Címerhatározó/A címerhatározás szabályai

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Ch
Határozói kulcsok
EGY (I.)
OSZ (I.)

CímerhatározóA címerhatározás szabályai

A címerhatározás elvei[szerkesztés]

A címerhatározásnál abból az alapfeltevésből indulunk ki, hogy az adott címerre vonatkozó információk a kereső személy számára nem állnak rendelkezésre, csak a címer konkrét képe, rajza. Így a meghatározáskor rendszertani elemként figyelembe vehetők a legapróbb megkülönböztető jegyek is (pl. a sas szárnyának és farkának alakja, állása, a repülőtollak száma; az oroszlán testtartása, farkának alakja; a pólya helyzete és kiegészítő jegyei stb.), melyeket a címerleírás általában elhanyagol. A címerek meghatározásakor tehát egy-egy konkrét címerrajzot és nem leírást elemzünk. A kérdést azonban nem szabad pusztán mechanikus módon kezelni. Így pl. Rimaszombat újonnan megrajzolt címerében a fekete sas alakja teljesen más mint a korábbié volt). Ezért az eltérésekre, két ábra azonos névhez tartozására a határozóban külön is utalni kell.

A címerhatározás szabályai némileg eltérnek a címerleírás elveitől. A legszembetűnőbb különbséget az osztott címerek fő címermezőjének a kijelölése fogja jelenteni. Ez mindig a jobb felső sarokban és/vagy fent fog elhelyezkedni és 1-es számmal jelöljük. A boglárpajzsokról és egyéb kispajzsokról csak azt állapítjuk meg, hogy ott vannak-e a címerben vagy sem. A boglárpajzsok a Címerhatározó leegyszerűsített rendszerében az osztott pajzsok egyik kategóriáját képezik (OSZ/O), de további klasszifikációs szerepük nincs. (A Századokban közölt (1999) kulcsokban a két csoport külön-kölön határozói kategóriát alkot, de ezt követően a boglárpajzsok határozói funkciója véget ér.)[1]

Charles Segoing módszere a mezők számozására, művének 1660-as kiadásából

Ch-OSZ fő címermezők.svg

Az egyesített címerek a határozás szempontjából osztott címereknek számítanak, de a meghatározáskor csak a fő címerpajzs fő címermezője lesz releváns. Ezt ugyancsak 1-es számmal jelöltük. A címerleírás fő címermezőire lásd a heraldika címszót.

A mesteralakok rendszere közvetlenül kapcsolódik a címermezők osztályozásához. Egy-egy címerosztási típusnak a rendszerben egy-egy mesteralak-főtípus felel meg, ami kijelöli ezek rendszertani és határozói sorrendjét is.

A fő tagolási módok határozói sorrendje a Századokban a határozói kulcsok egyik fő eleme volt, a Címerhatározóban azonban csak közvetett módon érvényesül: vágott, hasított, harántolt és balharántolt, négyelt, valamint harántnégyelt pajzsok (vagy mezők).

A fő mesteralakok határozói sorrendje mindkét rendszerben (Századok és Címerhatározó): pólya, cölöp, harántpólya és balharántpólya, kereszt és harántkereszt, valamint (a Címerhatározóban) szarufa, majd az egyéb mesteralakok.

A határozói kulcsok szerkezeti elemeinek rövidítéseire lásd a Címerhatározó kezdőlapját.

Tagol-mesterr.svg

A címerképek osztályozására lásd a heraldika címszót.

A címerhatározás szabályai kisebb-nagyobb változtatásokkal Szegedi Lászlónak a Századok 1999/1-es számában megjelent cikkén alapulnak. (Lásd a Címerhatározó kezdőlapját.)[1]

A címerhatározás szabályai[szerkesztés]

A nevezéktani kérdések tisztázása után az erre épülő determinációs szabályokat kell létrehozni. Néhány szabályt már az első heroldok is megalkottak, de ezek nem mondanak semmit a címerek morfológiai tulajdonságairól. Lényegében csak a címergyakorlat (ars heraldica) előírásai. Az "ars" szónak azonban kétféle értelme van. Jelenti a módszert, mely által a címerek szabályosan megkomponálhatók és esztétikai fogalom, mely lehetővé teszi egy reprezentatív jellegű szimbólum létrehozását. Számunkra a fogalom első jelentése lesz az a metodikai eszköz, mely által a címerek belső törvényszerűségei empirikus módon felderíthetők.

Bartolo de Sassoferrato már eljutott a szerkezeti címertan küszöbéig amikor megállapította, hogy a címerábrák egyrészt létező dolgokra oszlanak (állat, épület, hegy, virág), másrészt olyan dolgokra, ahol a jelvények (alakzatok) bizonyos mázak váltakozásaiból jönnek létre (felezés, négyelés; cölöp, pólya stb.), illetve olyanokra, melyek e kétféle jelvény összetételéből állnak (pl. valamilyen címerkép egy mezőben). Ezen a területen tehát új utat kell törnünk, hogy felderíthessük a címerek szerkezeti felépítésének mélyrétegét.

A determinációs folyamat során a Századok (1999) rendszerében azt állapítjuk meg, hogy: I. osztott vagy osztatlan-e a pajzs (EGY, OSZ), II. milyen a fő címermező borítása (E, K, T), III. milyen fő címerábra van a fő címermezőben (pó, cöl, hbp, ker, pfő, pta, em, emb, tár, áll, term, növ, ec). Ha ezzel végeztünk és a címert még mindig nem sikerült meghatároznunk, csoportjába besorolnunk, a IV. lépésben vizsgáljuk a fő címerábra megkülönböztető jegyeit: a.) számát, majd b.) külön jegyeit, c.) helyzetét, d.) kiegészítő jegyeit, e.) színét.


A determinációs folyamat során a Címerhatározóban az olvasó által jelenleg is használt jóval egyszerűbb rendszerben azt állapítjuk meg, hogy: I. osztott vagy osztatlan-e a pajzs (EGY, OSZ), I. a. az osztott címereknél meghatározzuk azt is, hogy hányszor osztott a címer (O, F, H, N, NT), II. milyen a fő címermező borítása (E, T), II. a. nincs-e vagy van-e címerábra (n, v) a mezőben, III. milyen fő címerábra található a mezőben (mesteralak: M vagy címerkép: C), IV. meghatározzuk, hogy milyen fő mesteralak (pó, cöl, hbp, ker, szf, em), illetve fő címerkép (emb, tár, áll, term, növ, ec) található a mezőben, és végül V. azt vizsgáljuk, hogy a mezőben a fő címerábra főtípusa vagy megkülönböztetett jegyű változata (Ft, Mj) található-e.


A Századok rendszerében (1999) az osztott címereknél arra törekedtünk, hogy a tagolás miatt a kis ábrákon (pl. egy pénzérmén, pecséten) a mezőkben elhelyezett címerábrák nehéz felismerhetősége miatt az egyes címereket a tagolás eltérései alapján minél részletesebben besorolhassuk. Ezért külön-külön csoportot alkottak az osztatlan címerek (O; olyan címerek, melyek mezője nem osztott, de boglárpajzs és más kispajzs látható benne), a felezett (F), a harmadolt (H), négyelt (N), ötödölt (Ö), hatodolt (HA) és a hatnál többször osztott (HT) címerek. A nagyobb osztási fok már viszonylag ritka, de szükség esetén az egyes alkategóriákon belül az osztott címerek meghatározása is tovább folyhat az egyszerű címereknél használt elvek szerint, azaz a fő címerábra (mesteralak vagy címerkép) és ezek megkülönböztető jegyei szerint, de a tagolási fok fent említett részletessége így is elégséges határozói kategóriát eredményez ahhoz, hogy megfelelően kis számú címert tartalmazó csoportok jöjjenek létre.

