Heraldikai lexikon/Manumissio

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez


Névváltozatok:

mentesítő levél, jobbágy-felszabadító levél (Szálkai 2010. 11., 12.)
Rövidítések:

A manumissio (elbocsátás) a jobbágy felszabadítása a földesúri terhek alól. A manumissionalis levél a nemesítés egyik előfeltétele volt. Azt foglalta írásba, hogy a földesúr elengedte jobbágyát és lemondott az általa lerovandó terhekről. A 17. században jelent meg a nemesi cím és címer megszerzésének folyamatához tartózó új elem, a cím és a címer megszerzéséhez vezető út első állomása.

Az ekkoriban elszaporodó nagyszámú nemesítés a földesúri réteget is megosztotta. Azokat, akiktől a jobbágyaik megszöktek, veszteség érte, míg a menekülőket befogadók az új munkaerőt igyekeztek megtartani. Ennek egyik módja volt, ha a szökött jobbágynak nemeslevelet szereztek, aki így mentesült minden személyi kötöttség alól, és az új földesúrtól kapott jobbágytelken élhetett. A 17. század elejére a felszabadításhoz a korábban érvényesülő szokásjog helyett szükségessé vált a földesúr beleegyezése, a római jogban gyökerező ún. manumissio. Ez a földesúr által – a jobbágy által fizetett tetemes összegért – kiadott levél formájában garantálta a jobbágy személyi szabadságát, szemben az exemptióval, ami a jobbágybirtok mentesítését jelentette.

A manumissio írásos formában történt. Ismertek latin és magyar nyelvű manumittáló levelek is. A manumissiós levél szerkezete viszonylag egyszerű. A kibocsátó mellett felsorolja az osztályos atyafiakat, akiknek a kimaradása később jogalapot képezhetett volna arra, hogy esetleg visszakövetelhessék a jobbágyot. Megadja a jobbágy származási helyét, esetleg felmenőjét, az „elidegenedés” tényét, történetét. Általában tartalmazza a mentesítés díját is, valamint megerősítésként hangsúlyozza a visszavonhatatlanságot. A levelet pecséttel és aláírással hitelesítették.

Czigány István mentesítő levele, 1714
„Manumissionales. En nemes Szathmár vármegyében Bagoson lakozó Bagosi Mihály adom tudtára mindenek[ne]k a’kitt illik ezen levelemnek rendiben, hogy mostan Debreczenben lakozo Czigány István vajdának adtam jobbágyi állapottya alol mostan levő és leendő fiaival edgyütt egész szabadságot, ugy hogy sem magam, sem maradékom, magat vagy maradekit nem haborgatom, vagy jobbágyi állapotra nem késztetem, sőt minden legitimus Impetitorok ellen az evictiot magamra vállalván, meg oltalmazom. Mellynek nagyobb bizonyságára adom ezen kezem irásával és pecsétemmel meg erősittetett levelemet. Bagos, 28. Octobr[is] 1714. L[oca] S[igilli] Bagosij Mihály. Coram me Georgio Jó n[obilis] persona inclyti comit[a]tus Szathmár m[anu]p[ro]p[ria]. Improtocollat[um] die 22. Martij 1728. Ad instantiam Andreae Levai, filii p[rae]fati Stephani Zingari: originali ipsi instanti restituto.” (Hajdú-Bihar Megyei Levéltár, HBML IV. A 1011/cc. 1. k. 28.) (Szálkai 2010. 11.)

A manumissios levél nem jelentette automatikusan a jobbágy nemességért folyamodását. Ezzel csak szabados (libertinus) lett. Egyes debreceni manumissiós levelek tulajdonosai később sem szereztek armálist, a szándékuk csak az volt, hogy a városba költözve mentesüljenek a földesúri függőségtől. Abban az esetben, ha a jobbágynak szándékában állt a címeres levél megszerzése, ezt általában a felszabadító levelébe is beleíratta.

A jobbágyok felszabadításának díja országrészenként, megyénként, városonként és koronként is nagy eltérést mutat. Nagykırösön 1652-ben Páhy Lukács 300, 1653-ban Sáfár István 280, 1670-ben csatai Nagy János 80 magyar forintot fizetett a manumittálásért. 1718-ban Széchényi György a Debrecenbe szökött egykori jobbágyait, a tokaji Barta másképp Kegyes Andrást és a debreceni Kegyes alias Barta Györgyöt 108 forintért manumittálta, ugyanekkor a „kurucz világban” elszökött csernyıi Nyiri Pál Klobusiczky Jánossal 60 magyar forintban „s két pár csizmákban karmasinból” állapodott meg. Nem sokkal később az Ilosvai család jobbágyai, a szatmári Ököritóról származó Tardi Gergely és Matolcsi János egyaránt kilencven vonás forintot fizetett a levélért. Valószínűleg a kivételes esetek közé tartozott B. Vas János, aki a debreceni kollégium diákjaként „iffjui idejétül fogva tellyes igyekezettel és az Isten kegyelmének kérelmivel magát a belső hivatalra elszánta”, amit a Kölcsey család manumittálással jutalmazott. (Szálkai 2010. 13.)