Heraldikai lexikon/Címeradomány
A címeradomány a címerek adományozását jelenti hivatalos formában, uralkodói jóváhagyás mellett.
Névváltozatok:
de: Wappenverliehung
Rövidítések
Az élő heraldika kezdetén a címereket mindenki saját maga vette fel. Ez a jog még ma is mindenkit megillet. A 14. század elejétől, előbb az uralkodói kegy megnyilvánulásaként a címerjavításkor, majd az ugyancsak kitüntetésként felfogható címeradományozással megindult a címerek hivatalos okleveles formában történő kiállítása.
Károly Róbert az első ismert címert 1326-ban Imre fia Miklós részére adományozta. (MNL OL DF 262464.)[1] A címer használat joga az adományozottat és testvéreit, továbbá leszármazói személyét illette meg („et per eum suis fratribus ac toti genarationi suae necnon et eorum heredibus heredumque suorum successoribus, tainquam sub regio nostro vexillo inter alios regni nostri fideles militare debentes in signum dilectionis nostrae specialis").
Második adománya 1327-ben sisakmáz használatára vonatkozik Doncs mester, zólyomi ispán részére. Az adományozott maga és kísérete pajzsát, sisakját és zászlaját arany mázzal díszítheti, de ez a jog kizárólag személyét illeti meg, nem örökölhető és kizárólag akkor használható, ha Doncs mester a királlyal indul harcba. [2]
Károly Róbert harmadik címeradománya 1332-ből való Kolos királyi apród fia Kolos részére, (MNL OL DL 50508.)[3] a negyedik és egyben utolsó ismert Anjou-kori adomány pedig Nagy Lajoshoz kapcsolódik 1369-ből, Kassa város részére.
A címeradományozás egyaránt érdekében állt az uralkodói udvaroknak, melyek ellenőrzést gyakorolhattak a címerügy fölött és illetéket vethettek ki rá, másrészt a címerviselők is igazolni tudták általa társadalmi rangjukat és jogukat az adott címer viselésére.
A legelső címeradományok még címerrajz nélkül készültek és csak leírták a címert. Hamarosan azonban megjelentek a díszes és ünnepélyes formában kiállított címeres levelek, rajta a címerek miniatúrájával.
A címeradományozás kezdete Károly Róberthez köthető. Három adományozási oklevele ismert. Az egyikben (1332) így ír: "A királyi szolgálatban, tudniillik a seregben, tornán, az ország más fegyveres felvonulásán és hadjáratban a hűségeseket saját jelvényükkel szokás megkülönböztetni, és az ilyen jelvényeket nem mástól, hanem a királyi felségtől kaphatják meg." Az első ismert címeradományában Károly Róbert Imre fia Miklósnak sisakdíszt vagy sisakcímert („cristam ... quae vulgo cymer dicitur”) adományozott 1326. április 7-én, „regalis excellentiae interest suorum fidelium meritoria obsequia internae considerationis oculis contueri et unicuique reddere praemia meritorum”.[4] 1327. október 23-ról való Doncs mester, zólyomi ispán címere (DL 50507.),[5] de ez inkább címerjavításnak tekinthető. Károly Róbert Kolos fia Kolosnak szintén sisakdíszt vagy sisakcímert adományozott, 1332. február 14-én, ahol egyértelműen kifejezi a királyi címeradományozás jogát: „in regalibus servitiis, videlicet in exercitibus, torneamentis et aliis quibuslibet armabilibus processibus et expeditionibus regni, personas fidelium proprii insigni titulo a diversis consueverunt distinguere, et hoc non ab alio aliquo valet obtineri, nisi a regia maiestate”.[6] A címeradományok elsősorban a nemesi családok címereihez köthetők, de jelentős volt a városi címerek adományozása is. Ide tartozik az első ismert európai városi címeradomány, Kassa címerére vonatkozik 1369. május 7-ről, mely Nagy Lajos király egyetlen fennmaradt címeradománya (DF 269163.).
