Heraldikai lexikon/Herold
A herold a címerek nyilvántartásával, megrajzolásával, elbírálásával foglalkozó tisztségviselő. A címertan idegen neve, a heraldika is róluk kapta a nevét.
Névváltozatok:
heroldus: hirdető, kiáltnok, czímernök (mind: Perger 1843. 194.), Heróld, 1790: "A' Magyar-Országi Heróld; melyjén az Ország' Tzimerét, kezébenn egy fejér páltzátskát, hordozva" (Lambach: Koronáztatás 34: NSz, TESz II. 99.), czimernök (Kassics 1840. 177., Bizonfy Ferenc: Hungarian-English Dictionary. Magyar-angol szótár. Budapest, II. 1886.2 73. [4]), czímerhordó (Richter Á. F. - Schuster T. J.: Magyar-német és német-magyar kézszótár. Bécs I. 1837. 75.[5]), herald (Kristó, Anjou 95. l.), czímervizsgáló (Bizonfy Ferenc: Hungarian-English Dictionary. Magyar-angol szótár. Budapest, II. 1886.2 73. [6]), követ, címermester (Bedingfeld 84. l.), kikiáltó [7], heroldus (A Vaskorona Rend eredeti alapszabályai (1816), 7.§.[8]); r. hu: heroldus, hu. la: heroldus (TESz II. 99. l.), bajnokmester, czimernök (Turul, 1905/2. 55. Wertner Mór), ars armorum: bajnoki meſterség (Pápai/Bod 63.), magyar koronázási és czimeres herold (Bikkessy Heinbucher József grafikája 1830 k.), czimertiszt (Ghyczy Pál Turul 1904/1. 1.)
fr: héraut, en: herald, r. en: herehaught, it: araldo, de: Herold, cs: herold, pl: herold, ru: geróld, la: heraldus, caduceator 167. l.
Rövidítések
Címertani szerepük
[szerkesztés]
A heroldok tudásukat eredetileg titokban tartották és "művészetüket" csak gyakorlati szempontból fejlesztették, mely magában foglalta a tudás szóbeli átadását is a saját családjukon vagy szervezetükön belül. Amikor a pajzsokat már nem használták a csatában a heroldok kísérletet tettek arra, hogy "tudományukat" szabályokba foglalják és a művészet kezdett tudománnyá fejlődni. A heroldügyekkel kapcsolatos szabályokat és szokásokat a heroldjog foglalta össze. A heroldok fejlesztették ki a címerelmélet alapelveti, azaz a címertani szakterminológiát, a nevezéktant, a címerábrák alapelveit, a mázak alaprendszereit, a címerszabályokat, a címerleírást (blason), a címerművészetet, azaz a címerek esztétikáját (mit nevezünk szabályos és antiheraldikus címernek), a címerjog első elemeit (ki és hogyan viselhet címert). A heraldikusok is a heroldok által lefeketett alapokon fejlesztették tovább a heraldikát, mely végül a 19. században a tudományos címertan kialakulásához vezetett.
Történetük
[szerkesztés]
Vö. Johann von Francolin
1170 körül már Chrétien de Troyes is említi a bajvívásokon a heroldokat. Feladatuk a pajzsok felismerése. Végül ők ajánlották a lovagoknak, hogy milyen címert viseljenek és ellenőrizték a maguk alkotta heraldikai szabályok betartását.
Kezdetben (a 12. század végén) még a vándor"kóklerek" (de: Gaukler) és mutatványosok (de: Spielleute) közé tartoztak Burgundiában is.[1] A 15. századi udvari rendelkezések értelmében a "címertiszteket" (officiers d’armes) közvetlenül a trubadúrok (menestrels) és trombitások (trompettes) mellé sorolták be az udvari hierarchiában. A heroldok eredetileg valószínűleg olyan címerköltők vagy trubadúrok voltak akik címerekre specializálódtak. Kezdetben csak a francia románcokban olvashatunk róluk a lovagi tornák kapcsán. A 13. század végén a történeti források ritkán már név szerint is megemlítik a heroldokat, de gyakran keverik össze a trubadúrokkal. A két csoport közötti érdekellentét rivalizáláshoz vezethetett, mert a heroldok több pénzt kerestek uruk szolgálatában. Ezért számos trubadúr írt becsmérlően a heroldokról.
A középkori Franciaországban és Németországban többszáz herold működött, Angliában kevesebben voltak: a királynak, a mágnásoknak és a gazdagabb lovagoknak voltak heroldjai. Idővel külön céhes szervezetet alkottak és belső hierarchiát alakítottak ki. 1406-7-ben a francia királyi heroldok megszerezték a párizsi Saint-Antoine le Petit kápolna használatának jogát és kötelező szabályok elfogadásával testületet alkottak. Az angol heroldok III. Richárd 1484-es adománylevele után a londoni Cytiben megszerezték a Coldharbour szálláshelyet, mely ma Címerhivatal (College of Arms) néven ismert. A lovagi tornák megszűnése és a középkor után a heroldok állása elvesztette a jelentőségét. Ezen intézmény a legtovább a bécsi császári udvarban maradt fenn. A 17. és 18. században heroldnak nevezett személyek (de: "ausgekleidete" Herolde 'beöltözött heroldok') tetszés szerint kinevezett hivatalnokok voltak, akik öltözéke és tisztsége csak szimbolikus jelentőséggel bírt. Számos országban még a 18. században is csak alkalmilag kinevezett személyek töltötték be ezt a hivatalt, melynek nem sok köze volt az eredeti tisztséghez. Feladataik egyre inkább más udvari hivatalok hatáskörébe mentek át. A 18. század közepén von Senckenberg báró, birodalmi udvari tanácsos azt írta, hogy a korábbi időszakhoz hasonlóan a birodalmi kancellárián egy címerfelügyelő (Wappeninspektor) is működött, de a herold feladata már nem egyezik meg elődje kötelességeivel és nem rendelkezik egyetlen címerfestő fölött sem. A Bárdossy Jánosnak 1768-ban adományozott címert - 10 forint díjazásért - Mayer Károly Ignác, bécsi festő készítette el, melyet Bisztriczey László címerfelügyelő hagyott jóvá.
