Állatok/Ízeltlábúak
< Állatok
Ízeltlábúak
- (Arthropoda, Syn: -)
- Más neve(i): -
- Az ízeltlábúak csoportja az egyik legkorábban megjelent többsejtű törzs, amelynek már a prekambriális Ediakara-faunában is élhettek képviselői. Jelenleg ízeltlábú az ismert élőlényfajok számának (kb. 1,9 millió növény-, állat-, gomba- és mikrobafaj) több mint kétharmada – egyedeik számát és biomasszájukat tekintve is övék az állatok legnagyobb csoportja.
- A testtömegben legnagyobb ismert ízeltlábúak a kambrium időszaktól a permig élt eurypteridák voltak (legnagyobb fajaik testhossza megközelíthette a 3 métert). A mai állatvilágon belül az ízeltlábúak a 0,1 mm és 10 cm közötti mérettartományt egyértelműen uralják, ennél kisebb vagy nagyobb mérettartományokban viszont háttérbe szorulnak más testszerveződési stratégiákkal szemben. Ismereteink szerint a jelenleg élő legnagyobb szárazföldi ízeltlábú az akár 1 méteres nagyságra is megnövő, különleges életmódot folytató trópusi szárazföldi rák, a pálmatolvaj (Birgus latro). Hasonlóképpen egy rákfaj tarthat igényt a legnagyobb tengeri (és általában a legnagyobb) ízeltlábú címére: az óriás japán rák (Macrocheira kaempferi) kiterjesztett lábaival akár a 3,8 méteres nagyságot is elérheti. (Egyes korábbi híradások 18 láb szélességű [mintegy 5,4 méteres] példányokról is beszámolnak.)
- A 0,1 mm-nél kisebb tartományban a többsejtűség előnyei már nem meghatározóak, a 10 cm-t meghaladó kategóriában viszont a gerinces szerveződés tűnik előnyösebbnek. Az ízeltlábúak csoportjának taxonómiai értékéről megoszlanak a vélemények, az egyik (hagyományosabb) álláspont szerint ezek az állatok országának (Regnum: Animalia) egyik törzse (Phylum: Arthropoda). Egy másik nézőpont szerint egyáltalán nincs is ilyen taxonómiai kategória, mert a csoport nem monofiletikus, hanem csak egy olyan testszerveződési stratégia, amely a jelölt mérettartományban adaptív előnyt jelent, és ezért az evolúció során többször is megjelent (konvergencia-hipotézis). A két szélsőséges vélekedés között léteznek olyan átmeneti álláspontok is, amelyek a tágabb értelemben vett ízeltlábúak kisebb csoportjait tekintik monofiletikus egységeknek – ezek az elgondolások nagyon sokféle rendszertani felosztásban kifejezésre jutnak.
- == Az ízeltlábúak közös jellemzői ==
- Poli-centrolecitális petesejt, vagyis olyan, amelyben a nagy mennyiségű szikanyag a sejt közepén található, és csak a pete vékony felszíni rétegét hagyja szabadon. Az ilyen peték ún. részleges felületi barázdálódással fejlődnek, ami lényegében azt jelenti, hogy nem a teljes petesejt barázdálódik, csak a sejtmag osztódik sokszorosan, majd az utód-sejtmagok kivándorolnak a zigóta szikmentes felületi rétegébe, és csak itt alakul ki körülöttük a sejthártya. A zigóta tehát a szedercsíra (morula) állapot kihagyásával rögtön egy speciális hólyagcsíra (blasztula) állapotba kerül.
- csillós hám hiánya
- A köztakaró az egyrétegű külső hám (hypodermis) által termelt kitintartalmú, megkeményedő kutikula, amely külső védelmi és belső izomrögzítő funkciót is ellát. Emiatt az állat csak vedlések sorozatával képes növekedni.
- ízelt lábak, amelyről a csoport a nevét kapta.
- heteronóm szegmentáció, vagyis az állat formai és funkcionális szempontból is differenciált szelvényekből áll.
- mixocoeloma (kevert eredetű falú testüreg), vagyis az embrionális testüreg fala ekto-, endo- és mezodermális szövetek mozaikja. Ebből következően a keringési rendszer nyílt (tehát a mezodermális eredetű másodlagos testüregben keringő vér (haema) és a szövetközi ekto- vagy endodermális szövetekkel határolt térben mozgó nyirok (lympha) keveredik, és együttesen haemolymphát alkot).
- háromosztatú testüregfelépítés:
- a hátoldal felé eső csőszerű szív a sinus pericardiális üregben,
- középen a bélcső a sinus enterális üregben,
- a hasi oldalon fejformát öltő hasdúclánc a sinus neurális üregben.
Testszerveződés:
- Bélcsatornájuk kétnyílású, testük kétoldalian szimmetrikus, és – a puhatestűekhez hasonlóan – testtájakra (tipikusan fejre, torra és potrohra) tagolódik.
- A soklábúak testfelépítése hasonlít a gyűrűsférgekéhez. Szelvényeik viszonylag egyformák. A feji rész szelvényei összeolvadtak, a lábakból szájszervek alakultak ki. A farki rész utolsó szelvényein nincsenek lábak, azok párzószervvé alakultak.
- A fejlettebb rákok első néhány szelvénye a fejtort alkotja. Ezen csak öt pár járóláb maradt meg, és általában ebből is csak az első pár különbözik a többitől, a vége ollóvá alakult. A potroh szelvényei viszont még alig különbözőek.
