Heraldikai lexikon/Mesteralak

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Névváltozatok:
tiszteletes figura (Figura Honorabilis) (Horvát István Tud. Gyűjt. 1833/12. 77.[1]), hősi alak (Nagy Iván ArchÉrt. 1870/12. 230. [2]), heroldi vagy dísz-ábrák (Nagy Iván 1872-1875. 22.), czímerdarab (Nyáry 11.), heroldkép (Csergheő-Csoma ArchÉrt. 1888/5. 404.[3]; Ghyczy Pál Turul 1904/1. 9.), tzímeri írásjelek, tzímeri figúrák (Nyiri 1831. 319.), tisztességi alak (Nagy Iván III. 414. l.), czimertani alak (Nagy Iván VIII. 285. l.), heroldalak (Püspöki Nagy Zseliz 30.; Bertényi új. m. címertan 23.), geometriai vonalak (heroldképek) (Csergheő ArchÉrt. 1889/1. 21.[4]), heroldkép (Csergheő ArchÉrt. 1889. 141.[5]), idom (Bunker Rajnárd ArchÉrt. 1909. 401.[6])
de: Heroldsfigur, Ehrenstück, Heroldsbild, Heroldstück, en: honourable ordinary, ordinary, fr: pièce, pieces honorables, la: figurae honorabiles, honoraria scuti symbola, hieroglypha, icones fetiales, cs: figura heroldská, heroldské znamení, pl: figura heraldyczna
Rövidítések

A mesteralakok megszerkesztésének helyes módja

A mesteralakok a címerképek mellett a címereken előforduló címerábrák másik nagy csoportját képezik.

A mesteralak a címerpajzson, esetleg a sisakdíszen előfordulő geometriai alakzat. Egyes szerzők szerint több mint tízezer mesteralak-típus létezik a heraldikában. A pajzson belüli szín-alakzat viszony, valamint az egyéb címerábrákkal való kölcsönhatás dönti el, hogy az osztóvonal(ak) által létrehozott geometriai alakzat (páldául a pólya és a vágás) mely esetben tekinthető mesteralaknak, és mely esetben tekinthető címermezőnek.

Mezmes.svg

A mesteralakok eredete[szerkesztés]

A mesteralak valószínűleg régebbi eredetű, mint a címerképek és a hagyományos szemléletben a címerleírásnál elsőbbséget élveznek. Pszichológiai vizsgálatok szerint módosult tudatállapotban, transzban az emberek különféle geometriai alakzatokat hallucinálnak, leggyakrabban rácsokat. Ezeket a formákat már a 25 ezer éves barlangrajzokon is megfigyelték. Az első valódi címer is egy rácsozott (sakkozott) pajzs volt.

A német Heroldsfigur és a magyar mesteralak elnevezés arra utal, hogy a heroldok találmányának tekintették. A heroldok inkább csak a geometriai alakzatok szerkezeti elemeiben rejlő elméleti lehetőségeket derítették fel és ennek alapján fektették le a szerkezeti szemlélet alapjait, melyet végül Gatterer vitt tökélyre.

Az eredetükre vonatkozóan különféle elméletek vannak. A legnépszerűbb magyarázat szerint a pajzs díszített vázát képezték. Más vélemény szerint először a zászlókra tűztek fel ábrákat és vastag átlós vonalakat, melyek jól megkülönböztették annak viselőjét. Mivel a mesteralakok egyszerű mértani ábrák, azok elkészítésére bárki rajztudás nélkül is vállalkozhat, nem kellett tehát külön mesterembert megfizetni, ami némelyik szegényebb lovagnak komoly terhet jelenthetett. Idővel persze ezen ábrák is egyre bonyolultabbá váltak, és az már komoly szerkesztési feladatot jelent, hogy az ábra egyben esztétikus is legyen.

Noha pusztán geometriai alakzatokról van szó, melyekhez nem társítható semmilyen nyilvánvaló funkció vagy szimbolika, mégis a fő mesteralakok (en: ordinary) a kezdetektől alapvetően meghatározzák a nyugat-európai címerelméletet, melyhez a heroldok és az utókor igyekezett titkos jelentéseket társítani. Ezért volt elsőbbségük a címerleírásban is. (Amit az a praktikus felismerés is megerősít, hogy a fő mesteralaknak regulatív szerepe van, mert a pajzs többi címerábrája kénytelen ennek a geometriájához és pózához alkalmazkodni.) John Guillim szerint azért nevezik őket tisztességi alakoknak (Honourable Ordinaries), mert a címerviselők gyakran császároktól, királyoktól és hercegektől kapták azokat valamilyen múltbeli szolgálat fejében vagy egy jövőbeni tisztes erény reményében.

"A herold- vagy dísz-ábrák a paizsban egyenes, vagy szegletes vagy hajlott vagy hegyes vagy kanyargó vonalak és szabályos színezés által létesülnek éspedig úgy, hogy a vonalak mindig a széléig terjednek." (Nagy Iván 1872-1875. 23.)

A mesteralakok jellege[szerkesztés]

Általában csak azt a geometriai alakzatot tekintik mesteralaknak, melynek főtípusa érinti a pajzs szélét. Ezért a kereszteket a nyugat-európai heraldika általában a címerképek közé sorolja, ha lebegnek és mesteralaknak tekintik, ha érintik a pajzs szélét (azaz valódi geometriai alakzatok). A magyar heraldikában a mesteralakok lebegő változatát is a mesteralakok közé szokták sorolni.