A fejedelmi udvarok bürokratikus szervezetén belül kialakultak a heroldi hivatalok (melynek a perszevantok is tagjai voltak) és a heroldok már csak ünnepi alkalmakon, főleg koronázásokon jutottak szerephez. A 15. században korlátozták a címerek szabad használatát és az udvar igyekezett kisajátítani a címeradományozás és -nyilvántartás folyamatát, ami Angliában teljes mértékben megvalósult. Az újkorban a rag- és címerügyek intézésére külön heroldhivatalokat állítottak fel, mint 1808-ban a bajorországi birodalmi, 1836-ban orosz ellenőrzés alatt a lengyel királyi (Heroldia Królestwa Polskiego), 1855-ben a porosz királyi címerhivatalt. Ma is működik a németalföldi Hage Real van Armeas, a belga Conseil Héraldique, a spanyol Cronistas de Armas. Ma a köztársaságok közül Írország is rendelkezik címerhivatallal (Office of Arms), akárcsak Svédország, Finnország és Dánia, míg Franciaországban és más országokban nincs címerhivatal. A tengerentúli heraldikai intézmények közül említést érdemel a Canadian Heraldic Authority és a dél-afrikai State Herold. Németorszégban a kommunális heraldika fölött az egyes tartományok belügyminisztériuma gyakorol felügyeletet. Máshol a parlament vagy a kormány mellett működnek heraldikai bizottságok. A 20. századi Ausztriában még létezett a "Bécs, császári birodalmi és székesfőváros" (kaiserlichen Reichshaut- und Residenzstadt Wien) heroldja cím.
Nemes emberek csak a 16. századtól vállaltak heroldi hivatalt. Az egyik első nemes a bécsi udvar magyar királyi heroldja, Johann von Francolin, burgundiai nemes volt.
Feladataik
[szerkesztés]A herold szó ősi ófelnémet alakja, a hariwald, heriowalto (de: Heer 'hadsereg' és walten 'intézkedik, működik, igazgat') a hadsereg igazgatására utal (Tacitusnál szerepel Chariovalda személynév). Ez az ófrancia héralt, francia héraut szó közvetítésével terjedt el. Hugo Ströhl szerint a germánoknál olyan tisztségviselő volt, aki ismerte az összes törzsfő és nemzetség szimbólumait. A heroldok funkciója az évszázadok során változott. Fejedelmek és fejedelemnők, tornaegyesületek, városok szolgálatában álltak. Tudniuk kellett írni és olvasni. Feladatuk eredetileg a viadalok helyszínének kihirdetése, majd a címerek megtervezése és nyilvántartása volt (név szerint kellett ismerniük a küzdő feleket), krónikákat és címerkönyveket szerkesztettek. A középkori csatákban küldöncként szerepeltek, majd a csata után a címerek alapján azonosították az elesetteket. Genealógiai kutatásokat végeztek: vizsgálták a nemesek leszármazását, megállapították a tornaképességet (de: Turnierfähigkeit), értelmezék a címer jelképeit. Közreműködtek ünnepi alkalmakon, ellenőrizték az udvari szertartásokat, esküvőket, temetéseket szerveztek. Feladatuk volt a bajvívás és a lovagi torna kihirdetése és lebonyolítása, a címerszemle (de: Wappenschau) lebonyolítása a tornákon, a résztvevők meghívása, neveik kikiáltása, bírói feladatok ellátása, a győztes kihirdetése. Háború és béke idején immunitással felruházott parlamenteri, futári, követi és diplomáciai megbízatásokat teljesítettek, kihirdették a háborút, a nemesek közti viták döntnökei voltak, közreműködtek a Lovagi Bíróságon (mely Angliában még ma is létezik). A harcban sohasem vettek részt és a sérthetetlenséget élveztek. A saját kora számára irányadó heroldi jogokat és kötelességeket V. Alfonz, aragon király (1416-1458) heroldja, Jean Courteois foglalta írásba.
Öltözékük
[szerkesztés]A heroldi tisztség a 13. században jött létre. A heroldok fegyvertelenek voltak, mert külön kiváltságokkal rendelkeztek. Az 1292-es Statutum Armorum, a lovagi tornák új szabályzatának összefoglalása, előírta, hogy a címerkirályok (vagy heroldkirályok) és trubadúrok csak tompa fegyvert viselhetnek rejtve és a címerkirályok csak címeres felsőinget (tabard, dalmatika, cs: tabard, dalmatika) viselhetnek. Ez a papi köntös vagy az uralkodók (különösen koronázási) ünnepi öltözéke mintájára egy külön lepel volt, rajta uruk heraldikai jelképei voltak kivarrva. (A református papok is követi vagy heroldi palástot viselnek.) Tollakkal díszített kapalpot, hivatali jelképként díszes (fehér) hírnöki pálcát vagy jogart viseltek és a vállukon a hivataluk jelvényével díszített láncot hordtak. A herold általában lovon járt, érkezését az előtte haladó libériás trombitások jelezték, akik általában a heroldok segédei voltak vagy a szolgái mentek mögötte, miként az egy 1524-es ábrán is látható. A birodalmi heroldok nagy tekintélyben álltak. Méltóságukat öltözékük és jelvényük, az aranybot is kifejezte. Németországban az összes herold címzése nemes és tiszteletreméltó (Edel und Ehrenvest) volt.
Hierarchiájuk
[szerkesztés]Szervezeti hierarchia
[szerkesztés]A heroldi tudománnyal az ún. heroldia-egyesületekben, heroldiákban (cs: heroldie) foglalkoztak, melynek legalsó foka a lovas hírnök, majd a perszevantok csoportja volt. A heroldok és perszevantok fölött a címerkirály állt. Az első heroldiát 1406-ban VI. Károly francia király hozta létre. Angliában az első heroldok már 1170-ből ismertek de csak III. Richárd állapította meg jogaikat és kötelességeiket 1484-ben egy lovagi torna alkalmával. Békében a heroldia a királyi főszállásmesternek (en: Marshall, cs: maršálek) volt alárendelve, háborúban a sereg fővezérének. A címerkirályoknak és később a heroldia minden tagjának volt saját hivatali neve, melyet az ország nevéből, a hivatali területekből, a címer- és rendjel-képekből, esetleg a címer színeiből, a jelmondatból vagy jelvényekből vezettek le. A heroldiák fenntartása a szuverén uralkodók és főurak kiváltságai közé tartozott. Feladatuk idővel változott. A 16. századtól már csak a királyi udvarokban voltak heroldiák. Máig tartó feladatuk a koronázások, országgyűlések, királyi esküvők és temetések, valamint más alkalmi szertartások megszervezése, címerek adományozása és a lovagrendek tagjainak felvétele (de csak a királyi heroldok által), továbbá hivatalos értekezés heraldikai és genealógiai ügyekben.