A címerek tömeges adományozását Zsigmond király kezdte meg. A korábbi ismert címeres levelek csak leírták, de nem ábrázolták a címert (a címerpajzsot vagy a sisakdíszadományt), ettől fogva azonban már többnyire teljes címerekkel (címerpajzs, sisak, sisakdísz, külső címerrészek) találkozunk, melyeket szinte kivétel nélkül meg is festettek az oklevélen. A Csentevölgyi Demeter részére 1398. október 16-án kiadott címeradományon (DL 50509.) még nem szerepel címerrajz, de a Tétényi és Haraszti családnak 1405. április 15-én (DL 64122.), birodalmi formában (a címer festménye középen), majd a Garázda család 1409. február 24-én kelt, mára már elveszett, magyar formában (a címer festménye a bal felső sarokban) kiállított címeres levelétől fogva már a címer ábrája is szerepel.
A címeradomány vonatkozhat a címerre vagy a címerre és a nemességre a nemesítés alkalmával. Előfordult nemesség adományozása címer nélkül is, de ezek száma a 18. századtól egyre kevesebb. Magyarországon 1526-ig a címeradományozás kezdeményezője leggyakrabban a király volt vagy a kérelmező magas rangú pártfogója szóban kérte az uralkodótól. 1526 után a kérelmező írásban, úgynevezett címerkérő folyamodványban nyújtotta be a kérelmét a Magyar Királyi Udvari Kancelláriához, Erdélyben az Erdélyi Udvari Kancelláriához. A címeres leveleket a király, illetve a fejedelem sajátkezű aláírásával és pecsétjével is ellátta.
Mivel örökérvényű adományról van szó, a királyi függőpecséttel, a 15. század közepétől pedig a király aláírásával kellett megerősíteni. A 14. században volt azonban három olyan címeres levél is, melyeket pátens formában, azaz rányomott pecséttel állítottak ki (Kolos fia Kolos, Kassa oklevele, valamint Zsigmond király 1401. 4. 24-i oklevele a Semsey család részére, DL 84811). A datatio előtt álló záradékban mindhárom szövege megjegyzi, hogy a végleges, privilegiális oklevél majd az újbóli bemutatáskor lesz kiállítva, tehát ezek ideiglenes jelleggel készült oklevelek, egyfajta ígérvénynek voltak.
Magyarországon csak nemességgel együttjáró címeradományok léteztek, illetve a megyék és a városok részesültek címeradományban, ami a kollektív nemesség egy formájának is tekinthető, a vele járó, bizonyos mértékű adózási és képviseleti jogokkal.
Címeradományban polgárok is részesülhettek nemesi cím nélkül. A német birodalomban a 16. század óta a polgári címerekre vonatkozóan a palotagrófok (de: Pfalzgraf, la: comites palatini, a magyar nádor megfelelője) is rendelkeztek a címeradományozás jogával. Ezenkívül néha más testületek és jogi személyek is rendelkeztek ezzel (pl. a prágai egyetem 1680-tól az általa pronoveált doktorokra nézve).
Mindez a megfelel a birodalmi közjog ún. comitiva intézményének. Ez a német uralkodó által bizonyos személyekre átruházott hatalom, jog a királyi kegyosztó jogosítvány gyakorlására: kitüntetések, nemesítő és címeres levelek, poeta laureatus címek adományozása, döntés gyám- és végrendeleti ügyekben, örökbefogadás, nagykorúsítás jóváhagyása, uralkodói leirattal való törvényesítés, a törvénytelen születés szennyének eltörlése (restitutio famae) és közjegyzők kinevezése. Az 1670—1690-es évek között a magyar kancellária számos olyan rangemelő oklevelet (őrgrófi, grófi és patríciusi diplomát) állított ki, amelyekben az adományosok a comitiva jogát is megkapták.