A Címerhatározó jelenlegi rendszerében az osztott címereknek már nem hét, hanem csak öt kategóriája van (O, F, H, N, NT). A boglárpajzsok és az egyéb kispajzsok pedig csak az egyszer osztott (O) osztott címerek (OSZ/O) kategóriáján belül jutnak határozói szerephez.


Lássuk ezek után a címerhatározás konkrét szabályait!

I. Egyszerű és osztott címerek[szerkesztés]

I. Mivel az egyszerű, valamint az osztott (és egyesített) címerek meghatározásának menete némiképp eltér egymástól, az első lépésben azt kell megállapítanunk, hogy a címerpajzs egyszerű, osztatlan (jele EGY) vagy összetett, tehát osztott, illetve egysített-e (jele OSZ). A két típus külön rendszertani egységet képez.


  • A címer egyszerű (EGY):

1. Ha az alap borítása egynemű (egyféle borítású: arany, ezüst, vörös, kék, zöld, fekete, egyéb szín, bundabőr).

2. Ha az alap többnemű (pl. arannyal és vörössel hasított pajzs), a címerpajzs akkor nem számít osztottnak:

a) ha a mezők (tagolások) egyikében sincs címerábra (ekkor a tagolások mesteralakok),

b) ha a címerábra mindegyik mezőre színváltás nélkül rá van helyezve (ez többmázú alap), miközben a mezők egyikében sincs egyéb címerábra (a cölöpölt, pólyázott, vágott, sakkozott, stb. pajzsok szintén ilyen többmázú alapok és nem külön mezők konglomerátumai).

3. Nem számít osztásnak:

a) a pajzsfő és a pajzstalp (mesteralakok), ha borításuk eltér a pajzsmező borításától,

b) az egyféle borítású alapon nem egyenes osztóvonallal (vagy ennek görbe változatával), hanem mesteralakkal (pl. cölöppel, esetleg címerképpel) tagolt pajzs, akkor sem, ha az egyféle borítású alapon más címerábra is van,

c) az osztóvonalra helyezett és különböző borítású mezőket elkülönítő mesteralak (esetleg címerábra), ha egyik mezőben sincs címerábra,

d) a pajzsmezőt teljes egészében beborító pólyázás, cölöpözés, hasítás, vágás, harántpólyázás, sakkozás, stb. (ezek alapok),

e) természetes ábrázolásmód esetén (pl. hullámzó tengeren hánykolódó hajó, sziklák közt csörgedező patak) a pajzs osztatlan és egyféle borítású (a címermező színe az ég kékje).


  • A címer osztott és egyesített (OSZ):

1. Ha a többnemű alapon színváltó címerábra van.

2. Ha a többnemű alapon a címerábra csak az egyik vagy legalább egy mezőre van ráhelyezve.

3. a) A pajzsfő és a pajzstalp csak akkor számít mezőnek, ha az összetett pajzsokban külön mező funkcióját tölti be (ha pl. borításuk megegyezik a címerpajzs egyéb részeinek borításával és/vagy más címerábra is van bennük).

b) Az osztóvonal által tagolt egyféle borítású alap akkor is osztott címernek számít, ha a mezők egyikében sincs egyéb címerábra vagy, ha a fő címerábra az egyféle borítású mezők mindegyikére rá van helyezve (mivel ezek semmilyen EGY kategóriába sem sorolhatók be). (Az áthúzott szöveg a Századokban közölt szabályhoz képest a Címerhatározóban módosításra került.)

4. A címer osztott: a) ha az egyféle borítású alapon az osztóvonalon mesteralak van (pl. cölöp vagy egyéb címerábra), a címer osztott, ha a mesteralak (esetleg a címerkép) helyzetéből logikusan osztott címerre következtethetünk,

b) ha a többnemű alapon az osztóvonalon mesteralak van (pl. pólya vagy egyéb címerábra), és az ilyen módon elválasztott mezők legalább egyikében egyéb címerábra is van, a címer ugyancsak osztott lesz.

5. Osztott címernek számít mindenféle címer, melyen boglárpajzs vagy bármilyen helyzetben egyéb díszített kispajzs található (mint pl. Litvánia címerében a lovas kezében tartott kettős keresztes pajzs), mivel ezen címereket legalább két másik címerpajzsból állították össze -- kivéve a művészcímert, mely osztatlan címernek számít.

6. Osztott címernek számít az egyesített címer is (mivel összetett).


Egy-OSZ, összefoglalás.svg

I. a. Az osztások száma[szerkesztés]

A Címerhatározó rendszerében az I. a. lépésben (a Századok rendszerében a II. lépésben) az osztott címerek (OSZ) esetében azt is meghatározzuk, hogy hányszor osztott a (fő) címerpajzs. A Századok rendszerében ez az osztatlan (O) pajzstól fogva lehet akár kilencnél többször (KT) is osztott (O, F, H, N, Ö, HA, HE, NY, KI, KT). A Címerhatározóban ezt mindössze öt kategóriára egyszerűsítettük le: osztalan (fő) címerpajzs (O), kétszer osztott, felezett (F), harmadolt (H), négyelt (N) (nem tévesztendő össze a negyedeléssel), valamint négynél többször (NT) osztott (fő) címerpajzsok.

A "címer a címerben" elv alapján járunk el, ami azt jelenti, hogy a pajzstagolásban szimmetriát keresünk. (Ezt az elvet követte Charles Segoing is, aki a mezők számának meghatározásakor szintén egyfajta szimmetriát alkalmazott.) [2]

1. A pajzs annyiszor osztott ahány legkevesebb részre az a szimmetria és a (címerábrákat is figyelemmel kísérő) logikus megfontolás értelmében felosztható.

2. Ha nincs szimmetria, minden mező külön osztásnak számít.

3. A pajzsfő és a pajzstalp csak mesteralak, kivéve, ha önálló mező funkcióját töltik be (pl. OSZ. 3. a.).

4. Az egyesített címer annyiszor osztott, ahány részre oszlik a fő címerpajzs.

5. Ha egy pajzs hasított és a jobb vagy a bal oldali mezője vágott, a címer kétszer osztott (F) marad, mert a jobb és a bal oldali mezők között csak így marad meg a szimmetria. Ha azonban egy címer vágott és a felső vagy az alsó mezője hasított, a címer háromszor osztottá (H) válik, mert ez a tagolás az ágas-, illetve a villásosztás egyik változatának is tekinthető.

Ch-OSZ pajzsok.svg

Ha pl. a felezet pajzsok határozói sorrendjét kell megállapítanunk, a kétféle mázú alapoknál és a címerosztásnál tárgyalt sorrendet vesszük alapul (hasított, vágott, harántolt, balharántolt, egyéb módon felezett).