- címerkirály: Egy-egy tartomány fölött gyakorolt ellenőrzést.
- herold: a címerkirály segítője. A herold fogalmat a németben először az 1356 és 1395 közt működő osztrák címerköltő, Peter Suchenwirt használta, mely ekkoriban kezdi felváltani a (címer)apród (Knappen von den Wappen) fogalmat. A heroldok hamarosan heroldiákba (de: Heroldien) tömörültek. Az adott heroldia vezetője a címerkirály volt. Neki voltak alárendelve a heroldok és a perszevantok.
- perszevant: a herold segéde
- apród: a 13. század közepétől segédi tisztséget kaptak a lovagi tornákon és a heroldok elődei voltak
- fullajtár: a címerekkel kapcsolatban álló tisztviselők alsó rétegére alkalmazható összefoglaló elnevezés. A legalsóbb fokhoz tartoztak a gyalogos és lovas hírnökök. Ide sorolható (kb. 1180-tól) a:
A 13. század végén a kikiáltók (crogierare) és küldöncök (Garzun) már csak szórványosan szerepelnek. Helyüket a (címer)apródok vették át. Magyarországon azonban az ő utódaiknak tekinthetők a fullajtárok, trombitások és dobosok a főurak kíséretében.
Területi hierarchia
[szerkesztés]A 15. század elején jött szokásba, hogy a heroldok és a perszevantok hivatali nevet vettek fel, melyek Németországban a 16. század elején kimentek a használatból.
A középkorban a nyugat-európai heroldok körülhatárolt hivatali területe a marches (de: Wappenkönigreiche) volt. Antoine de la Sale szerint Nagy Károly birodalma nemességét a Rajna által két részre osztotta "Ruyers" és a "Poyers" elnevezéssel, és hasonnevű címerkirályokat állított az élükre. Ez a lovagi tornák területi beosztására szolgált. Az elsőhöz a német, a másodikhoz a gall nemesség tartozott. Később a Royers tartományból lett Franciaország 12 címertartománya. A 15. század közepe táján a Ruyers tartományhoz csak Németalföld és a nyugatra fekvő szomszédos Rajnán-túli területek tartoztak. A Poyers tartomány három tornatartományra oszlott: Poyers, Aquitánia és Champagne. Ezek területi alapon szerveződtek és 12 marchesre oszlottak.
Skócia címerkirálya a Lyon King of Arms. Hivatala a 14. századig nyúlik vissza. Az alája tartozó heroldok hivatali neve »Marchmont«, »Rothesay« és »Albany«, a perszevantoké »Dingwall«, »Unicorn« és »Carrick«. Angliában három címerkirály van, a »Principal Garter King of Arms«, a Térdszalagrend címerkirálya, akit először 1415-ben neveztek ki, »Norroy« a Trent folyótól északra fekvő területek címerkirálya és »Clarenceux«, az említett folyótól délre illetékes címerkirály. A heroldok területi neveket viseltek: 38 viselte a »Chester«, 43 a »Lancaster«, 39 a »Richmond«, 28 a »Somerset«, 41 a »Windsor«, 38 a »York« nevet. A perszevantok különféle címerjelekről kapták a nevüket: 47 viselte a »Bluemantle«, 36 a »Porticullis«, 37 a »Rouge Croix«, 50 a »Rouge Dragon« nevet. Ezeken kívül a címerek felülvizsgálatára rendkívüli heroldokat és perszevantokat is kineveznek.
Csehországban kevés forrás áll rendelkezésre a heroldokról. Területi beosztásuk ismeretlen, valószínűleg az udvari kancellária tagjai voltak. A Csehországból származó cseh heroldok középkori hivatali neve Beheimerland volt. Lengyelországban már a középkorban is létezett a heroldi tisztség. A 14. század végén és a 15. elején több herold neve is ismert II. Jagelló Ulászló lengyel király (1386-1434) udvarából. Az első dokumentáltható herold valószínűleg Swieszko volt, akit egy 1395-ös kiváltságlevél említ, melyben 80 grzywna (régi pénzegység) jutalomban részesül Iskrzyna Wola faluban, Sandomierz mellett. További két herold, a királyi főszállásmesternek (pl: Marszałek dworski, en: Marshal) alárendelt Jasko (János) és Wawrzyniec (Lőrinc) Polanlant nevét említi meg egy 1403-as forrás, melyben a nevezettek a sóbányák jövedelméből részesülnek (de a pontos feladataik nem ismertek). Eszerint a lengyel udvari heroldok hivatali neve Polantlant volt, mely (németes képzéssel) ugyanúgy az ország nevéből származik, mint más hivatali középkori nevek: Claes Heijnen, Gelre heroldja; Beyeren, Bajor Albert heroldja; Meissenland, a meisseni őrgróf heroldja; Preussenland, a Német Lovagrend nagymesterének heroldja. Talán ilyen heroldi hivatali név lehet Klingsor von Ungerlant, a rejtélyes 13. századi magyarországi trubadúr neve is. A horvát királyi perszevantok hivatali neve 1440 körül (1443. aug 28.) Krabatland volt, Horvátország régi nevéből.[9]
A világi lovagrendek is tartottak heroldot vagy címerkirályt. Az Aranygyapjas Rend heroldkirályának ábrája az Adler XIII. évfolyamának 4. lapján látható.
Magyar heroldok
[szerkesztés]
.png)
A herold elődje eredetileg kikiáltó volt, aki ura előtt járt vagy lovagolt. Erre utal a régi fullajtár kifejezés is, melynek jelentése királyi követ. Ez a német "Vorreiter" (előlovas) szóból származik. Hasonló kifejezések léteznek a régi szerb-horvátban, a csehben, szlovákban, lengyelben, oroszban, melyek részben magyar közvetítéssel jutottak ezen nyelvekbe.
