részét és részt vettek a város igazgatásában is. 1464-ben nyert polgárjogot Michael Aurifaber de Jazo, aki 1473-1503 között több alkalommal városi szenátor, 1494-ben konzul. Aurifaber Lőrinc kassai ötvösmester 1556-1586 között többször a város bírája. Almássy István ötvösmester 1627-1629 között városbíró, továbbá a városi önkormányzat alkalmazottjaként céhmesteri tisztségbe választották Colmitius János ötvöst (1660) és Kassay Istvánt (1683), aki egyidejűleg a csendőrkapitányi (fertályos kapitányi) tisztet is betöltötte.

1504-ből származik Kassa városának nagy ezüst pecsétnyomója, amely a hagyomány szerint Antonius Goldschmied ötvösmester (aurifex) munkája. A pecséten egy angyal két kezében késő gótikus pajzsot tart. Kassán 1493-1520 között dolgozott. Váradi János ötvösmester műhelyében készült Kassa városának további jelentős emléke, az 1584-ből való ezüst pecsétnyomó. Ez ötvöst ábrázol munka közben, az üllőnél ülve, egy kettős ablak előtt.[12] A 17. században Kassán tevékenykedő jelentős ötvösök közé tartozott Kecskeméti Péter. Az igényesebb megrendelések esetén a kassaiak más városok ötvöseivel is dolgoztattak, mint például 1781-ben Szilassy Jánossal, az ismert lőcsei ötvössel.

A 16. század elején Eperjesen, Bártfán, majd Lengyelországban tűnik fel egy Stenczel Theofilus nevű képíró. Az 1505. évben Kassán polgárjogot nyert : «Theophilus Stenczel eodem die (t. i. feria sexta ante Tiburtii) odeptus est ius civile s jóllehet a jegyzőkönyv nem említi fel mesterségét félre nem ismerhetően művészünk járt ekkor Kassán.95 Schlezier Kristóf kassai ötvös (1559—1566) származására vet fényt egy 1559-ben kelt oklevél, mely szerint atyja, Mihály, előbb Bogácson, majd Megyesen, Erdélyben volt tanító s ez utóbbi helyen született Kristóf nevű fia, aki Blaas Antal nagyszebeni mesternél tanult.

A 17. század végéig a pecsétmetszés még az ötvösök mesterségéhez tartozott. Az ötvösinasoknak a vizsga letételéhez úgynvezett "helymes" pecsétremeket is kellett készíteniük, azaz sisakos (de: Helm 'sisak'), vagyis címeres pecsétet kellett vésniük. (Ez a szó ekkoriban vált vezetéknévvé is. A helym 'galea' megvan már a Besztercei Szójegyzékben (1380–1410) között.) és a Schlägli Szójegyzékben (1405 körül) is. A 18-19. században a pecsétek nagy részét már vándor (cigány) pecsétvésők készítették, amivel a színvonaluk is nagyon lehanyatlott, sokszor csak primitív, szakszerűtlen, gyakorlatlan pecsétvésetekről van szó.

Sok adat van a kassai pénzverőkre is. Dorottya eysengraberin (példametszőné) 1507-ben elcseréli Forgács utcai házát a Béka utcában fekvővel. Hemel próbamesterre 1510-ben Simon gölnicbányai kovácsmester 3 1/2 frtig tilalmat tesz. Tamás «goltwascher» (1513.); Jakab pénzverő gazdag hagyatékában a városi tanács előtt 1514-ben osztályt tesznek. Baumgartner Bertalan pénzverő próbamestere 1525-ben meghalt s háza özvegye, Margit kezére jut. Kwzimur Bertalanra, a pénzverő praefectusára 1525-ben Fogelwayter János 800 frtig tilalmat tesz. János münczmesterre 1525-ben Materni Mydwischer tilalmat tesz. György pénzverő (1527), Miklós, Gergely müntzer (1528). Kristóf ötvös Italus, mielőtt Kassán letelepedett, Jeszeno várában a Homonnyaknak a hamis pénz veréséhez formákat vésett. 1526-ban Várdai Pál egri püspök elrendeli, hogy a kassai egyházak ezüstjéből pénzt verjenek. Gölnicbányán Müntzer Péter szerepel (1451); Körmöcbányán Mihály schaider (1460), Leynner Balázs wardein (= becsüs), (1584.), Stirbicz Jeremias «obrister Münczknappe.» (1607). Nagybányán Cristof Klemer von Brieg goldscheider in der Neistadt (1589); Schad Henrik példametsző (eisenschneider) Kassán 1592-ben meghalt; Jeromos pénzverő (1586); Báró Herberstein Felicián, «erbinhaber des Nagybányischer perg- und münczwesens.» Abauj vármegye 1624 évi jegyzőkönyve «az cassai, munkáchi és nagybányai ötpénzes garast» említi. Tóketerebesen Eztery György 1530-ban «ex castro Therebes» Kassához ír, hogy ura — Perényi — pénzt veretett. Szomolnokon Sauer Sebestyén szomolnoki kamaragróf (1531) tudatja Kassával, hogy a király urának, Thurzónak engedélyt adott a pénzverésre s küld belőle «etliche denari» hogy kiáltassák ki. Forgách Zsigmond kassai kapitány 1613-ban elrendeli: «afféle fejér adulterina lengyel és erdélyi garast senki el ne vegye.» 71., 73-74.

17. század[szerkesztés]

A széki gróf Teleki család marosvásárhelyi levéltárában (Gróf Teleki Sándor-féle oszt. 1680. évi csomó) fennmaradt egy elszámolás a Kapi Györgyné, Bánffy Ágnes díszes temetésére készült számos selyemre festett és fából kifaragott címert illetően. A mesterek szerint a címerek megfestése, fából való kifaragása stb. hat heti időt igényelt. Különösen a XVIII. századi főúri temetésekre a halálozás napjától számítva csak l-2 hónapon belül, néha azon túl került sor.

3. Junii 1680. Mész Sigmond az szebeni képfaragó az szegény asszony, Kapi Györgyné asszonyom temetésére szegődött 4 faragott címert, lészen fizetése egyiktől-egyiktől flo. 4.

Ezen fa-címereket az képíró Demesch Pál arany azzá meg egyiket-egyiket ugyan 4 forintért.

Item az koporsóra hat öreg címert, materiát, melynek egyikétől lészen fizetése két forint 30 pénz.

Ezeken kívül az tafota és egyéb matéria címertől egytől-egytől leszen fizetése két forint, idest flo 2.

Az regal címertől egytől leszen fizetése flo 1.

Az papiros címertől leszen 4, címertől egy forint.

Koporsóra való matéria címer leszen nro 6 öregek.

Ezen kívül tafota s egyéb selyem matéria címerek 44.

Arany ás regál címer 20.

Apró papiros címer 100.

ígérte hat hétre elkészíteni.

Az ki az címereket írta annak az képírónak neve Hermán György, szebeni.

Az képfaragónak neve Mész Sigmond.

Az ki aranyazza annak munkáját Demesch Péternek hi'jják.

Matéria címer atlac, kanavác és tafota volt az mint eszemben jut 48.

Papiros száz.

Regal 20.

Charta 150 öreg. Apró azon kívül.

Az ezüst táblát, az ki csinálta Segesvárt Eötves János neve, az várban. 288. [14]

Nagybányai Csengeri Képíró István címere
Nagybányai Csengery Képíró István, 1632.jpg

A 17. század közepétől kezdenek megjelenni a füzet, később a könyv (18-19. sz.) formájában kiadott címeres levelek. A kor magyar címerügyének jellegzetes területe az erdélyi fejedelemség. A század elején Bocskai István fejedelem (1605-1606) adományait valószínűleg egy művész festette, aki feltehetően jól ismerte a birodalmi gyakorlatot. A címereket néha az oklevél közepére festette, és a címerkeret néhány eleme is erre utal (a kibocsátó családi címerének és a címeiben szereplő területek jelvényeinek esetleges megjelenítése; a királyi kancelláriai okleveleihez hasonlóan az architektonikus fülke oszlopai előtt álló királyalakok mintájára megfestett bibliai alakok). Egyszerűbb munkáiban a címert kettős, a koronáig damaszkolt zöld, felette arany csillagokkal megszórt égszínkék háttérrel festette, amit felül tört ívű babérkoszorú övez. Ecsetvonásai még 1615-ben is felfedezhetőek. (Az 1606-ban kelt oklevelek közül ide tartozik pl. a simándi Kállay (MOL R 64), a herpályi Deseő (MOL P 343 Kállay cs. lt. 36. cs.), és a miskolci Her (MOL P 1881) család armálisa; 1615-ben Köteles, másképp Bodó István armálisának címerfestménye (MOL F 7 Armales No. 64.))

Az udvari kancellárián jóval több címerfestőként is dolgozó festőművész munkássága feltételezhető. Közülük markánsan elkülöníthető a kék szőnyegre hosszúkás, belül babérkoszorúval övezett szürke kartust festő művész a 17. század harmincas éveiben. (A HBML oklevelei közül pl. Korádi János 1631. évi (MUO 133.), a Magyari névre hamisított, 1631. évi (MUO 137.), valamint Kos Gergely 1636. évi (MUO 248.) oklevele.) A nem hivatalos címerfestők közül, akik pl. a címeres levelek üresen hagyott címerhelyét festették meg, kitűnik merészségével a Boros család armálisában eredetileg is benne foglalt címerkép átfestője. (Az eredetileg griffet ábrázoló címerkép helyett ma álló vitéz képe látszik. Az átfestésről az újabb festékréteg kopása miatt előtűnő griff végtagjai, és a szövegben lévő címerleírás is tanúskodik. 1605. augusztus 26. Kassa. MOL R 64.)

