Címerhatározó/Hoffhalter címer
Ez az oldal a címerhatározó kulcsának részeként a Hoffhalter család címerével foglalkozik.
Hoffhalter Rudolf címere
Ismert Melius Juhász Péter 1563-as ábrázolása Debrecen, a Raphael Hoffhálter által metszett címeren
A HOFFHALTER-NYOMDA
Magyarországon a Hoffhalter nyomda 1563 és 1568 között működött Raphel Hoffhalter vezetésével, 1573 és 1586 között fia, Rudolf Hoffhalter vezette.
Raphael Hoffhalter [Skrzetusky] (1525/30?-1568)
Raphael Hoffhalter, Raphael Skrzetusky néven született a lengyelországi Poznańban az 1525/1530-as évek tájékán. Kisnemesi családból származott,ugyanakkor testvéreivel együtt - két fivére közül Martinus aranyműves, míg Georgius selyemfeldolgozó lett - ő is iparossá képezte magát. Megélhetését tanult mestersége biztosította. Nem tudjuk, hogy mikor hagyta el szülőhazáját, s hol, melyik nyugat-európai városban sajátította el a nyomdászat mesterségét. Szenci Molnár Albert belgaként említette őt, ám németalföldi tartózkodásának eddig nincs bizonyítéka. Külföldi jelenlétének első ismert dátuma 1549 június 17-én kelt, amikor a zürichi nagytemplomban immár Raphael Hoffhalter néven feleségül vette Kathrin Göldlit, egy földbirtokos leányát. Két gyerekükről tudnunk: Rudolfot -, akikésőbb követte apja mesterségét - 1550. december 7-én, míg Máriát 1552. július 15-én keresztelték meg.A zürichi tanács 1551. szeptember 2-án Raphael Hoffhalter betűöntőt és mintametszőt fölvette lakosai névsorába, megemlítve, hogy egy tanoncot tart háztartásában. 1553-ban vissza kívánt térni szülőhazájába, de terve nem valósult meg. 1556. április 10-én Bécsben három évre szóló privilégiumot kapott könyvek nyomtatására, mintametszésre, papír- és könyvkereskedésre. Nyomdáját 1563 elejéig működtette a császárvárosban. Mai ismereteink szerint több mint 150 művet jelentetett meg, köztük több magyar szerző magyar nyelvű munkáját. Kapcsolatot tartott fönn magyarországi személyekkel, mint a protestáns prédikátor és nyomdász Huszár Gál, vagy a költő és drámaíró, a későbbi evangélikus lelkész és nyomdász Bornemisza Péter, akinek Bécsben kiadta műveit.
Protestáns nézetei miatt 1563 elején el kellett hagynia a katolikus Bécset. Magyarországi kapcsolatait fölhasználva az erdélyi fejedelemséghez tartozó Debrecenbe talált átmeneti védelemre, s itt folytatta nyomdászmesterségét.
Debrecen
Debrecen politikai és gazdasági életét a 16. század második felében meghatározta, hogy Erdély, a hódoltságiterületés a Habsburg vezetés alatt álló királyi Magyarország határolta. Gazdasági jelentősége a török hódítást követően nőtt meg, mivel az észak-déli és kelet-nyugati kereskedelmi utak a városon keresztül haladtak. Kereskedői Brassótól - Augsburgig és Danzigtól - Istambulig jutottak portékáikkal.1536-tól Debrecen az enyingi Török család földesúri fönnhatósága alá tartozó mezőváros volt. Lakói elsősorban állattenyésztéssel, iparral és kereskedelemmel foglalkoztak. Bár Debrecen sorsa elválaszthatatlanul kötődött Erdélyhez, függetlensége megőrzése érdekében időnként adózott az erdélyi fejedelemnek, az oszmán hódítóknak és a Habsburg királynak is. Bár meg tudta őrizni szabadságát, de ezek a kötelezettségek mérhetetlen terhet róttak a cívis városra.