A pajzson kívül, elsősorban a sisakdíszen önállóan nem ábrázolhatók, ezért mindig valamilyen alapra van szükségük (például ernyődeszkára, szárnyra stb).

A mesteralakokat mint regulatív funkcióval rendelkező alakzatok is definiálhatók. Geometriájuk megfelel a négy fő tagolási iránynak. Helyzetük a pajzson belül állandó. Előfordulhatnak többes számban is, kivéve azokat, melyek geometriája ezt nem teszi lehetővé (kereszt, harántkereszt, pajzsfő, pajzstalp, ráma). Nemcsak egyenes, hanem mindenféle görbe vonallal meg lehetnek rajzolva és különféle (mellék-) címerábrákkal lehetnek díszítve, valamint különféle pózt vehetnek fel. Ezért az osztóvonal, a póz és a szám együttese a kiszszámú tagolási lehetőségből is viszonylag nagyszámú mesteralak-változat létrehozását teszi lehetővé és újabb változatok létrehozására is mindig van lehetőség. A heroldok minden új változat számára külön nevet alkottak és meghatározták azok tulajdonságát, mint például a szélességét, helyzetét, alakját, számát, a megszerkesztés helyes módját, hogy távolról is felismerhető legyen stb.

A mesteralakok rendszertana[szerkesztés]

Mivel a mesteralakok a négy osztóvonal (vízszintes, függőleges, jobb haránt és balharánt) által létrejövő geometriai alakzatok, a számuk viszonylag könnyen behatárolható, mert a pajzs tagolása nem történhet tetszőleges, azaz végtelen módon. A mesteralakok szerkezeti alapú rendszerezése nagyon régi hagyományra tekinthet vissza a heraldikában. Már Prinsault, Guillim, Spener, Gatterer stb. is kísérletet tett a pajzstagolások szerkezeti alapú rendszerezésére. Azt mondhatjuk, hogy ezzel a kérdéssel szinte minden ismert heraldikus foglalkozott, hiszen a címereket ezen a módon lehet a legjobban rendszerezni.

A legegyszerűbb mesteralak az egyszínű tarpajzs. Ilyen kevés van, mert a pajzsot általában valamilyen osztóvonal részekre tagolja. Így a mesteralakok következő csoportja a pajzstagolás (fr: partition de l'écu), mely nagyrészt alap vagy mező funkcióban áll. A legfontosabb pajzstagolások: a vágott, hasított, harántol, balharántolt, négyelt és harántnégyelt pajzsok. (A pajzstagolás lehet kettőnél több színű is, a mesteralakoknál, például a pólyánál azonban a két szélső tagolás színének azonosnak kell lennie.) Végül a harmadik csoportba a tulajdonképpeni (vagy fő) mesteralakok sorolhatók, melyek mindig egy mezőben vagy alapon helyezkednek el. Ezek egyeztethetők a fő pajzstagolásokkal: pólya, cölöp, harántpólya, balharántpólya, kereszt, harántkereszt.

Mesteralak-diminutívák.svg

A régi német heraldikában megkülönböztettek pajzstagolást (Teilungsbilder, Sektionen) és tulajdonképpeni mesteralakokat (eigentliche Heroldsbilder). Az előbbi olyan geometriai alakzat, amikor a színek egyforma nagyságú teret foglalnak el a pajzsban (mezők), az utóbbinál viszont az egyik szín nagyobb teret foglal el, mint a másik és a kisebb (a mesteralak) úgy tűnik, mintha a nagyobb körülvenné (alap). Az élő heraldika kora után mindkét katagóriát egyszerűen csak mesteralaknak nevezték a német heraldikában.

(Ez a különbségtétel az axiomatikus heraldika szempontjából indokolt és új értelmet nyer, mert a szerkezeti elemek, azaz az egyszerű és osztott címerek közti kategorikus megkülönböztetés elvei és szabályai csak a pajzstagolásokra, nem a mesteralakokra alapozható. Egyszerűbben, a mesteralakok sohasem hoznak létre [fontos] szerkezeti alakzatokat [azaz osztott (vagy egyszerű) címereket] <különben nem mesteralakok, hanem pajzstagolások>, csak az olyan pajzstagolások teszik ezt, mint a vágás, a hasítás stb. – természetesen ezek is csak más szerkezeti elemekkel, címerábrákkal együtt.)

Ezenkívül a régi és egyes modern heraldikai rendszerekben a mesteralakokat első- és másod- (néha harmad-, sőt negyed-) osztályúakra is osztják. Az elsőosztályúak olyan fő mesteralakok (en: ordinaries), melyek helyzete domináns a pajzsban és meghatározzák a további mesteralakok és egyéb címerképek helyzetetét (nagyságát, számát, geometriáját stb.). Ezen mellék-mesteralakokat (és címerképeket) másodosztályúaknak vagy tartozékoknak (fr: meubles) nevezik. A mesteralakokat Spener is elsőosztályúakra (pajzsfő, pólya, cölöp, harántpólya, szarufa, kereszt, ráma, szabad telek stb.) és másodosztákyúakra osztotta, melyek az első osztályúak diminutívái és egyéb mellék-mesteralakok.[1]