A címerek megfestésére Erdélyben a képíró céh tagjait kérték fel vagy udvari címerfestőket alkalmaztak, a halotti címereket valószínűleg az asztaloscéh tagjai készítették. Erdély uralkodói közül kiemelkedik Bethlen Gábor, az építészet nagy híve és a művészetnek bőkezű pártolója. Kolozsvárra, Kassára írogat kőfaragókért, képírókért, hogy azokat „kültön küldjék” Fehérvárra. A főurakat, megyéket, városokat arra kötelezi, hogy Gyulafehérvárt házakat építsenek. 1618-ban Fehérvárt, 1624-ben pedig Kassán szigorú parancsban rendeli el a régi házak újjáépítését. Fehérvári palotáját pompás fejedelmi székhellyé alakította, Velencéből, Bécsből, Konstantinápolyból hozatott képeket, kárpitokat, ötvösmunkákat, szőnyegeket. Főleg velencei és flandriai kárpitokból, vagy mint akkor nevezték, „házöltözetek”-ből volt szép és gazdag gyűjteménye. De a hazai művészeket, képírókat (Székesfehérvári Képíró István, Nagybányai Csengeri Képíró István, Mezőbándi Egerházi Képíró János), kőfaragókat (Diószegi István) is buzgón pártfogolta, céheiket, például a kolozsvári képírócéhet, megerősítette,[15] egyes művészeket, mint Fejérvári Pál deák címerfestőt is kiváltságokkal jutalmazott. Sőt gondja volt arra is, hogy a magasabb rendű tervező építészetre magyarokat neveljen. E célból küldte Pálóczi Horváth Jánost Padovába építészetet tanulni.

Pecséteit kolozsvári, bécsi, körmöcbányai vésnökök készítették. 1614-ben Eppel Mihály kolozsvári ötvösnek egyszerre öt, a fejedelem számára készített pecsétnyomó metszéséért fizetett a kolozsvári sáfárpolgár. Ő készítette a fejedelem 1613-as (gyenge minőségű) pecsétét. Ennek 1618-as változata talán Kassai Ötvös Gergely munkája, aki 1618 őszén költözött a Felvidékről családjával együtt a gyulafehérvári udvarba. 1620 és 1622 között használt tipáriumait pedig valószínűleg nagy gyakorlattal rendelkező körmöcbányai vésnökök készítették, talán Heiler Dániel vagy Hörl Vilmos, aki ugyancsak Körmöcről került a fejedelem legfontosabb pénzverőházává előlépett Nagybányára. A fejedelem halálát követő időszakból név szerint egyetlen pecsétkészítő neve ismert, a kolozsvári rézműves Helfer Ferencé, aki Brandenburgi Katalin fejedelmi pecsétjét készítette, de szinte biztosan ő véste Bethlen István (1630) és I. Rákóczi György (1631) pecsétjét is. A hazai mesterek által készített későbbi pecsétnyomókon továbbra is a Bethlen Gábor korában meggyökeresedett késő reneszánsz voluták, porcdíszes motívumok dominánsak, de egyre romló kvalitásban és egyre stilizáltabban, a korszak pénzérméihez hasonlóan.[16]

Ekkoriban már szinte minden jelentős városban működtek változó színvonalon alkotó címerfestők, mint Bártfán Grünwald Máté[17] és Besztercebányán Khien Jakab.[18] A század végén Kassán dolgozott Bogdán Gotfrid. Szintén Kassán 1663-ban Spillenberger Sámuel perli Bogdáni István örököseit a megfestett temetési címerek áráért.[19] Az ő fia volt Spillenberger János, Lipót császár udvari képírója. A Zborón elhunyt I. Rákóczi Ferencnek (1645-1676) a kassai jezsuita templomban meglevő epitáfium hadi trofeumokat ábrázoló keretét szepesszombati mester faragta, díszítésére 50 gyra ezüstöt használtak föl s a képiró, aranyozó és ötvösmunkát eperjesi és kassai mesterek végezték. 1620-ban a testamentum hallgatóként szereplő kassai Paizsgyártó György pecsétjében pajzs és lobogós kopja volt. Mindkettőt a pajzsgyártók készítették. A kassai ötvösmesterek közül Thasy Ötvös Gáspár (1584), Váradi Ötvös János és Fegyveres Rácz Ambrus (1611), Debreczeni Ötvös Imre 1619 és Egri Ötvös Mátyás pecsétjével találkozunk. 1578-ban a jassai Kubler Erzsébet a néhai Ötvös György özvegye volt. Ötvös Mátyásné Dorkó asszony Kassán 1587-ben ötvösműszereket a ládájával együtt Horwát Eötwes Andrásra hagyta. Ujfalusi Eötvös Balázs atyja, Mattias János elhalván, 1610-ben Kassán eladja az ujfalusi hegyen örökölt szőlőjét. Váradi János kassai ötvös neje Lipóczy Dorottya 1612-ben végrendelkezik. 1613-ban Szegedi Tamás és fia Ferencz kassai ötvösök. 1632-ben említik Kassán néhai Eötveös Mihályné, Péczi Katát; 1634-ben Egri Kalmár Pálné Erzsébet asszony leánya Bányai Ötvös Istvánné; 1644-ben néhai Eötvös Mihály és Bihari Eötvös János árváit; 1647-ben Debreceni Ötvös Mihály és neje Varannay Anna eladják kassai szőlőjüket; Székely István özvegye Kassán 1657-ben szőlője felét az német ötvösnének Kugel (Guckel) Ötvös Andrásnéra hagyta; Mád város pecsétje is alighanem kassai ötvös remeke.55. Kassa város első fertályában az 1688. évi conscriptio szerint «sellér képíró az oskolában» lakott. Az 1580. évben Baksy János házán «daran der Lew gemalt». Midőn gönczi Szabó Zsigmond az 1637. évben Kassán meghalt összeírt javai közt említik: Az temetésre költöttünk, képírónak az czímerekért fl. 8., Képíró Jánosnak — t. i. Spillenbergernek — árestoma szerint állatunk egy sárga rézmedenczét in fl. 4 korsóstól és készpénzt fl. 5, így tölt ki arestoma fl. 9. Szegedy Tamás ötvösmesternek fia, Ferencz szintén ötvös, 1601-ben nyert polgárjogot Kassán. Tamás gyűrűpecsétjében nemesi czímer és T. S. betűk. Középkori kassai ötvös műve lehet a kassai ferenczrendiek pecsétnyomója; a csúcsos egyházi pecsét mezejében gótikus baldahin alatt Szent Miklós püspök álló alakja ; körirata S.(igillum) Conventas S.(ancti) Nicolai Cassoviensis. Körösi István özvegye kassai számadásában 1663 : Az pecsétnyomóra adtam egy dutkát dénár 12. Az pecsétnyomó metszéseért fizettem fl. 2. dénár 25. Zsigmond király rendeletére 1430-ban a kassai Bekényi Benedeknek hamis pénzverés miatt birtokait elkobozták. A Kassán letelepedett Wagner Frigyes pánczélgyártónak Herrieden városa 1559-ben bizonyítványt ad, hogy Neuestettenben született; tíz évvel később Nürnberg városa arról, hogy Weih János és Schaidenbach János nürnbergi pánczélgyártó mesterek tanúsága szerint Wagner Nürnbergben Betzen Gáspár mesternél öt évig tanult. Neidel János pánczélgyártónak a város évi 3 forintért műhelyt ad bérbe. «1570. Feria tertia post Oculi mei. Hans Neidel panczermacher debet officinam loricariam intrare et inea permanere et consum dare indedebet fl. 3.» Az 1652. évben Zuur János alias Fegyverderékcsináló Flass Mártontól Kassán örökölt házát, mely «az felső kapunál napnyugati szerben, úgymint az álgyúöntőház mellett volt, eladta.[13] Az 1681. év május hó 31-én Képiró György javaira «Tarnóczy Szabó János tilalmat tett tizenkilencz tallérig való praetensiójáért».95. A Kassán elhunyt Mezőszegedi Szegedy György sírkövét Kézsmárki Antal faragta, amint Szegedy özvegyének feljegyzéseiben olvassuk: Anno 1620. 17. Augusti. Késmárki Kőműves Antalnak fizettem az uram márványkövétől kész pénzt flor. 35.3 [3 Kassa v. titkos lot. S. Szegedy Nr. 39. jelzés alatt.] 1544-ben Farkas kassai keepfaragó szőlőjéről van szó. Az 1646. évben néhai Szegedy György ravatalára festett címereket vagy készítette epitaphiumát Spillenberger János, amint a Szegedy hagyatékáról szóló iratokban olvasható: Item Képíró Jánosnak munkájáért fizettünk kész pénzt fi. 14.2 [2 Kassa v. titkos lvt. S. Szegedy Nr. 73. jelzés alatt.] 1659-ben Spangovszky János képírót említi a jegyzőkönyv. 1543-ban Benedek kassai képírónak Kis János ötvös egy ezüst kanalat készít. 1546-ban néhai Almássi János, 1549-ben a szintén elhunyt Mátyás ötvösről van szó, 1569-ben Olach András ötvösről. 1572-ben néha i Fekete István ötvös említtetik és Mülner Bálint kassai ötvös Müllner Bertalan bécsi ötvöstől örököl 57 rajnai forintot. Az 1601-ben kassai polgárjogot nyert Szegedy Ferenc ötvösmester apja, Tamás szintén kassai ötvösmester volt. Ferenc az 1601. évben nőül vette ötvös Mátyás özvegyét, Zsófiát. Kunig Simon pénzverő kassai házát 1503-ban Farkas ötvös birja, mely régebben doctor Henkel Jánosé volt. 1585-ben Günter Zakariás kassai pénzverő említtetik. Az 1660-ik évben Abaujvármegye új pecsétet véset 17 frtért 1 [1 Pro sigillo comitatus renovato fl. 17. Abaújvármegye jegyzőkönyve], valószínűen Kassán, amint bizonyára kassai ötvös munkája a ferencrendiek pecsétje, melyen az 1677-ik évszám tanúskodik a készítés idejéről.2 [2 A pecsét lenyomatát lásd Kassa v. lvt. 19,659. sz. okiratán] Szilassy György kassai ötvös válóperében az 1724-ik év februárius hó 5-én felvett jegyzőkönyv szerint Hanzlicsko László, ötvösmester, ekkor 45 éves.347. Az 1624-ben elhunyt Becskereki Ötvös Ferenc ez év május hó 8-án Kassán Wáradi Ötvös János és Debreczeni Ötvös Imre előtt tett végrendeletet. Az oklevélen Váradi és Debreczeni ötvösmesterek pecsétje látható. A katolikus restauráció a hímvarrók céhét is új életre keltette. A feléledt céh küzdelmeiről szól az 1693. évi június hó 18-án kelt jegyzőkönyv.435. A prázsmári származású Michael Schwartz, brassói ötvösművész négy év tanoncidő után 1640-ben szabadult fel, majd vándorévei után 1652. december 15-én mutatta be mesterremekeit. Ezek közül az ezüst edényt (kupát?) elfogadták, a köves gyűrűt és a címeres pecsétet elvetették, melyekért büntetést is fizet, de csak 2 forintot, mert az egyikét kegyelemből elengedték.325. 1663-ból való Léman Gáspár kassai arcképfestő javainak összeírása.59. A 1628. március 16-án Zwiekl János pecsétmetsző polgárjogot nyert Kassán, lefizetvén 3 frtot. «Proausit literas natalitias sub sigillo civitatis Wolffspergh in Charintia».165.

