Állatok/Bagolylepkék
Megjelenés


















Bagolylepkék
- (Noctuidae, Syn: -)
- Más neve(i): bagolylepkefélék
- A bagolylepkefélék családjába több mint 35.000 ismert faj tartozik, összesen több mint 4200 nemzetség. Ők alkotják a lepkék (Lepidopterák) legnagyobb családját, ebből mintegy 1450 faj található Európában.
- Szárnyfesztávolságuk 14–300 mm-es lehet, a legtöbb európai fajnak szárnyfesztávolsága 20-60 milliméter közötti. A testük megnyúlt és közepesen erős. Első pár szárnyuk hosszúkás háromszög alakú. Ezen a szárnyukon jellegzetes rajzolat van, mely tipikus esetben a szárnyak külső felében elhelyezkedő vese vagy bab alakú vesefoltból, ezen belül körfoltból, és a körfolt alatt látható hosszirányban megnyúlt csapfoltból áll. E mellett a szárny bármely részén zegzugos haránt sávok alakulhatnak ki. Legtöbbjüknek drapp vagy szürke első szárnya van, de néhánynak élénk színű hátsószárnya is lehet. Általában van néhány jellegzetes különbség a nemek között.
- A bagolylepkék túlnyomó többsége éjjel repül, és szinte mindig erősen vonzza őket a fény. A cukor- és a nektár gazdag virágokat kedvelik.
- Néhány család a denevérek kedvelt zsákmánya. Ugyanakkor sok fajuk rendelkezik apró szervekkel a fülükben, amellyel képes a denevérek "hanglokátorának" megtévesztésére, így el tudja kerülni azokat.
- Számos faj lárvái (hernyói) a talajban élnek és mezőgazdasági, illetve kertészeti kártevők. Ezek a fiatal káposztaféléket és a salátaféléket károsítják. Kemény, fényes bábokban bábozódnak be. A legtöbb bagolylepke hernyó éjszaka táplálkozik, nappal a talajban vagy a tápnövénybe bújva pihen a nap folyamán. A hernyóik olyan mérgező növényeket (pl. dohány) is károsodás nélkül képesek fogyasztani, amelytől más rovar elpusztul.
- Ázsiai szegfűbagoly Saragossa implexa - 10 000 Ft
- Acsalapubagoly Hydraecia petasitis - 5000 Ft
- Áfonya-aranybagoly Syngrapha interrogationis
- Áfonya-hegyibagoly Polia hepatica
- Ametisztbagoly Eucarta amethystina
- Apácavirág ezüstbagoly Euchalcia consona
- Apró dudvabagoly Oligia strigilis
- Apró sárgabagoly Panemeria tenebrata
- Apró sásbagoly Denticucullus pygmina
- Arany bagolylepke (Panchrysia deaurata)
- Aranybagoly (Diachrysia chrysitis)
- Aranyfoltú aranybagoly (Autographa bractea)
- Arany-sárgabagoly Tiliacea aurago
- Aranyvessző-csuklyásbagoly Cucullia gnaphalii 50 000 Ft
- Bakszakállbagoly Amphipyra tragopoginis
- Balkáni aranybagoly Cornutiplusia circumflexa
- Balkáni földibagoly Chersotis rectangula
- Barna fabagoly Lithophane socia
- Barna földibagoly Eugnorisma depuncta
- Barna fűgyökérbagoly Cerapteryx graminis
- Barna lápibagoly Hydraecia micacea
- Barna nádibagoly Globia algae
- Barna őszibagoly Agrochola helvola
- Barna őszibagoly (Agrochola helvola)
- Barna rétibagoly Mythimna impura
- Barnás szigonyosbagoly Acronicta tridens
- Barnás szürkebagoly Luperina testacea
- Barnás zuzmóbagoly Bryophila felina
- Barnasávos vándorbagoly (Prodotis stolidd)
- Barnáspiros földibagoly Diarsia dahlii 5000 Ft
- Bíborbarna dudvabagoly Apamea lateritia
- Bíborsávos díszbagoly Atethmia centrago
- Bojtos hölgymál ezüstbagoly (Autographa aemula)
- Borbolyabagoly Lacanobia thalassina
- Borbolya-bagolylepke (Mamestra suasa)
- Borsóbagoly Ceramica pisi
- Borsó-bagolylepke (Mamestra pisi)
- Bozót télibagoly Conistra ligula
- Bronzos földibagoly Opigena polygona
- Bronzos földibagoly (Opigena polygona)
- Buckabagoly Staurophora celsia 5000 Ft
- Bújkáló földibagoly (Eucoxa nigrofusca)
- Búza fésűs bagolylepke ([[]])