A reformáció az 1530-as években terjedt el Debrecen vezető polgárai között. A város első hittérítője Bálint pap volt. Utóda Dévai Bíró Mátyás lett, akinek működése alatt jelentkezett a reformáció helvét irányzata. A kálvinista városvezetés és a lutheránus földesúr között a vallási ellentétek állandósultak. Ennek esett áldozatául Radán Balázs és Kálmáncsehi Sánta Márton. A református vallás Melius Juhász Péter tevékenysége alatt (1558-1572) vált uralkodóvá. Melius, aki tevékenysége kezdetétől éles harcot folytatott mind a katolikusokkal, mind az unitáriusokkal fölismerte, hogy tanai hathatós terjesztésére a városnak nyomdára van szüksége. Számára a legjobb pillanatba érkezett Debrecenbe az egri püspök üldözése elől tipográfiájával együtt menekülő Huszár Gál, aki első nyomdászként hosszú időre megalapozta a nyomdászat mesterségét a cívis városban.
Raphael Hoffhalter Debrecenben folytatta nyomdászmesterségét. Az első időkben nevének elhallgatásával a kálvini tanokat követő Melius teológiai munkáinak a kiadásában működött közre. 1563-as jelenlétét bizonyítja Melius Juhász Péter: Magiar praedikatiok (RMNY 194) című műve. A "Harmadic praedikatio" fejezettől (D2b) megtalálható az élesebb rajzolatú antikva szövegtípus, amelyet az akkor még jelenlétét fölfedni nem akaró Hoffhalter hozott magával Bécsből. Bekapcsolódott a Melius mű nyomdai munkálataiba a "D" füzet második levelének hátoldalától. Amikor világossá vált számára, hogy a protestánsoknak korábban kedvező II. Miksa birodalmi érdekből nem támogatja az új hit követőit, Hoffhalter célja csak a megélhetését nélkülözhetetlen nyomdai felszerelésének kimenekítése volt. Feltehetően Miksa magyar királlyá koronázásának pozsonyi ünnepét kihasználva, bécsi tipográfiájának készletét magához véve tért vissza Debrecenbe. 1564-ben fölújította a Huszár Gál által Debrecenben hagyott készlet egy részét, majd 1565-ben már saját neve alatt, az ekkor készített új betűtípussal jelentette meg színvonalas nyomtatványait. Köztük egyik legszebb és legnevezetesebb magyarországi kiadványát, Werbőczy István: Tripartitumának kivonatos magyar fordítását, valamint Sámuel két könyve és a Királyok két könyve kommentárokkal kiegészített Melius által készített részleges bibliafordítása.
Várad
A mohácsi vész után a törökök által elfoglalt területekről (főleg Budáról, Szegedről) menekülő kézművesek és a vidéki kisnemesek betelepülése miatt Várad lakossága folyamatosan növekedett. Varkocs Tamás az erdélyi hadakkal 1557-ben elfoglalta, a Lengyelországból visszatért Izabella királyné fővárosává tette 1558-ban Váradott. Izabella az egyházi kincseket összeíratta, s a püspökség birtokait a fejedelmi kincstár számára lefoglaltatta, koronabirtokká tette. A püspökség és a káptalan jogkörét, a közigazgatást és a bírói jog gyakorlatát a vármegyére ruházta. Az anyagi javaitól és jogaitól megfosztott katolikus papság elhagyta a várost. Bár Várad püspökeit továbbra is a magyar királyok nevezték ki, ám székhelyüket 1692-ig nem látogathatták. Várad 1556-1660 között az erdélyi fejedelmek fönnhatósága alatt állt.
A váradi püspökség ellenállása miatt a városban később győzedelmeskedett a reformáció. Czeglédi György váradi pap tevékenysége alatt a reformáció kálvini irányzata erősödött meg: 1562-ben a váradi zsinat Melius Juhász Pétert superintendenssé választotta. A városban több zsinatot és hitvitát tartottak. Az 1569-es váradi disputa a Melius által vezetett reformátusok és a Dávid Ferenc vezetésével képviselt unitáriusok között folyó harcnak sorsdöntő állomása volt. János Zsigmond fejedelem támogatásával az unitáriusok erősödtek meg.
1565 végén Raphael Hoffhalter Váradra költözött. Bár itt is Melius műveit adta ki, ám kettőjük kapcsolata a vallási nézeteik közötti különbségek miatt megromlott. Hoffhalter unitáriussá lett és a fejedelmi udvarba, Gyulafehérvárra költözött.