  1. Ezt az elvet követte Charles Segoing is, aki a mezők közé nem számította be a boglárpajzsokat. (Armorial universel, contenant les armes des principales maisons, estatz et dignitez des plus considé. Paris, 1660. 2. l.)
  2. Charles Segoing: Armorial universel, contenant les armes des principales maisons, estatz et dignitez des plus considé. Paris, 1660. 2.

II. A borítás típusa[szerkesztés]

A II. lépésben azt határozzuk meg, hogy milyen a fő címermező borítása. Az EGY 1-2. pontokban felsorolt szabályszerűségek értelmében a címermező (vagy a fő címermező) lehet egynemű, egyféle borítású (jele E) vagy (két- és kettőnél) többféle borítású (jele T). (A Századokban: egyféle: E, kétféle: K, valamint kettőnél többféle: T borítású.)

Az egyféle borítású alap (E) színsorrendben lehet arany (ar), ezüst (ez), vörös (vö), kék (ké), zöld (zö), fekete (fe), egyéb szín (esz), ismeretlen máz (imá) és bundabőr (bb); azonban a Címerhatározó rendszerében a színeknek nincs külön klasszifikációs szerepük, és csak akkor vesszük őket elő, ha egy adott kategórián belül két címert kell egymás után besorolnunk.

A többféle borítású alapok (T) sorrendje a Századokban először a kétféle borítású alapoknál (K) a főbb mesteralakoknak megfelelő címertagolás sorrendet követte, majd az egyes alcsoportokon belül a színsorrendet, a következő módon: vágott pajzsok(vá), hasított (ha), harántolt vagy balharántolt (hbh), négyelt vagy harántnégyelt (nhn), pólyázott vagy vágott (pvá), cölöpölt vagy hasított (clö), egyéb kétmázú alapok (eka) (ide tartozik pl. a sakkozás, a harántsakkozás, a rutázás stb). Ezeket követték a kettőnél többféle borítású alapok (T): a háromféle borítású (hrm), négyféle borítású (négy) és a négynél többféle borítású alapok (ntö). A Címerhatározó rendszerében csak egyféle (E), valamint (két és kettőnél) többféle (T) borítású alapok léteznek. Amennyiben arra szükség van, a két- és többmázú alapok esetében a színsorrendet mindig a jobb felső sarokban található borítás adja meg (beleértve a harántvágott pajzsokat is). (Lásd Címerhatározó/EGY.)

A századokban a kettőnél többféle borítású alapok (T) számára csak három rendszertani csoportot vezettünk be. Sorrendjüket a borítások száma határozta meg: hárommázú (hrm), négymázú (négy) és négynél több mázú alapok (ntö), majd a fő mesteralakok tagolási rendje és végül a színsorrend. (Lásd Címerhatározó/EGY.)

Egyféle borítású alapok (E) színsorrendben (ar, ez, vö, ké, zö, fe, esz, imá, bb) Egyféle borítású alapok.svg

Kétféle borítású alapok (T) a Címerhatározóban is használt tagolási sorrendben: vágott vagy pólyázott alapok, tagolások (váp), hasított vagy cölöpölt (hac), harántolt vagy balharántolt (hbh), négyelt vagy harántnégyelt (nhn) és egyéb többmázú alapok (eta). Kétmázú alapok.svg

Példa: A(z egyszer) vágott pajzsok színsorrendje (részlet) Vágott színsorrend.svg


Többféle borítású alapok (T) a mázak száma szerint (hrm, négy, ntö)

Néhány háromféle borítású alap (hrm) Néhány háromborítású alap.svg

Néhány négyféle borítású alap (négy) Néhány négyféle borítású alap,.svg

Néhány négynél többféle borítású alap (ntö) Néhány négynél többféle borítású alap,.svg

III. Fő címermezők[szerkesztés]

A címerhatározáskor abból az alapelvből indulunk ki, hogy két címer megkülönböztetéséhez (főleg az osztott címerek esetében) nem szükséges az egész címerpajzsot vizsgálni, hanem egyszerűbb és célravezetőbb csak a fő címermezőt és/vagy a fő címerábrát szemlélni (tehát a pajzs borítását, ennek figyelmen kívül hagyásával, és díszítését). A színsorrend csak a két azonos borítású címermező klasszifikációjakor lesz mérvadó (a díszítés figyelemmel kísérése mellett). A további lépés tehát a fő címermező kijelölése lesz (az osztott pajzsoknál).

A fő címermező az osztatlan pajzsok esetében az egész címerpajzs. Osztott és egyesített címereknél megállapítjuk, hogy a pajzsban van(nak)-e boglárpajzs(ok) vagy más kispajzs(ok). Az osztott címereknél csak akkor beszélünk osztatlan fő címerpajzsról (O), ha azon boglárpajzs vagy bármilyen más helyzetű kispajzs található. (Kivétel a művészcímer, melynek három díszítetlen, azaz címer nélküli kispajzsa nem külön-külön címernek, hanem egy-egy címerképnek számít.) Az osztott címereknél a boglárpajzsokat és az egyéb kispajzsokat nem számítjuk a címermezők közé. Csak akkor van határozói szerepük, ha egyébként két teljesen azonos címert lehet általuk megkülönböztetni. A boglárpajzsokkal kapcsolatban a Századok rendszerében megállapítottuk, hogy ott vannak-e a címerben vagy sem, amivel szerepük a determináció szempontjából véget is ért. A Cimerhatározó rendszerében boglárpajzsok és egyéb kispajzsok csak az egyszer osztott (O) osztott címerek (OSZ/O) kategóriájában fordulhatnak elő.

Az osztott címereknél csak az egyesített címerek fő címerpajzsai és a boglárpajzzsal vagy más kispajzzsal ellátott osztott (OSZ) címerek lehetnek osztatlanok (OSZ/O) (mivel ezek is összetett címerek), és összetett címernek számít minden olyan pajzs, melyben bármilyen pozícióban (pl. lovas kezében díszített pajzs, mint Litvánia címerében) boglárpajzs vagy bármilyen kispajzs van, olyan, amely nem címerábrának, hanem külön címernek számít, kivéve a művészcímerek három kis pajzsát, vagy minden más olyan címert, ahol a díszítetlen kisebb pajzs nem külön címernek számít, hanem címerképnek.

A fő címermező díszítése (és végső esetben borítása) tehát a teljes címer meghatározásának az alapja lesz. A gondot elsősorban az összetett, osztott címerek fő címermezőinek kijelölése okozhatja. Ezért a "címer a címerben" elv alapján járunk el. Leegyszerűsítve, a fő címermező helye mindig a jobb felső sarok. Osztott címerben fő címermezőnek számít:

1. A jobb oldalon és/vagy fent elhelyezkedő mező. (A tagolásban szimmetriát keresünk, ezért ha pl. a négyelt pajzs jobb felső mezője maga is osztott, a fő címermező nem az osztott mező jobb felső része lesz, hanem a négyelt pajzs egész jobb felső mezője.)

2. Az egyesített címerek meghatározásakor a fő címerpajzs a domináns pajzs lesz: a jobb oldali, a nagyobb, a felső, a középső stb.

Ch-OSZ fő címermezők.svg

IV. Fő címerábra[szerkesztés]

A címerek helyét a rendszertanban a fő címerábra jelöli ki. Egy adott címer meghatározásához (és az azt megelőző besorolásához a klasszifikációs rendszerbe) nincs szükségünk a címerpajzs vagy a fő címermező összes címerábrájára, mivel a meghatározás (és a besorolás) a fő címerábra alapján is megvalósítható.