„A czimeres nemeslevelekért, a melyeket valakinek fekvő jószágok adományozása nélkül adtak, huszonöt forintot; fekvő jószágok adományozásával pedig minden jobbágy után még ötven dénárt kell hozzáadni; a leirás dija is az érdemet tul ne haladja; és pedig az egyszerü leirásért fizessenek két forintot; a diszesebbért, a mely aranynyal van ékesitve: négy forintot.” (1609:73. tc. 8. §.)
A címert (Magyarországon is) meg lehetett szerezni jogügylet, adásvétel útján is. Ennek meghatározott díja volt. Ha az armalisták címereit is ide számítjuk, ez a forma Magyarországon nagyon el volt terjedve és a földesúri kötelékek alóli mentesítés, az ún. manumissio előzte meg. Néha uralkodói kiváltságként egyes magasrangú arisztokraták is megkapták a nemesítés, és ezzel együtt valószínűleg a címeradományozás jogát. Magyarországon ilyen volt az Esterházy család hercegi ágának nemesítési joga 1712-ből. Magyarországon néha a vármegye alispánja is nemesített.[7] Magyarországon a király mellet a királyné is bírt adókivetési joggal, udvartartása, kancelláriája volt, egyház feletti patrónusi és nemesítési joggal rendelkezett.
Az 1609:73. tc. 8. §-a a címeres levél kiállításának díját (taxa) 25 forintban korlátozta. A 17. században mégis kaotikus állapotok jellemzik az armálisok kiadásával kapcsolatos pénzügyi helyzetet. Megtörtént, hogy az oklevél kiállításához feltétlenül szükséges anyagokért (pl. a zsinór, viasz, pergamen) kapott pénz nem fedezi a pecsételés költségeit. A kancelláriai titkár (secretarius), az oklevél hitelesítését aláírásával ellátó hivatalnok, maga is gyakran segédkezett armálisok megszerzésében. Néha a titkár a kiállítás díját is meghitelezte és személyesen vitte el a kész oklevelet a megrendelőnek, hiszen a titkárnak is érdeke főződött ahhoz, hogy minél több adománylevelet állítsanak ki, hiszen a taxa egyharmada őt illette. 1691-ben a kancellár secretarius díját a korábbi tíz forintról harmincra emelte, ekkor tehát a címeres levél kiállításának díja már kilencven forintot tett ki. A 18. században a kiállítás díja folyamatosan emelkedett, a század elején átlagosan 200 forintot tett ki. Az armálisok taxája a kancellária egyik legfontosabb bevételi forrása lett, ezért az 1740-es években már 500 ötszáz forintot kellett fizetni az elsődleges, és 250-et a másodlagos adományozás után. 1751-től a nagyobb érdemeket felmutatók 1000, mások 1500 forintot fizettek (a bárói diploma ára ennek a duplája, a grófi pedig több, mint háromszorosa volt), amire még rászámították az alapanyagok (pergamen, aranyozás, fémtok, pecsétzsinór, viasz) árát, valamint az írnok nyolc forintos díját. Ekkoriban Debrecenben egy kőpincés, kőkamrás házat 1012 forintra becsültek. A nagyfokú korrupció miatt a kancellária pénzügyeit hamarosan át kellett tenni a kamarához, mivel egy 1748-as vizsgálat megállapította, hogy a hivatalnokok a meghatározott díjakon felül még borravalót is elfogadnak. Az új címeradományokat a Királyi könyvekbe is be lehetett jegyeztetni, amiért külön díjat számítottak fel.