A Párizsba szakadt Kürmesser Péter ötvös kassai szülői háza a Tót utcán, a későbbi [19-20. sz. ford.] Kovács utcán, Tinódy Sebestyén szomszédságában állt. Kürmesser Péternek, aki 1608-ban a francía király udvari ötvöse, 1522-ben már feltűnik egyik elődje, a kassai Körmesser Tamás. Vásárhelyi Ötvös István az 1668. évben Kassán pártaövet készített. Comáromi Ötvös Nagy Sámuel 1685-ben kelt kassai végrendeletében «az augustan a confession levő nagy templomra fl. 12. Helvetica confession levő templomra fl. 50» hagyott, míg feleségére, Szabó Katalinra egyéb javait.

1615. szept. 15-én «Mosdósi Imre supplical, hogy az mely zászlót csináltatna Szuhai Gáspár temetése felett és el is kezdették volna, de az másik képíró megtiltotta, supplical, hogy az tilalmat felszabadítsák. Deliberatum: Felszabadítják, megcsináltathatja». 1617-ben Khienn Jakab besztercebányai képíró fordul meg Kassán.

1637. jan. 29-én a kassai városi tanácsban «ante omnia deliberatum est: Mivel Lang János Hellenspergernének temetésére czímereket íratván, hír nélkül felszegeztette az templomban, ki szokás sem volna itt minálunk, hogy asszonyi rendnek czímereket írassanak; azért hívattassák ide fel és megszólíttassék róla, miért merte magától cselekedni; és az czímerek szedettessenek le az templomból, sőt az koporsóra se szegeztessenek. Azután sem engedik meg senkinek, az asszonyi rendnek».

A 17. században a Spillenberger család több képírója fordul elő. 1638-ban közülük valamelyik állít fel papírmalmot Kassán. Spillenberg Sámuel nejével Kromer Annával 1633-ban vett házat Kassán. Képíró János háza (1655) a Forgács utcán, a város fürdőháza keleti szomszédságában volt. Sámuel Lakatos utcai sarokháza a 18. század elején Bogdány Godfrid képíró kezére került, aki az 1688. évben elhunyt Ursini János szabó özvegyét vette nőül. A kassai származású Képíró Szekér Mihály 1693-ban Nagybányán városi tanácsos.58-59.

Bethlen Gábor fejedelem halálával a kassai minczház szünetel, és 1630. jún. 13-án Losz János a városi tanácstól bizonyítványt kér arról, hogy «jól viselte magát minczházban való szolgálatjában». 1635. márc. 15-én Schirger Mátyás és Rauch Mátyás a tanácsot arra kérik: «engednének egy hámort csináltatni Csermelyében, az kiben apró művet mívelhetnének. Deliberatum: Nincs mód benne, hanem az malom mellett való minczházat építsék meg s ott műveljenek, ha akarnak». 1679-ben Kassán Stephanides Illést hamis pénzverésen érik s 1692-ben ismét hamis pénzverőkről van szó. A szepesi kamara 1696-ban kitiltja a régi pénzt a forgalomból s elrendelte, hogy adják be a kassai pénzverőbe.

56.

Gyulafejérvári Pál Deák: erdélyi udvari címerfestő. Kitűnő heraldikus és miniátor, János Zsigmond és a Báthoryak címerfestőinek idegen, főleg olasz iskolája után ő viszi be a címerfestésbe a magyaros felfogást. Tevékenysége az erdélyi heraldika virágkorát jelenti. Címeresfüzete, a Központi Antikvárium 2006-os árverésén 260 ezer forintért kelt el.

Nagybányai Képíró István: erdélyi udvari festő.

Egerházi János: Bethlen Gábor udvari mennyezetfestője, ő festette a fejedelem alvinci és gyulafehérvári palotáinak mennyezetét. A gyalakúti templom mennyezetfestményének egy része emlékeztet Gyulafehérvári Címerbíró Pál deáknak, de még inkább Báthori Zsigmond egyik olasz címerfestőjének a XVII. század elején használt néhány címeres levéldíszítő motívumára és színére, valamint egykorú betűdíszítményekre. I. Rákóczi György fejedelem 1631-ben újra megnemesítette és az armális címerének megrajzolását rábízta.

Grünwald Máté (monogramja M. G. P.) - bártfai festő. A Grünwald festő család a XVII. század elején merül föl Bártfán s többi epitáfium festményei tőlük valók. A Myskovszkytól összeállított városi krónikában a családra vonatkozólag ezeket az adatokat olvashatjuk : 1616-ban nyilván a Czebner epitáfium festőjének Grünwald Mátyásnak ugyanilyen nevű fia Mathaeus Grünwald Pictor polgárjogot nyer. 1631-ben és 1635-ben Grünwald János festő (Mátyás testvére) a város birája. 1641-ben az 1616-ban polgárjogot nyert Grünwald Mátyás a városháza erkélytornyára Hueber Jakab biró és az akkori tizenkét senator czímerét festi.78.

18. század[szerkesztés]

A 18. században a legtöbb címereslevelet könyv formátumban, bársonykötésben adták ki. Ezekben egy heraldikai motívumokkal, allegorikus alakokkal ellátott kezdő grafika látható, a lapszélek ornamentális dísszel vannak ellátva. A lapokon és a címerek miniatúráin gyakran láthatók csendéletek és tájképek. Ez a barokk, rokokó és klasszicista oklevelekn is megtalálható. A bécsi udvarban egész rézmetsző dinasztiák működtek, mint pl. az Aichinger, Laufberger, Mayer, Mansfeld család tagjai.

A Ruttkay és Platthy család címere Kovács János metszetein (1723)

A század végére a címer és pecsétkészítés széles körben elterjedt. Nemcsak az udvarban működtek címerfestők és pecsétkészítők, hanem az ország minden részén. 1710-ben Bogdány Gottfrid kassai képíró fordul elő végrendeleti tanúként. A kassai Szent Erzsébet-templom számára festett zászlókat 1729-ben Izbéghi István.[20] II. Rákóczi Ferenc fejedelem munkácsi pénzverdéjének jeles vésnöke volt 1706-tól Ocsavay Dániel. Ekkor készültek (1705-ös dátummal) az első libertások. (A Munkácson, Nagybányán és Körmöcbányán vert rézpénzt akkoriban közönségesen kongónak nevezték.) Ocsovayt 1710-ben Enyedy Dániel metsző váltotta fel, aki alatt Munkácson arany és ezüstpénz is vertek. Ajtay Mihály pénzverdei felügyelő 1706-ban arról számol be, hogy a pénzlemezeket Nagybányán önteti, nyújtatja, metszeti és fejérítteti, de példázni Munkácsra viteti. Rákóczy fejedelem engedelmével Waron Dániel, francia eredetű vésnök az 1707. évi ónodi országgyűlés emlékére készített díszes emlékérem veretését a munkácsi pénzverő műhelyben személyesen felügyelte.319. A török kiűzése után Zombor városa 1784-ben arra kérte a telepítő bizottságot, hogy mesterembereket szerezzen a városnak Németországból. Szüksége volt esztergályos, keztyűs, pék, harisnyakötő, szappanos, rézmíves, nyerges, pecsétvéső, kádár, késes, tűgyártó, kosárkötő, fésűs, keményítőgyáros, kártyagyáros, műkertész, zenész, fazekas, rézöntő, szitás, takács, női szabó, selyem- és kelmefestő, kárpitos, enyvfőző, köszörűs, stb. iparágakat űző mesterekre. Az 1723. év március hó 16-án Tornyosi építette Kassán a sz. Mária tiszteletére emelt oszlopszerű emlékművet, melynek sikerült Mária szobrát Griming Simon képfaragó faraghatta. Griming műve (1746) Domonkos templomban levő Rozália oltár és szobrai.95.

Az 1762. évi összeírás Kassán Vörös András, Prohaszka Kristóf, Schvajtzer Henrik, Szerémi József és Majer János pictores és Hartman József és Schmidt József scnlptores sorolja fel; Szerémi Józsefnél megjegyzi «in Sancti monialium», ami talán arra vonatkozik, hogy az apácák templomában dolgozott. Molnár János pictor az anyakönyvek szerint 1776-ban megnősült.59.