A meghatározás következő lépésében (a Századok rendszerében a IV. a Címerhatározóban a III. lépés) tehát megállapítjuk, hogy a fő címermezőben milyen fő címerábra szerepel. Ez lehet mesteralak (M) vagy címerkép (C), de előfordulhat az is, hogy a fő címermezőben nincs (n) semmilyen címerábra (ami a Címerhatározó rendszerében az ezt megelőző eggyel korábbi II. a. lépés). Ebben az utóbbi (n) esetben a címer rendszertani pozícióját a fő címermező borítása (E, T), valamint a többféle borítású (T) alapoknál a tagolás típusa (vá, ha, hbh, nhn, eta) és végső soron a borítás (a színsorrend: ar, ez, vö, ké, zö, fe, esz, imá, bb) adja meg.

A fő mesteralakok (M) rendszertani sorrendje a Címerhatározóban a következő: pólya (pó), cölöp (cöl), harántpólya vagy balharántpólya (hbp), kereszt (ker), szarufa (szf), egyéb mesteralak (em).

(A századok rendszerében: pólya (pó), cölöp (cöl), harántpólya vagy balharántpólya (hbp), kereszt (ker), pajzsfő (pfő), pajzstalp (pt) és egyéb mesteralak (em).)

Főbb mesteralakok.svg

A fő címerképek (C) rendszertani sorrendje (a Századokban és a Címerhatározóban): ember (emb), tárgy (tár), állat (áll), természeti tárgy vagy jelenség (term), növény (növ) és egyéb címerkép (ec).

Minthogy a címerpajzson általában egyidejűleg több címerábra is szerepel, a meghatározás szempontjából fontos a fő címerábra kijelölése. (Az egyféle (E) és többféle (T) borítású alapok számára egyaránt.)

A fő címerábra az:

1. amelyik a domináns vagy, ha ilyen nincs, az amelyik

2. a középső, vagy

3. a nagyobb, vagy

4. a legfelső, vagy

5. egy meghatározott, előkelőbb pajzsrészen helyezkedik el a többi címerábrához képest:

a boglárhelyen (5), a díszhelyen (2), a főhelyen (1), a pajzsfő hátsó részén (3 - tarkóhely), a pajzsderék elején (4 - kézhely), a pajzsderék bal oldalán (6 - könyökhely), a pajzstalp közepén (8 - köldökhely), a pajzstalp elején (7 - lábhely) vagy a pajzstalp hátsó részén (9 - sarokhely) található.

Fő címermező-címrábra.svg

(A Századok rendszerében az: I. amely a fő címermezőben domináns, ha ilyen nincs, az, amely II. meghatározott pajzsrészen található: a boglárhelyen (5), a díszhelyen (2), a főhelyen (1), a pajzsfő hátsó részén (3), a pajzstalp közepén (8 - köldökhely), a pajzsderék elején (4.), a pajzsderék bal oldalán (6), a pajzstalp elején (7.) vagy a pajzstalp hátsó részén (9) helyezkedik el.)

Nem számít külön címerábrának az, amely szerves módon társul egy másik címerábrához (pl. a gránátból kicsapó lángnyelv vagy a párduc szájából és füleiből előtörő lángnyelvek (pl. Stájerország címerében), mert ezek a fő címerábra kiegészítő jegyeit, díszítését alkotják, vagy az adott címerábrához szervesen hozzá tartozó általános ábrázolásmódok. A fő címerábra díszítését képezi pl. a sas mellén elhelyezett félhold (pl. Szilézia címerében), a pólyára helyezett leopárd. S mivel csak a 'díszítés' funkcióját töltik be, klasszifikációs szempontból legfeljebb csak mellék-címerábrának fognak számítani. (Ha pl. pólyán leopárd van, a pólya lesz a fő címerábra, annak ellenére, hogy a pólya van alul, mert a leopárd csak a pólya kiegészítő jegye, díszítése.)
Így pl. a br. Fejérváry család címerében az oroszlán dominánsnak látszó pozícióban és középen található ugyan, de mégsem ez lesz a fő címerábra, hanem a pólya, mert a pólya az egyféle színű alapon nem hozott létre címermezőt, így a mesteralak (és nem a mező) funkcióját tölti be. Ezenkívül az oroszlán alkalmazkodik a pólya geometriájához (alakjához, méretéhez, az általa rendelkezésre bocsátott térhez) és nem fordítva.
A br. Fejárváry család címerében tehát az egyféle (E) borítású alapon a fő címerábra (M) a vörös pólya lesz, mert a valóságban egyrészt ez van középen, másrészt a domináns helyzetben, mely meghatározza a rajta levő oroszlán alakját. Az oroszlán azért van járó pózban, mert a pólya alakja csak ezen póz ábrázolását teszi lehetővé a címeren. Ezért a pólya a fő-, az oroszlán a mellék-címerábra.
Fent: 1. br. Fejérváry címer, 2. Svédország régi címere, 3. Henrik, Flandria grófjának címere, 4. II. Dávid, skót király címere; lent: 1. Ros grófja, 2. John Stuart (a későbbi III. Róbert skót király), 3. David Stuart (Strathearn grófja), 4. a csehországi Kutná Hora város címere
Mellette példák láthatók olyan oroszlános címerekre, amikor az oroszlán fő címerábra pozícióban áll, majd ezt elveszíti akkor, ha (több) mesteralakot helyeznek el fölötte, noha az oroszlán pozíciója nagysága stb. nem alkalmazkodik a pajzsban szereplő mesteralakok geometriájához. A második pajzson Svédország régi címere látható: arany oroszlán kékkel és ezüsttel hatszor balharántvágott (háromszor balharántharántpólyázott) alapon. Itt a balharántvágás kétféle mázú alap lesz, az oroszlán pedig a fő címerkép. Az alap borításához (a sávok nagyságához) csak a kis vörös szívek alkalmazkodnak, így ezek mellék-címerképek. A harmadik pajzson Henrik, Flandria grófjának fekete oroszlánja látható arany alapon, melyen arany-vörös darabolt harántpólya húzódik keresztül. Itt az oroszlán lesz a fő címerábra, annak ellenére, hogy a harántpólya van felül, mivel az oroszlán nem alkalmazkodik a harántpólya alakjához. Ezt a fajta pólyát egyébként, melyet keresztülhúznak a címerábrán, általában címertörésként szokták alkalmazni (a fiatalabb fiúk számára) vagy a családi állapotot (pl. a törvénytelen származást) fejezik ki vele, ez tehát nem is valódi mesteralak, hanem mellékjegy (brisure). A negyedik pajzs a skót uralkodói család címerének első példája, II. David Bruce, Skócia királyának pajzsa: arany alapon vörös liliomos keretben vörös oroszlán. Mellette (Ros grófja) az oroszlánon még egy sakkozott pólyát is elhelyeztek. Ezzel a megkülönböztetéssel, címertöréssel a címerviselő rokonságát fejezték ki a királyi családdal. Az oroszlán alakja itt sem alkalmazkodott a pólya geometriájához, de itt már a pólya van felül, domináns pozícióban, ennek ellenére a fő címerábra továbbra is az oroszlán lesz, mert a föléje helyezett sakkozott pólya csak a címertörés egyik eszközét jelenti. Mellette John Stuart (a későbbi III. Róbert király) pajzsára egy sakkozott hajtókájú tornagallért helyeztek, ami nem befolyásolja az oroszlán pozícióját, mint fő címerábráét, hiszen a tornagallér is csak egy mellékjegy, mely a címertörést, a rokonsági állapotot fejezi ki. Mellette David Stuart, Strathearn grófjának címere, ahol az oroszlán fölé nemcsak egy vörös szarufát helyeztek, hanem mindkettő fölé még egy sakkozott pólyát is, ezért itt már a legfelső címerábra, a sakkozott pólya számít a fő címerábrának (amikor az oroszlán már szinte láthatatlan a két mesteralak alatt).
Az utolsó címer (a csehországi Kutná Hora) esetében az arannyal és vörössel hasított kétféle borítású alapon a fő címerábra a középen látható arany serleg, melyet jobbról egy fekete sas, balról egy ezüst oroszlán tart. Ha a középső címerábra túlságosan kis méretű volna, akkor el is veszíthetné a fő címerábra pozícióját, mely a középső helyzetéből adódik, hiszen elveszik a domináns jellege. Ilyenkor a fő címerábra a sas, illetve az oroszlán lesz, de csak akkor, ha a serleget vagy bármilyen más címerábrát mindkét oldalról sas, illetve oroszlán tart. Ha az az eset fordul elő, hogy mindkét oldalról más-más címerábra szerepel, nem lehet közülük kiválasztani a dominánsat (nem tudnánk eldönteni, hogy melyik határozói kategóriába, a sasok vagy az oroszlánok között, helyezzük el a címert), ezért ilyenkor a heraldikai jobb oldalon (az előkelőbb helyen) található dolog lesz a fő címerábra.