Már a 15. században is előfordult, hogy egy család a korábbi címeres levele mellé néhány évtizeden belül másikat is adományul nyert, miután újabb címeres levélért folyamodott. Erre szükség lehetett a nemesség megújításához, amit az oklevélben általában a „denuo”, vagy a „denuo et ex novo” rövid formulával fejeztek ki. Ilyen ok lehetett az, ha az oklevél valamilyen oknál fogva megsemmisült vagy elveszett; vagy a címerpajzsban ábrázolt címerkép nem felelt meg a címerszerző elképzeléseinek és az esetlegesen gúny tárgyává válhatott. Ettől jóval jelentősebb ok, és sokkal nagyobb számban fordul elő az, hogy a korábban megszerzett fejedelmi adományukat az erdélyi nemesek megpróbálták a magyar királlyal is elismertetni, ami új címeres levél kiadásának formájában történt. (Azonban néhány fordított eset is akad.) Ez a folyamat különösen felgyorsult a Diploma Leopoldinum kiadása után, ami formailag is megszüntette Erdély önállóságát. Végül III. Károly 1733. december 7-én kelt rendelete kimondja, hogy törvényes kivétel nélkül az erdélyi fejedelmek által megnemesített személyek valóságos nemeseknek tekintendők. A fejedelmi oklevél más fejedelem általi megerősítésére is van példa. A Bihar vármegyében élő Elek családnak Bethlen Gábor fejedelemtől volt már egy armálisa, amikor 1649-ben II. Rákóczi Györgytől újat kértek, amiben viszont a fejedelem I. Rudolf egykori adományára hivatkozik, amit nem említ viszont az 1627. évi oklevelük.
Egyes címeres levelek egyben házmentességet (exemptio domus) is tartalmaznak, amelyben az adományozott házát is mentesítik az adófizetés terhe alól. Ez sajátosan erdélyi vonásnak tűnik. Az oklevélbe illesztett formula szerint a szomszédok – olykor az utcanév – megadásával körülírt házat az adományozó minden adó, díj és hozzájárulás, a rendes és rendkívüli hadiadó, kamara haszna alól alól mentesíti. Gyakorlatilag az önálló fejedelemség időszaka alatt végig nyomon követhető az ilyen mentesítő formulával ellátott armálisok előfordulása, kezdve Báthory Kristóf 1576. évi adományával Akly Simon részére, amelyben a dobokai Széken fekvő házát mentesíti minden teher alól. Néhány évvel korábban, 1568-ban János Zsigmond, mint választott magyar király nemesítette Szentmihályfalvy Pétert és mentesítette a Torda megyei Hagymáson fekvő telkét. Bocskai inkább a tömeges telepítésekre koncentrált. Leggyakrabban Báthory Gábor adományaiban fordul elő a házmentesség. Ezután inkább csak elvétve jelentkezik, csak Apafi alatt fordul elő újból nagyobb számban. Az exemptiós oklevelek az erdélyi fejedelmek adományai révén váltak ismertté (pl. korponai kiváltságlevél, azaz a nagy hajdú kiváltságlevél), de eredetiben is fennmaradt pl. Szapolyai János 1535. évi házmentesítést is tartalmazó címeres levele, Sámsoni Kánthor Albert iskolai rektor részére, tehát az ilyen típusú címeres levelek gyökerei is jóval korábbra nyúlnak vissza. A mentesítő formulákban általában a szomszédok nevének említése mellett néha a magyar utcanevek is szerepelnek, mint pl. a váradi „Hétkeözhely utcza”, vagy a lippai „Piacz utcza” stb. Belényesi János valamivel későbbi keletű címeres levele szerint a Bihar megyei Csatáron lévő háza a „schola sive artium liberalium” és nemes Keresztes András háza között feküdt. A magyar Királyi Könyvek bejegyzése szerint a legkorábbi Hethews Gergely adománylevele, amit 1527. november 9-én I. Ferdinándtól nyert, mely a Külső-Szolnokban fekvő Szentmárton faluban fekvő házára is adómentességet biztosított, amely a plébánia és Kara György szomszédságában feküdt. Az országos nemességet adományozó kiváltságlevelek mellett vannak olyan partikuláris nemességre emelő oklevelek is, amelyek olykor házmentesítést is tartalmaznak, mint pl. a Castaly Mihályt székely lófővé emelő adománylevél, amelyben Báthory Gábor fejedelem gyergyóújfalusi házát is mentesíti. Ilyen a csíksomlyói Farkas Lőrinc lófői levele is, sőt van olyan nemeslevél is, amely bojári birtokot adományoz. Az adományozással létrehozott újabb bojárságot (boerones recentiores) a fejedelmi fiskális jószágokban mentesítették, ezért ők csak feltételes nemesek (nobili conditionati) voltak. Bornemissza Anna fejedelemasszony bojárságra emelő magyar nyelvű, ritkaságszámba menő oklevelei közül az egyik Szevesztreni János házát is mentesíti.