A 12. és 13. századi trubadúrköltemények szerint ha egy tornán egy új lovag jelent meg, egy heroldnak ki kellett hirdetnie. Eközben trombitákat és kürtöket is használtak, ezért a korabeli Németországban ezt a címer kikürtölésének (Wappen ausblasen) is nevezték. (Lehetséges, hogy a magyar kikürtöl, kidobol kifejezés is a lovagi kultúra hagyatéka.) A Képes Krónika egyik miniatúráján (1360 k.), mely Károly Róbert esküvőjét ábrázolja Erzsébettel, Łokietek Ulászló lengyel király leányával, két trombitás látható hosszú trombitával, rajta a király zászlójával.
Amikor Candale-i Anna, későbbi királyné, Magyarországra tartva 1502. július 13-án bevonult Crema városába, Pierre Choque leírása szerint: "Mindannyian [a kíséret főúri tagjai] a mondott hölgy előtt haladtak, mindegyik a maga rendje szerint. A legközelebb hozzá Ageneiz [egy francia herold] és jómagam, Bretagne voltunk, Franciaország és Bretagne címereibe öltözötten.
A mondott hölgy [Candale-i Anna] fogadására mintegy háromezren jöttek a város elé, köztük a település podestàja és kapitánya... Aztán a városból a hölgyek elé mintegy hatvan olyan szép hölgy érkezett..., tizenkét hintón érkezve,... a hintók tulajdonosainak címereivel díszítetten... Aztán a városkapuhoz érkeztünk, ahol a mondott hölgy elé járult az esperes, a káptalan, s más egyházi személyek... Minden rendnek zászlaja és keresztje volt, s számos ereklyét is magukkal hoztak. Aztán a mondott hölgynek felmutatták a keresztet, amelyet megcsókolt, és aranyszőttes baldachinernyőt nyújtottak föléje, amelyet négy, karmazsinvörös bársonyruhát viselő helyi nemesember tartott. A baldachin körül helyezték el a király [Franciaország] és az Ön [Bretagne] címereit, valamint a magyar király [II. Ulászló], a mondott hölgy [Candale-i Anna] és Szent Márk [Velence] jelvényeit... A mondott podestà és kapitány előtt menetelt két szép fiatal fegyvernök, két erős karddal,... s a két kard között a mondott podestà és kapitány címerei lógtak.
A két fegyvernök előtt ment hat trombitás és négy nemesúr, akik zászlaikat hordozták, s a zászlók és trombiták az említett címerekkel voltak ékesítve."
Július 16-án Bresciába bevonulva: "És volt ott hat trombitás, arannyal átszőtt vörös szaténból készült címeres zászlókkal.
...A kapunál a mondott hölgynek felmutatták a keresztet és az ereklyéket, amelyeket megcsókolt, majd fehér damasztbaldachint vontak felé, amelyet az említett fejedelmek és hercegnők címerei díszítettek. És a baldachintakaró belsejében egy nagy címerpajzson a magyar király és a mondott hölgy címereit ábrázolták."
A július 18-i veronai bevonuláskor: "A mondott hölgy előtt haladtak a város elöljárói, mint például a podestà és a kapitány a törvény embereivel és katonákkal,... s volt velük hat nemesúr, akik hat lobogót hordoztak, valamint hat trombitás, akiknek zászlói aranyzsinóros azúrkék szaténből voltak, a zsinórok között ezüstsávval. ... Ezek a címerek voltak az előttük hordozott kardokról lelógó zászlókon is..."
Július 22-én Vicenza városába bevonulva: "És volt ott kilenc hadilobogó és zászló, valamint hat trombitás.
... Ezután négy doktor a mondott hölgy fölé helyezte a baldachinernyőt, amely fehér és sárga csíkozású damasztból készült, s körben a mondott fejedelmek és hercegnők címerei díszítették. Majd rendben a gazdagon feldíszített főutcára mentek, amelyet mindenütt a mondott címerek [Franciaország, Bretagne, Magyarország, a velencei Signoria] ékesítettek."
Július 25-én a Padovába való bevonuláskor: "Mert volt ott legalább hétszáz puskás katona, akik előtt menetelt hét zászlós, hat trombitással. A zászlók és lobogók világoskék és sárga felezetű szaténból készültek, a podestà címereivel... És a kapitány címerével... És két fegyvernök kivont karddal a kezében ment előttük, amelyen címerek lógtak, ahogy azt korábban már említettük.
...És a fehér damasztból készült baldachinernyő oldalain hasonlóképpen a mondott címerek voltak, ahogy azt föntebb említettük. Aztán rendben vonultak, a kárpitokkal díszített főutcán, mindenki saját rangja szerint."
A Velencébe történő augusztus 1-jét követő 5-i napon tartott banketten: "Majd jött hat, a dózse címereivel feldíszített trombitás, akik leültek, majd utánuk két nagy sárkánykígyó, amelyeket két, dobon játszó albán ült, majd két sárkány, egy győzelmi kocsit húzva, amelyen egy herold és két fegyvernök ült, aranytunikában, Szent Márk címereit viselve a bal vállukon, de a herold címere koronás volt, míg a többieké nem. A herold egy levélből jelentette annak, aki a bankettet rendezte, hogy minden készen áll. ... és minden egyes közjáték [élőkép] közben arany- és ezüsttálakon és kupákban édességet és bort kínáltak. És nem volt olyan tál, amelyen ne lett volna négy kis aranyozott zászlócska, a király [Franciaország] és az Ön [Bretagne] címereivel, valamint a magyar király, a mondott hölgy [Candale-i Anna], Szent Márk és a velencei dózse jelvényeivel."
A szeptember 27-i székesfehérvári bevonuláskor: "A mondott hölgy leszállt a lováról, kíséretében ott volt Lőrinc herceg, a boszniai király fia, Nyitra és Zágráb püspöke, valamint más nagyurak és főpapok. Előttük haladt a két címerhordozó, Ageneiz [Agencys] jobbról, én pedig balról, Franciaország és Bretagne címereibe öltözve. Az ön címerpajzsa hasított volt, és mint királynéi-hercegnői jelvény lett bemutatva. ... [a királyi pár találkozása után] Közelükben heroldként haladt Ageneiz, Sommerset és jómagam [Pierre Choque], mindenki saját fejedelmének vagy fejedelemnőjének címerét hordozva. Ezen a napon a király előtt kivont kardot hordoztak. Magyarország udvarmestere, Buzlai Mózes [udvarmester] irányította a menetet, mivel olyan nagyszámú volt a kíséret. Így vonultak trombitaszó kíséretében a városkapuig, amely a fentebb említett tartományok címeres lobogóival volt díszítve. Itt egyháziak fogadták őket keresztekkel és templomi zászlókkal, valamint egy szépen megmunkált és címerekkel gazdagon díszített baldachinos hordszékkel..."