V. A fő címerábrák jegyei[szerkesztés]

Az utolsó lépésben azt vizsgáljuk, hogy a fő címerábra (M vagy C) a szokásos alakot, főtípust (a Címerhatározó rendszerében Ft) képviseli-e vagy pedig rendelkezik-e valamilyen további megkülönböztető jeggyel (Mj) is.

Az angol szakterminológiában ennek a tulajdonság (attribute) kifejezés felel meg, mely implicit módon benne foglaltatik a címerábra terminológiájában (pl. a hím griffnek nincs szárnya) vagy speciális tulajdonságokat jelöl: egyesek olyan részletekre vonatkoznak, mint a csőr, a karmok színe, mások a címerábra pózára (attitude) vonatkoznak, melyre a címerábrák helyzete (pl. cölöpösen elhelyezett lándzsa) vagy a specifikus jelentésű nevezéktan által utalhatunk.

A Századokhoz képest a Címerhatározóban ezt a lépést jelentős mértékben leegyszerűsítettük. Nem soroljuk fel minden egyes címerábránál a különféle lehetséges megkülönböztető jegyeket, hanem a Címerhatározóban szereplő címerkészlet konkrét megkülönböztető jegyeiből állítjuk össze ezek listáját minden egyes fő címerábra esetében. Lényegében tehát csak azt állapítjuk meg, hogy az adott fő címerábra a főtípust (Ft) képviseli-e vagy pedig rendelkezik-e valamilyen (tetszőleges) megkülönböztető jeggyel (Mj), és a két csoport csak ezen az alapon alkot két külön (Ft és Mj) kategóriát. Ezért csak azon szempontokat kell meghatároznunk, hogy mit tekintünk a főtípusnak és mikor kell valamilyen megkülönböztető jegyről beszélnünk.

++++++++++

A Címerhatározó klasszifikációs rendszerében a mesteralak főtípusa (általában) egyenes osztóvonallal van megrajzolva (a főtípushoz számítjuk a mesteralak dimimutíváit és szélesebb változatait is), (általában) a pajzs közepén helyezkedik el és (általában) érinti a pajzs (valamelyik) szélét. Bármilyen másféle ábrázolásmód, amely ettől eltér, a mesteralak megkülönböztető jegyét képviseli (másféle mint egyenes osztóvonal, a középtől feljebb vagy lejjebb stb. található, nem érinti a pajzs szélét, tehát lebeg, csonka, lékelt, kihegyezett stb. stb.).

Nem számítanak megkülönböztető jegyeknek a mesteralakok diminutívái, száma, díszítése, borítása. Ezeket nem vesszük figyelembe sem a főtípus sem a megkülönböztető jegyek tulajdonságai között.

Mesteralakok: A. Főtípusok, B. Megkülönböztető jegyek

Nem megkülönböztető jegyek (főtípusok):

  • Diminutívák: A mesteralakok főtípusainak keskenyebb (kisebb) vagy nagyobb (szélesebb) változatai nem megkülönböztető jegyek, hanem mindannyian főtípusok. (Ilyen pl. a pólya szélesebb változata, a széles pólya és keskenyebb változata, a csík.)
  • Szám: Nem számít megkülönböztető jegynek, ha egy mesteralak (főtípusa) csak egyszer vagy többször fordul elő a pajzsban, illetve a mezőben.
  • Díszítés: A más címerábrákkal díszített mesteralakok nem megkülönböztető jegyek (pl. gyűrűkkel díszített pólya, oroszlán a harántpólyán stb.).
  • Szín: Különféle borítású címerábrák (egyféle borítású [E] és többféle borítású [T]) színezése nem képez megkülönböztető jegyet.

Megkülönböztető jegyek:

  • Külön jegyek: Olyan megkülönböztető vagy járulékos jegyek, melyek a közönséges alakhoz képest valamilyen különleges változatot jelentenek. Ide tartoznak a különféle osztóvonalakkal megrajzolt mesteralakok stb.
  • Helyzet: A mesteralak olyan helyzete, mely nem a szokásos pózban vagy helyen (általában a pajzs közepén) található, hanem ahhoz képest eltérő pózban vagy irányban helyezkedik el (pl. felső helyzetű, alsó helyzetű, jobbra tolt mesteralak, alsópólya, felsőpólya, ferde pajzsfő/pajzstalp). A két járulékos jegy egymással is kombinálódhat (pl. felső helyzetű hullámos mesteralak).
  • Kiegészítő jegyek: Olyan jegyek, melyek a külön jegyekhez képest a mesteralakot további járulékos tulajdonságokkal ruházzák fel. A mesteralak lehet pl. az egyik végén csonka, kihegyezett, lebegő, a pólya lékelt, szegett, valamint a hullámos pólya lehet csonka is.
A megkülönböztető jegyek egymással is kombinálódhatnak (pl. hullámos jobbra tolt kihegyezett cölöp).

++++++++++

A Címerhatározó klasszifikációs rendszerélben a címerkép főtípusa (általában) egy teljes alakú ábra, vagy a testrészek esetében egyenes osztóvonallal van megrajzolva (tehát levágott és nem letépett), (általában) a pajzs közepén helyezkedik el és (általában) nem érinti a pajzs (mindegyik) szélét. Bármilyen másféle ábrázolásmód, amely ettől eltér, a címerkép megkülönböztető jegyét képviseli (nem teljes alakú, tehát csonka, növekvő, letépett stb., nem középen található, a pajzs széléből bukkan elő, nem jobbra néz, visszafordul, ül, harántpólyásan helyezkedik el stb. stb.).