- Búzabagoly (Euxoa tritici)
- Búza-földibagoly Euxoa tritici
- Búzavirág-őszibagoly Agrochola lychnidis
- C-betűs aranybagolylepke| Lamprotes c-aureum 50 000 Ft
- C-betűs fűbagoly Xestia c-nigrum
- Cifra földibagoly Rhyacia lucipeta
- Cifra lápibagoly Elaphria venustula
- Cirmoshernyójú bagolylepke ([[]])
- Citrom-sárgabagoly Tiliacea citrago
- Csalán-bagolylepke (Abrostola agnorista)
- Csarabbagoly (Lycophotia molothina)
- Csarabos földibagoly csarabos-fésűsbagoly Csarabos-fűbagoly (Xestia castanea)
- Cseppfoltú aranybagoly Macdunnoughia confusa
- Cseppfoltú ezüstbagoly ([[]])
- Cserszömörcebagoly (Eutelia adulatrix)
- Csíkos fésűs bagolylepke ([[]])
- Csíkos földibagoly Euxoa obelisca
- Csíkos fűbagoly (Euxoa obelisca)
- Csillogó földibagoly Chersotis fimbriola 50 000 Ft
- Csontszínű lápibagoly (Chortodes extrema)
- Déli aranybagoly Chrysodeixis chalcites
- Déli folyófűbagoly Aedia leucomelas
- Déli rétibagoly Leucania loreyi
- Déli vándorbagoly Spodoptera exigua
- Díszes csuklyásbagoly (Cucullia formosa)
- Dominólepke (Aedia leucomelas)
- Éger-bagolylepke (Acronicta cuspis)
- Égerrágó fabagoly Lithophane consocia
- Éger-szigonyosbagoly Acronicta alni
- Élénksárga őszibagoly Jodia croceago
- Erdei dudvabagoly Apamea epomidion
- Erdeifenyő vetési bagolylepke ([[]])
- Északi ezüstkockás-bagoly Plusia putnami gracilis
- Északi gólyahírbagoly Diarsia florida
- Ezerjófűbagoly Pyrrhia purpura 50 000 Ft
- Ezüstcsíkos baglyocska ([[]])
- Ezüstcsíkos baglyocska ezüstös apróbagoly Deltote bankiana
- Ezüstfoltos csuklyásbagoly Cucullia argentea 10 000 Ft
- Ezüstgammás aranybagoly (Autographa gamma)
- Ezüstös földibagoly Euxoa birivia 10 000 Ft
- Ezüstszürke selymesbagoly Caradrina gilva 5000 Ft
- Fagyalbagoly Craniophora ligustri
- Fahéjszínű zsírosbagoly Amphipyra pyramidea
- Fahéjszínű zsírosbagoly (Amphipyra pyramidea)
- Fakó csuklyásbagoly Shargacucullia thapsiphaga 5000 Ft
- Fakó dudvabagoly Apamea lithoxylaea
- Fakó sárgabagoly Thalpophila matura
- fehér nappalibagoly| Acontia lucida
- Fehér őszibagoly Antitype chi
- Fehér szigonyosbagoly Acronicta leporina
- Fehér törpebagoly (Eublemma minutata)
- Fehéreres kertibagoly Sideridis reticulata
- Fehéres apróbagoly (Pseudeustrotia candidula)
- Fehérfoltos fűbagoly Amphipoea oculea
- Fehérfoltos kertibagoly Melanchra persicariae
- Fehérfoltos szegfűbagoly Hadena confusa
- Fehérjegyes nádibagoly Phragmatiphila nexa 50 000 Ft
- Fehérjegyes rétibagoly Mythimna conigera
- Fehérjegyes tavaszibagoly Cerastis leucographa
- Fehérjegyű törpebagoly Mesotrosta signalis 50 000 Ft
- Fehérmintás szegfűbagoly Hadena magnolii
- Fehérpettyes rétibagoly Mythimna albipuncta
- Fehérpettyes szegfűbagoly Hadena albimacula
- Fehérrajzú tarkabagoly Crypsedra gemmea
- Fehérsávos apróbagoly Protodeltote pygarga
- Fehérsávos földibagoly Euxoa hastifera 5000 Ft
- Fehérsávos karcsúbagoly (Trisateles emortualis)
- Fehérszegélyű fűbagoly Ochropleura plecta
- Fehérüröm-csuklyásbagoly Cucullia absinthii
- Fekete dudvabagoly Oligia latruncula
- Fekete fésűs bagolylepke
- Fekete nappalibagoly Tyta luctuosa
- Feketefoltos földibagoly Feketefoltos fűbagoly (Xestia ditrapezium)
- Feketejegyű rétibagoly Hyssia cavernosa 10 000 Ft
- Feketekeretű földibagoly Graphiphora augur
- Feketenyakú földibagoly Dichagyris flammatra
- Feketés földibagoly (Dichagyris nigrescens)
- Feketeszárnyú bagolypille feketés földibagoly Euxoa nigricans
- Feketeüröm-csuklyásbagoly Cucullia artemisiae
- Felemásszárnyú bagoly Aegle kaekeritziana