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Karolus dei gratia Hungarie, Dalmatie, Croatie, Rame; Servie, Gallicie, Ludomerie, Cumanie, Bulgarieque rex, princeps Sallernitanus et honoris ac montis sancti Angeli dominus, omnibus Christi fidelibus tam presentibus quam futuris, presens scriptum cernentibus, salutem in salutis largitore. Cum benemeritis favor debitus inpenditur, fideliterque obsequentibus digna merces redditur, Deus placari creditur et subditi ad fidelitatis studia exercenda provocantur. Eapropter ad universorum notitiam harum serie volumus pervenire, quod quia regalis excellentie interest suorum fidelium meritoria obsequia interne considerationis oculis contueri et unicuique reddere premia meritorum, nos consideratis fidelitatum multimodis meritis magistri Nicolai filii Emerici filii [Nag, de comitatu Soproniensi], dilecti et fidelis nostri, quibus nobis se reddens gratiosum cum sumpme fidelitatis obsequio meruit multipliciter conplacere, volentes dilectionis nostre favore regie eidem aliquatenus respondere et dilectionis nostre inditio eundem insignire, cristam inferius descriptam, que vulgo Cymer dicitur, in forma avis scilicet falkonis aurei, habentis distensas blaveas alas, sub quibus folia deaurata in modum herbe, vulgo Luhere dicte, pendent, super cuius falkonis 99nasum viridis ramusculus erectus existit folia habens aurea, eidem magistro Nicolao et per eum suis fratribus ac toti generationi sue necnon et eorum heredibus heredumque suorum successoribus, tanquam sub regio nostro vexillo inter alios regni nostri fideles militare debentes, in signum dilectionis nostre specialis duximus conferendam, ita ut huiusmodi prerogativa criste per nos date tam ipse quam sui fratres et sua generatio, ac eorum heredes exnunc inposterum perpetuo valeant gratulari; volentes, ut nullus fidelium nostrorum, quocumque titulo, nomine et dignitate in regno nostro prefulgentium, cristam superius presentibus descriptam nec sub colore aureo nec argenteo nec quovis alio preter dictum magistrum Nicolaum, suos fratres et generationem eiusdem ac eorum posteros deinceps ferre audeat vel presumpmat, et eosdem ratione eiusdem criste ullo processu temporum aliquo contradictionis obstaculo perturbare; ita nichilominus ut si qui predecessorum nostrorum regum Hungarie quibuspiam de regno nostro falkonem sub quovis colore vel specie pro crista contulissent, auctoritate presentium revocamus; nec quisquam falkonem pro crista in quavis permutatione totius criste prescripte vel alicuius sue partis ac aliam quamvis avem nomine falkonis, vulgo Solum dicti, amodo pro crista portandi habeat facultatem. In cuius rei testimonium et evidentiam perpetuam presentes concessimus litteras nostras privilegiales duplicis sigilli nostri novi et autentici munimine roboratas. Datum per manus discreti viri magistri Endre prepositi ecclesie Albensis, aule nostre vicecancellarii, dilecti et fidelis nostri, anno domini millesimo CCCXX. sexto, septimo ydus Aprilis, regni autem nostri anno similiter XX. sexto, venerabilibus in Christo patribus Bolezlao Strigoniensi, fratre Ladislao Colocensi archyepiscopis, Johanne Nitriensi, Benedicto Chanadiensi, Iwanka Waradiensi, Nicolao Jauriensi, Ladislao Quinqueecclesiensi, Georgio Syrmiensi, fratre Petro Boznensi, Herrico Wesprimiensi, Laurentio Waciensi, Chanadino Agriensi et Andrea Transsiluano episcopis, ecclesias dei feliciter gubernantibus, magnificis viris Phillippo palatino, comite Zepesyensi et de Wywar ac iudice Cumanorum, Demetrio magistro tawarnicorum nostrorum, comite Bachyensi et Trinchyniensi, comite Alexandro iudice curie nostre, Thoma woyuoda Transsiluano et, comite de Zonuk, Mykch bano totius Sclauonie, magistro tawarnicorum domine regine consortis nostre karissime, comite Supruniensi, Symigiensi, de Sarus et de Patak, Paulo bano de Macho, comite Syrmiensi, de Wolko et de Bodrugh, magistro Deseu iudice curie eiusdem domine regine, magistro Dyonisyo magistro dapiferorum nostrorum, Blasio magistro agasonum nostrorum et magistro Nicolao comite Posomensi, aliisque quamplurimis regni nostri comitatus tenentibus pariter et honores. (Turul 1901/3. 98-99.)