Az előlovasok (trombitások és dobosok) gyakran szerepeltek a magyar főurak kíséretében és udvartartásában is, akik ünnepi alkalmakkor (országgyűlés, házasság, keresztelő, hadba vonulás) reprezentációs feladatot kaptak. (A "síppal, dobbal, nádihegedűvel" való gógyítás ősi sámánszertartás is volt.) Apor Péter leírása szerint (1736) gróf Apor István († 1706) három trombitást tartott, szász-száz forint évi fizetéssel és napi három ejtel bor juttatással. Ugyancsak ő írta le a gazdag magyar úrfiak darutollas süvegét, lódingját, tarsolyát, ezüstkengyelét, gyémánttal, rubinnal vagy smaragddal kirakott aranysarkantyúját, vörösre festett, köves, göngyös szerszámú, arannyal szövött takarójú lovát, annak homlokán drága "medályba" rakott három, néha két darutollal. Őt kísérték sastollas, ezüst vagy aranygombos párduc-, tigris- vagy farkasbőrös szolgái, akik "fútták az töröksípot, trombitát". II. Rákóczi Ferenc híres udvari dobosa Dobos András volt, aki gróf Bercsényi Miklós szolgálatában is állt, majd 1707-ben az Andrássyakhoz szegődött és öreg koráig náluk szolgált. Egy 1747-ben készült festmény teljes díszben, lóháton ábrázolja a vén dobost. Nádasdy Ferenc (1555-1604) 70-80 főből álló sárvári udvartartásának népe naponta 14 asztalnál étkezett. Udvarának tagja volt a vándornyomdász Manlius, Gabelmann Miklós történetíró, Tinódi Lantos Sebestyén és számos nemesi ifjú is nevelkedett nála, akárcsak más főuraknál. Voltak saját síposai és hegedűsei, de szívesen fogadott vándormuzsikusokat is. A 17. században Nádasdy Ferenc udvarának 11 trombitásán kívül ismert az Esterházyak 9 és Thököly 15 trombitása. Nagy Zenekara volt Bethlen Gábornak, I. Rákóczy Ferenc udvarában három trombitásról és négy trombitás inasról, valamint török és lengyel síposról, négy sípos inasról, két hegedűsről, dudásról, virginásról és orgonistáról van tudomásunk. Ezen zenészek részben az udvari reprezentációs személyzet részét is képezhették.
Ha egy főúr a (vesztes) csata után dobosok és trombitások nélkül, "lomposan" vonult be a városba, gúny tárgya volt a kortársak szemében. Forgách Zsigmond felső-magyarországi főkapitány egy kortárs prédikátor beszámolója szerint 1611-ben Szeben alól menekülve "rút, zsírködmönös voltával, kopják nélkül, trombitálás és dobos nélkül" vonult be Kassára. Az 1604-es országgyűlés előtt tűzvész dühöngött Pozsonyban ezért elmaradt a szokásos ünnepi felvonulás, nem szóltak a dobok és a trombiták. Tardi György Historia Szikszoiensis (1588) című versében is említi a dobosokat: "Zöng az rézdob, harsog az sok trombita,/ Vitézmódra az seregöt biztatja:/ Jertök jobban az hitötlen pogánra -/ Velönk lészön az Istennek jobb karja!" A Nógrád 1594-es ostromáról készült metszeten a fővezér, Mátyás főherceg lóháton látható, előtte magyar címeres palástban trombitások, dobos és zászlótartó vonul. 1595-ben ágyúlövések, trombitaszó és dobpergés tudatta a gyulafehárvári templom előtt összegyűlt tömegnek Báthory Zsigmond és Habsburg Mária Kriszterina esküvőjét.
Az Annales de Nange, azaz Guillaume de Nangis (1250 k.-1300) Chronicon című műve szerint Magyarországban már a keresztes háborúk alatt is voltak heroldok, valószínű azonban, hogy ez az intézmény Anjou-korban jött létre. Ismert Herbordfi Herold cserelevele a vasvári káptalanból, 1325. május 16-ról és ennek átirata 1328. április 10-ről.[2] Nagy Lajos király csonka herold tartotta címere a budai várpalotából, valamint ugyanonnan egy 15. századi címertartó herold töredéke került elő. Az 1974-es budavári ásatások során feltárt szoborleletek között a magyar királyok mellett a magyar heroldok is jelen vannak.