- Félholdas rétibagoly Mythimna turca
- Felhőfoltos vándorbagoly Heliothis nubigera
- Felkiáltójeles földibagoly Agrotis exclamationis
- Fényesszárnyú lápibagoly Athetis lepigone
- Fenyő-bagolylepke Panolis flammea
- Fésűs földibagoly Agrotis bigramma
- Fésűs földibagoly (Agrotis crassa)
- Fogasjegyű liliombagoly Episema glaucina
- Foltos aranybagoly Autographa bractea 10 000 Ft
- Foltos barkabagoly Orthosia gothica
- Foltos fehérbagoly Calophasia opalina
- Foltos sárgabagoly Xanthia gilvago
- Foltos sárgafűbagoly Noctua orbona
- Foltos szegfűbagoly Hadena compta
- Foltos-aranybagolylepke Plusia putnami
- Foltosszegélyű aranybagoly Diachrysia nadeja 50 000 Ft
- Folyófűbagoly Aedia funesta
- Földitömjén-sziklabagoly Sideridis lampra
- Fűbagoly karcsú sárgafűbagoly Epilecta linogrisea
- Fűzfa-lombbagoly Ipimorpha retusa
- Fűzfa-övesbagoly ~ Fűzfa kárminbagoly (Catocala electa)
- Galagonyabagoly Allophyes oxyacanthae
- Galagonya-fehérlepke (Aporia crataegi)
- Gamma-bagolylepke (Autographa gamma)
- Gólyahírbagoly Diarsia rubi
- Gozmány-csuklyásbagoly Shargacucullia gozmanyi 10 000 Ft
- Görvélyfű csuklyásbagoly Shargacucullia scrophulariae
- Görvélyfű csuklyásbagoly (Shargacucullia scrophulariae)
- Gyapottok-bagolylepke gyapottokbagoly (Helicoverpa armigera) (Heliothis armigera),
- Gyászbagoly Mormo maura 5000 Ft
- Gyászos fésűsbagoly Rusina ferruginea
- Gyertyán-őszibagoly Agrochola macilenta
- Gyopár-csuklyásbagoly (Cucullia gnaphalii)
- Gyöngyös földibagoly gyöngyfényű földibagoly Chersotis margaritacea
- Gyöngypettyes bagoly Methorasa latreillei 10 000 Ft
- Gyújtoványfű-apróbagoly| Calophasia lunula
- Hálózatos sóskabagoly Naenia typica 5000 Ft
- Hamuszürke földibagoly Rhyacia grisescens
- Hamuszürke kertibagoly Lacanobia contigua
- Hamvas csuklyásbagoly Cucullia lucifuga 10 000 Ft
- Hamvas földibagoly Rhyacia simulans
- Hamvas kertibagoly Hada plebeja
- Hamvas tölgybagoly Dichonia aeruginea 10 000 Ft
- Harangvirág-csuklyásbagoly Cucullia campanulae 50 000 Ft
- Hármasfoltú bagoly Lamprosticta culta
- Hármasjegyű liliombagoly Episema tersa
- Harmatkása-dudvabagoly Lateroligia ophiogramma
- Háromsávos fűbagoly Charanyca trigrammica
- Háromszög fűmolybaglyocska Pseudeustrotia candidula
- Háromszöges földibagoly (Xestia triangulum)
- Havasi fűbagoly (Xestia alpicola)
- Haworth mocsári bagoly Celaena haworthii
- Hayward-sárgafűbagoly Divaena haywardi 10 000 Ft
- Házibagoly Spaelotis ravida
- Hegyesnyilú szegfűbagoly Hadena silenes
- Hegyesszárnyú barkabagoly Orthosia opima
- Hegyesszárnyú madársóskabagoly Mesogona oxalina
- Hegyesszárnyú nádibagoly Sedina buettneri
- Hegyesszárnyú őszibagoly Conistra ligula
- Hegyesszárnyú őszibagoly
- Hegyi áfonyabagoly Hyppa rectilinea
- Hegyi aranybagoly Autographa buraetica
- Hegyi dudvabagoly Apamea illyria
- Hegyi fahéjszínűbagoly Amphipyra perflua
- Hegyi lápibagoly Hydraecia ultima
- Hegyi törpebagoly Photedes captiuncula 50 000 Ft
- Hólyagosszárnyú bagoly (Rileyiana fovea)
- Homoki csuklyásbagoly Cucullia balsamitae 10 000 Ft
- Homoki dudvabagoly Apamea remissa
- Homoki földibagoly Euxoa segnilis
- Homoki fűbagoly (Euxoa segnilis)
- Homoki selymesbagoly Athetis furvula
- Homoki szalmagyopár apróbagoly Eublemma minutata
- Homoki szegfűbagoly Hadena irregularis
- Homoki ürömbagoly Conisania leineri
- Homoki zöldbagoly Actebia praecox 10 000 Ft
- Homoki zuzmóbagoly Cryphia fraudatricula
- Homokóra-bagoly (Dysgonia algira)
- Hosszúszárnyú földibagoly Euxoa conspicua
- I-betűs aranybagoly Autographa jota 10 000 Ft