Szilassy György ötvös kassai műhelyében az 1713-ik évben Füleky Márton és a Rozsnyóra való Németi, máskép Bányai István 1 [1 Kassa v. lvt. 13316. sz. a.] legények dolgoztak. Németi, a mint Hanzlicskó László ötvösmester vallomásából tudjuk, előbb Debreczeni András, a Rákóczy Ferenc fejedelem pecsét- és példametszőjénél dolgozott. «Hallotta panaszolkodását Debreceny uramnak, hogy már egyet, már mást helyén nem talál és egy kard keresztformát maga is leformált Szilasi uramtól, mely forma is Szilasi uramhoz Bányai István által jutott, mivel elmenvén Debreceny uramtól a legény, megakadt Szilasi uram műhelyében.» Szilassy György is vallja: «azon Bányai Istvánnál egy kardra való keresztformát látott, melyet maga is ő kegyelme — t. i. Szilassy — kiformált.»2 [2 U. o. 13359.] Szilassy ekkor 36 éves volt.3 [3 U. o. 13359.] - Öccse volt a lőcsei zománcozó ötvös Szilassy János. Debreceny legénye 1716-ban Kecskeméty András.4 [4 U. o. 13814.] Az 1718-ik évben a bártfai Toperczer Tóbiás ötvös Kassán mester lesz, lefizetvén a jogért 25 frtot.5 [5 U. о. 14564.] Toperczer a kézsmárki Schüler Dávidnak volt inasa az 1701-1706. évben, a mint arról 1719-ben a lőcsei ötvöscéh elöljárói, Reuther András és Kreuchel Illés Bernát által kiállított bizonyítvány tanuskodik. A lőcsei ötvösczéhnek az oklevélre ütött pecsétjén lapidaris körirat s a mezőben sz. Eligius alakja látható.6 [6 U. о. 14299.] Toperczer az 1726-ik évben 36 éves volt.7 [7 U. о. 15218.] Az i734-ik évben Hanzlicskó László ötvös legénye Szegedi Ignácz 8 [8 U. о. 16951.] mig 1737-ben Somph János György, a ki Eperjesen Meczner Henriknél tanult ki.9 [9 U. о. 18035] 1702-ben Turcsányi Mátyás,10 [10 U.о. 11810] 1700-ban a Kassáról elszármazott Petrik Miklós 11 [11 U. о. 12514.] eperjesi ötvösmesterek említtetnek. Az 1722-ik évben Kis Severin és Micorda Jakab eperjesi ötvös céhmesterek tanúskodnak arról, hogy Metzner Sámuel az 1701—1706. évben Metzner_Mihály, eperjesi ötvösnél tanujta mesterségét. A pecséten: Sigillum Aurifabrotum De Eperies lapidaris körirat s a mezőben sz. Eligius alakja látható, lábai alatt paizsban kehely.12 [12 U. о. 14728.] 1737-ben Meczner Henrik eperjesi ötvösről van szó.13 [13 U. о. 17989.] Az 1707-ik évben a fejedelem elrendelte, hogy «az munkácsi példametsző onnan Kassára jöjjön, az kassai pedig annak helyébe Munkácsra menjen.»14 [14 U. о. 12703.] Szepes vármegye 1721. évbeli limitátiója szerint az ötvösök díja: Sima ezüst műnek latjától dénár 18. Szép aranyos műnek munkájától 30 dénár. Metszett és vert munkának latjától dénár 27. Drótos munkának látjától 60 dénár.17 [17 U. о. 14603.] A divatba vágó dolog, hogy Gömöri János kassai ötvös (1706.) vallomása szerint «ezüst gombot makkostól két kezeniniel csináltam.»18 [18 U. о. 12514.] A himző mesterség a XVIII. század elején ismét virágzik. Varró István, a ki 1704-ben meghalt, Debrecen városával is összeköttetésben állt, mert ez javaiból 100 frtot kér megadatni.1 [1 Kassa v. lvt. 12236.] Metzner Izsaiás eperjesi képiró 1702-ben,2 [2 U. o. 11810.] Szekér Mihály nagybányai képiró az 1707—1731- évek közt élt;3 [3 U. o. 12726/47., 13305, 13940./4., 15764] a kassai képiró Bogdány Gotfrid 1661-ben született s 1710-ben meghalt.4 [4 »U. o. 12748, 18609] [14] Az 1689—1710 közt Kassán és vidékén — Jászón, Tokajban és Eperjesen — működött Bogdány Godfried keresett oltárképfestő volt. A szomszédos Szepsiben lakozó Beneke Kristóf Frigyes «quartiermeister und lieutenant» az 1692. évben két ólomgyertyatartót és paduai sz. Antal képét rendelte meg Kassán a városi tanács útján; értesíti is őket, hogy a képet — effigiem — megkapta. Ha festményt kell értenünk, mert faragott képre is gondolhatunk, úgy mestere minden valószínűség szerint Bogdány volt s művét talán a szepsii templomban kereshetjük.59.

A Kassán polgárjogot nyert ötvösök és festők: 1786. Vásárhelyi István ötvös ex oppido Jászberény, 1787. Dendell József aurifaber, 1788. Szatmáry Dániel Kesmarkino oriundus, aurifaber, 1791. Vurcinger Mihály pictor Eperiesini oriundus, 1805. Vallmann Jakab János aurifaber e civitate russica Reval fideiubente d. Daniele Szathmáry, 1807. Vandet János aurifaber. Videmann János aurifaber Vienna oriund, 1808. Belak János aurifaber Leutschovia oriundus, 1812. Sztavio Vince lapicida seu sculptor Vetero-Szandeczio oriund, 1813. Hanf János aurifaber Pestino oriund, 1816. Csech Ignácz Szepesváraljáról, professione sculptor, 1829.Joannes Zimányi ex possessione Brezovitz com. de Sarus, r. cath. professione sua sculptor et pictor, 1833. Rumpler József aurifaber ex possessione Dubnik com. Sáros, 1840. Seidan Antal Prága, r. kath. aranymives, 1842. Kristóf János e possessione Kér com. Abauj or. sculptor, Lenhard János ex oppido Poprád, aug. conf. pictor, 1847. Kaveczky András képfaragó.435. 1762-ben Grimingh Domokos kassai ötvöst említik. A besztercebányai származású idősb Wandet János 1779-ben lett Kssán mesterré. Fia, szintén János, atyjánál tanult ki s az 1816—21. évben Kassán állomásozó Mazuchelli, később [a 19-20. sz. ford.] a 10. sz. cs. és kir. gyalogezred számára tamburpálcát készít; rajta a felírás ez: «Am 12. Februar 1818. Verfertigt von Joh. Vandet bürgerlicher Silberarbeiter zu Kaschau.»56-57. A Magyarországi származású gemmavésők voltak Németországban Böhm Dániel és János. Magyar éremvésők voltak Beheim Bernát, Paolo de Ragusa, a körmöczi Guesz János (1618—1648), Zeggin Pál, Waron Dániel, Beck Fülöp, Boehm Dániel, Fejér (1898), Fürst Móricz, aki Pozsonyban született 1782-ben és 1838 óta Philadelphiában élt, Gerl Károly (1889). Francia udvari ötvössé lett Kürmesser Péter.439.


A 18. században a zsidók körében a szabómesterség volt a leggyakoribb, valamint az olyan "luxusszakmák", mint az üveges, ötvös, könyvkötő, pipametsző, pecsétvéső. Ez leginkább a fejlettebb nyugati és középső területekre volt jellemző.

Kovács János: térképész, krónikaíró, foglalkozott heraldikával is. Bél Mátyás számára címerek rézmetszeteit készítette el. Különlegesek a pajzsformái.

Páldi István (Kolozsvár, 1717. dec. 17-Kolozsvárt, 1769. márc. 10), rézmetszó, kolozsvári nyomdász. Teljes neve Páldi Székely István volt. 1741-ben Leydenben bölcseletet, természettant és kémiát tanult, 1751-ben Utrechtben főként a könyvnyomtatást tanulta. 1752-ben tért vissza Kolozsvárra, ahol 1755. február 15-én megkapta a református kollégium könyvnyomtató műhelyét. Mivel a legtöbb hasznot hajtó könyv nyomtatásának joga más nyomdáé volt, címerfestéssel és tűzijátékok készítésével segített magán.[21]

Karl Ignatz Mayer, 1779-ben és 1780-ban a magyar királyi kancellária címerfestője. 199. l.188. l.

19. század[szerkesztés]

A tudományos heraldika a század közepén alakult ki, mely a forrásokra támaszkodó pozitivista szemlélet volt. Azonban a címerművészet -- más művészeti ágakhoz (pl. az építészethez) hasonlóan -- sokáig kereste a saját arculatát. Ezért a 19. század heraldikájára jellemzők az eklektikus vonások, a neogót, neoklasszicista stb. elemek. A 19. század a heraldikában is a nagy forrásközlő és összefoglaló munkák korszaka, mely alapos kutatások eredménye volt. Mielőtt Arany János hozzálátott volna a Toldi szerelme megírásához, a szakirodalom alapján gondosan felkutatta a Nagy Lajos korabeli családok címerét. A Magyar Tudományos Akadémia Kézirattára Toldiana cím alatt őrzi gyűjtését, benne számos saját kezű címerajzzal.