Nem számítanak megkülönböztető jegyeknek a címerképek diminutívái, száma, díszítése, borítása. Ezeket nem vesszük figyelembe sem a főtípus sem a megkülönböztető jegyek tulajdonságai között. Nem megkülönböztető jegyek az egyéb címerábrával együtt előforduló fő címerképek sem, mint pl. a koronás oroszlán, a kardot tartó vitéz, de a keresés megkönnyítése végett egyes gyakoribb kompozíciókat a fő címerképek megkülönböztető jegyei között is megadhatunk (pl. kardot tartó oroszlán).

Címerképek: A. Főtípusok, B. Megkülönböztető jegyek

Nem megkülönböztető jegyek (főtípusok):

  • Diminutívák: A címerképek főtípusainak kisebb vagy nagyobb változatai nem megkülönböztető jegyek, hanem mindannyian főtípusok. (Ilyen pl. a sas kisebb változata, mint pl. három kisebb sas egy mezőben.)
  • Szám: Nem számít megkülönböztető jegynek, ha egy címerkép (főtípusa) csak egyszer vagy többször fordul elő a pajzsban, illetve a mezőben.
  • Díszítés: A más címerábrákkal díszített címerképek nem megkülönböztető jegyek (pl. gyűrűkkel díszített sasszárny, szívből kinövő virág, nyíllal átlőtt láb, kardot tartó kar stb.).
  • Szín: A különféle borítású címerábrák (egyféle borítású [E] és többféle borítású [T]) színezése nem képez megkülönböztető jegyet.

Megkülönböztető jegyek:

  • Külön jegyek: Olyan megkülönböztető vagy járulékos jegyek, melyek a közönséges alakhoz képest valamilyen különleges változatot jelentenek. Ide tartoznak az egyenestől eltérő vágóvonalakkal megrajzolt címerképek (pl. letépett fej stb.), a növekvő címerkép stb.
  • Helyzet: A címerkép olyan helyzete, mely nem a szokásos pózban vagy helyen (általában a pajzs közepén) található, hanem ahhoz képest eltérő pózban vagy irányban helyezkedik el (pl. jobbra tolt ember, hal harántpólyásan, balra néző ember). A két járulékos jegy egymással is kombinálódhat (pl. balra néző harántpólyás helyzetű ember).
  • Kiegészítő jegyek: Olyan jegyek, melyek a külön jegyekhez képest a címerképet további járulékos tulajdonságokkal ruházzák fel. A címerkép lehet pl. futó, ugró, visszanéző, ülő, szárnyas.
A megkülönböztető jegyek egymással is kombinálódhatnak (pl. növekvő harántpólyás visszanéző ember).

A Századok rendszerében: 4.a. először megállapítjuk a fő címerábra számát (egy, kettő, három, vagy háromnál több: pl. egy oroszlán, három pólya). Ha a járulékos vagy megkülönböztető jegyek kategóriáját tovább finomítjuk, megvizsgálhatjuk 4.b. a külön jegyeket, majd 4.c. a címerábra helyzetét s végül a 4.d. kiegészítő jegyeket, illetve 4.e. a címerábra borítását (pl. két növekvő, visszanéző, kétfarkú, vörössel fegyverzett aranyoroszlán; három lékelt, hullámos, ezüst felsőpólya). A fő címerábra borításának rendszerezését a színsorrend szerint végezzük el (E, T). Például az "oroszlán" csoporton belül az arany álló oroszlán megelőzi az ezüst álló oroszlánt. V. Ha ez sem jelent elégséges megkülönböztetést (ami főleg a gyakori címerábráknál fordulhat elő), két címerábra (két címer) közt ötödik lépésben a mellék-címerábrák rendszertani és határozói (klasszifikációs rendszerbeli) sorrendje szerint osztályozunk. Osztott címereknél vizsgáljuk a 2., 3. stb. mezőt, a boglárpajzsot, majd VI. lépésben a címer külső tartozékait is szemügyre vesszük (elsőként a sisakdíszt, majd az egyéb kiegészítő címerelemeket).


Összefoglalva, a meghatározás a Címerhatározó rendszerében minimum három, maximum öt lépésben végezhető el. I. Eldöntjük, hogy a címerpajzs egyszerű (EGY) vagy osztott (OSZ). I. a. Az osztott címereknél eldöntjük, hogy a címerpajzs hányszor osztott (O, F, H, N, NT). II. Meghatározzuk, hogy milyen a fő címermező borítása (E, T). II. a. Eldöntjük, hogy a fő címermezőben nincs vagy van-e címerábra (n, v). III. Eldöntjük, hogy a fő címerábra mesteralak vagy címerkép-e (M, C). IV. Eldöntjük, hogy a fő címermezőben milyen fő címerábra van (M: pó, cöl, hbp, ker, szf, em; C: emb, tár, áll, term, növ, ec). V. Eldöntjük, hogy a fő címerábra főtípusú vagy megkülönböztetett jegyű-e (Ft, Mj).

A századok rendszerében a címerhatározás minimum kettő, maximum hat lépésben végezhető el. I. Eldöntjük, hogy a címerpajzs egyszerű (EGY) vagy osztott (OSZ) és meghatározzuk a fő címermezőt. II. Megállapítjuk, hogy a fő címermező milyen borítású (E, K, T); III. hogy a fő címermezőben milyen fő címerábra van (pó, cöl, hbp, ker, pfő, pta, em, emb, tár, áll, term, növ, ec, ø); IV. hogy a fő címerábra milyen járulékos avagy megkülönböztető jegyekkel rendelkezik és milyen a borítása (E, K, T); V. vizsgáljuk a mellék-címerábrákat, -mezőket, a boglárpajzsot, és VI. a kiegészítő címerelemeket (a sisakdíszt, egyéb címerelemeket).

A címerek konkrét meghatározása a határozói kulcsok segítségével végezhető el.

A címerhatározás elmélete[szerkesztés]

Az itt meghatározott szabályok mögött egységes, komplex és dinamikus klasszifikációs rendszer áll, melyből a címerpajzsok (megrajzolásának) genetikus eredete (címergyakorlati elv) és maguk a szabályok is levezethetők (címerelméleti elv). Magyarázatot kell tehát adni a fenti szabályokra, hogy láthassuk a címertani és -határozói rendszer alapelvét (rendszertani elv), mely a címerleírásnak, a címerrendszertannak és az elméleti heraldikának is kiinduló pontja (kalsszifikációs elv).

A szabályok magyarázatára és a címerrendszertan felépítésére a legjobb módszer a címerek morfogenetikus szemlélete. Abból a feltevésből indulunk ki, hogy a címerek megrajzolásának kezdeténél mindig az üres pajzs áll. Ez a tény determinálja a címerszabályokat és a szabályok által létrehozott teljes klasszifikációs rendszert is. A pajzsnak ugyanis meghatározott alakja van, ami behatárolja és kijelöli a díszítés lehetséges módjait. A díszítés szerkezete, bonyolultsági foka stb. ugyanis az emberi percepciós képességek és a rendelkezésre álló szabad tér függvénye.