- Ibolyásbarna vándorbagoly (Dysgonia algira)
- Idia calvaria (Idia calvaria)
- Iglicebagoly Pyrrhia umbra
- Ikerfoltos nádibagoly Lenisa geminipuncta
- Imolabagoly Acosmetia caliginosa
- Ipszilon-bagolylepke (Autographa jota)
- Jegenyefenyőbagoly Panthea coenobita
- Juhar-bagolylepke (Acronycta aceris)
- Kalászrágó bagolylepke (Mamestra basilinea)
- Kalászrágó dudvabagoly Apamea sordens
- Kankalin-tarkabagoly Polymixis polymita
- Káposzta-bagolylepke| Mamestra brassicae
- Karcsú barkabagoly Orthosia gracilis
- Karcsú sárgafűbagoly (Epilecta linogrisea)
- Kecskefűz-őszibagoly Agrochola lota
- Kékfejű bagolylepke (Diloba caeruleocephala)
- Kékfoltú zuzmóbagoly Bryophila domestica
- Kéköves bagolylepke (Catocala fraxini)
- Keleti földibagoly Euxoa distinguenda 10 000 Ft
- Kénes sárgabagoly Tiliacea sulphurago
- Kénsárga bojtorjánbagoly Gortyna flavago
- Keserűgyökér-nappalibagoly Schinia cardui 5000 Ft
- Keskenyszárnyú fabagoly Lithophane semibrunnea 5000 Ft
- Keskenyszárnyú hegyibagoly Lasionycta proxima
- Kétfoltos szilbagoly Meganephria bimaculosa
- Kéthullámos selymesbagoly Hoplodrina respersa
- Kétpettyes nádibagoly (Archanara geminipuncta)
- Kétpontos selymesbagoly Athetis gluteosa
- Kétszínű dudvabagoly Mesoligia furuncula
- Kis barkabagoly Orthosia cruda
- Kis dudvabagoly Mesapamea secalis
- Kis fűzbagoly Brachylomia viminalis
- Kis nádibagoly Archanara dissoluta
- Kis sárgafűbagoly Noctua comes
- Kis sugarasbagoly Actinotia radiosa
- Kis szigonyosbagoly Acronicta strigosa
- Kis tölgyfa-övesbagoly (Catocala promissa)
- Kis zsírfényűbagoly Amphipyra tetra
- Kockás ezüstbagoly ezüstkockás bagoly Plusia festucae
- Kormos lápibagoly Athetis pallustris
- Ködfoltos bagoly Polia nebulosa
- Kökény-övesbagolylepke (Catocala fulminea)
- Kökény-szigonyosbagoly Acronicta auricoma
- Kökörcsinbagoly (Perigrapha i-cinctum)
- Könnyű őszibagoly (Agrochola laevis)
- Könnyű őszibagoly barnásszürke őszibagoly Agrochola laevis
- Kőrisfa övesbagoly (Catocala diversa)
- Körtebagoly Atethmia ambusta 10 000 Ft
- Közepes tavaszi-fésűsbagoly Közepes barkabagoly Orthosia cerasi
- Közönséges aranybagoly Diachrysia chrysitis
- Közönséges csalánbagoly Abrostola triplasia
- Közönséges csuklyásbagoly Cucullia umbratica
- Közönséges csuklyásbagoly (w:Cucullia umbratica)
- Közönséges dudvabagoly Apamea anceps
- Közönséges fabagoly Lithophane ornitopus
- Közönséges fésűsbagoly Tholera decimalis
- Közönséges fésűsbagoly (?)
- Közönséges földibagoly Euxoa eruta
- Közönséges karcsúbagoly (Hypena rostralis)
- Közönséges nappalibagoly (Euclidia glyphica)
- Közönséges övesbagoly ((Catocala elocata)
- Közönséges selymesbagoly Hoplodrina ambigua
- Köztes sárgafűbagoly Noctua interposita
- Kutyatej-szigonyosbagoly Acronicta euphorbiae
- Lándzsás lápibagoly Senta flammea
- Láperdei karcsúbagoly (Polypogon gryphalis)
- Lápi apróbagoly Deltote uncula
- Lápi aranybagoly (Syngrapha microgamma)
- Lápi dudvabagoly Apamea aquila
- Lápi lándzsásbagoly (Setina buettneri)
- Lappangó földibagoly Epipsilia latens
- Lappangó sárgafűbagoly Noctua janthe
- Lappangó sárgafűbagoly (Noctua janthe)
- L-betűs fűbagoly L-betűs rétibagoly Mythimna l-album
- Len-bagolylepke (?)
- Lilás sárgabagoly Xanthia togata
- Lilásszárnyú dudvabagoly Litoligia literosa
- Lilásszürke csuklyásbagoly Cucullia dracunculi 50 000 Ft
- Lilásszürke földibagoly Euxoa recussa
- lóherebagoly| Hadula trifolii
- Lóhere-nappalibagoly (Callistege mi)
- Loncbagoly Calliergis ramosa
- Lucerna-bagolylepke (?)