A 18-19. szazadra szélesebb körben, azaz a kevéssé fizetőképes rétegben is kialakult annak igénye, hogy címerüket a pecsétjükhöz hasonlóan (vándor) mesteremberrel készíttessék el. Ilyen szakemberek szolgáltatásaira volt szükség már a 17. században is, miként az Apor Péter leírásából kiderül, például a temetési menet papír- és halotti címereinek elkészítésénél. A 18-19., sőt a 17. században már minden jelentős városban dolgoztak zászló- és címerfestő mesterek. Szegeden a hódmezővásárhelyi származású Ozoray mester, zászló- és címerfestő volt a legismertebb, aki szentképeket, arcképeket és cégéreket is készített. Ezeket címernek is nevezték. Nála kezdett festészetet tanulni Tölgyessy Artúr festőművész. Ozoray az öreg Nagy Ferenc, híres szegedi zászló- és szentképfestőnek, volt a tanítványa, akit (Nagy Ferencet) a hívők az egész délvidékről, sőt a Duna mellől is felkerestek szentképekért és zászlókért.[22] Foglalkozott zászló- és címerfestéssel Boros N. János (1808-1855) festőművész is, aki a saját kimutatása szerint bevétele 1/4 részét címerek, zászlók festésével és más díszítésekkel szerezte.[23] Ignatz Pulpan (†1838) budai címerfestő sírfeliratán a „Zimmer und Wappen mahher” szavak olvashatók, ahol a „Zimmer” szó nem „szobát” jelent, hanem a magyar „címer” szó németes átiratát. Ez is jelzi a címerhaználat széles elterjedtségét, ami különféle művészeti és mesterségbeli színvonalon álló címerfestők számára biztosított megélhetést. Különféle folyóiratok és könyvek számára készített metszeteket Lenhardt Sámuel. Európa más tájaihoz hasonlóan Bécsben és más nagyvárosokban is megjelentek az olyan "családfakutató" cégek, melyek az emberek sznobizmusára alapozva, térítés ellenében, pusztán a névazonosság alapján állítottak ki nem hiteles leszármazási táblákat, a hozzájuk tartozó címerekkel együtt.

Lencsó nagyméretű nyomtatványa
Fricdrich Lajos, Budapest címerének és zászlójának 1. terve (1873)
Fricdrich Lajos, Budapest címerének 2. terve (1873)

Lencsó Mihály János (1807-1883) címerfestő. A művész életéről keveset tudunk, egyes adatok szerint 1830-40 körül Budán működött, talán ő lehetett az a krisztinavárosi kőnyomda-tulajdonos is, aki 1848. március 17-én a nyomdászok által a szabad sajtó szabályairól a városhoz írt levelet aláírta. Ő készítette a Magyar Ország Geographia, Statistika és Geneálogiai tekíntetben (Buda, 1836) című metszetet és ennek szövegét is. Mérete: 625 x 431 mm.

Maiers seel. Wittwe (Mayer özvegye - lásd fentebb), 1802-ben a magyar királyi kancellária címerfestőjeként fordul elő, mint Goldschmidgassel 634 alatti lakos. 54. l.

Baumgartner Antal, a m. kir. Országos Levéltár megbízott címerfestője volt.

Fridrich Lajos címerfestő (a neve Friedrich alakban is szerepel). Budapest 1872-es megalapításakor a város címerének és lobogójának megtervezésével az albizottság a kor legnevesebb és legkiválóbb tudósait kérte fel: báró Nyáry Albertet, Rómer Flórist, Nagy Ivánt és Horváth Árpádot. Az albizottság a szakértők szempontjainak megfelelően Fridrich Lajos címerfestővel és Altenburger Gusztáv címergyűjtővel készíttetett terveket. A fővárosi közgyűlés által 1873. május 29-én elfogadott címer- és lobogótervet Ferenc József 1873. szeptember 21-én erősítette meg.

Gödri Ferenc

A bécsi udvar számára számos grafikus készített réz- és acélmetszeteket,[24] akik közül egyre többen a szignatúrájukkal is ellátták a műveiket:

AICHINGER fec.: az osztrák sassal ellátott grafikai lapokat készített. A művei az 1820-as évek tájáról ismertek.

K. K. BRAUN: csendéletekkel, virágokkal, tájképekkel ellátott grafikai lapokat készített. Művei az 1830-as évekből ismertek.

A. GELPKE: növényi motívumokból, heraldikai jelképekből álló képkereteket alkalmazott az 1860-as években, I. Ferenc József címeres levelein.

A. H.: litográfiákat készített, a grafika tetején az osztrák sassal, oldalt szimbolikus alakokkal. I. Ferenc József számára dolgozott az 1840-es években.

ANT. KLEIN gezeichnet und geschreiben: írnok és egyben grafikus. Egy 1688-as címeres levél másolatát készítette el.

C. KRAHL. K. K. Hof. Wappenmahler, Krugerstrasse N 1009 Wien: híres bécsi címerfestő.

LANGE: I. Ferenc számára készített címereslevél-lapkereteket az 1820-as években.

LAUFBERGER gez.: az 1850-60-as években I. Ferenc József címeresleveleihez készített kezdő grafikákat és lapkereteket, felül az osztrák sassal, oldalt jelképes alakokkal.

FRANCISCUS MEYER fecit, 1757: kezdő grafikákat és rokokó lapkereteket készített Mária Terézia címeres levelei számára. Rézmetszetes lapkereteit az 1820-as években is használták.

CARL IGNAZ MEYER fecit, MANSFELD sc.: grafikai lapokat és lapkereteket készített, oldalt a Habsburg tartományok címereivel, Mária Terézia számára az 1770-80-as években.

K. NICKL lit.: I. Ferenc címeres leveleinek litográfikus lapkereteit és grafikáit készítette az 1830-as években.

Mayer Jozéfa, 1846-ban és 1847-ben fordul elő, mint a Magyar Királyi Udvari Kancellária "czímerfestő"je (legalacsonyabb rangú tisztségviselője) [Bécs] Haidenschuss, 305. sz. 102. l. 110.

Szakáts József, pecsétvéső, ő készítette a székelyudvarhelyi tímárcéh 1825-ös pecsétjét. Ő az egyetlen, akinek a nevét a korabeli erdélyi céhes pecsétek vésői közül ismerjük.

"Budapesti" címerfestők és halotti címerek festőinek jegyzéke 1861-ből 504. l.

20-21. század[szerkesztés]

A Vályi család nemességigazoló oklevele (1908)
Siófok antiheraldikus címere (1974-1989)
Zalaegerszeg antiheraldikus címere (1974-1989)

A Magyar Országos Levéltár számára a II. világháború végéig számos hivatalosan megbízott címerfestő dolgozott. Az első világháború idején Köpeczi Sebestyén József volt az Országos Levéltár címerfestője, 1915. márciusától 1919-ig, majd bevonult és a Székely hadosztályban hadnagyként harcolt Erdély területi épségéért. (Ő tervezte a királyi Románia államcímerét, amely Románia 1992-ben elfogadott államcímerének is az alapját képezte.) Major Henrik, heraldikai címfestő 1920-ban folyamodott festési munkákért a levéltárhoz, majd 1921. június végén megbízott címerfestőnek ajánlkozott. A Belügyminisztérium szeptemberben meg is bízta e minőségben, de ennek részletei egyelőre nem ismertek. Hanuszik László (1888–1976?) 1924 tavaszán kérvényezte a kinevezését az Országos Levéltár megbízott címerfestőjének, amely a Gyűjteményegyetem Igazgatótanácsának egyetértésével találkozhatott, mivel még 1928 tavaszán is úgy hirdette az általa vezetett Heraldika Műtermet, mint az Országos Levéltár megbízott heraldikai festője. Koroknai Gyula róla szóló megemlékezése szerint egészen 1944-ig az Országos Levéltár címerfestőjeként tevékenykedett, de a rá vonatkozó adatok egyelőre csak 1929–1930-ig találhatók meg.

Annak ellenére, hogy az Országos Levéltárnak volt megbízott címerfestője, Hanuszik László személyében, és Csánki Dezső főigazgató azt írta gr. Klebelsberg Kunonak, hogy a városi címerek rajzait a levéltári címerfestővel készítteti el, a megrendelést mégsem neki adta ki, hanem Breth Bélának, akiről keveset tudunk. Talán vele azonos az a Brett Béla, aki Brett Ida gyermekeként 1880. március 22-én született, és székesfővárosi kezelőtisztként Székesfehérváron 1912-ben feleségül vette Novák Alojziát. Breth 1925 augusztusában mint egykori pénzügyminisztériumi kezelő legalább ideiglenes jellegű okiratmásolói állásért folyamodott Csánki Dezsőhöz. Kérvényében megemlítette: „a világháborúból való visszatérésem után, 1916 óta a m. kir. Pénzügyminisztériumban néhai Paduch József Őméltóságánál – más irodai teendők elvégzésének kötelezettségével – voltam mint calligraphista beosztva. 1922-ben egy akkori hosszasabb betegségem következtében B-listára kerültem, s 1923 áprilisában 2545/1923. PM számú rendelettel végleg el lettem bocsátva, minden végellátás nélkül. Fellebbezésem a nagymélt. Közigazgatási Bíróságnál még elintézetlen, s így 30 hónapja vagyok állás és jövedelem nélkül, dacára, hogy minden lehetőséget megkíséreltem állás elnyerése iránt. Írásom, valamint annak alapján, hogy 18 évi közszolgálatom van, s beszélek és írok: magyarul, németül tökéletesen; franciául, tótul és ruténul kevésbé tökéletesen – vagyok bátor tiszteletteljes szolgálatomat Méltóságodnak felajánlani.” A levéltár a kérést nem tudta teljesíteni, de a válaszlevélben megemlítették, hogy „címét azonban nyilvántartásba vettük, hogy az esetről esetre előforduló szépírói munkálatoknál alkalmazhassuk.” Ez nem csak üres hitegetés volt, mert 1926 novemberében már elvégzendő szépírói munkáról értesítették.