-
Címertartó herold töredéke az 1974. évi budavári ásatásról -
Herold lovagjával a budai palotából, 15. század. A budavári heroldszobrok párhuzama megtalálható a Cilleiek egyik pajzstartójának alakjában, valamint több 15. századi francia miniatúrán. -
Lovagalak százszorszép díszítésű övvel, 1410-1420 körül -
A herold apródja a budai palotából, 15. század -
Az apród szobrának rekonstrukciója -
Herold torzója a budai palotából, 15. század -
Heroldok kályhacsempékről, 15. század
A címerhasználat terjedésével egyre gyakrabban szerepelnek a címerekkel szakszerűen foglalkozó személyek. (A Vajdaságban ma is van Gerold, Magyarországon Herold családnév.) A 14. század közepén Hertul fia Miklós "cymerarius" egy Fertő tavi vámot kapott Nagy Lajos királytól. 1415-ben, amikor Zsigmond király bevonult Perpignanba, előtte egy magyar herold vonult, kezében felfelé tartott karddal. A város lakói azt hitték róla, hogy fogoly török fejedelem. Az egyes előkelőségek városokba való bevonulása (triumphus, adventus, entrée, intrada) ünnepélyes keretek között, pontosan meghatározott szimbolika között ment végbe (a városi lakosság egyrészének kivonulása a városfalak elé, megjelenik a helyi püspök, a relikviák, a szerzetesrendek, a nemesség, céhek, jogászok, a tudomány emberei és a diákság, néha a zsidóság is; hangsúlyos szerepet kapnak a bevonuló címerei, zászlói), mely valós politikai-hatalmi jelentéstartalommal rendelkezett. Ennek voltak részei a heroldok is. (A város előtt annak elöljárója a tömeg jelenlétében üdvözli az érkezőket, a városkapuhoz érve, melyet az érkező és a fogadó címereivel díszítik, az egyháziak vonulnak fel, az utcákat virágokkal, pálmaágakkal, az előkelőség és rokonai címerével, üdvözlő feliratokkal díszítik fel, az érkező előkelőséget taps, zeneszó és éneklés fogadja; az előkelőség baldachinos ernyő alatt a szállására megy, mely során az útkereszteződésekben moralizáló élőképekkel szórakoztatják [1502-ben Candale-i Anna királyné vicenzai bevonulásakor útban Buda felé: a Jessze fáján trónoló Szűz Mária, körülötte címereket hordozó angyalnak öltözött fiatal lányokkal, a Fortuna kerekén ülő tizenkét királynővel, Cupidóval, a liturgia Sanctus himnuszából származó Benedictus qui venit (Zsolt. 118, 26) feliratával; a negyedik útkereszteződésnél három, istennőnek öltözött, eladósorban levő, 15–16 éves leány ajánlotta a leendő királynőnek hatalmát, de úgy, hogy öltözékükből kilátszott a keblük], a város fogadást ad a tiszteletére, vacsorával és táncmulatsággal, hódolatadással; a vendég ajándékot kap kenyér és bor formájában.) A menet előtt herold(ok) vitték az érkezők címereit.
Egy 14. század végi oklevél szerint Zsigmond király hívei a zászlaján a "hűtlen János bán címerét" vivő embert [heroldot, zászlóvivőt] fogtak el. (Bertényi új. m. 59.) Zsigmond Königsbergi János személyében a magyarországi heroldok fölé címernagyot (címerkirályt) nevezett ki. 1457-ben V. László leánykérő követségében a francia királyhoz a Tours-i bevonuláskor "Magyarország címeres heroldja" is részt vett és a lakomán nagy számban voltak fegyveresek, heroldok, trombitások és hangszeren játszó személyek. Candale-i Anna 1502-es székesfehérvári házasságkötése előtt a menet élén három herold vitte a házasulandók címerét. Középen Pierre Choque vitte a jövendő királyné címerét, mivel nem volt saját címerhordozója. A francia királyi pár címereit egy másik francia herold, Ageneiz vitte (aki az út kezdetétől a kíséret tagja volt, és Franciaország címerébe volt öltözve), noha ezt a feladatot az angol Somerset heroldja is szívesen ellátta volna (aki Velencében csatlakozott a királyné kíséretéhez), de végül az ő országának a címere is megjelent a menetben, a magyar közönség nem kis érdeklődésétől kísérve. A harmadik címert, II. Ulászló címerpajzsát nyilvánvalóan egy magyar herold (talán Buzlai Mózes udvarmester) vitte. A magyar heroldot ("le Heraut de Hongrie") Marcus Vulson de la Colombière is elmíti híres 1639-es művének bevezetőjében a de Coucy család címerével kapcsolatban.
Rudolf király heroldja a kassai származású Ruda János volt. A bécsi Burgban (a Schatzkammerban) őriznek egy címeres egyenruhát, melyet a 17. században a magyar herold viselt. II. Mátyás 1608-as pozsonyi koronázásán egy francia kisnyomtatvány (Cérémonies observées au couronnement de Mathias deuxiesme roy de Hongrie. J. Périer könyvkereskedő kiadása. Párizs, 1609., Lyon, 1609.) leírása szerint a menetben két (más források szerint tíz) nemes ember vitte a magyar tartományok lobogóit és zászlóit, majd őket követte a herold, oldalán fegyverrel, magyar pajzzsal elöl-hátul (címeres dalmatikában), fehér bottal a kezében. Őt követték az ország főtisztviselői, akik a királyi jelvényeket hozták (a királyi palástot, egy régi keresztet Jézus keresztjének egy darabjával, ereklyetartót, jogart, országalmát, királyi kardot, királyi koronát). 184.
III. Károly 1712-es koronázásán nem a magyar kancellária állította ki Magyarország heroldjait, mint korábban, hanem az udvari kancellária. A lovagi ceremóniákkal lehet kapcsolatban a Bocskai István által 1606-ban a Karácsony családnak adományozott magyar nyelvű címeres levélben olvasható "Kopia ütkezet", "Ket emberek viadallia", "Nemesi es vitezleo giakorlasok", "jel kiadas", "zazlok emelese", "vitezleő giakorlasok", "vízi hadak", "gieőreo öklelesek", "zep oltezetio pompak" stb. kifejezés is.
Herceg Esterházy Pál (1635−1713) nádor a törökökön aratott zalánkeméní diadal (1691) hálájaként párját ritkító, látványos processziót vezetett Kismartonból Máriacellbe. A celli bevonulást személyesen vezette, vele volt felesége, gróf Thököly Éva, mind a négy fiuk, a kiterjedt Esterházy família s más főúri családok tagjai. A felvonulók közt díszruhás heroldokat, muzsikusokat, énekeseket lehetett látni, több száz címeres zászló lobogott, 665 fehér ruhás leány szenttárgyú képeket, szobrocskákat vitt, a szentolvasó titkait vörös-, fehér- és aranyruhás, jelmezes alakok szimbolizálták. A hálaadó zarándoklaton 11 ezer ember vett részt és mint a nádori processzió került a történelem évkönyvébe.(143-144. l.)
Heroldok szerepelnek pajzstartóként a Pejáchevich család 1772-es grófi címerében, mely Nagy Iván leírásában (IX. 198.) a következő: "...jobbról német herold fekete talárban, sárga dalmaticába öltözve, fején arannyal szegett, vörös tollakkal díszített háromszögű német süveg, mellén koronás kétfejű fekete sas, jobb kezében fekete papírtekercset tart. Balról magyar herold sárga csizmában, vörös talárban fehér dalmaticában mellén Magyarország koronás címerével, fején kócsagtollas vörös tetejű prémes kalap, bal kezében vörös tekercset tart."