- ↑ 1327 október 24. 1. Károly király Doncsnak, Zólyom vármegye főispánjának, aranyos czímerjelvényt adományoz. Karolus dei gra(tia) Hungarie, Dalmatie, Croatie, Rame, Servie, Gallicie, Lodome(r)ie, Cumanie, Bulgarieq(ue) rex, princeps Sallernitanus (e)t Honoris ac Montis S(anc)ti | Ang(e)li dominus dilecto sibi et fideli mag(ist)ro Donch comiti de Zoly(um) (salut)em et om(n)e bonu(m). Int(er) obsequenciu(m) virtutes pure fidei constancia obtinet principatu(m) tanto excellencio rib(us) p(re)miis co(n)fovenda a p(ri)ncipibus, quanto alta p(ri)ncipu(m) sublimitas i(n) durabilis potestatis co(m)p(ar)agine subdito(rum) pure fidei co(n)stancia sollidatur; (e)t sicut auri nitore cet(er)a metallo(rum) gen(er)a splendor(em) susscipiu(n)t, | sic virtutes sing(u)le fidei puritate claresscu(n)t. Hinc est q(uod) quia te dilectissime com(e)s in fidelitatis devoc(i)one pr(in)cipium habemus (e)t co(n)stante(m) i(n)venimus (e)t tue fidelitatis c(on)stanciam ad n(ost)ram exaltacio(n)em | (e)t honorem i(n) n(ost)ris s(er)viciis laudabilium semp(er) exhibic(i)one op(er)um monstrasti, qua p(ro) tua p(er)sona apud n(ost)ram excell(e)nciam iugit(er) p(er)orante, licet militaris honoris, quem tue p(ro)bitatis florida acquisivit | iuventus, tibi no(n) desit stre(n)nuitas, tam(en) ut ipsius tue militaris stre(n)nuitatis insignia iuxta tuum votum p(re)eminencioribus n(ost)ri favoris clarificemus auspiciis, p(re)senti tibi privilegio a(n)nuentes | i(n) p(er)petuu(m) duximus conced(e)ndum, q(uod) quocienscumq(ue) nos cum n(ost)ris hostibus p(er)sonale i(n)imus c(on)flictum, tu tue p(er)sone arma (e)t armo(rum) quelibet insignia detectiva atq(ue) cristam (e)t vexillum | habeas (e)t induas deaurata (e)t sive puro p(er) omnia accendas i(n) auro, (e)t si quemcu(n)q(ue) vel quoscumq(ue) milites similia tuis armis (e)t armo(rum) detectivis ferentes militaria insignia seu | arma aurea aut deaurata ntra n(ost)ri regim(in)is atque dic(i)onis reperieris, ip(s)i milite stibi cedant (e)t hui(us)mo(d)i sua arma et armo(rum) detectiva insignia deaurata militaria expona(n)t, tuq(ue) eadem | ab ip(s)is auf(er)endi sine cont(ra)dict(i)o(n)e aliqua plena(m) a nobis concessam habeas ubique potestatem. In cui(us) rei testimo(n)ium p(re)sentes tibi co(n)cessimus litt(er)as dupplicis novi (e)t autentici sigilli | n(ost)ri nurnimi(n)e roboratas. Datum p(er) manus discreti viri mag(ist)ri Andre p(re)positi eccl(es)ie Alben(sis) (e)t aule n(ost)re vicecancell(a)rii dilecti et fidelis n(ost)ri, anno d(omi)ni millesimo | trecentesimo septimo (így), decimo K(a)l(e)ndas Novem(bris), regni n(ost)ri anno similit(er) vicesimo septimo.