A mesteralakok klasszifikációja az angol heraldikában[szerkesztés]

  • fő mesteralakok (ordinaries)
  • diminutívák (diminutives)
  • mellék-mesteralakok (sub-ordinaries)

Az angol heraldikában megkülönböztetnek (fő) mesteralakok (en: honourable ordinaries, fr: pièces honorables) és mellék-mesteralakokat (en: sub-ordinaries, fr: subordonnés, rajoutés). A (fő) mesteralakok (ordinaries) a legrégibbek a heraldikában, általában érintik a pajzs szélét, a pajzs központi helyét foglalják el, ezért a pajzs többi címerképének póza is az ő geometriájukhoz alkalmazkodik. Ezek tehát elég szélesek ahhoz, hogy más mellék-címerábrákkal legyhessenek díszítve. A címerleírásban is ezeket említik először (kivéve a pajzsfőt).

Az angol heraldikában (fő) mesteralaknak (honourable ordinary) csak kilencet tekintenek, de ezek nincsenek mindig egységesen meghatározva. Ide tartozik a pajzsfő (chief), kereszt (cross), cölöp (pale), harántkereszt (saltire), pólya (fess), ék (pile), szarufa (chevron), telek (quarter) és harántpólya (bend). Más felosztások szerint a pólya, a cölöp, a harántpólya, a balharántpólya (bend sinister), a kereszt, a harántkreszt, a szarufa, a villa (pall) és az ágas (pall reversed) tartozik ide.

Az angol heraldikában általában csak azokat tekintik (fő) mesteralaknak ([honourable] ordinary), melyek szélessége legalább a pajzs szélességének egyötödét kiteszi (a pajzs szélességének egyharmadáig). A mesteralakok ennél keskenyebb változatait diminutíváknak (diminutives) tekintik.

A mellék-mesteralakok (en: sub-ordinaries, fr: subordonnés, rajoutés) olyanok, melyek nem a (fő) mesteralakok diminutívái és nem foglalnak el vagy nem töltenek be központi helyet sem a pajzsban. Ide tartozik a ráma (en: bordure), belső ráma (orle), csat (fret), háromszög (gyron), pajzsoldal (flaunches), tornagallér (label).

A mesteralakok klasszifikációja a francia heraldikában[szerkesztés]

Pieces-honorables.svg

Az angolhoz hasonló a mesteralakok francia klasszifikációja is. A legrégibbek és legegyszerűbbek neve heroldalak (honorables), míg a többit másodosztályúnak (de second ordre) vagy fő mesteralaknak (ordinaire) nevezik. Ez a felosztás azonban nem egységes és az egyes szerzők különféleképpen értelmezik, akárcsak az angol heraldikában.

A szerkezetük szerint:

  • fő mesteralakok vagy elsőosztályúak (pièces honorables ou «de premier ordre»)
  • mellék-mesteralakok vagy másodosztályúak (pièces ordinaires ou «de second ordre»)
  • mellék-címerábrák (meubles): stilizált címerábrák, melyek alkalmasak arra, hogy a pajzsot vagy más címerábrát díszítsenek

A francia heraldikában a fő mesteralakok (pièces honorables) olyanok, melyek tagolják a pajzsot: cölöp (pal), pólya (fasque), harántpólya (bande), balharántpólya (barre), kereszt (croix), harántkereszt (sautoir), szarufa (chevron), villa (pairle). Ezek elég szélesek ahhoz, hogy mellék-címerábrákkal (fr: mebules) legyenek díszítve, megtisztelve (honorées). Innen ered francia és angol nevük.

A másodosztályú mesteralakok (pièces du second ordre) közé tartozik a pajzsfő (chef), a pajzsoldal (flanc - jobb és bal: dextre ou sénestre), pajzstalp (champagne), ráma (bordure), telek (canton), szabad telek (franc quartier), kispajzs (écusson en cœur). A másodosztályú mesteralakokat fel lehet használni a pajzs tagolására és más címerábrákkal is lehetnek díszítve.

Ezeken kívül vannak még olyan kis (mellék-) címerábrák (fr: meubles), melyek az előbbi két csoportba tartozó mesteralakok vagy címerképek díszítésére szolgálnak. Általában nem érintik az alsó címerábra szélét.

A használatuk szerint:

  • fő mesteralakok (pièces honorables): harántpólya (bande), balharántpólya (barre), ráma (bordure), pajzstalp (champagne), pajzsfő (chef), szarufa (chevron), kereszt (croix), pólya (fasce), kispajzs (écusson en cœur), szabad telek (franc-quartier), cölöp (pal), harántkereszt (sautoir)
  • másodosztályú mesteralakok (pièces du second ordre): telek (canton), háromszög (giron), tornagallér (lambel), belső keret (orle), villa (pairle), süveg-ék (pile), saru-ék (pointe), belső keretfonál (trescheur), stb.
  • harmadosztályú mesteralakok (pièces du troisième ordre): bizánci (besant), bizánci lepényes (besant-tourteau), darabok (billette), négyszög (carreau), rutapólya (fusée), ruta (losange), ablakruta (macle), fúrt ruta (ruste), lepényes (tourteau), lepényes bizánci (tourteau-besant), stb.
  • diminutívák (pièces diminuées): lebegő cöveg (bâton), fonalazott (burèle), fonál-pajzsfő (comble), harántfonál (cotice), csík (divise), fonálkereszt (filet), lebegő harántkereszt (flanchis), fonál-pajzstalp (plaine), hármas fonál (tierce), karó (vergette), stb.
  • mellék-címerábrák (meubles): stilizált címerábrák, melyeket alakjuk alkalmassá tesz arra, hogy a pajzsot vagy egy másik címerábrát díszítsenek