A heroldok elmaradhatatlan részvevői voltak a királykoronázásoknak. Az 1790-es koronázási menetben Pávits József, Magyarország heroldja vonult fel, akinek térdig érő fehér ingének elejére és hátuljára is a magyar címert festették.[3] Az 1792-es koronázáson Magyarország heroldja magyar süvegben és fehér pálcával lóháton vonult fel.[4] Nagy Iván említi (I. 281.), hogy 1803-ban Bécsben Palocsay János, császári királyi tanácsos, kancelláriai titkár és magyarországi herold október 18-án igazolta a pilisi Beleznay család nemzedékrendjét. Idővel a világi lovagrendeknek és egyes érdemrendeknek is volt heroldi hivatala. 1771-ben Klobusiczky Antal Nagy Iván szerint (VI. 280.) a magyar királyi udvari kancelláriánál "titiknok" és a Szent István Rend heroldja volt.
I. Ferenc József 1867-es koronázásán egy magyar királyi herold is felvonult. Az első világháború után a nemesi ügyekkel (nemesség és címigazolás, címervizsgálat stb.) A Magyar Királyi Belügyminisztérium foglalkozott.
Az osztrák sematizmusok alapján úgy tűnik, hogy a 18-19. században (és valószínűleg a megelőző két évszázadban is) a bécsi udvartartáson belül a heroldok kettős funkciót töltöttek be. Egyrészt a magyar kancellárián belül létezett magyar királyi herold (Königreich ungarischer Herold, Königreich Ungarn Herold), azaz a magyar kancellária heroldjának a tisztsége, aki másrészt, az udvartartáson belül, a többi (2 birodalmi [német], 1 magyar, 1 cseh és 1 osztrák főhercegi) herolddal együtt alkotta a császári birodalmi heroldok (Kaiserliche Reichsherolden) testületét. A két szervezetben pedig ugyanazok töltötték be a heroldi tisztségeket. (Valamint a magyar kancellárián belül a Szent István Rendnek is volt saját heroldja). Az első funkciót talán tekinthetjük a magyar királyi herold, a másodikat pedig a magyar címerkirály funkciójának. Így pl. 1797-ben (amikor a Szent István Rend heroldja Horváth Ferenc volt) a magyar kancellárián Pavics József neve szerepel, mint herold (Königreich Ungarn Herold), ugyanakkor magyar királyi heroldként (Kön. ungarischer Herold) tagja volt a császári birodalmi heroldok (Kaiserliche Reichsherolden) szervezetének is, akik (1790-ben) a koronázáson (címerkirályként?) lóháton vonultak fel319. l. (miközben az egyszerű heroldok talán gyalogosan meneteltek).
Magyar heroldok:
1352-ben Hertulfia Miklós cymerarius (királyi herold vagy címerfestő) fordul elő. (Turul 1889/4. 182.)
1412 - Königsbergi János, címerkirály Zsigmond király alatt, Hungerland hivatali névvel, az összes magyar herold és perszevant fölött állt.
1440 - Heinrich de Riche, Ungerland hivatali névvel magyar királyi herold XXXV. 103. 1440. [10][11] 1444-ben még valószínűleg ugyanő áll Unferland hivatali néven VI. Albert stájer herceg szolgálatában. 1452-ben talán ugyanő szerepel Bécsben Hunyadi János látogatásánál.145. l.
1443-ban Johann gen[annt] Krabatland horvát királyi perszevant. LXXIII. 648. 1443.
1559-1584 Johann von Francolin a magyar királyi herold.
1584-1609 Ruda János a magyar királyi herold.
1694-1715-től-1723-1729-ig Johann Bernhard Gögger von Löwenegg a magyar királyi herold11. (30.), VII. (274.), aranysarkantyús lovag, királyi tanácsos. 599., 307., 308., 571., 573. 1722: F&G (64.) 1729: 90.
1729-1754 Üresedés. VI. Károly császár alatt egyedül Löwenegg viselte a tisztséget, majd Mária Terézia trónra lépésekor sem vettek fel új magyar heroldot, hanem úgy határoztak, hogy a koronázáson valamelyik másik örökös tartománybeli herold helyettesítse, de később majd pótolni kell az üresedést. 1745-ben Johann Georg Pakay és Franz Josef Gössinger pályázott a magyar heroldi pozícióra, de Franz Reisch 1754-es kinevezéséig senki sem nyerte el a tisztséget.1729: 90-91. 1746-ban még mindig üresedés volt a magyar királyi herold hivatalában. 6. (295.)
1754-től 1756-1760-ig Franz Reisch a magyar herold. 366. 63. l. 385.
1760-tól-1765-ben Gyárffás Mátyás volt a magyar (és birodalmi) herold (Königl. Hungarischer Herold). 409. l.
1775-76-ban még mindig Gyárffás a magyar királyi herold, 329., 347. l.354. l. 1776-ban már hiányzónak (abwesend) írják. 327.. 354. l.
1779-ben üresedés volt a magyar (és cseh) királyi herold hivatalában. 367. l.
1780-ban üresedés a magyar (és a cseh) királyi herold hivatalában. 349. l.
1781-ben üresedés a magyar (és a cseh) királyi herold hivatalában.380.
1784-ben üresedés a magyar (és a cseh) királyi herold hivatalában. 170.
1789-ben üresedés volt a magyar (és a cseh) királyi herold hivatalában. 39.
1791-1792-1793-1796-ban Pavics József a magyar királyi herold. (Pavich alakban)43.41.41. 156., 340.
1797-ben Pavics József fordul elő a magyar kancellárián, mint magyar királyi herold (Königreich Ungarn Herold), ugyanakkor a császári birodalmi heroldok (Kaiserliche Reichsherolden) szervezetén belül is létezett egy másik magyar királyi heroldi hivatal (Kön. ungarischer Herold), melyet ugyanő töltött be, a többi (2 birodalmi, 1 magyar, 1 cseh, 1 osztrák főhercegi) udvari (birodalmi) herolddal együtt, 151., 334. l. akik (1790-ben) a koronázáson lóháton vonultak fel.319. l. 1779-ben és 1780-ban a magyar kancellárián még expedítor. 197. l.186. l.
1798-ban Pavics József magyar királyi herold,329. l., aranysarkantyús lovag, cs. és k. tanácsos, udvari familiáris (Aulae Regiae Familiaris), magyar királyi udvari főtitkár, kiadóhivatali igazgató (Expedits Director), Baranya vármegye bírósági társülnöke, Bécsben a Passauerhof 395. alatti lakos. (uo. 148-149.).