A morfogenetikus módszer az egyes alkotórészek, pajzselemek (tehát a címerpajzs objektumai és kölcsönös elrendezésük) létrejöttének kapcsolatát vizsgálja. Ezért különbséget kell tennünk a címerleírás és a címerhatározás szempontjai között. A címerleírás definíciói a -határozás számára gyakran pontatlanok, elégtelenek (főképp a címerábrák részletes megkülönböztető jegyei tekintetében) és következetlenek. Arra kell tehát törekedni, hogy ezen különbségek minél kisebbek legyenek. Pontos címerleírás híján az adott címert, különféleképpen lehet megrajzolni. Ezen a megkülönböztető jegyek pontosításával némileg lehet segíteni. Semmi sem pótolhatja azonban az eredeti címerrajzot.

A címerhatározás címerelmélete (tehát címerleírása) magát a pajzsot (a címer rajzát) elemzi, annak borítását, osztását, és a pajzsmezőben elhelyezkedő címerábrák kölcsönös viszonyát, pontos morfológiai és genetikai összefüggések szerint. Ez a szemléletmód elősegíti a címerelmélet egységesítését, a hatékony címerleírási rendszerek kialakítását; a címerrendszertant és a klasszifikációt logikailag rendezi, pontos szabályokat hoz létre, tehát egységes rendszert alkot, mely néhány közös jegy és szabály által leírható és definiálható. Ezen rendszerben bármely tetszőleges (szabályos) címer elhelyezhető és visszakereshető. A címerhatározás, és -klasszifikáció elmélete egyrészt egyfajta "periódusos rendszernek" tekinthető, melyben minden létező és még nem létező címernek előre meghatározott rendszertani helye van, másrészt egyfajta "matrix rendszer" is, mint pl. Jakobson fonetikai rendszere, mely a bináris elv alapján diszkrét és ellentétes megkülönböztető jegyekkel, ellentétpárokkal operál. Ezen rendszerben a címerek néhány ellentétpár segítségével (ítéletekkel és negációikkal) leírhatók A címereknek tehát a klasszifikációs rendszerben egyrészt meghatározott helye van (rendszertani elv), másrészt a helyük pontosan meghatározható (határozói elv), s a két pozíció a címerhatározó rendszerén belül egymással azonos.

Ezen szabályok, valamint a címerelmélet megfelelő szintje teszi lehetővé, hogy átfogó klasszifikációs rendszer létrehozására egyáltalán gondolhassunk. Gatterer a címerek szerkezeti felépítésének kérdését éles logikával fejtette ki. Elméletét Bárczay Oszkár tévtannak nevezte (A heraldika kézikönyve. Budapest 1897, 498. l. ), de aligha volt igaza, különösen akkor, ha meggondoljuk, hogy a címerhatározás, (és a klasszifikáció), során az ő elvei szerint lehet meghatározni, mikor beszélhetünk egyszerű és osztott címerről.

Gatterer a címertan Euklidésze, és bár nem alkotott külön rendszertani szabályokat, a szerkezeti törvényszerűségek felderítésével jó alapot szolgáltatott ezekhez. Megmutatja, hogy néhány osztóvonal által hogyan jönnek létre a címerpajzs morfológiai alakzatai és ezek miként képeznek rendszert. Kimutatta, hogy a négyféle irányú osztóvonal valamelyikének alkalmazása osztott pajzsot eredményez. Ha nincs semmilyen osztóvonal, a pajzs egyszerű. Ekkor a pajzs csak egyetlen térből (Raum) áll, nevezetesen a pajzs felületéből (Oberfläche). A másik esetben a pajzs legalább két térből áll, tehát osztott. Azt a teret, melyet osztóvonalak zárnak körül, mezőnek (Platz) nevezzük. Ehhez jön még a mezők színe, melyek a különféle alakzatok (Körper) tulajdonképpeni létrehozói. Az egyszerű pajzs csak egy tinktúrából állhat, az osztott viszont egynél többől. Ha egy tinktúra annyi mezőben helyezkedik el, mint a többi, egyszerű pajzsosztás (Schildestheilung) vagy tagolás (Section) keletkezik. Ha viszont egy tinktúra több mezőt foglal el, mint a többi, mesteralakot (Ehrenstück oder Heroldsfigur) kapunk. A tagolások tehát nem egyebek, mint tinktúrák, mert az osztóvonalak egyenletesen osztják el azokat a pajzsban. Azt a mezőt (Platz), melyben címerábra (Wappenfigur) van, alapnak (Feld) nevezzük. Az egyszerű pajzsnak csak egy alapja lehet, az osztottnak több is, de csak akkor, ha a mezőben van címerábra. (Vö.: J. Ch. Gatterer: Abriss der Heraldik. Göttingen 1774. 13-14. l.)

A címermezők és mesteralkok pozíciójának vizsgálatánál alapvető fontosságot fog kapni a színezés, ez határozza meg ugyanis, hogy milyen morfológiai jegyekkel találkozunk a pajzson. Ezen alapkérdések vizsgálata után dönthető el, hogy a mezők és a mesteralakok, valamint a címerképek hogyan viszonyulnak egymáshoz.

Itt tehát alapvető morfológiai kérdésekről van szó, melyet már Martin Schmeitzel is érintett: "...die ex Sectionibus entstehende spatia, manchemal leer erscheinen,... manchemal aber auch, wo nicht alle, doch einige, mit anderen Figuren besetzt sind,... Bey diesen Exempeln ist zu mercken, daß bey solchen Wappen, derjenige Platz, da eine Figur erscheinen, so dann respectu figurae, feld genennt werde..." (Lásd M. Schmeitzel: Einleitung in die Wappenlehre. Jena 1723, 134. l.)

Mindebből az a tanulság, hogy az olyan szerkezeti elemek terminológiáját, mint pl. a mező (Platz), az alap (Feld), a tagolás (Sektion) stb. pontosan meg kell határozni, hogy a klasszifikációs rendszer számára koherens és pontos kategóriákat kapjunk, melyek megkönnyítik a címerek rendszerezését és lehetővé teszik a fontos strukturális elemek pontos felismerését és definiálását.

Mint láttuk, a heraldikában az egyszerű és osztott címerekben minden üres tér mezőnek számít és minden mezőt alapnak tekintenek, melyben van valamilyen címerábra. A van és a nincs ítéletek ezen a ponton hermeneutikailag, az értelmezés és az interpretáció szempontjából döntik el a pajzsban az osztóvonalak által létrejövő alakzatok logikáját és jelölik ki helyüket a rendszerben.

Így pl. a von Schönfels család ezüsttel és feketével háromszor harántvágott címerében vagy négy mező van vagy csak egy (potenciális) alap. Ha az alapnak az ezüst fémet tekintjük, a mezőben két fekete harántpólya van, ha a fekete színt vesszük alapnak, a mesteralak a két ezüst haránt pólya lesz. Lehetséges olyan értelmezés is, hogy a három vágás által négy mező jött létre. Ez azonban csak akkor tűnik megalapozottnak, ha az így létrejött mezők legalább egyikében külön címerábra is van. Máskülönben a pajzs tagolása egyszerűen csak egyetlen többféle borítású (T) alapnak tekinthető.