- Mácsonyabagoly Heliothis viriplaca
- Madársóskabagoly Mesogona acetosellae
- Magyar barkabagoly Dioszeghyana schmidtii 100 000 Ft
- Magyar bundásbagoly Asteroscopus syriaca decipulae 100 000 Ft
- Magyar gyopárbagoly (Eublemma pannonica)
- Magyar tavaszi-fésűsbagolylepke (Dioszeghyana schmidtii, syn. Orthosia schmidtii
- Mécsvirág-selymesbagoly Caradrina terrea
- Mediterrán fűbagoly Ochropleura leucogaster
- Mediterrán selymesbagoly Athetis hospes
- Menta-bagolylepke mentabagoly (Heliothis peltigera)
- Mezei dudvabagoly Apamea furva
- Mezei fa télibagoly Conistra rubiginosa
- Mocsári bíborbagoly Eucarta virgo
- Mocsári dudvabagoly Lacanobia splendens
- Mocsári dudvabagoly (Eacanobia splendens)
- Mocsári lándzsásbagoly Simyra albovenosa
- Mocsári nőszirombagoly Helotropha leucostigma
- Mocsárréti dudvabagoly Apamea unanimis
- Mogyoróbagoly Colocasia coryli
- Nádi bagolylepke (?)
- Nádtippan-sásbagoly Photedes extrema
- Nagy barna fabagoly (?)
- Nagy dudvabagoly Apamea monoglypha
- Nagy fésűsbagoly Pachetra sagittigera
- Nagy foltosbagoly (Minucia lunaris)
- Nagy földibagoly Agrotis ipsilon
- Nagy-földibagoly (Peridroma saucia)
- Nagy fűbagoly (Agrotis ipsilon)
- Nagy gyékénybagoly Nonagria typhae
- Nagy nádibagoly Globia sparganii
- Nagy sárgafűbagoly Noctua pronuba
- Nagy sugarasbagoly Actinotia polyodon
- Nagy szikibagoly Gortyna borelii lunata 250 000 Ft
- Nagy szürke fabagoly (?)
- Nagyezerjófű-bagoly (Pyrrhia purpurites)
- Nagyfejű bagoly (Acronicta megacephala)
- Nagyfejű szigonyosbagoly| Acronicta megacephala
- Nagyfoltú aranybagoly Diachrysia chryson 50 000 Ft
- Nagyfoltú bagoly Oxytripia orbiculosa 250 000 Ft
- Nagyfoltú dudvabagoly Apamea rubrirena
- Nappali bagolylepke (?)
- Narancsos dudvabagoly Oligia fasciuncula
- Négyfoltos nádibagoly Chilodes maritima
- Négypettyes selymesbagoly Caradrina clavipalpis
- Nemes aranybagoly (Diachrysia zosimi)
- Nyárfa szigonyos bagolylepke (w:)
- Nyárfa-apróbagoly (?)
- Nyárfa-barkabagoly Orthosia populeti
- Nyárfa-lombbagoly Ipimorpha subtusa
- Nyárfaöves bagolylepke (Catocala puerpera)
- Nyárfa-sárgabagoly Xanthia icteritia
- Nyári zöldbagoly Trachea atriplicis
- Nyírfa-lombbagoly Enargia paleacea
- Nyúlparéj-nappalibagoly Schinia cognata 5000 Ft
- Okkermintás dudvabagoly Apamea scolopacina
- Olajbarna őszibagoly Agrochola humilis
- Olajbarna szegfűbagoly Hadena perplexa
- Orbáncfű-sugarasbagoly Chloantha hyperici
- Óriás hegyibagoly (Eurois occulta)
- óriás hegyibagoly| Eurois occulta
- Óriás nádibagoly Rhizedra lutosa
- Óriás szürkebagoly Fabula zollikoferi 10 000 Ft
- Óriás télibagoly Orbona fragariae 5000 Ft
- Óriásfoltú aranybagoly Thysanoplusia orichalcea
- Ormányos karcsúbagoly (Hypena proboscidalis)
- Oroszlánszáj-apróbagoly Omphalophana antirrhinii
- Ökörfarkkóró-csuklyásbagoly Shargacucullia verbasci
- Ördögszem-apróbagoly Epimecia ustula 50 000 Ft
- Őszi bagolylepke (?)