A mesteralakok felosztása a szerkezeti szemlélet szerint[szerkesztés]

A pajzstagolások táblája (az osztóvonalak által létrehozott egyenlő nagyságú pajzsfelületek, melyek a pajzs teljes felületét elfoglalják; egymás mellett és nem egymás alatt/fölött helyezkednek el; egyaránt (!) alkothatnak mezőt és alapot). A felső sorban: vágott pajzs, mező (osztóvonal a vízszintes tengelyen); kétszer vágott (harmadolt pajzs; vágóvonalak a pajzsfő alján és a pajzstalp tetején); háromszor vágott (vágott a pajzs középtengelyén, valamint az afölötti és az alatti pajzsfelületek közepén; további kisebb változatai is lehetségesek: négyszer, ötször stb. vágott); fordított gallérozás (osztóvonal a 4-es (kézhely) jobb felső sarkából az 5-ös aljának közepére, valamint a 6-os bal felső sarkából ugyanoda); gallérozás (a 4-es jobb alsó sarkából az 5-ös tetejének közepére, valamint a 6-os bal alsó sarkából ugyanoda; amennyiben ezt a ferde osztóvonalat megtöbbszörözzük, pl. egy-egyet helyezünk a pajzsfőhelybe, a pólyahelybe és a pajzstalphelybe, háromszor szarufatagolt pajzsot kapunk; lehet 2-szer, 4-szer, 5-szörös stb. szarufatagolás is, a fordított süvegezésnél 2-szer, 3-szor stb. fordítottan szarufatagolt változata); fordított saruzás (a jobb alsó sarokból a pajzs tetejének közepére, valamint a bal alsó sarokból ugyanoda); saruzás (a jobb felső sarokból a pajzs aljának közepére és a bal felső sarokból ugyanoda; ha több ilyen osztóvonal is van a pajzsban azok megfelelnek az imént tárgyalt szarufatagolt pajzsok változatainak). A második sorban: hasított (a függőleges tengelyen), kétszer hasított (a jobb oldal [1-4-7] és a bal oldal [3-6-9] szélein; több osztóvonal 3-, 4-szer stb. hasított pajzsot eredményez); harántolt (a jobb felső sarokból a bal alsóba); kétszer harántolt (a 4-es job felső sarkából a 8-as bal alsó sarkába, valamint a 2-es jobb felső sarkából a 6-os bal alsó sarkába); háromszor harántolt (a középtengelyen, a jobb felső sarokból a bal alsó sarokba, valamint az efölötti és alatti pajzsfelületek közepén: a 4-es jobb oldali közepétől a 8-as aljának közepéig, valamint a 2-es tetejének közepétől a 6-os közepének bal széléig; több osztóvonal 4-, 5-ször stb. harántolt pajzsot eredményez); balharántolt (a bal felső sarokból a jobb alsóba); kétszer balharántolt (a 2-es bal felső sarkából a 4-es bal alsó sarkába, valamint a 6-os bal alsó sarkából a 8-as bal alsó sarkába; több osztóvonal 3-, 4-szer stb. balharántolt pajzsot eredményez). A harmadik sorban: négyelt (a vízszintes és függőleges tengelyen); kilencedelt (a pólyahely tetején és alján, valamint a cölöphely jobb és bal oldalán egyszerre; minden olyan egyidejű vágás és hasítás, amely egyenlő nagyságú négyzeteket hoz létre, sakkozásnak (is) nevezhető; lehetséges 3, 4 stb. egyidejű vágás és hasítás [sakkozás] is); harántnégyelt (egyidejű harántolás és balharántolás); (tizenkétszer) rutázott (többszöri olyan harántolás és balharántolás, amely egyenlő nagyságú felületeket eredményez; az egyidejű harántolások és hasítások vagy harántos hasítások harántosan rutázott pajzsot eredményeznek); félrutázott (a többszöri harántolást a ruták felénél vágjuk [vagy hasítjuk]; szögletes osztóvonalakkal megrajzolt változata a fenyőrutázott pajzs); forgó (Bárczaynál [103–104.] gerezdes, czikkes; egyidejű négyelés és harántnégyelés; ha a tagoláshoz két harántos és balhatántos osztóvonalat használunk 12 cikk (ék), avagy hatos forgózás jön létre; ennél kisebb vagy nagyobb fokú tagolások, forgózások is lehetségesek); 3 oldalékosztás (osztóvonalak a bal felső sarokból az 1-es bal alsó sarkába, a 6-os bal felső sarkából a 4-es bal alsó sarkába, és a 9-es bal felső sarkából a 7-es bal alsó