- A rovarok teste fejre, torra és potrohra tagolódik. A három szelvényből összeolvadt toron három pár láb és általában két pár szárny van. A potroh szelvényes, és nincsenek rajta lábak. A rovarok legtöbb belső szerve azonban már nem szelvényezett.
- A csáprágósokra a testszelvények nagymértékű összeolvadása a jellemző. Az első szelvények egységes előtestet (fejtort) alkotnak négy pár lábbal, a hátulsó szelvényeikből pedig egységes, szelvényezettséget nem mutató utótest (potroh) jön létre.
Kültakaró:
- Az ízeltlábúak kültakarója egyrétegű hengerhám, amely kitines kutikulát választ ki. Ez az ízeltlábúak szárazföldi terjedése szempontjából rendkívül előnyös volt. Hátránya azonban, hogy a páncél nem tud nőni, ezért időnként le kell vedleni. A vedlést közvetlenül megelőzően a hám és a kitin között folyadék gyűlik fel, majd régi kitinpáncél felreped és az állat kibújik belőle. Az új páncél kezdetben még puha, rugalmas, világos színű. Az állat mérete ilyenkor nőhet, majd a páncél megkeményedik.
- A kitin minősége a különböző csoportokban kissé módosult. A rákokra a meszes kitinpáncél, a rovarokra a kemény kitin, a pókszabásúakra a vékonyabb, lágyabb kitin a jellemző. A kitinbe színanyagok is beépülhetnek, a finom felszíni mintázat pedig interferenciaszíneket okozhat. A rovarok és a pókok kitines kültakaróján gyakran kitinszőrök vannak. A lepkék hímpora tetőcserépszerűen egymásra boruló, apró kitinpikkelyek sokasága.
Mozgás:
- Az ízeltlábúak a külső vázhoz belülről tapadó harántcsíkolt izmokkal mozognak. A kitinváz a merev részek között vékony, hajlékony szakaszokat tartalmaz. Az ízelt láb mindegyik csoportban megtalálható. A szabad szemmel is látható rákokra 5 pár, a rovarokra 3 pár, a pókszabásúakra 4 pár láb jellemző. A rovarláb alaptípusa futóláb, amelynek részei: csípő, tompor, comb, lábszár és lábfejízek. Az életmódnak megfelelően a láb módosulhat. A rovarok 3 pár lába a toron található. Járáskor három lábuk mindig a talajon van, és mivel három pont határoz meg egy síkot, mindig stabilan állnak. Az ízelt láb sok rovarnál ugrólábbá alakult. A hosszú, többszörösen összehajtott láb hosszabb úton és több ízületben tud gyorsítani, így egyes rovarok fantasztikus ugróteljesítményre képesek. (Például az emberbolha 1,5 mm hosszú, ám 20 cm-re tud ugrani!)
- A szájszervek is láberedetűek.
- A rovarok alaptípusának a toron két pár szárnya van, ami különféleképpen módosulhat. A szárny egy vékony kitinréteggel fedett bőrkettőzet. Az az elmélet látszik valószínűnek, amely szerint a rovarok szárnyai tor hőszabályozást szolgáló, fülszerű, mozgatható, a nap sugárzásával szembeállítható nyúlványaiból fejlődtek. A szárnyat a rovar a tor felső és alsó lemezeinek egymásba húzásával, illetve szétengedésével, az emelő elvén működteti. A szitakötők két pár szárnya ellentétes ütemben csap, így viszonylag kisebb csapási sebesség esetén sem süllyednek. A szárnyak elején egy kitinszemcse van, ez a szárny berezgését küszöböli ki. A bogarak kemény szárnyfedőiket repüléskor széttartják, és ezzel az oldalra billenés lehetőségét csökkentik. A kétszárnyúak második pár szárnya billér, vagyis egyensúlyozó szerv. Az első pár szárny így sokkal szabadabban mozoghat, körözhet vele a rovar, így a levegőben is meg tud állni, vagy hátrafelé repülhet. A legyek, illetve az egy helyben lebegő vagy függögető zengőlegyek a repülés akrobatái.
Táplálkozás
- A soklábúak általában állat- vagy korhadékevők. A rákok állat- korhadék- vagy dögevők. A rovarok között növényevő, állatevő, ürülékevő, dögevő egyaránt előfordul. A lárva sokszor kifejlett állattól eltérő táplálkozású. A pókszabásúak állat-, növény-, gomba- és korhadékevők lehetnek.
- Az ízeltlábúak tápcsatornája elő-, közép- és utóbélre tagolódik, hosszúsága körülbelül a test hosszának kétszerese. A szájnyílást körülvevő rágók rágó, szívó, szúró-szívó, nyaló szájszervvé módosulhatnak. Az emésztést emésztőmirigyek (nyálmirigy, középbéli mirigy) segítik. A csótány gyomrában kitinfogak aprítják a táplálékot. Csak sejten kívül emésztenek.
- Sok pók méregmirigyének váladékával öli meg vagy bénítja meg áldozatát, majd emésztőmirigyeinek váladékát beleüríti, így tulajdonképpen a testén kívül emészti meg a táplálékot, végül elfolyósodott, emésztett részeket szívja fel.
Forrás: Magyar Wikipédia: Ízeltlábúak
