Heraldikai lexikon/Nemesítés
Névváltozatok: nobilitare: nemesiteni, nobilitatio: nemesités (Nagy 1845. 246.)
A nemesítés egy vagy több, korábban nem nemesi személynek nemesi rangra emelését és egyúttal befogadását jelenti a korabeli uralkodó osztályba, a vele járó politikai jogokkal együtt. Magyarországon a címeres levél adományozásával az adományos automatikusan nemességet is szerzett. Werbőczy a Hármaskönyvben a nemesség megszerzésének eredeti módjai közül a birtokadományt (donatio) tekinti fontosabbnak, de már a címeres levéllel történő nemesítés jogszerűségét is elismeri. A 15. században az adományosok, akik már korábban is nemesek voltak, még „nemességük nagyobb dicsőségére” kérnek címert, és az adományozás általában a király kezdeményezésére, valamelyik nagy hatalmú báró vagy prelátus, vagy a befolyásos rokonság ajánlására (relatio) történt. A Zsigmond-korban a címeradományban részesülők még nagyrészt korábban is nemesek voltak. Ugyanez érvényes a Hunyadi-korban is. Mindössze a Pryber és a hradnai Holy armálisok adományosai szereztek a címerrel együtt nemesi címet is. Több példa is arra utal, hogy ezen korszakokban valaki csak azután kaphatott címert, ha előbb már nemesi címmel is rendelkezett. Így pl. a csebi Pogány család tagjai armálisuk kiállítása előtt egy nappal külön adománylevélben szereztek nemességet. Nagylucsei Orbán két évvel címeres levele kiadása előtt lett birtokos. A következő században viszont a címeradományban részesülőket az uralkodó egyben nemesi rangra is emeli, amikor az előzetes ajánlás már szinte elengedhetetlen feltétele a nemesség megszerzésének.
A 16. század végére az alsóbb társadalmi rétegek számára az armális megszerzése volt a legegyszerűbb kiút az ignobilitasból. Az oklevél kiállításának díja, a taxa ebben a században még nem volt túl magas, így az armális megszerzése nem ütközött nagyobb nehézségbe. Ekkoriban két címeres levél kiállítása húsz forintba került. Az 1609. évi országgyűlés, bizonyára a megnövekedett oklevélkiadás miatt, már törvényben szabta meg, hogy a birtok nélkül adományozott nemeslevél kiadásáért 25 forintot kell fizetni, esetleges birtokadomány esetén pedig jobbágyonként még 50 dénárt, a kiállításért díszítéstől függően 2–4 forintot.
A 17. században a nemesi cím megszerzéséhez vezető folyamatban egy új elem jelent meg, a manumissio, a felszabadítása földesúri terhek alól. Bizonyos pénzösszeg megfizetése után gyakran maga a nemes „hozatta” az armálist a kapcsolatai révén a korábbi jobbágyának.
A nemesség megszerzésének következő lépése a címerkérő folyamodvány benyújtása volt. Ez Mohács után jelent meg a magyar kancelláriai gyakorlatban. Az udvari kancellária a nemesség megszerzését rögzített formában beadandó alázatos kérelem beadásához kötötte, amelynek a hivatalos formába öntött supplicatio mellett tartalmaznia kellett a kívánt címert is. Ugyanez volt érvényes, ha valaki nemessége megújítását kérte a királytól. A címerkérő folyamodvány a 16. században, viszonylag egyszerű szerkezetű volt. A megszólítást követő rövid kérelmet és pozitív elbírálást kérő formula után, az aláírás, végül a király engedélye és aláírása következik. A 17. században a szöveg kibővül, állandósul, és a nemesi levélben megtalálható formulák szavai köszönnek vissza (az országot szimbolizáló Szent Korona, valamint a királynak teljesített és a következőkben teljesítendő szolgálatok felemlítése), azzal a különbséggel, hogy a kérelem egyes szám első személyben íródott. Az iratot a földesúr vagy a folyamodó a kancelláriai titkárnak küldte el. Amennyiben a kérelmet a kancellária engedélyezte, sok kerülhetett a nemesi oklevél kiadására.
Erdélyben egész más volt a helyzet. A címeradományhoz nem volt szükség címerkérő folyamodványra, legalább is eddig még egyetlen formális erdélyi címerkérő folyamodvány sem került elő. Míg a királyi kancellárián az alattvalóknak „alázatos kérelem” formájában kellett kérni a címeradományt, amit a címeres levelek szövegébe is belefoglaltak, addig az erdélyi armálisok kivétel nélkül a „consiliarorum… intercessionem” kitételt használaták, olykor a kérelem említése nélkül. Itt hogy valamilyen befolyásos személy (földesúr, tanácsos stb.) közbenjárása is elegendő lehetett az oklevél megszerzéséhez. A katonák esetében gyakran a (fejedelmi udvarba bejáratos) feljebbvalójukat említi az armális szövege, akik közbenjárhattak a katonáik érdekében. Az egyetlen ismert erdélyi folyamodványban vargyasi Kósa János deák magyar nyelvű kérelmében, a Bethlen Gábor szolgálatában állt deák az 1630-as kérelmében a fejedelem ígéretére és a neki tett szolgálataira hivatkozik: „szemelyemnek Nobilitatioja feleől meghtalalvan alazatosan kegyelmesseghet igirte vala eő felseghe; De az eő felseghe hoszszu beteghsege miat abbeli alazatos kivansaghom szinten veghben nem mehetven; Keőnyeőrgök alazatosan mint kegyelmes Aszszonyomnak felsegedhnek, meltosztassek felseghed ennekem kegyelmessegheből ennyi ideigh valo alazatos szolgalatomat meghtekintven in persona Armalist conferalni.” 1630. július 27-én Brandenburgi Katalin valóban kiállíttatta az oklevelet.
Az armálishoz Magyarországon viszonylag könnyű volt hozzájutni, ezért a 17. századi országgyűléseken sorra hozták a törvényeket, hogy szabályozzák a címeres levél megszerzésének módját és feltételeit. Az oklevél megszerzését előzetes ajánláshoz kötötték (CJH 1609: XXXIII. tc.), majd a földesúr beleegyezéséhez (1622: XVII. tc. 1. §), bár kivételes esetben (a katonák, valamint "a férfias jelességekben és a tudományokban ékeskedők" esetében) ettől el lehetett tekinteni (1622: XVII. tc. 2. §), végül 3 királyi tanácsos vagy a vármegye ajánlatához kötötték (1630: XXX. tc. 1. és 4. §). Néhány év múlva Erdélyben is kézzel foghatóvá vált a szökött jobbágyok nemességszerzése, ami ellen az országgyűlésben is felléptek, mely szerint (1643:XX. tc.) a nemességet szerzett, elbujdosott, úr, állás, biztos lakhely és örökség nélküli jobbágyokat a helyi földesúr a vármegyei tiszttel fogassa el, aki adja vissza valódi földesurának, az armálist pedig vigye be a vármegyei "conservatoriumba". A magyar országgyűlés később megújította a nemesítés szabályait és szabályozta a nemesség kihirdetését is (1655:XXXVI. tc.).
https://dea.lib.unideb.hu/dea/bitstream/handle/2437/97140/tezis_magyar.pdf?sequence=8&isAllowed=y
https://dea.lib.unideb.hu/dea/bitstream/handle/2437/97140/ertekezes.pdf?sequence=6&isAllowed=y