- Őszi bundásbagoly Asteroscopus sphinx
- Őszi földibagoly Agrotis vestigialis
- Őszi gyombagoly Mniotype satura
- Őszi kékesbagoly Diloba caeruleocephala
- Őszi selymesbagoly Caradrina kadenii
- Őszi tölgybagoly Dichonia convergens
- Őszi zöldbagoly Griposia aprilina
- Őszirózsa-csuklyásbagoly Cucullia asteris 5000 Ft
- Őzbarna nádibagoly Archanara neurica
- Őzbarna selymesbagoly Hoplodrina octogenaria
- Palaszínű zuzmóbagoly Bryophila raptricula
- Palaszürke bagoly Polia bombycina
- Palaszürke hegyibagoly Papestra biren
- Panchrysia v-argenteum
- Paradrina rebeli (Paradrina rebeli)
- Parajbagoly Hecatera dysodea
- Parlagfű-nappalibagoly Acontia candefacta
- Piros övesbagoly (Catocala nupta)
- Pirosbarna földibagoly Protolampra sobrina
- Pirosbarna földibagoly (Protolampra sobrina)
- Pirosrojtú földibagoly Diarsia mendica
- Pitypangbagoly Eriopygodes imbecilla
- Platinabagoly Apamea platinea 10 000 Ft
- Pompás aranybagoly Panchrysia deaurata 50 000 Ft
- Pompás csuklyásbagoly Cucullia formosa 100 000 Ft
- Pompás földibagoly Pompás fűbagoly Dichagyris signifera
- Pontozott rétibagoly Leucania obsoleta
- Pontozott selymesbagoly Hoplodrina superstes
- Porfírbagoly Lycophotia porphyrea 10 000 Ft
- Pusztai aranybagoly Euchalcia consona
- Pusztai földibagoly Actebia fugax 10 000 Ft
- Pusztai földibagoly (Euxoa distinguenda)
- Pusztai lándzsásbagoly Simyra nervosa
- Pusztalakó földibagoly (Parexarnis fugax)
- Rekettyebagoly Lacanobia w-latinum
- Rézbarna földibagoly ((Chersotis cuprea)
- Rezesszárnyú zsírosbagoly Amphipyra berbera
- Rézfényű földibagoly Chersotis cuprea 10 000 Ft
- Ritka fahéjbagoly Amphipyra cinnamomea 10 000 Ft
- Rombuszos földibagoly Xestia stigmatica Xestia rhomboidea
- Rózsapiros lápibagoly (Paradiarsia punicea)
- Rózsásszárnyú földibagoly Diarsia brunnea
- Rozsdabarna őszibagoly Agrochola nitida
- Rozsdabarna télibagoly holdacskás télibagoly Eupsilia transversa
- Rozsdás dudvabagoly Apamea crenata
- Rozsdás nyárfabagoly Parastichtis suspecta
- Rozsdaszínű rétibagoly Mythimna ferrago
- Rozsdásszárnyú gyombagoly Mniotype adusta
- Salátabagoly Lacanobia oleracea
- Saláta-csuklyásbagoly Cucullia lactucae
- Sápadt rétibagoly Mythimna pallens
- Sárga apróbagoly Rivula sericealis
- Sárga rétibagoly Mythimna vitellina
- Sárga tölgybagoly Dicycla oo
- Sárgafényű aranybagoly Diachrysia stenochrysis
- Sárgafoltos fűbagoly Amphipoea fucosa
- Sárgamintás fűbagoly Eremobia ochroleuca
- Sárgamintás tarkabagoly Polymixis xanthomista
- Sárgás barkabagoly Orthosia miniosa
- Sárgás dudvabagoly Apamea sublustris
- Sárgás szegfűbagoly Conisania luteago
- Sárgaszárnyú rétibagoly Thalpophila matura
- Sárgászöld földibagoly Agrotis puta
- Sárgászöld fűbagoly (Agrotis puta)
- Sárgászöld zuzmóbagoly Cryphia algae
- Saspáfránybagoly Callopistria juventina
- Sédbúza-sásbagoly Photedes minima
- Selyemfehér kertibagoly Hecatera cappa
- Selyemfényű bagolylepke Polyphaenis sericata
- Selyemperje-dudvabagoly Mesapamea secalella
- Selymes földibagoly Euxoa decora 10 000 Ft
- Selymes nádibagoly Arenostola phragmitidis
- Seprőüröm-csuklyásbagoly Cucullia scopariae 10 000 Ft
- Sisakvirág-aranybagoly Euchalcia variabilis 10 000 Ft
- Sokszögű földibagoly Chersotis multangula
- Somkóróbagoly Heliothis adaucta
- Somkóró-bagolylepke (?)
- Sóska-bagolylepke ([[]])
- Sóskaborbolyabagoly Auchmis detersa
- Sóska-szigonyosbagoly Acronicta rumicis
- Sóska-szigonyosbagoly (Acronicta rumicis)
- Sötét dudvabagoly Apamea oblonga
- Sötét fésűsbagoly Tholera cespitis
- Sötét földibagoly Dichagyris nigrescens
- Sötét homokibagoly Lacanobia aliena
- Sötét őszibagoly Scotochrosta pulla 5000 Ft
- Sötét övesbagoly (Catocala conversa)
- Sötétaljú karcsúbagoly (Polypogon tentacularia)
- Sötétbarna selymesbagoly Hoplodrina blanda
- Sötétfoltú vándorbagoly Heliothis peltigera
- Sötétmintás fűzbagoly Apterogenum ypsillon
- Sötétmintás szegfűbagoly Hadena filograna
- Sötétrojtú földibagoly Euxoa nigrofusca
- Sötétszürke szigonyosbagoly Acronicta cuspis
- Sugaras földibagoly Euxoa aquilina
- Szalmasárga búzabagoly Oria musculosa 10 000 Ft