Itt kap külön jelentőséget azon kérdés vizsgálata, hogy egy mezőben van-e (v) címerábra vagy sem (n). Lehetséges ugyanis olyan elrendezés is, amikor mindkét mázra ráhelyezünk egy vagy több címerábrát. Ilyen esetben az ezüst és a fekete vágások együttesen képezik az adott címerábra (kétféle mázú: T) alapját, és a pajzsban ekkor csak egyetlen (kétféle mázú) mező jön létre. A helytállóbb megoldás tehát az, ha az ilyen típust kétféle mázú alapnak és nem (négy) külön mezőnek tekintjük.

Schönfels-Holtzendorf.svg

Ehhez hasonló szerkezetű alapot figyelhetünk meg a von Holtzendorf család címerében, ahol az ezüsttel és feketével négyelt mezők mindegyikére ráhelyezték a vörös pólyát. A hasítás és a vágás által négy mező jött ugyan létre, de ezek csak mesteralaknak (a pólyának) egyetlen kétféle mázú (T) alapját képezik. Ha tehát a címerábra a mezők mindegyikére rá van helyezve, a tagolások nem mező, hanem alap funkcióban állnak, hiszen nincs semmilyen kitüntetett címermező, mely osztott címerre utalhatna, következésképp osztatlan címer jön létre (EGY: 3c). Ezen tagolások mező funkciójukat csak akkor szerzik vissza, ha közülük valamelyikben külön címerábra is van (OSZ: 4b), hiszen ekkor azt is feltételezhetjük, hogy a pajzson több címert egyesítettek, tehát osztott címer jött létre.

Az említett két címertípus ezen az elméleti alapon egyesíthető, ami megadja az egyszerű és az összetett címerek alapdefinícióját is.

Ezután már az a kérdés is vizsgálható, hogy a mezőkben elhelyezkedő címerábrák (címerképek) milyen szerepet játszanak az egyszerű és összetett címerek létrehozásában, s melyek ezen folyamat törvényszerűségei.

Így pl. az Almásy család címerében az üres pajzsba elsőként láthatólag az arany szarufát rajzolták be, és az egyszarvúakat a rendelkezésre álló hely (a pajzsmező oldalai és a fő címerábra közti szabad terület) és a szarufa helyzete (póza) szerint rendezték el. A címerképek (az egyszarvúak) elhelyezését determináló tényező tehát a pajzs által nyújtott hely és a (fő) címerábra helyzete, angol heraldikai értelmezés szerint geometriája. Itt azonban helyesebb a fő címerábra metafizikájáról beszélni. Ha ugyanis a szarufa nem lenne ennyire hegyes szögű, az egyszarvúak esetleg nem ágaskodó, hanem járó helyzetben lennének. Az egyik címerábra helyzete tehát meghatározza a többiét, s ebből alakul ki az összkép a címerek metafizikája, mely nem egy tudatos kompozíció eredménye, de követ bizonyos esztétikai megfontolásokat és befolyásolja a hely, a póz stb. is.

Coa Hungary Family Almásy.svg

A fenti példából azt a következtetést vonhatjuk le, hogy az azonos borítású alapon (a morfogenetikus szemléletmód és a logikus megfontolások alapján) a címermezőben elhelyezkedő szarufa, más mestralak (illetve címerkép) nem osztott, hanem osztatlan pajzsot eredményez. A címer megrajzolásakor ugyanis valószínűleg csak azt tudták, hogy a kék alapra a szarufa mellé valahány egyszarvút is fel akarnak helyezni. A szarufa pedig annak geometriája miatt, pontosan ennyi egyszarvú ábrázolását követeli meg (több nem férne el a pajzson úgy, hogy felismerhetők és esztétikusak, azaz szimmetrikusak maradjanak), miközben a szabad hely és az egyszarvúak száma determinálja azok nagyságát is.

Megállapíthatjuk tehát, hogy a címerpajzson látható díszítés egyrészt a tulajdonost szimbolizáló igény hatására keletkezett (pl. az ún. beszélő címerek, a mesterségek szimbólumai a pajzson, a város folyójának szimbolizálása, stb.), másrészt a címerábrák metafizikája eredményezi azokat (a helyzet vagy póz, a nagyság, a címerábrák száma, az emberi percepciós képességek határa, stb.).

Ha pl. a Stummer család címerében nem sarkos pólya (kettős szarufa) volna, hanem pl. cölöp, a kard valószínűleg nem fekvő helyzetben volna, hanem álló helyzetben, ami dokumentálja másodlagos helyzetét a fő címerábrához, a sarkos pólyához és annak pózához képest. Ha a kard kisebb volna, több is elférne belőle az adott pajzsrészen. A mellék-címerábrák jegyeit ezen kívül a fő címerábra külön jegyei is meghatározzák. A Stummer-címer sarkos pólyáján ugyanis az adott módon pontosan három madár (rigó) helyezhető el a legesztétikusabban.

Stummer címer.svg

A címerhatározás klasszifikációs rendszere tehát olyan szerves heraldikai kulcs, mely felfedi a heroldok kezdetleges rendszereinek értelmét, vizsgálhatóvá teszi a címertani szabályok által egymásra rétegződő elemek, és az ilyen úton létrejövő önszerveződő objektumok genézisét.

Gyakorlati címerhatározás[szerkesztés]

A nevezéktan egységesítése és a címerhatározás szabályainak lefektetése után hozzá lehet látni a határozói (és klasszifikációs) kulcs megszerkesztéséhez.

A magyar városi címerek közt 20% alatti az osztott pajzsok aránya (a cseh és lengyel városi címerek közt ez az arány szintén 20%, a német városi címereknél 25%). A magyar címermezők több mint 50%-a kék színű (Csehországban 31% kék, 28% vörös, 10% ezüst, 5% arany mező szerepel; Németországban 12% arany, 19% ezüst pajzs van és kb. hasonló számú a kék és a vörös mező, míg az alpesi tartományokban a vörös mezők száma meghaladja a többi mezők számát). A magyar címerekben gyakran szerepel az ember és az oroszlán kategória (Lengyelországban és Csehországban 30% erődítmény, Németországban 40% állat -- főleg oroszlán és sas van, Lengyelországban ennél valamivel kevesebb, Csehországban 25% növény, 30-40% tárgy és 15% ember fordul elő). A szentek gyakoriak a magyar, lengyel, német és alpesi címerekben.

Kempelen Béla a 20. század elején 120 ezer család feldolgozását tervezte genealógiai művében. Ezért talán nem túlzó az a megállapítás, ha a magyar címeranyagot a változatokkal együtt mintegy 150-200 ezerre becsüljük. Ha mindezen címereket egyetlen határozóban gyűjtenénk össze, a címerhatározás szabályainak köszönhetően a (Századokban közölt határozói rendszer által a) differenciálás olyan fokát érhetnénk el, hogy a meghatározási folyamat végén az osztatlan címerek egyes alcsoportjai a hetedik lépést követően átlagosan 15 címert tartalmaznának a kék és 1,5 címert az arany alapú címerek esetében, míg az osztott címereknél ugyanezen arányok a tizedik lépést követően átlagosan 0,4-es és 0,04-es címerszámot jelentenének az egyes alcsoportokban.

A Címerhatározó itteni lapjain ennek a programnak a megvalósítására teszünk kísérletet.

Címerhatározás

→Tovább

Határozói kulcsok

→Tovább


címerhatározás, Címerhatározó, heraldika, axiomatikus heraldika