sarkába; lehetséges 2, 4 stb. oldalékosztást vagy fordított oldalékosztást is helyezni a pajzsba; az osztóvonalak kiindulhatnak a pajzsfőhely, cölöphely és pajzstalphely két szélső sarkaiból úgy, hogy az ellentétes oldal közepén metsszék egymást; ékosztásnak kell nevezni, hogy elkülönítsük az ék mesteralaktól, melynek csúcsa soha nem éri el a pajzs szélét). A negyedik sorban: 3 cölöpös ékosztás (a jobb alsó sarokból a jobb oldal felső sarkába, a cölöphely bal alsó sarkából annak jobb felső sarkába, valamint a bal oldal bal alsó sarkából, annak jobb felső sarkába; itt is lehetségesek az oldalékosztásnál elmondott változatok); ágasosztás (a jobb felső és a bal felső sarokból a pajzs közepére és onnan függőlegesen a pajzs aljára; noha a három létrejövő pajzsfelület nem teljesen egyforma nagyságú, mégis pajzstagolásnak kell tekinteni, mert mesteralak, sem másodlagos mesteralak nem lehet, csakis egy ultramodális pajzstagolás definíciójának felel meg); villásosztás (a jobb és a bal alsó sarokból a pajzs közepére és onnan függőlegesen a pajzs tetejére; az alsó ferde vonalak lehetnek íveltek, amelyet az osztott címerekben alulról betoldott mezőnek is neveznek); jobboldali ágasosztás (a jobb felső és a jobb alsó sarokból a pajzs közepére és onnan vízszintesen a pajzs szélére; fordítottja a baloldali ágasosztás); bal felső ágasosztás (a függőleges tengelyen felülről és a vízszintes tengelyen balról a pajzs közepére és onnan jobb alsó sarokba; változatai a jobb felső, bal alsó és jobb alsó ágasosztás); uszályosztás (a fordított saruzás ívelt vonallal megrajzolt változata; mesteralaki megfelelője az uszály); zsebtagolás (a saruzás ívelt vonallal megrajzolt változata; a németben külön neve van: Taschenzug, ezért említhető külön név alatt is; ha nem éri el a pajzs felső sarkait mesteralak, és ívelten fordított süvegezés lesz a neve).
A mesteralakok táblája (csak a végük foglalhatja el a pajzs sarkait, mindig a kisebb pajzsfelületet teszik ki; főtípusaik megfelelnek a pajzstagolások típusainak; mindig az alap fölött helyezkednek el; soha nem alkotnak (!) mezőt és alapot is csak a legkivételesebb esetben). A felső sorban: pólya (a vízszintes pajzsszélesség 2/7-e a mező közepén; nem lehet 1/3 szélességű, mert nem tudnánk megkülönböztetni a kétszer vágott, vízszintesen harmadolt pajzstagolástól; a mezőben lehet 2, 3 stb. pólya; a vágott pajzstagolás mesteralaki megfelelője); cölöp (a függőleges pajzsszélesség 2/7-e a mező közepén, hogy elkülöníthessük a kétszer hasított, függőlegesen harmadolt pajzstagolástól; a mezőben lehet 2, 3 stb. cölöp; a hasított pajzstagolás mesteralaki megfelelője); harántpólya (a jobb felső sarokból a bal alsóba húzott ferde sáv, a cölöp szélességében; pajzstagolási megfelelője a harántvágott pajzs; az 1/3 szélességű a mezők harántosan harmadolt pajzsot eredményeznek; a mezőben lehet 2, 3 stb. harántpólya); balharántpólya (a bal felső sarokból a jobb alsóba húzott ferde sáv, a cölöp szélességében; pajzstagolási megfelelője a balharántvágott pajzs; az 1/3 szélességű mezők harántosan harmadolt pajzsot eredményeznek; a mezőben lehet 2, 3 stb. balharántpólya); kereszt (a vízszintes és függőleges sáv egyesítése a cölöp szélességében, a pajzs középtengelyein; a négyelés pajzstagolási megfelelője); harántkereszt (a harántolás és a balharántolás egyesítése a cölöp szélességében, a pajzs átlós tengelyein; a harántnégyelt pajzstagolás mesteralaki megfelelője); szarufa (az alsó ferde osztóvonalak a boglárhely (5) középpontjából indulnak a pajzstalp közepének, a 7-es és 9-es széleire, a felső ehhez képest a cölöp szélességével van feljebb; a gallérozás mesteralaki megfelelője). A második sorban: fordított