A főigazgató 1928. október végén bízta meg Breth Bélát a címerek megrajzolásával (rajzonként 6 pengő fizetése ellenében), aki több részletben tett eleget a megbízásnak. Breth október 31-én már 19 címerrajzot átadott dr. Mályusz Elemér levéltárnoknak, aki azokat szakmailag ellenőrizte és egy híján jóváhagyta. November 14-én a javított címerrajzot és még kettőt, majd további nyolcat adott át, „dr. Mályusz Elemér és dr. Herzog József urak e címereket átvizsgálták és helyeseknek találták”. A rajzoló 1929. január 19-én 15 címerrajzot nyújtott be, amelyet dr. Herzog József főlevéltárnok ellenőrzött, majd április 6-án egy, április 13-án nyolc, április 22-én pedig az utolsó hat címerrajzot is átadta Mályusznak felülvizsgálatra.

Csánki már 1928. november 2-án levélben kérte Róth Miksát, hogy adjon árajánlatot a címeres ablakok megfestésére. A művész november 7-én 29 600 pengős, részletekben fizethető ajánlatot nyújtott be, és még aznap kézhez kapta az első 18 címerrajzot. A további címerrajzokat több részletben kapta meg: december 12-én újabb tizenegyet, 1929. március 7-én 15-öt, április 10-én egyet, április 15-én nyolcat, május 3-án pedig az utolsó hatot. Róth 1929. október 11-én valamennyi címerrajzot visszajuttatta a levéltárba.

Ezt követően a rajzok egy ideig az ügyiratban vagy valamelyik levéltárosi (főigazgatói?) fiókban feküdtek, majd – Ányos Lajos levéltárnok ügyirati feljegyzése szerint – „a szóban forgó címerfestményeket – élőszóval adott utasításhoz képest – a kancelláriai osztály vette át elhelyezés végett”. 1934. április 5-én az 59 címert Fekete Lajos a „Címermásolatok” gyűjteményben 31–89. szám alatt helyezte el.


Breth (Csáky) Béla megbízott címerfestő

1930 májusában Breth arra kérte a főigazgatót, hogy elnyerhesse az Országos Levéltár megbízott címerfestője címet. Csánki e kérésnek eleget tett, és döntésének részleteiről a Gyűjteményegyetemet is tájékoztatta: Breth Bélát „az Országos Levéltárnál esetről esetre előforduló címerfestői és szépírói munkák elkészítésére mint megbízottat alkalmaztam, s megengedtem, hogy »az Országos Levéltár megbízott címerfestője« címet használhassa. Megbízólevelemben azonban kijelentettem, hogy ezen megbízás kinevezés jellegével nem bír, és rendszeres javadalmazással nem jár; továbbá, hogy ebből kifolyólag az Országos Levéltárra semmiféle kötelezettség sem háramlik, abban az irányban sem, hogy őt címerfestői vagy szépírói munkákkal állandóan ellássa, illetőleg, hogy minden előforduló ily természetű munkát kizárólag ővele végeztessen. Viszont köteleztem nevezett festőt megbízatásainak haladéktalan átvételére s a reábízott munkák lelkiismeretes és pontos végzésére. A díjszabás egyelőre Breth és a megrendelők között szabad egyezkedés tárgyát fogja képezni, míg az Országos Levéltár őt megfelelő árjegyzék tételeinek betartására nem kötelezi”. A megbízás feltételeit a Gyűjteményegyetem Igazgatótanácsa tudomásul vette.

1933-ban Breth kérte, hogy igazolják címerfestői mivoltát (az igazolványt kiállították számára), majd 1934-ben arról értesítette a levéltárat, hogy a kormányzó döntése alapján nevét Csákyra változtatta. Mint „az Orsz. Levéltár megbízott heraldikai festőművésze”, 1940. február 17-én, 59 éves korában Budapesten hunyt el. Breth Béla címerrajzai alapján készítették el Róth Miksa műhelyében a levéltár festett üvegablakait 1929-ben(?).

A következő levéltári címerfestő Ferenczyné Haranghy Erzsébet iparművész, ruhatervező lett, aki 1942-ben már címerkiállításon mutatta be alkotásait. [15]

Az utolsó címereket 1918-ban adományozták Magyarországon. Az udvarral együtt a címerügyi szervezet is felbomlott. Magyarország államformája királyság maradt ugyan, de a kormányzó nem rendelkezett a nemességadományozás jogával. A belügyminisztériumhoz tartozó heraldikai és genealógiai ügyek így elsősorban a nemességi igazolásokra szorítkoztak, melyhez nem volt szükség külön címerfestői kar fenntartására. Ezzel együtt a magyar heraldika is hanyatlásnak indult. Ettől fogva a címertan szinte kizárólag csak a kommunális heraldikára korlátozódott, de ott sem állt a kívánatos színvonalon. Ez főleg a második világháború utáni rendszerváltásra érvényes, amikor az 1946. évi IV. törvény a nemesi címekkel együtt a címerhasználatot is eltörölte. A genealógia és a heraldika művelése nem volt összeegyeztethető a szocialista ideológiával.

1970-ben rendelet, 1974-ben minisztertanácsi határozat engedélyezte a városok számára a címeralkotást, illetve címerhasználatot. Egészen az 1980-as évekig, néhány kivételtől eltekintve, az a gyakorlat jellemezte a magyar kommunális heraldikát, hogy az egyes települések a hagyományos címerek helyett teljesen új címerek megalkotását helyezték előtérbe. A címerek nagy többsége a heraldika szellemétől, gyakorlatától teljesen idegen jelkép lett, amelyeket gyakran ékesítettek munkásmozgalmi jelképek, a szocialista gazdasági fejlődést szimbolizáló motívumok. Ezt az indokolatlan, helytelen gyakorlatot kezdettől fogva élesen bírálták a szakma képviselői. A szocialista korszak városcímereinek összefoglaló kézikönyvét Castiglione Endre adta ki 1975-ben (Magyar városok címerei).

A városi címereket a kommunista ideológiának megfelelő módon tervezték át. Nemcsak az egyes települések történeti hagyományait vették semmibe, de a heraldika szabályait is. Nem létezett semmilyen, a heraldikával foglalkozó központi testület, mint pl. Csehszlovákiában a kormányszervek mellett működő, heraldikai bizottság. A címerek használatba vételét Magyarországon az említett rendelet a Képző- és Iparművészeti Lektorátus hozzájárulásához kötötte, de ez heraldikai szempontból laikus testület volt, a heraldikusok nem kaptak benne helyet. Volt olyan város, mely változatlan formában akarta felújítani történelmi címerét, de nem kapott rá engedélyt, hanem "modern", szocialista szellemű címer felvételére kötelezték. Ugyanakkor a kirívóan antiheraldikus címereket a Lektorátus engedélyezte. Így minden település testülete és pártfunkcionáriusa előtt megnyílt a lehetőség, hogy a saját laikus elképzelését ültethesse át a címerbe is. A magyar címertan színvonalát ekkoriban csak a heraldikával is foglalkozó néhány egyetemi szakember, valamint az egyházi és tudományos megrendelésekre dolgozó magán címerfestők tartották fenn, mint pl. Erdélyben Köpeczi Sebestyén József.

A helyzet az 1989-es rendszerváltás után javult, de még messze van az eszményi állapottól. Új címerek alkotásánál sokszor ma sem nem folytatnak kellő előtanulmányokat, és nem veszik figyelembe a szakértők véleményét sem, ebből adódóan nagyon sok a rossz, antiheraldikus címer. Különböző próbálkozások után ezeknek a problémáknak kezelésére, illetve a helytelen címerek felülvizsgálatára alakult meg 1998-ban, neves magyarországi szakemberek közreműködésével, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának égisze alatt a Magyar Heraldikai Bizottság. Tevékenységét azonban erős jogi (s részben aktuálpolitikai) korlátok akadályozzák.

Továbbra sincs tehát egy központi testület, melynek véleménye mérvadó lenne címertani kérdésekben, noha a hagyományok megteremtése már ott is elkezdődött, ahol korábban ilyenek nem voltak, mint pl. Szlovákiában, vagy Romániában. Északi szomszédunknál nemcsak a nemességgel összefüggő jogi kérdéseket (pl. a kastélyok visszaadása, bizonyos mértékű kártalanítás stb.) rendezték sokkal nagyvonalúbban, mint Magyarországon, hanem a heraldika ügyét is képzett szakemberek vették kézbe. A belügyminisztérium mellett működő Heraldikai Bizottság hagyja jóvá a települések címerét és lehetőség van ún. polgári címerek felvételére és bejegyzésére is (a Heraldikai Kollégium által). Ezzel egy rendkívül szakszerű, esztétikus és egységes, de legfőbbképpen élő szlovák heraldikai formavilág alakul ki.

Magyarországon a korábbihoz képest a helyzet csak annyiban jobb, hogy a helytelen heraldikai szemléletek sajtókritikája tényleges javulást is hozhat. Azonban az önkormányzatok inkompetenciája gyakran nyilvánul meg ma is a magyar heraldikában. Így fordulhat elő, hogy pl. a Makó és Térsége című lapban egy budapesti "művészeti író" dicsérő szavakkal illeti a címerfestőt, de nem azért, mert a heraldika szabályait betartva (azaz a forrásokra támaszkodva és ugyanakkor ízlésesen, heraldikailag szabályszerűen) rekonstruálta a város címerét, hanem azért, mert "természetfestő, részletező" módon alkotta azt meg.[25] Tehát pontosan a heraldika szellemével ellentétes jelleget emelik ki, ami az ő elképzelése szerint a valódi magyar heraldikai sajátság, noha ez a "részletező" címerábrázolás főként a 17. századi magyar heraldikára jellemző nagyobb mértékben, melyet méltán nevezhetünk a magyar címertan mélypontjának. Így a magyar heraldika nemcsak a szemléletbeli inkompetencia és a giccsbe hajló címerábrázolások, hanem a szervezeti keretek hiánya miatt is található anarchikus állapotban a 20. század végén, a 21. század elején. Ekkor esett meg az is, hogy egy újgazdag személy a palotája oromzatán látható "címerébe" nádasban megbúvó kacsát helyezett, mert szeretett vadászni és úgy gondolta, hogy ezt a szenvedélyét egy természethű tájképpel tudja a legjobban kifejezni. Ennek azonban semmi köze sincs a valódi heraldikához.