- Szalmasárga csuklyásbagoly Shargacucullia lychnitis
- Szalmaszínű rétibagoly Mythimna straminea
- Szárazréti orbáncfűbagoly Actinotia radiosa
- Szarkalábbagoly Periphanes delphinii 10 000 Ft
- Szederbagoly Euplexia lucipara
- Szegélyes földibagoly Dichagyris musiva 10 000 Ft
- Székfű-csuklyásbagoly Cucullia chamomillae 5000 Ft
- Szeladon-bagoly vagy Orion-bagoly Moma alpium
- Szélessávú sárgafűbagoly Noctua fimbriata
- Szélesszárnyú aranybagoly Polychrysia moneta 50 000 Ft
- Széna-porbagoly Paradrina clavipalpis
- Szép márványbagoly (Deltote deceptoria)
- Szigonyos földibagoly Dichagyris candelisequa 10 000 Ft
- Sziki őszibagoly Aporophyla lutulenta
- Sziki szegfűbagoly Hadula dianthi hungarica
- Sziki ürömbagoly Saragossa porosa kenderesiensis 50 000 Ft
- Sziklai földibagoly (Xestia ashworthii)
- Sziklai fűbagoly Xestia ashworthii candelarum
- sziklalakó csalánbagoly| Abrostola agnorista 10 000 Ft
- Szilfa-lombbagoly díszes lombbagoly Cosmia diffinis
- Szirti törpebagoly Apaustis rupicola 10 000 Ft
- Szulákbagoly Caradrina morpheus
- Szurokbarna bagoly Dypterygia scabriuscula
- Szürke apróbagoly Calophasia platyptera
- Szürke földibagoly Agrotis cinerea
- Szürke habszegfűbagoly Hadena capsincola
- Szürke kertibagoly Sideridis turbida
- Szürke liliombagoly Cleoceris scoriacea
- Szürke őszibagoly Ammoconia caecimacula
- Szürke szegfűbagoly Hadena bicruris
- Szürke télibagoly Conistra rubiginosa
- Szürke tölgybagoly Dryobotodes monochroma
- Szürke zuzmóbagoly Cryphia receptricula
- Szürkés fabagoly Xylena exsoleta
- Szürkés fűbagoly (Agrotis cinerea)
- Szürkés lombbagoly Enargia abluta 10 000 Ft
- Szürkés sárgabagoly Xanthia ocellaris
- Szürkés selymesbagoly Caradrina aspersa
- Szürkés szigonyosbagoly pszi-betűs szigonyosbagoly Acronicta psi
- Szürkésbarna földibagoly Dichagyris forcipula
- Szürkésbarna lombbagoly Cosmia affinis
- Szürkésfehér fűbagoly (Chortodes morrisii)
- Szürkésfehér sásbagoly Photedes morrisii
- Szürkésvörös földibagoly (Xestia sexstrigata)
- Szürkésvörös fűbagoly Xestia sexstrigata 10 000 Ft
- Szürketövű csalánbagoly Abrostola tripartita
- Tallós-dudvabagoly Apamea syriaca tallosi 5000 Ft
- Tallós-fűgyökérbagoly (Apamea syriaca)
- Tarka csuklyásbagoly Cucullia fraudatrix
- Tarka fűbagoly Xestia xanthographa (Eugraphe sigma)
- Tarka kertibagoly Lacanobia suasa
- Tarka őszibagoly Agrochola litura
- Tarka rombuszos fűbagoly (Xestia xanthographa)
- Tarka sárgafűbagoly Noctua janthina
- Tarka zöldbagoly Moma alpium
- Tárkonyüröm-csuklyásbagoly (Cucullia dracunculi)
- Tavaszi fésűsbagoly Perigrapha i-cinctum
- Tavaszi görvélyfű-csuklyásbagoly Shargacucullia prenanthis 5000 Ft
- Tavaszi zöldbagoly Valeria oleagina
- Térképbagoly Oxicesta geographica
- Tölgyes-apróbagoly Deltote deceptoria
- Tölgyes-barkabagoly Anorthoa munda
- Tölgyes-dudvabagoly Pabulatrix pabulatricula
- Tölgyfa-övesbagoly (Catocala sponsa)
- Tölgyfa-tavaszibagoly Agrochola ruticilla 5000 Ft
- Törpe nappalibagoly (Panemeria tenebrata)
- Törpe övesbagoly Anarta myrtilli 50 000 Ft
- Tőzeglápi fűbagoly Amphipoea lucens 5000 Ft
- Trapéz lombbagoly közönséges lombbagoly Cosmia trapezina
- Trapézmintájú bagolylepke (?)
- Tüdőfű ezüstbagoly Euchalcia modestoides
- Tüdőfűbagoly Atypha pulmonaris
- Tüskelábú vándorbagoly Protoschinia scutosa
- tölgyfa-lombbagoly| Cosmia pyralina
- U betűs aranybagoly vándor aranybagoly (Trichoplusia ni)
- Üröm-apróbagoly Phyllophila obliterata
- Üröm-bagolylepke (?)
- Vadgesztenye-szigonyosbagoly Acronicta aceris
- Vadpaprikabagoly Abrostola asclepiadis
- Változékony barkabagoly Orthosia incerta
- Változékony dudvabagoly Oligia versicolor
- Változékony fűbagoly Xestia baja
- Változékony sásbagoly Photedes fluxa (Chortodes pygmina)
- Változékony szürkebagoly Egira conspicillaris
- Változékony tölgybagoly Dryobotodes eremita
- Változó őszibagoly Conistra vaccinii
- Vándor bagolylepke vándor-aranybagoly (Trichoplusia ni)
- Vándor földibagoly Peridroma saucia
- Vándor kertibagoly Lacanobia blenna
- Vándor rétibagoly Mythimna unipuncta
- Vándorló ezüstbagoly (?)