Gyulafehérvár
Gyulafehérvár az erdélyi püspökség egykori székhelye a 16. század közepén a megalakult erdélyi fejedelemség politikai és gazdasági központja, Izabella és János Zsigmond fejedelmi udvarának székhelye lett. A vallási kérdésekbe egyre inkább beavatkozó, az 1569-es váradi hitvitán az unitáriusok mellett állást foglaló János Zsigmond az unitárius Dávid Ferencet udvari pappá nevezte ki. Az új hit tanainak terjesztésére és védelmére miként a reformátusoknak Debrecenben, ugyanúgy az unitáriusoknak is nyomdára volt szükségük.
Gyulafehérvárra hívják a nyomdász Raphael Hoffhaltert, aki a Szentháromság-tagadók vezéralakjának, Dávid Ferencnek a reformátusokkal folytatott vitairatait, valamint a gyulafehérvári hitvita jegyzőkönyvét nyomtatta ki. 1568 elején a nyomdász váratlanul meghalt.
Halálát követően a nyomda 1569-ben is működött, mintegy tizennégy gyulafehérvári kiadványt a nyomda illetve a nyomdász nevének említése nélkül jelentett meg, ugyanakkor egy-egy alkalommal az impresszumban kiadóként özvegy (RMNY 247), valamint Gregorius Wagner, nyomdai faktor neve (RMNY 269) szerepelt.
Nyomdafelszerelése és kapcsolatai más magyarországi nyomdákkal
A Hoffhalter-féle bécsi tipográfia készlete a korabeli magyarországi nyomdákhoz képest sokkal jelentősebb volt, az európai élvonalhoz tartózott. Bizonyítja ezt nyomdakészletének nagysága: 12 antikva, 4 kurzív, 11 faktur, 3 görög és 3 héber betűsorozattal rendelkezett. Nyomtatványainak illusztrálására 14 sorozat iniciálét és legalább 59 féle könyvdíszt használt. Műhelyének fölszereléséhez tartózott az a 66 darab kotta nyomtatásához szükséges öntött, mozgatható hangjegykészlet is, amelynek egy része a későbbiekben Huszár Gál tulajdonába került, aki az első nyomdakészletét Hoffhaltertől vette.
Raphael Hoffhalter maga is közreműködött kiadványai illusztrálásában, s az ismertebb bécsi művészek közzé tartozott. Ám igénye magas művészi színvonalú kiadványok megjelentetésére, arra ösztönözte, hogy a Lipcséből Bécsbe telepedett Donat Hübschmannt, illetve Hans Sebald Lautensteck neves illusztrátorokat alkalmazta nyomtatványai díszítésére.
Magyarországra történt menekülése során lényegesen rosszabb körülmények között folytathatta nyomdászmesterségét. Kiadványait maga díszítette a már itt metszett új fametszetekkel, valamint a bécsi tipográfiájából kimenekített iniciálésorozattal, evangéliumi képsorozattal és egy-egy fametszettel. Raphael Hoffhalter, aki értett a betűmetszéshez is, a korszakban szinte egyedüliként rendelkezett saját készítésű matricával, amelyről betűtípusait föl tudta újítani. Így más magyarországi nyomdákat is ellátott betűkészlettel, mint Huszár Gál, Johannes Manlius és a Melius által "felügyelt" debreceni nyomda.
Hoffhalter Rudolf (1550-1586)
16. századi magyarországi nyomdászat történetében jelentős szerepet betöltő nyomdászcsalád alapítójának, a lengyel származású Rafael Hoffhalternek fiát, Rudolfot 1550. december 7-én keresztelték Zürichben. Keresztanyja a neves reformátornak, Heinrich Bullingernek leánya, Margaretha Lavater volt. Hoffhalter Rudolf Gyulafehérváron nem lépett apja örökébe, mivel még nem érte el nagykorúságát. Apja halálakor még nem volt 18 éves. Örökölt ipar esetén jogilag akkoriban 21. életévtől számított nagykorúnak.