szarufa (itt a felső ferde osztóvonalak indulnak az 5-ös közepéből és érnek véget az 1-es és 3-as oldalának közepén, az alsó ehhez képes helyezkedik el a cölöpszélesség távolságában; a fordított gallérozás mestralaki megfelelője); hegyes szarufa (a felső ferde osztóvonalak a 2-es tetejének közepéről indulnak a jobb alsó és a bal alsó sarokba, az alsók az 5-ös közepéből tartanak lefelé, párhuzamosan a felső osztóvonalakkal, a cölöp szélességében; a fordított saruzás mesteralaki megfelelője); fordított hegyes szarufa (az alsó ferde osztóvonalak a 8-as aljának közepéből indulnak a jobb felső és a bal felső sarokba, a felső ferde osztóvonalak az 5-ös közepéből indulnak az alsókkal párhuzamosan a pajzs tetejére, a cölöp szélességében; a saruzás mesteralaki megfelelője); ágas (Y-alakú mesteralak, melynek felső v-alakú osztóvonalainak csúcsa a 2-es aljának közepéből indul a jobb felső és a bal felső sarok mellé, a velük párhuzamos alsó ferde és függőleges osztóvonalak a cölöp szélességének felelnek meg; az ágasosztás mesteralaki megfelelője); villa (fordított Y-alakú mesteralak, melynek alsó fordított v-alakú osztóvonalainak csúcsa a 8-as tetejének közepén található, innen indulnak a pajzs jobb alsó és bal alsó sarkai mellé, az ezzel párhuzamos ferde és függőleges osztóvonalak a cölöp szélességének felelnek meg; a villásosztás mesteralaki megfelelője); rácsozás (nem tévesztendő össze a rács címerképpel; egymás alá bukó csíkok a kilencedelés osztóvonalai fölött, a csík szélességében; a kilencedelt pajzstagolás, avagy a sakkozás mesteralaki megfelelője; a nyolcadolt, tizedelt, tizenegyedelt stb. tagolásoknak megfelelően a rácsozás is állhat kevesebb vagy több csíkból, ilyenkor a rácsozás a pajzs nagyobb felületét is elfoglalhatja, mint az alatta található alap, ennek ellenére ilyenkor is a rácsozás marad a mesteralak, hiszen, több részből áll és a 7. posztulátum értelmében ilyenkor csak az egyik alkotóelemet kell tekintetbe vennünk, de enélkül is jól kivehető, hogy ez a mező felső alakzata, egyezően az 5. posztulátummal); harántrácsozott (egymás alá bukó harántszalagok a csík szélességében; a tizenkétszer rutázott pajzstagolás mesteralaki megfelelője; ez is lehet ennél kevesebbszer vagy többször harántrácsozott és erre is ugyanazon posztulátumok érvényesek). A harmadik sorban: csatozott (nem tévesztendő össze a csat címerképpel; egymás és egy középső rutaalakzat alá bukó harántszalagok a csík szélességében; ez is a tizenkétszer rutázott pajzstagolás mesteralaki megfelelője; főként az angol és francia heraldikában használják, angol neve fret); ék (amennyiben a ferde osztóvonalak a pajzs felső sarkaiból indulnak ki, nem érhetik el a pajzs alját, hogy maradhassanak mesteralaknak); ék (amennyiben a felső ferde osztóvonalak el vannak tolva a pajzs belseje felé, a csúcsuk elérheti akár a pajzs alját is, anélkül, hogy pajzstagolást, azaz egyenlő nagyságú pajzsfelületeket hoznának létre); fordított ék (ha a ferde osztóvonalak a pajzs alsó sarkaiból indulnak ki, nem érhetik el a pajzs tetejét); három oldalék (a csúcsuk nem éri el a pajzs jobb oldalát, ezért megmaradnak mesteralaknak, csak az alsó ék egyik vége foglalja el pajzs alsó sarkát, ezért is maradnak meg mesteralaknak és azért is, mert a több részből álló mesteralak esetén csak az egyik alkotórészt kell tekintetbe vennünk; amennyiben a három ék közül csak az alsó volna a pajzsban, az már nem ék, hanem balharántos pajzstalp lenne); három cölöpös balharánték (a csúcsuk nem éri el a pajzs tetejét, ezért mesteralakok; itt is az előbb elmondottak érvényesek); szarufa-harántpólya (egyike a két külön mesteralak egyesítésével létrejövő összetett mesteralakoknak).