- Vasvirág-csuklyásbagoly Cucullia xeranthemi 10 000 Ft
- Vérfű-aranybagoly Diachrysia zosimi 50 000 Ft
- Veronika-őszibagoly Conistra veronicae
- Vértesi csuklyásbagoly Cucullia mixta lorica 100 000 Ft
- Vesszős rétibagoly Leucania comma
- Vetési bagolylepke (Agrotis segetum)
- Fésűscsápú földibagoly| Euxoa temera
- Vetési földibagoly Agrotis segetum (Eucoxa temera)
- V-foltos aranybagoly Autographa pulchrina
- Világosbarna őszibagoly okkersárga őszibagoly Agrochola circellaris
- Világostövű zuzmóbagoly Bryophila ereptricula
- Világosszegélyű földibagoly Eugraphe sigma
- Világosszürke kertibagoly Hecatera bicolorata
- Villányi télibagoly Polymixis rufocincta isolata 100 000 Ft
- Villás fabagoly Lithophane furcifera
- Vonalkás apróbagoly (Axylia putris)
- Vonalkás csuklyásbagoly Cucullia tanaceti 5000 Ft
- Vonalkás bagoly dolomit-földibagoly Axylia putris
- Vonalkás földibagoly (Euxoa vitta) 50 000 Ft
- Vörhenyes fabagoly Xylena vetusta
- Vörhenyes szegfűbagoly Sideridis rivularis
- Vörhenyes tavaszibagoly Cerastis rubricosa
- Vörös csipkésbagoly (Scoliopteryx libatrix)
- Vörös rétibagoly Mythimna pudorina
- Vörös télibagoly Conistra rubiginea
- Vörösesbarna szilfabagoly Cosmia affinis
- Vörösfejű őszibagoly Conistra erythrocephala
- Vörösfenyő aranybagoly (Syngrapha ain)
- Zebra bagolylepke (Emmelia trabealis)
- Zebrabagoly Acontia trabealis
- Zöld aranybagoly Euchalcia modestoides 10 000 Ft
- Zöld aranybagoly (Euchalcia modestoides)
- Zöld csipkésbagoly Phlogophora meticulosa
- Zöld fűbagoly Calamia tridens
- Zöld hegyibagoly Anaplectoides prasina
- Zöld hegyibagoly (Anaplectoides prasina)
- Zöld kalászrágó bagolylepke (?)
- Zöld zuzmóbagoly Nyctobrya muralis
- Zöldes páfránybagoly Phlogophora scita 10 000 Ft
- Zöldfényű ezüstbagoly ([[]])
- Zömök fésűsbagoly Brachionycha nubeculosa
- Zömök földibagoly (Agrotis clavis)
- Zömök földibagoly Agrotis clavis
- Zömök sárgafűbagoly Noctua interjecta
- Zörgőbagoly Rileyiana fovea 10 000 Ft
- Zsályabagoly Heliothis ononis
- Zsírfényű bagoly Amphipyra livida
- Zsoltinabagoly (Acosmetia caliginosa)
- Állatok/Bagolylepkék/Autographa pulchrina)
- Állatok/Bagolylepkék/Celaena haworthii
- Állatok/Bagolylepkék/Chersotis
- Állatok/Bagolylepkék/Cucullia
- Állatok/Bagolylepkék/Dasypolia templi
- Állatok/Bagolylepkék/Eremobia ochroleuca)
- Állatok/Bagolylepkék/Euxoa
- Állatok/Bagolylepkék/Hadena caesia
- Állatok/Bagolylepkék/Hadeninae
- Állatok/Bagolylepkék/Hyppa rectilinea)
- Állatok/Bagolylepkék/Mamestra
- Állatok/Bagolylepkék/Melanchra
- Állatok/Bagolylepkék/Mythimna congrua
- Állatok/Bagolylepkék/Noctua
- Állatok/Bagolylepkék/Noctuinae
- Állatok/Bagolylepkék/Polia
- Állatok/Bagolylepkék/Rhyacia helvetina
- Állatok/Bagolylepkék/Spodoptera littoralis
- Állatok/Bagolylepkék/Syngrapha devergens
- Állatok/Bagolylepkék/Syngrapha hochenwarthi
- Állatok/Bagolylepkék/Syngrapha microgamma
}}
Forrás: Magyar Wikipédia: Bagolylepkék
Homonnay Ferenc, Szentesi Árpád, Bürgés György:A növényvédelmi állattan kézikönyve Akadémiai Kiadó (Budapest), 1993. ISBN:963-05-5740-1 , A magyarországi molylepkék gyakorlati albuma], Növényvédelem 2005 különszám, Budapest: Agroinform. ISSN 0133-0839., Brian Hargreaves, Michael Chinery: Lepkék. Fürkész könyvek. Gondolat Kiadó, Budapest, 1987. ISSN 0237-4935