A 20. században a magyar címerművészet nyomokban meglévő kiváló színvonalát csak néhány kiemelkedő (erdélyi) címerfestő-grafikus, elsősorban Köpeczi Sebestyén József (1878-1964) kolozsvári heraldikus, címerfestő volt képes fenntartani, napjainkban pedig Novák József munkássága sorolható ide.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Feiszt György: Rövid magyar címertan és pecséttan Budapest.: Tankönyvkiadó, 1986. 96. l.
  2. P. Brestyánszky Ilona: A pest-budai ötvösség. Budapest 1977. 11. l.
  3. Zolnay László: Kincses Magyarország. Budapest, 1977. 461. l.
  4. Új Idők lexikona, XVIII. 4551
  5. Dr. Hoffmann Edith: Régi magyar bibliofilek
  6. Csapodi Csaba: A Corvina Könyvtár története
  7. Országos Széchenyi Könyvtárban Clmae 446. jelzet alatt található
  8. 8,0 8,1 8,2 Török Gyöngyi: Középkori magyarországi könyvfestészet. In: Kódexek a középkori Magyarországon. Bp., 1985. 35-46.
  9. Olmütz, Státní vedecká knihovna, M. IV. 1.
  10. Országos Széchényi Könyvtár, Cod. Lat. 380.,
  11. Zágráb, Székesegyházi kincstár, RK. 354.
  12. Kovács András: Képfaragók és dekorátorok a 17. századi Erdélyben. Dolgozatok az Erdélyi Múzeum Érem- és Régiségtárából 3. folyam I (11)/2006. 163—178.; Kovács András: Gyulafehérvár, az erdélyi fejedelmi udvar színtere a 16. században. In: Idővel paloták? Magyar udvari kultúra a 16—17. században, szerk. G. Etényi Nóra és Horn Ildikó, Balassi Kiadó. Budapest, 2005. 235—258.; Kovács András: Címeríró Pál deák történetéhez. In: Pál Judit—Sipos Gábor (szerk.) Emlékkönyv Csetri Elek születésének nyolcvanadik évfordulójára. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadása. Kolozsvár, 2004. 246—257.
  13. Kovács András: Oláh Miklós címereslevelei. Korunk III. F. 5/1994/4. 103–108.
  14. IFJ. Biás István: ERDÉLYI CIMERFESTŐK ÉS KÉPFARAGÓK 1680-BAN. Művészet, VIII. évfolyam, 1909, 3. szám, 198-208. l.[1]
  15. Bethlen Gábor latin nyelvű kiváltságlevele, 1618. február 1-jén, melyet jóváhagyás végett 1653-ban Váradi Márton és Nagybányai István, a kolozsvári képírók céhének fő- és alcéhmesterei II. Rákóczy Györgynek is bemutattak, a fejedelem Székesfehérvári István kolozsvári képíró kérésére engedélyezi az odavaló képírótársaság szabályait. A céhszabály szerint: 1. Vándorló vagy idegen képírók csak akkor gyakorolhatják mesterségüket, ha más adófizető lakosok példájára megnősülve letelepszenek vagy, ha valamelyik kolozsvári festőhöz szegődnek bérért. 2. A kolozsvári többi mesterek, nevezetesen az asztalosok közül senki a kolozsvári képírók mesterségébe, - a mint ezt a képírók régi törvénye is tartja - belékontárkodni ne merjen s a mint mondani szokás, "kaszáját azok füvébe ne vágja." 3. A növendékek az inasévek eltöltése után kötelesek a többi képírók céhébe és társaságába beavattatni magukat, máskép társaságon kívül a képírást űzniök nem szabad. Bethlen Gábor egy másik, magyar nyelvű kiváltságlevele is tartalmazza a kolozsvári képírók céhszabályát, melyet a fenti céhmesterek jóváhagyás végett szintén bemutattak II. Rákóczy Györgynek, aki ezt is átírta és megerősítette. Keletkezésének ideje 1618 és 1653 közti időre tehető. Főbb cikkelyei a következők: 1. Esztendőnként az képírók közül egy czéh atyja választassák és melléje egy kolczos mester. 2. Az czéhatya kántoronként (évnegyedenként) tegyen czéhgyűlést és akkor más czéhbeli embereket kettőt, avagy, ha az szükség kévánja, négyet közikben behívasson. 3. Legyen négy képíró ez városba, hogy ha urunk ő nagysága szolgalatjára kívántatik, az kettei itthon maradván, az kettei oda mehessen és így szükségképpen megfelelhessenek illendőn. 4. Ha valamely képíró legény találkozik jőni az városra, ki igazán képíró mesternél töltötte apród esztendejét és arról jó testimoniális levelet mutathat és itt akar megtelepedni, elsőbben tartozzék egyik képírónál esztendeig lakni fizetésért szolgálván, annakutána nemzetséglevelét hozván ilyen móddal vétessék be az czéhben : az czéh ' atyjánál letévén tizenhat pénzt gyűjtse egybe az képírómestereket és egy forintot letévén az mester-remeket kövesse fel; mesterremekben tartozzék leírni a maga képit talpig olajfestékkel és vízfestékkel is egy holnap alatt elkészítvén, annak bemutatásakor tartozzék egy tisztességes vacsorát adni az mestereknek és az czéhládájában tizenhat forintot beadni; esztendő eltelvén pedig tartozzék mint egyéb czéhben mester asztalt adni tisztességesen, addig se inast, se legényt ne legyen szabad tartani. .5. Ha valamely ifjú ezt a mesterséget akarja tanulni, próba hetet lakj ék az gazdájánál egy holnapig, annakutána tartozzék az czéhben adni két forintot, tizenhat pénzt penig az özvegyűlésért; az atyamester beszegődtetvén négy esztendeig, állasson az inas két emberséges embert kezesnek, hogy apród esztendejét jámborul kitölti, az ura is, ha igazán az inas szolgálja, az ura szabad legyen félesztendejét elengedni. 6. Hogyha képíró fia akarja tanulni, tartozzék letenni egy forintot és három esztendeig szolgálni, esztendejét eltöltvén tartozzék az czéh testimoniális levelet adni az czéh pecséti alatt ; az idegen tartozik az pecsétlésért adni ötven pénzt, az képíró fia huszonöt pénzt. Hogyha penig az minálunk tanult képíró legények idegen helyre kimenvén kontárkodni és jövendőben az czéhben be akar állani, külömben be ne állhasson, hanem az kontárkodásért fizessen elsőben tizenkét forintot; ha penig he nem akar állani, hanem csak legényül akar szolgálni, fizessen hat forintot. 7. Hogyha képíró legény jün a városra, külömben ne mun-kálkodhassék, hanem elsőben lakjék az atyamesternél egy holnapig, azután ahhoz mehessen, az kihez akar menni. Hogyha olajfestékkel tud munkálkodni, heti bért az ő tudománya szerént közönségesen rendeljenek neki ; ha csak viztestékkel tud. annak is az ő tudománya szerént az mint érdemli. Hogyha az gazdáját elakarja hagyni, az előtt két két héttel tudtára adja az gazdájának, hogy elakar menni, hogy valamiképen az urának szoros dolga lévén kárt ne valljon miatta. Ha penig a képíró legények magokat úgy nem viselnék, az mint műves legényekhez illenék, az ezéhen megbüntethessék érdeme szerint. 8.Ha valamelyik képíró az másik legényét elhitegetné avagy fizetést többet ígérne akármi szín alatt, tartozzék büntetésben adni öt forintot és az legény is tőle elvétessék. 9. Ha valamelyik képíró egyik az másikat diffamálná. vagy munkáját gyalázná, tartozzék büntetésben adni öt forintot toties quoties. 10. Hogyha zászlót avagy czímert vinnének valamelyik képírónak, hogy tisztességesen és hamarébb elkészíthessék, tartozzék közre bocsátani az olyan képírókkal, az kik tudnak az zászló és czímeríráshoz és olajfestékkel tudnak munkálkodni ; hogyha penig ez ellen cselekedni comperiáltatik, tartozzék büntetésben adni huszonöt forintot toties quoties; ha penig az ellen kétszer vagy háromszor impingálni fog, legyen czéh nélkül és ne legyen szabad munkálkodni mindaddig, valamig újólag annak rendi szerént be nem áll az czéh ben. 11. Ha valamely képíró aranyat, avagy valami festéket venne, tartozzék közleni, ha kívántatik az mint vötte nyereség nélkül. 12. Ha valamely képíró legény itt a városon titkon munkálkodnék, biro uram erejével megdúlhassuk, ahoz való műszerét egyetmását elhordathassuk tizenkét forintig, akár minemű marháját is, ha az műszere fel nem érne, az czéh atyja házához vitessék, melynek két részz az czéhé, az harmada penig az tanácsé, l3. Az szabad sokadalmakon kívül sehonnat eladásnak okáért képeket, kárpitokat ne hozhassanak, az sokadalom napjától fogvást harmad napig (ne) árulhassák az marhának elvétele alatt, melynek az két része az czéhé és a harmada a tanácsé legyen. 14. Az asztalosok közül, ha valamelyik értene is az képíráshoz, czímeríráshoz, aranyozáshoz, kárpit íráshoz, falravaló festegetéshez, mivelhogy nem őket illeti, ne követhessék, de az inasok szokása szerént fára, deszkára virágokkal czifrázzanak, a mint az asztalosok szoktak ; ha ki penig az ellen impingálna, biró uram erejével tizenkét forint érő zálaga vétessék ahsque ullo personarum respectu, mely nek két része az czéhé, az harmada az tanácsé legyen. 15. Hogyha fejedelem urunk dolgára kelletik valamelyiknek menni és az alatt a többinek czímer avagy zászló írása találkoznék, tartozzék azzal közre bocsátani, a ki az fejedelem dolgára leszen; de az is ott, a mit munkája által talál, tartozzék igazán dividálni. Hogyha penig az otthon levőnek olyan munkája nem találkoznék, a ki oda munkálódott, illendőképpen rendeljenek faradságáért illendő fizetést. Hogyha penig valamelyik maga munkájára idegen helyre találkoznék menni ez országban és az alatt zászló avagy czímírás találkoznék, és az munkára haza nem találkoznék jőni, a kik munkálódnak, illendő fizetést vehessenek az munkának mivolta szerént, az többi penig közre bocsátassék; de az is a mi hasznot szerez oda jártába, közre bocsássa. 16. Mivel ez országban mikor kívántatik, legkiváltképpen mind urunk ő nagysága, mind penig ez ország szükséges dolgaiban, mikor ő nagy ságok parancsolnák, nekünk kelletik szogálnunk, afféle maculálók, asztalosok, képírók, a kik adót senkinek, sem penig kegyelmes urunknak is sem mit nem szolgálnak, az olyan maculáló asztalosokat, kik az képírásban elegyítik magukat, két mélyföldig megdúlhassuk szolgabíró által huszonöt forintig, melynek két része a czéhé, az harmada az szolgabiráké legyen. (Barabás Samu, Magyar Gazdaságtörténeti Szemle, 1898. l 12; Czakó Elemér: A KOLOZSVÁRI KÉPÍRÓK CÉHSZABÁLYAI. Művészet, I. évfolyam, 1902, 5. szám, 359-363. l)
  16. Kovács András: Pecsétek vallomása. Bethlen Gábor fejedelem pecséteiről. Korunk III. S. 12/2001/7. 27—37.
  17. A törzsökös bártfai patrícius családnak két képíró tagja, valószínűen testvérek, a XVII ik század elején. Máté működéséről az 1610-1641 ik évekből vannak adataink; míg vele egyidőben, az 1614-1630-ik években élt János. Nevükkel a bártfai városházán, a Szt Egyed templomban s az ottani múzeumban levő műveiken találkozunk. Az 1610-ik évben elhalt Czebner György bártfai polgár epi-tafiumán M. G. P. monogramm, azaz Matheus Grünwald pinxit olvasható; Weigmann Márton (+ 1622.) bártfai lelkész emléktábláján M. G. és az 1625. évszám, míg Wolff Jánosén (+ 1628) M. G. és az 1629. évszám, mint a mű alkotásának ideje. Grünwald Máté a városházán is festett az 1641-ik évben s címerekkel és monogrammos paizsokkal ékesítette a falakat. A bártfai múzeumban van egy fogadalmi kép, melyet az 1522 ik évben Koeller János festett; a festmény az Üdvözítőt a bibliai szent nők társaságában ábrázolja s Grünwald János az 1614-ik évben restaurálta a rajta levő felirat szerint: "Hanns Grünwaldt hat si im Jar 1614 renoviret und nev gezieret". Ő díszítette ecsetével Bucholcz Simonnak a Szt Egyed-templomában levő templomi székét az 1630-ik évben, amint a rajta levő H.(ans) G. monogramm és évszám tanúsítják. (Kemény Lajos: A KÉT GRÜNWALD, JÁNOS ÉS MÁTÉ. Művészet. Kilencedik évfolyam, 1910. Kilencedik szám p. 372.[2])
  18. KHIEN JAKAB. Besztercebányai képíró, a XVII ik század elején élt. Apja talán Khün János besztercebányai ötvösmester, akinek 1576-ban készült serlegét Besztercebánya városa Radvánszky Györgynek lakodalmi ajándékul adta. Khien Jakab reánk maradt művét, festett epitaphiuinát a berzevicei római kath. templom őrzi. A festett tábla 1600-ban készült s rajta templom belsejét látjuk, a háttérben oltárral, elől tíz térdeplő alakkal, ezek Zmeskál Jób, négy serdülő és két csecsemő korban elhunyt fiával, balról az anya, Stupnoki Geléthfi Petronella és két leánya. A képnek ajtószárny módjára záródó két szárnyán egy egy címer. Az egyik a Zmeskál címer: Kékben zöld talajon álló balra fordult, aranyszarvú vörös ökör, hátára vetett arany takaróval ; a sisakdísz három szál, piros, fehér és kék structoll; a takaró kék arany, vörös arany. A másik a Dessewffyék címere, melyet a család II. Lajos királytól nyert az 1525-ik évben. A címer: Kékben gerezdes buzogányt tartó pán célos jobb karon álló, jobbra néző, koronás, természetes fekete sas, feje fölött arany félhold és csillag; a sisakdísz a sas, takarók mindkét oldalon vörös zöld; a címert ugyanolyan farkuknál fogva összekapcsolt szirének emelik, aminőket a XVI ik századbeli miniator a Dessewffyék armáli-sán alkalmazott. Hogy került ide a Geléthfiek címere helyett a Dessewffy címer, annak az lehet a magyarázata, hogy Zmeskál Jób első neje Dessewffy leány volt. Khien Jakabnak Besztercebányán, az 1617-ik évben kelt levelét Kassa városa levéltára őrzi. (Kemény Lajos: Khien Jakab. Művészet, Tizedik évfolyam, 1911 Első szám p. 38-48. [3])
  19. Kemény Lajos: Képíró Spillenberger. Művészet, IX. évfolyam, 1910, 2. szám, p. 79-96.)
  20. [NAMÉNYI LAJOS] EGY XVIII. SZÁZADBELI ISMERETLEN MAGYAR CSENDÉLETFESTŐ. Művészet, Hatodik évfolyam, 1907, harmadik szám p. 194-216.[4]
  21. Kelemen Lajos: Páldi István. Művészet, IX. évfolyam, 1910, 2. szám, p. 79-96.
  22. Művészet, 9. évf., 1910/7. 294-303. l.
  23. Feljegyzéseiben következő tételeket találjuk: "Késes címerért 6 frt, bábos címer 15 frt, pékcímer Tolnára 20 frt, dorogi zászló aranyírás 8 frt, kalocsai stációk 25 frt, halotti címer 15 frt, feszület aranyozás 4'30, címer írásért 10 frt, teveli zászló felírásért 2'30, lövészbálra írásért 5 frt, szekszárdi gyógyszertáros ajtó cirádáért 7'50, igen sok zászlófestés stb." Még különösebbé teszi ezeket a feljegyzéseket az, hogy egy-egy ilyen tétel után következik valamely püspök részére készített oltárkép, vagy valamely mágnás részére egy-egy arckép. ÁCS LIPÓT: BOROS NEPOMUK JÁNOS. Művészet, 11. évf., 1912/6. 230-234. l.
  24. G-H Hlas, 2000/1., 23-29. l.
  25. "Nagyszerű karácsonyi ajándékot kapott Szekeres Istvántól, Makó város díszpolgárától Makó Város Önkormányzata, melyet a képviselők a december 14-i testületi ülésen vehettek át. A művész megfestette, és a városnak adta Makó címerképét. Az alkotásról szólva Feledy Balázs, budapesti művészeti író kiemelte a hagyományok és örökségünk ápolásának fontosságát. A címeralkotás rokonítható a népművészettel [sic], hiszen mindkettő közösségi munka. A kritikus kiemelte, az alkotó régi címerfestő hagyományokat [sic] elevenített fel azzal, hogy természetfestő, részletező módon alkotta meg Makó város címerképét." (Adventi hangulatú testületi ülés Makón, Makó és Térsége, 2005. december 23., I. évf. 19. szám,