A másodlagos mesteralakok táblája (elfoglalják a pajzs legalább egyik sarkát, mindig a kisebb pajzsfelületet teszik ki; mindig az alap fölött helyezkednek el; csak bizonyos esetekben alkothatnak mezőt és alapot). A felső sorban: pajzsfő (a pajzs felső egyharmada); pajzstalp (a pajzs alsó egyharmada), jobbhasáb (maximum a pajzs jobb oldalának egyharmada; a (magyar) heraldikában általában oldalnak nevezik (köztük Nagy Iván is [i. m. 1872-1875. 24.]), de célszerűbb, ha az általa a pajzsfelosztás leírásánál használt hasáb kifejezést [i. m. 1872–1875. 21.] alkalmazzuk, hogy a mesteralak fogalma ne keveredjen a pajzsfelosztás ’oldal’ fogalmával); balhasáb (maximum a pajzs bal oldalának egyharmada); kéthasáb (a pajzs jobb és bal oldalán elhelyezkedő hasáb; a szélességük fele a jobb-, illetve a balhasáb egyenkénti szélességének, ellenkező esetben a nagyobb pajzsfelületet alkotnák és ekkor legfeljebb a 8. posztulátum alkalmazásával lehetne őket a kéthasáb ultramodális változatának tekinteni); pajzsfő-jobbhasáb (a pajzsfő és a jobbhasáb egyesítésével létrejövő másodlagos mesteralak; változatai a pajzsfő-balhasáb, a pajzstalp-jobbhasáb és a pajzstalp-balhasáb; a szélességük nem terjedhet ki a pajzsfő/pajzstalp, illetve valamelyik oldal teljes szélességére, a pajzsszélesség egyharmadára, mert akkor együtt nagyobb felületet alkotnának és ilyenkor a náluk kisebb és általuk létrejövő szabad telek lenne a mesteralak); ráma (általában a pajzs szélességének egyhetede). A második sorban: telek (a főhelyre (1), a pajzs jobb felső sarkára kiterjedő négyzet; a díszhelyen (2) található telek, a dísztelek (németül Ort) nem másodlagos mesteralak, hanem valódi mesteralak, mert nem foglalja el a pajzs sarkát és nem is lebeg; ennek megfelelően másodlagos mesteralak a bal oldali telek vagy tarkótelek (3), a lábtelek (7) és a bokatelek (9), mesteralak a kéztelek (4), könyöktelek (6) és a köldöktelek (8), s végül harmadlagos mesteralak a boglárhelyen (5) elhelyezkedő, lebegő boglártelek); szabad telek (a teleknél nagyobb négyzet a pajzs jobb felső sarkában, maximálisan a négyelés első negyedének nagyságát érheti el; változatai a baloldali, jobb alsó és bal alsó szabad telek; Bárczaynál (105.) a szabad telek két külső szélének rámája a „norma”, amit derékszögnek nevezhetünk, de ez nem másodlagos mesteralak, hanem valódi mesteralak); sarok (a telek átlós vonallal történő megfelezése; az ellentétes oldalon található a bal sarok, lent a jobb alsó sarok és a bal alsó sarok; Bárczaynál (103.) a forgó alkotórészeinek neve cikk, gerezd, melyek kis derékszögű háromszögekből létrejövő ékek; ezek a pajzs különféle régióiban helyezkedhetnek el, és ettől függően lehetnek másodlagos mesteralakok (ha elfoglalják pajzs sarkát) vagy mesteralakok (nem foglalják el a pajzs sarkát és nem is lebegnek), vagy lehetnek ék-harmadlagos mesteralakok (ha lebegnek a pajzsban); a nevezéktanukat a pajzsfelosztás elnevezései és az átlós oldal iránya szerint lehet kialakítani: ha pl. a „cikk, gerezd” a díszhelyen (2) belül található és az átlós oldal a jobb alsó sarok, a lábhely (7) felé néz, a neve dísz-lábék lesz, ha az átlós oldal a bal alsó sarok (9) felé néz, a neve dísz-bokaék, a bal felső sarok felé néző neve: dísz-tarkóék, a jobb felső sarok felé néző a dísz-főék stb.); szabad sarok (a szabad telek megfelezése átlós vonallal, – Nagy Iván [i. m. 1872-1875. 27.] rézsutos fülepnek (azaz balharántfekvésű pajzsfőnek) nevezi és úgy definiálja, hogy „a paizs felső párkánya [teteje] közepétől rézsut a jobb vagy bal oldal közepéig vonalat húzunk” – az osztóvonal tehát eszerint lefelé túlnyúlik a pajzsfőhelyen, a bal oldalon pedig nem éri el a pajzs szélét (vagy legalább a sarkát), ezért pajzsfő semmiképpen sem lehet, csakis szabad sarokról lehet szó, – „rézsutos fülep” (balharántfekvésű pajzsfő) csak akkor lehetne, ha alul az osztóvonal nem nyúlik túl a pajzsfőhely alján, a bal oldalon pedig a bal felső sarokból indul ki, amivel automatikusan megszűnik ékalakzatnak (vagy megfelezett szabad teleknek) lenni és a pajzsfő egyik változatává, megkülönböztető jegyekkel ellátott altípusává válik – a fent lefektetett posztulátumaink tehát ebben az esetben is automatikusan (a szerkezeti alakzatok kölcsönhatásának függvényében) határozzák meg a hasonló (esetünkben a ferde) osztóvonalakkal megrajzolt alakzatok klasszifikációját, ehhez pedig csak a szabályokat (a posztulátumokat) kell következetes módon alkalmaznunk (estünkre a 6. nem az 5. posztulátum érvényes), s mivel ennél fogva rendelkezünk egy szilárd elméleti alappal is (a szerkezeti szemlélettel), nem kell azon törnünk a fejünket hogy megfelelő-e vagy sem a klasszifikációs eljárásunk, mert a szabályok alkalmazásával a klasszifikáció is mindig koherens marad és ez mindig útba igazít bennünket; ehhez hasonlóan, a bal felső sarokban található a bal szabad-sarok vagy a sarokrész neve szerint a tarkó szabad-sarok, jobbra lent a jobb alsó szabad-sarok vagy láb szabad-sarok, balra lent pedig a bal alsó szabad-sarok vagy boka szabad-sarok; ha az átlósan megfelezett szabad teleknek nem a sarkot elfoglaló része alkot mesteralakot, nem másodlagos mesteralakok, hanem valódi mesteralakok, nagyobb