181-1802-1803-1804-1808-ban Palocsay János volt a magyar királyi herold (Königl. ungarischer Herold), Faucken pedig az egyik birodalmi herold (Kaiserl. Reichsherold). 381. 49., 373. l.31. 1808-ban herold, magyar főtitoknok, Köllnerhofgasse 786. alatti lakos.42. 1779-ben a kacellárián koncipista (fogalmazó). 196. 1780-ban a magyar kancellárián még viceprotokollista 186. l.
1811-1816-ban Jaszvitz József magyar királyi herold, cs. és k. tanácsos, magyar udvari titkár Singerstraße 951. alatti lakos. 55. 59. 63. [ 69.] 1827-ben cs. és k. tanácsos, udvari titoknok, Singerstraße 895. alatti lakos.89.. 1835-1836-ban magyar királyi herold, cs. és k. tanácsos, magyar királyi udvari főtitkár, Bécsben a Singerstraße 895. alatti lakos. 85. 357. l. 1779-ben és 1780-ban (Ludwig) a magyar kancellárián még regisztrátorsegéd 197.186. l.
1837-1839-1847-ben Hadáry Antal magyar királyi herold, valóságos magyar királyi udvari titkár, Torna és Hont vármegye bírósági társülnöke, Bécsben a Josephstadt 189. alatti lakos.109.113., 1847-ben a Szent István Rend heroldja, királyi tanácsos.22. Még a hivatalában volt, amikor 1847-ben meghalt.az index után
1847-től Pauly Károly, udvari titoknok fordul elő, mint "Magyarország czimernöke, [Bécs] am Peter, 575. sz."(100. l.) 1847-ben Kumpfgasse 824. alatti lakos.104. 1848-ban valóságos magyar királyi titoknok, Kumpfgasse 824. alatti lakos. 105.
Jegyzetek:
- ↑ A 15. századi burgundiai udvar, mely később Európa valamennyi udvartartásának mintaképe lett, a bonyolult udvari etikettet és a foglalkozások szerteágazó szakosodását hozta létre. A személyzeten belül ide tartozott: a világításra utasítást adó, a tűz felelőse, a fő kenyértálaló, beosztott kenyérfelszolgálók (szám szerint félszáz), főpohárnok és ötven közönséges e szakmabéli, levesfelszolgáló, húsfelszolgáló (mellette természetesen más-más szolgálta fel a halat, a tojást stb.), hússzeletelő, hússütő (mellette halsütő stb.), mártáskészítő, gyümölcsfelszolgáló, hússzurkáló, fűszerszámos, főlovászmester (ő nyújtotta oda a királynak a kardját is), fő kutyafelügyelő, címerhordozó, kürtös heroldok, mindkét nembéli udvari bolondok (szám szerint harminc, s mindegyiknek megvolt a maga szűkebb nevettető profilja), a páncélingeket díszítő festő, a fűszerhordozó, az édességhordozó, a serlegtörölgető, a páncéling-törölgető, külön orvos, aki az énekesek hangjára felügyelt (ez utóbbiak nyers húst ettek) stb.
- ↑ Tudománytár repertórium 1837. Új f. 1. évf. 190
- ↑ VAJNÁGI MÁRTA: Koronázás a Német-római Birodalomban és Magyarországon a kora újkorban. VILÁGTÖRTÉNET (2014) 2:280 (267–293.).[1]
- ↑ Az 1712. évi pozsonyi diéta egy ciszterci szerzetes szemével. Szerkesztette Forgó András. Pannonhalmi Főapátsági Levéltár, A Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltára. Pannonhalma–Veszprém, 2013 73.[2]; Egy másik leírás: [a koronázási menetben volnult]"á Magyar Herold fejér páltzátskával - az Orɾzág Birája ez is páltzáskával" Magyar Kurir, (49.) 1792. június 19. 766.[3]
Kirux
(hirdető, kikiáltó, herold). Kivált a királyság és a nemesállam korában, később pedig a nemzeti viszonyok terén fontos szerepe volt. Hajdan a c-ök a fejedelmek és előkelők követei, szolgálattévő kamarás-féléi voltak nyilvános és magánügyekben. Il. 1, 334: chruces, DioV aggeloi hde kai andrwn. Ők gyűjtötték össze a gyűléseket, ők tartották fenn a rendet, törvénykezéseknél és áldozásoknál is szerepeltek, s már akkor a hadviselő felek közvetítői is voltak. A magánéletben ügyeltek a háztartásra, fogadták a vendégeket, felügyeltek az asztali szolgálatra, énekest szereztek, gondozták a vendégek kocsiját stb. Mint különböző városok v. államok követei már akkor is későbben is a nemzetközi jog védelme alatt állottak, s megsértésükre ritkán volt példa (l. mégis Bulis, 2. és Plut. Pericl. 30). Athenaeben sok nyilvános c. volt alkalmazva, rendesen fizetéssel, egyes tisztviselők mellett. A tanácsnak is volt külön, fizetett c.-e, c. thc boulhV, később c. th boulhV kai tou dhmou. CIA II 73. 329. Rendesen csak az alacsonyabb néposztály tagjai vállalkoztak az c. szerepére, kitől különben előleges hangpróbát (docimasia eujwniaV) követeltek. Demosth. 19, 338. Alkalmazásuk ideje alatt egy testületet alkottak, s együtt étkeztek (aisitoi, CIA III 1019). Jelvényük két kigyóval körülfont olajfa- vagy borostyánpálcza volt; mint békekövetek gyapjúszalaggal övezett olajfaágat hordtak. Tekintélyesebb állása köztük csak az Areopagus c.-ének volt, c. thV ex ’Areiou pagou boulhV. CIA II 481. III. 10. 721. – Romában a c. neve caduceator (caduceus a pálczáé) vagy praeco [magyar prékó: Sz. L.], legatus, orator, különös ténykedése szerint; a hadi követé fetialis (l. Fetiales).
GY. GY. (Ókori lexikon. Szerkesztette: Pecz Vilmos. Budapest, I-II. 1902-1904)[12]
Lásd még
[szerkesztés]heraldika, címerkirály, perszevant, apród, címerköltő, trubadúr, lovagi torna, címerfestő