Hoffhalter Rudolf apja halálát követően nem az erdélyi fejedelemség területén, hanem a Mura és a Dráva vidékén, a királyi Magyarország dél-nyugati szegletében kezdte meg nyomdászi tevékenységét a hithű protestáns zalai főispán, Bánffy Miklós alsólendvai birtokán. Alsólendva
A tatár pusztítást követően újjáépült lendvai vár a 13. század végére a Bánffy család birtokába került. A várat dombra építették, amely mély árokrendszerével és az előtte elterülő mocsaras területekkel jó védelmet nyújtott a törökkorban is. Bár a portyázó török seregek többször megkísérelték elfoglalni a várat, soha nem tudták birtokba venni.
A reformáció terjedésének hatására Alsólendva lakossága a 16. század közepén felvette a protestáns vallást. Lendva fontos művelődési központ lett. A tanítói és papi feladatokat is ellátó Kulcsár Györgynek vallásos tárgyú műveit jelentette meg az 1573-ban Alsólendván, Bánffy Miklós oltalma alatt letelepült nyomdász, Hoffhalter Rudolf.
A Bánffy-nemzetség tagjai a 16. század második fele és a 17. század első negyede között a családi és történelmi eseményekről naplót vezettek. A Kulcsár Györgyre vonatkozó bejegyzést idézve kiderül, hogy Bánffy Miklós és Zrínyi Orsolya 1573. március 21-én született lányának, Katalinnak Kulcsár az egyik keresztapja volt.
A Bánffy-családban mindenkor volt művelt férfiú és alsólendvai udvaruk a 16. század egyik szellemi centruma volt. Nádasdy Tamás legbizalmasabb íródeákja Szentgyörgyi Gábor többször megfordult Lendván, s az ő közvetítésével kerülhetett Bornemisza Péterhez Töke Ferenc helyi énekszerzőnek históriás éneke, illetve Sztárai Mihály néhány munkája. Kultsár György, Bánffy Miklós udvar papja minden bizonnyal kapcsolatot tarthatott e személyekkel.
Nyomdai vállalkozás fenntartása a 16. században pártfogói oltalmat és anyagi támogatást igényelt. Védelmet és a szükséges anyagiakat nagyhatalmú főurak, illetve városok nyújthattak. Hoffhalter Rudolf édesapja mesterségét folytatva, nyomdászként kívánt boldogulni. Feltehetően örömmel tett eleget Bánffy Miklós meghívásának. Az alsólendvai főúr, aki birtokán nyomdát szándékozott működtetni, nagy valószínűséggel fivérének, Bánffy Lászlónak közvetítésével hívta meg a neves nyomdászcsalád tagját, Hoffhalter Rudolfot. Ismert tény, hogy Bánffy László felesége, Somi Borbála bensőséges kapcsolatot tartott fönn Bornemisza Péterrel, az író-prédikátor-nyomdásszal. Postillái első két kötetének megjelentetését jelentős pénzösszeggel támogatták. Bornemisza Péter és Rafael Hoffhalter igen jól ismerték egymást. Bornemisza bécsi diákként, amikor műveit a Hoffhalter-féle nyomda kiadta, személyes kapcsolatba kerülhetett a császárváros jeles tipográfusának kisfiával, Rudolffal. Később Bornemisza Péternek is szerepe lehetett abban, hogy Raphael Hoffhalter Debrecenben talált menedéket. Számon tarthatták egymás sorsának alakulását, s amikor Bánffy Miklós Alsólendván Kultsár György művei kiadásának érdekében nyomdászt keresett, Bornemisza Péter ajánlhatta az ifjabb Hoffhaltert. Hoffhalter Rudolf 1573 közepétől közel egy éven át Bánffy Miklós védelme alatt, Alsólendván nyomtatta ki a protestáns gyülekezet vezetőjének és az iskola tanítójának, Kulcsár Györgynek irodalmi alkotásait.
II. Miksa 1574. február 7-én Bécsben kelt levelében felszólítja Bánffy Lászlót, hogy az uradalmán működő, Erdélyből kiűzött antitrinitárius nyomdászt haladéktalanul távolítsa el.