derékszögű ékek jönnek létre; nevezéktanukat annak megfelelően lehet kialakítani, hogy melyik pajzsnegyedben helyezkednek el és a pajzs melyik sarka felé néz az átlós oldaluk; így pl. a jobb felső pajzsnegyedben található ék neve, melynek átlós oldala a pajzs jobb alsó sarka felé néz: jobb felső lábék; ehhez hasonlóan: jobb felső főék, jobb felső bokaék, továbbá: bal alsó tarkóék, bokaék, lábék stb.); balharántos pajzsfő (a pajzsfő balharántos vonallal megrajzolva; a harántpajzsfő változata, van pajzstalpi megfelelője is; ék nem lehet, mert elfoglalja a pajzs sarkát és a felső része is érinti a pajzs tetejét); sarkos pajzsfő (sarkos vonallal megrajzolt pajzsfő, az egészen a pajzsfőbe feltolt gallérozás változata); süvegezés (a pajzs tetejének közepétől két lefelé húzott ferde vonal a pajzstalp jobb, illetve bal oldali tetejére). A harmadik sorban: süvegezés (diminutíva, a ferde vonalak csak a pajzs vízszintes középtengelyének aljáig nyúlnak le; két szabad saroknak is tekinthető; a pajzs aljából induló változata a fordított süvegezés); fordított süvegezés (a ferde vonalak a pajzs aljának közepétől a pajzsfő aljának két széléig húzódnak; diminutívájánál a ferde osztóvonalak csak a pajzs vízszintes középtengelyéig nyúlnak fel, melyek két alsó szabad saroknak is tekinthetők); sátor (lefelé húzott ívelt osztóvonalak a pajzs tetejének közepétől a vízszintes középtengely végeihez; a süvegezés előbb említett diminutívájának ívelt vonalakkal megrajzolt változata); fordított sátor (a sátor felfordított változata, az ívelt osztóvonalak a pajzs aljától a vízszintes tengely végeihez tartanak); uszály (az ívelt osztóvonalak a pajzs tetejének közepétől a pajzstalp tetejének széleihez tartanak; a süvegezés ívelt vonalakkal megrajzolt változata, avagy a sátor ultramodális formája; van fordított uszály is, amikor az ívelt osztóvonalak a pajzsfő aljának széleihez tartanak); függöny (az ívelt osztóvonalak a pajzs tetejének közepétől a pajzsfő aljának széleihez tartanak; a sátor diminutívájának is tekinthető; ez is lehet fordított függöny, amikor az ívelt osztóvonalak a pajzs aljának közepétől a pajzstalp tetejének széleihez tartanak); pajzsfő-balharántpólya (a pajzsfő és a balharántpólya egyesítésével létrejött másodlagos mesteralak; noha együtt talán a pajzs nagyobb felületét teszi ki, de világosan látszik, hogy ez adja a mező felső alakzatát; pajzstagolás nem lehet, mert nem egyenlők a pajzsfelületek, sem mesteralak nem lehet, mert elfoglalja a pajzs két felső sarkát, és harmadlagos mesteralak sem lehet, mert nem lebegő, tehát csakis másodlagos mesteralakról lehet szó).
A harmadlagos mesteralakok táblája (lebegnek a mezőben, mindig a kisebb pajzsfelületet teszik ki, mindig az alap fölött helyezkednek el; soha nem alkothatnak mezőt és csak kivételesen alapot; átmenetet képeznek a mesteralakok és a címerképek között). A felső sorban: boglártelek (négyzet a boglárhelyen); darab (téglalap alakú mesteralak, maximálisan a boglártelek felének nagyságában; ennél általában kisebb a nagysága és többedmagával fordul elő a pajzsban); boglár-tarkóék; boglár-bokaék (a boglártelek átlós vonallal megfelezett derékszögű ékalakzata; a nevezéktanukat aszerint lehet kialakítani, hogy az átlós vonal a pajzs melyik sarka felé néz; így pl. a boglár-tarkóéknél az átlós oldal a tarkóhely (3) felé néz; a további két hiányzó ék megnevezése: boglár-főék és boglár-lábék); lebegő ék (mivel lebeg harmadlagos mesteralak); ruta (rombusz alakú mesteralak; általában többedmagával fordul elő); nagyruta (a ruta ultramodális változata; pajzstagolás nem lehet, mert nem hoz létre egyenlő nagyságú felületeket, nem lehet mesteralak sem, mert nem ez a kisebb felület – kisebb csak úgy lehetne, ha lebegne, akkor viszont rutának neveznénk – és nem lehet másodlagos mesteralak sem, mert nem foglalja el a pajzs sarkait, ezért csak a ruta ultramodális változataként, harmadlagos mesteralakként definiálható, annak ellenére is, hogy csak négy pontban ugyan, de érinti a pajzs széleit). A második sorban: golyó (köralakú mesteralak; általában többedmagával fordul elő; ha a borítása fém, a neve bizánci, ha szín, akkor lepényes); belső ráma (minimálisan a ráma szélességével, maximálisan a boglárhely külső szélével beljebb helyezett ráma, párhuzamosan a pajzs körvonalaival); keresztek: görög, latin, kettős, máltai és jeruzsálemi kereszt (a kereszt mesteralak lebegő változatai; harmadlagos mesteralakként átmenetet képeznek a címerképek felé, de megmaradnak mesteralaknak).

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Vidimus figuras quae inter honorabiles primum ordinem (Menestrierius, cujus alioqvi enumerationem secuti sumus, secundum vocat, primo partitionibus scuti attribuit) constituunt. Nunc ad secundum classem transimus, in illam, qvae idem autor, tertiae & qvartae ascribit simul compingentes. Huc referemus sequentes species, 1. diminutiones figurarum honorabilium primiordinis, 2. tessellas, 3. rhombos, 4. cuneos, 5. clathros, 6. cuspides, 7. annulos, 8. orbes, 9. plinthides. Est ergo prima species hujus classi, diminutio figurarum primae classis." (P. J. Spener: Insignium theoria. Frankfurt am Main, 1690. 184. l.)

Lásd még[szerkesztés]