- ↑ Nos Karolus dei gratia rex Hungarie significamus tenore presentium, quibus expedit, universis, quod quia in regalibus servitiis, videlicet in exercitibus, tornamentis et aliis quibuslibet armabilibus processibus et expeditionibus regni personas fidelium proprii insignii titulo a diversis consveverunt distingere, et hoc non ab alio aliquo valet opptineri, nisi a regia maiestate, nos itaque advertentes fidelitates et fidelissima servitia magistri Kolus, filii Kolus, aule nostre iuvenis specialis, que nobis ab eo tempore, quo in regnum nostrum Hungarie iure et ordine geniture nobis debitum intravimus, pro exaltatione nostri honoris cum sumpme fidelitatis desiderio et votive solicitudinis diligentia exhibuit et impendit, de regiia pietatis clementia eidem Kolus et per cum suis posteritatibus in signum specialis dilectionis pro signo et titulo insignii galealis formam angustari vulgalitec cimer dictam continentem perpetuo duximus conferendam; nulli in regno nostro hoc signum portandi in eius preiudicium ex nunc damus potestatem, sed perpetuo titulo predicti insignii idem Kolus et sue posteritates coram gentibus et principibus gratulentur. Presentes nostro privilegio promittimus confirmare, dum nobis fuerint reportate. Datum in Vysagrad, in festo beati Valentini rnartiris, anno domini MCCCXXX. secundo. (Turul 1887/4. 158.)
- ↑ „a királyi kiválóság része, hogy híveinek engedelmes érdemeit belső megfontolásának szemeivel meglássa és kinek-kinek adományozza érdemeinek jutalmát” – DF 262464.
- ↑ Nagy Iván (IX. 345. l.) a csebi Pogány családdal kapcsolatban említi, hogy címerüket Károly Róberttől kapták 1326-ban. (>>...egy arany sólyom, kiterjesztett szárnyakkal, szárnya alatt arany lóher, csőrében zöld gally, arany lombokkal (...) "Falco aureus, habens distentas alas, sub quibus folia deaurata in modum herbae l u h e r e dictae pendent, cujus falconis in naso viridis ramusculus erectus existit, folia habens aurea." Az okmány eredetije a vasvári káptalanban.<<)
- ↑ „a királynak tett szolgálatokban, tudniillik hadi gyakorlatokon, tornákon és az ország más bárminemű fegyveres felvonulásain és hadjárataiban a személyeket a hűségesek saját, egymástól különböző jelvényének ismertetőjegyével szoktuk megkülönböztetni, és ezt senki mástól nem kaphatni meg, csak a királyi felségtől” – DL 50508.
- ↑ "Sokszor megesett, hogy jobbágyait nem a király, hanem az alispán nobilitálta. 1614-ben Beregi Máté máramarosi alispán nemesítette meg jobbágyait, Pap Mihályt és Jakabot, akik éppen olyan jogokkal éltek, mint a többi nemes. Amikor ivadékuk Pap Ferenc megölte Lipcsei Gergely tekintélyes máramarosi nemest, özvegye az orgyilkost arra kényszerítette, hogy minden ivadékával együtt »lemondjon« nemességéről, amire jogilag csak a királynak volt joga". (Zolnay László: Kincses Magyarország. Budapest, 1977. 164. l.)