Maximilianus Secundus dei gratia Romanorum imperator semper augustus ac Germaniae, Hungariae, Bohemiae etc, rex. etc. Magnifici fideles, nobis dilecti. Informati fuimus non ita pridem venisse in bona vestra Lynduensia, ibidemque a vobis adhuc foveri quendam calcographum antitrinitarium, a waywoda nostro ex Transilvania propter heresim arrianam pulsum, cumque in iisdem vestri bonis libros hereticos in lingua presertim hungarica typis imprimere publiceque venum exponere; et quomam cum alias damnatas sectas, tum vero unpiam et abhominandam istam heresim arrianam, sicuti in aliis nostris regnis atque provinciis, ita in isto regno nostro Hungariae doceri prohibitum vetitumque esse voluimus, Fidelitati Vestrae firmiter committimus et mandamus sub gravi indignationis nostrae pena, ut praefatum typographum amplius sub vobis aut in bonis vestris fovere permittere nullo modo praesumatis, sed statim postquam has acceperitis, istinc ablegare debeatis. Ad typograffiam vero quod attinet, quum in aliis quoque regnis atque provinciis nostris sine speciali nostro privilegio atque indulto nemini liceat quicquam in rebus teologicis typis imprimere atque evulgare, idque in regno isto nostro Hungaria propter diversas sectas pululantesque subinde novas hereses multo minus licitum esse velimus, sub eadem pena vobis committimus, ut et hectenus impressos in bonis vestris libros vendi, distrahique prohibeatis et imposterum diligenter caveatis, ne quid amplius imprimatur, quod prius ad revidendum nobis non fuerti praesentatum, atque nostra approbatione accedente edi vulgovique concessum. Rem istam vero ita nobis cordi esse, omnino vobis persuadeatis ut siquid in contrarium huius nostri mandati deinceps a vobis actum fuerit, gravi contra vos punitione omni dubio procul simus processuri et propterea secus ne feceritis. Datum Viennae septima die Februarii anno domini millesimo quingentesimo septuagesimo quarto.
Jauriensis.
Relatio magnifici Ladislai Banfy. Litterae exhibitae magnifico domino Ladislao per capitulum et praepositum Petrum Seffar sabatto ante dominicam Invocavit Posonio in generali congregatione personaliter repertro. Responsio.
A király levelét Petrus Seffar káptalani prépost adta át a pozsonyi országgyűlésen Bánffy Lászlónak. (Szövegét Holub József közölte. In. Magyar Könyvszemle 1928: 75-76.)
Bánffy László a pozsonyi országgyűlésen 1574. február 27-én a királytól kapott írásos felszólításra az alábbi jelentést küldte: Bánffy Lászlót valószínűleg a hivatalos hatóságok összekeverték fivérével.
én az őfelsége parancsolatjának úgymint őfelsége híve, az őfelsége parancsolatjának engedelmes vagyok, úgymond, de immár harmadfél esztendeje, hogy Lendván nem voltam, úgymond. én hitemmel nincsen sem akaratommal az én jószágomban afféle eretneket tartanom nem akarok. Nem, hogy tartanom jószágomban, úgymond de én magam kész volnék a szenet reá gyújtanom, úgymond afféle eretnekekre. Magamtul ez a válasz, de Lendva nem magamé az mint az szónál senki felől nem adok responsumot [feleletet], inquiráljatok [kérdezzetek], értsétek meg micsoda responsumot ad, annak fölötte, akinek mi interesseje [érdeke] ahhoz vagyon, az, aki püspökségbe vagyon, az gondja, az igazítja, az büntesse. Ez éntőlem az válasz.
Nedelišče (Drávavásárhely)
II. Miksa erélyes fellépését követően Hoffhalter Rudolf, akit az uralkodói leiratban nyilván összetévesztettek unitáriussá lett édesapjával, nem maradhatott Alsólendván. A 20 kilométerrel távolabbi, Csáktornya melletti Nedeliščén (Drávavásárhely), a Bánffyakkal rokoni kapcsolatban lévő Zrínyi György oltalma alatt folytatta munkáját. A nyomdájából kikerülő horvát nyelvű protestáns művek miatt hamarosan innen is menekülnie kellett. A hagyomány több horvát nyelvű protestáns mű megjelenését köti a nedeliščei Hoffhalter-féle nyomdához. Azonban ezek létezése példány hiányában nem bizonyított. Távozását követően az általa nyomtatott kiadványok többségét elégették. Nedeliiščei tipográfiájának emlékét Werbőczy István magyarországi joggyűjteményének Ivanuš Pergošić, varasdi jegyző horvát nyelvű fordítása őrzi.