Irodalom[szerkesztés]

  • Mógor Tamás: Címerfestészet : a címerfestészet elmélete és gyakorlata Pápa, Jókai Mór Városi Könyvtár, 2007. (30 l.)
  • Radocsay D.: Gotische Wappenbilder auf ungarischen Adelsbriefen. Acta historiae artium Academiae Scientarium Hungariae, 5, 1958, 317-358; 10, 1964, 57-68.
  • Radocsay D.: Renaissance letters Patent Granting Armorial Bearings in Hungary. Acta historiae artium Academiae Scientarium Hungariae, 11, 1965, 241-264.; 12, 1966, 71-92.
  • E. Zolde: Die gotischen Wappenbriefe in Österreich, ihre Entwicklung, ihre Form und ihre Künstler 1400-1519. Adler, 18, 1995-1996, 97-131., 241-274., 298-319. l.


  • A. Güntherová -- J. Mišiak: Stredoveká knižná maľba na Slovensku. Pozsony 1977.²
  • Ľ. Jankovič: Bratislavské stredoveké iluminované kódexy. In: Knižnice a informácie, 30, 1998/6. 246-248. l.
  • Ľ. Jankovič: Umelecko-historický rozbor armálesov 15. a 19. storočia. Typológia a analýza miniatúr armálesov bratislavskej zbierky. In: Slovenská archivistika, 22, 1987/2. 114-129- l.
  • Ovdius Faust: I. Archív mesta Bratislavy. 1. Súpis erbových listín zemianskych. Vydanie mesta Bratislavy, VIII. lap és 164, 24. melléklet (Az I. kötet a Monumenta Historica Bratislavensis kiadása, é. n. [1938])
  • J. Krejčík: K studiu erbovních listin. Archivní časopis, 27, 1977, 145-150
  • J. Krejčík: K počátkům erbovních listin a otázkam ich využitia. In: Sborník příspěvků z III. setkání genealogů a heraldiků, Ostrava 1987, 66-70
  • J. Krejčík: Umelecko-historický rozbor armálesov 15-19. storočia. Slovenská archivistika, 22, 1997, 114-129. l.

Lásd még[szerkesztés]

címerművészet, zászlófestő, pecséttan