Heraldikai lexikon/Közös címerek
A közös címerek olyanok, amelyeket több család használ, mert a magyar nemességadományozás gyakorlatában nagyon sokszor megesett, hogy nemcsak egy, hanem egyidejűleg több rokoncsalád is részesült közös címeradományban. Azt azt is mondhatjuk, hogy Magyarországon a kollektív nemesség- és címeradományozás volt a gyakoribb és az egyéni volt a ritkább. Az ugyanazon nemzetségből származó ősi családok is közös címert viseltek. Gyakran volt közös czímere az egymással nem rokon családoknak is. Az erdélyi fejedelmek sokszor 50–60 sõt 100-nál is több különbözö családból származó személyt nemesítettek meg egy armálissal.
A kiváltságos területek közé tartoztak azok a területek is, a melyeknek összes lakosságát IV. Béla megnemesíté; ezek: a szepesi lándzsások földje, máskép Kis-Szepes-megye, s a Túrmező. E területek lakói a maguk földjén teljesen megyei jogokkal bírtak. Mindegyiknek volt saját választott tisztikara, de az némi viszonyban állott azzal a megyével, a melynek területén volt a kiváltságos kerület.[1]
A fejedelmek tömeges nemesítése nagy problémát okozott a megnemesítetteknek a nemességigazolások során. Egy-egy, esetenként akár több száz nevet is tartalmazó oklevél lemásolása még a gyakorlott írnoknak is rengeteg időbe tellett volna. Ezért kialakult a nyomtatott formában kiállított requisitio-s levél gyakorlata, amilyet a váradi káptalan is kiadott pecsétjével hitelesítve, a bihari Ürögd mezővárosba és az Oroszi birtokra telepített, Szilassy János alatt szolgáló négyszáz katona valamelyik leszármazottja számára.
Gyökeres különbség állt fenn az egyéni nemesség, és a kollektív nemesség között, ami a nemességvizsgálatok során is visszatérő kérdés volt. Így pl. a szalontai armalisták esetében is alapvető kérdésként merült fel, hogy a vizsgált személy/család egyéni vagy a „Cathalogus” szerinti nobilitas élvezője volt-e.