Hoffhalter Rudolf és Johannes Manlius 1575-ben feltehetően ismerhették egymást. Kettőjük kapcsolatát Manlius nyomtatványaiban előforduló Rafael Hoffhalter bécsi műhelyéből származó díszek és betűsorozatok igazolják.
Hoffhalter Rudolf még 1575 folyamán elhagyta a Dráva-Mura vidékét és visszatért Erdélybe. Az akkor induló szebeni nyomdában próbálta létalapját megteremteni. Ekkor kerülhetett a még Raphael Hoffhalter által Bécsből elmenekített tipográfiai készlet, apai örökségének, vagyonát képező nyomdakészletének csaknem egésze a város által 1575-ben alapított szebeni tipográfia tulajdonába, amely a 17. század első harmadáig ott használatban volt. Azonban a város újra indított nyomdájában nem őt alkalmazták.
Hoffhalter Rudolf Szebenből történő távozása után talán próbálkozhatott a Heltai Gáspár halálával megüresedett kolozsvári nyomdával, ám Heltai Gáspárné irányításával a tipográfia jól elboldogult. Itt nem jutott megélhetési lehetőséghez. Ezért választotta a számára ismerős Debrecent, kamaszkora színhelyét.
Fametszetes családi címerét és egy felújított betűtípust vitt csak Debrecenbe. 1575-ben feltűnően megromlott a Debrecenben működő nyomdász, Komlós András kiadványainak színvonala. Özvegyének 1577-ben kiadott kiadványai viszont meglepően igényesek voltak. Bizonyítva hozzáértő nyomdász jelenlétét, aki az ifjabb Hoffhalter volt. Az özveggyel kötött házasság révén Hoffhalter Rudolf hozzájutott a Komlós-nyomdai felszereléséhez, s 1577 augusztusában már saját neve alatt kiadott első debreceni nyomtatványának, Aritmetica címen megjelentetett matematika könyvnek ajánlásában magát "minden keresztyén olvasónak" ajánlotta." Közel tíz esztendei működése alatt kiadott református énekeskönyveket, számos históriás éneket, bibliai történeteket.
Várad
Hoffhalter Rudolf 1584-1585 között egy esztendőre nyomdájával együtt, Váradra költözött, ez alatt Debrecenben a nyomdászat szünetelt. Váradi tevékenységét három fönnmaradt nyomtatványa bizonyítja. A XIII. Gergely pápa által bevezetett új naptárreform ellen, egy régi időszámítással készült kalendáriumhoz fűzött vers, Decsi Gáspár újra kiadott református prédikációja és Beregszászi Péter vitairata. 1586-ban visszatért Debrecenbe, ahol hozzákezdett Félegyházi Tamás tolmácsolásában az Újszövetség teljes magyar fordítása kinyomtatásához, ám halála miatt a nyomtatást már nem ő fejezte be.
Raphael Hoffhalter és fia, Rudolf közel húszévi magyarországi működése alatt mintegy ötven nyomtatványt jelentetett meg. Nyomdásztevékenységük több 16. századi hazai nyomdához köthető. Magas szakmai fokon gyakorolt mesterségük ízléses, igényes nyomtatványok közreadását eredményezték, amelyek többsége tartalmuk szerint művelődéstörténeti értéket is képvisel.
Szakirodalom:
BORSA Gedeon: Hoffhalter-problémák. In. Könyvtörténeti írások. I. 1996: 206-211. BORSA Gedeon: Hoffhalter Rudolf nyomdája a Dráva és Mura táján (1573-1574). In. Könyvtörténeti írások. I. 1996:212-218. V. ECSEDY Judit: A régi magyarországi nyomdák betűi és díszei 1473-1600. A Hoffhalter-nyomda. 2004: 91-98., 431-458.
(Zala megye történelmi olvasókönyve. Zalaegerszeg, 1996: 86.) [1]
- Irodalom:
A család címerének ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.
Külső hivatkozások:
Lásd még: