Heraldikai lexikon/Élő heraldika
Az élő heraldika (klasszikus heraldika, de: lebenden Heraldik) a címerhasználatnak az a korszaka, amikor a címereket a pajzson, a sisakdíszen, a lótakarón, stb. még ténylegesen is használták a csatában, így annak védelmi, használati és jelképi funkciója is volt. Magyarországon az élő heraldika korát 1526-ig szokás vezetni.
Névváltozatok:
a czímer fénykora (Bárczay 4.), jó heraldica kora (Csergheő ArchÉrt. 1888/2. 131.[1]), heraldica fénykora (Uo. 131.), modern vagyis classicus heraldica, élő heraldica (Csoma, Magyar sírkövek Turul 188/3.[2])
Rövidítések
A címerhasználat három korszakra osztható.: 1. a címerhasználat kialakulása (kb. a 12. századtól a 13. század végéig), amikor csak a pajzson látható jelképek alkották a címert. 2. A pajzs és annak díszei jellemezték a címerhasználatot (kb. a 13. századtól a 15. század végéig). Ebben a korszakban a ténylegesen használt pajzs heraldikai jelképpé vált, de a lovagi tornákon és a csatában még mindig használtak címeres pajzsot. 3. A heraldikai jelképpé vált pajzsot már nem használták a csatában (a 15. század végétől). Ez már az ún. hanyatló vagy holt heraldika korszaka.
-
-
Idővel az ékeket ívelt vonallal rajzolták meg, melyet a régi magyar heraldikai hagyományok szerint farkasfognak neveztek és a mesteralak fehér (ezüst) részeit a természetes szemléletmód következtében fogakként értelmezték (mivel a fehér rész van kiemelve), de a a mesteralak még csak ívelt alakú lett, nem vált valódi fogakká -
Ugyanaz a címer 1483-ból
A fogak összekapcsolódtak azon családi hagyománnyal, mely szerint Vid, a Báthoriak őse Szent István korában megölte az ecsedi láp sárkányát és ennek jutalmául nyerte el a szabolcsi Vid birtokot. Ezt erősítette a család egyes őseinek tagsága a Sárkányrendben is, melynek jelvénye a pajzs köré tekeredő sárkányban figyelhető meg. -
A hanyatló heraldika korában a sárkányfogak a "sárkány" álkapcsának egy darabjával együtt láthatók többek között Báthory Gábor 1611-es tábori tallérján is -
Báthory Zsigmond fejedelem (1581-1597, 1598-1599, 1601-1602) nagycímerében jól megfigyelhető a hanyatló heraldika korának azon törekvése, hogy a címer kifejezze a címerviselő címzésében szereplő összes valóban birtokolt és igényelt tartomány fölötti uralmat. Esetünkben: Erdély fejedelme, Moldva, Havasalföld fejedelme, Római Szentbirodalmi herceg (a kétfejű sas a címerben), Oppeln és Ratibor hercege
Az élő heraldika akkor ért véget, amikor a nehéz fegyverzetű páncélos lovasság többé nem vett részt a hadviselésben. A flamand gyalogság már 1302-ben megverte a francia lovagokat, a svájci 1339-ben, majd 1476-ban a burgundi lovagokat. Egyes vélemények szerint a lovagság jelentőségének csökkenésével, azaz a szervezett zsoldosseregek, a tűzfegyverek fejlődésével az élő heraldika kora is véget ért. A lovagi eszme azonban egy ideig még a csatatéren és a lovagi tornákon is tovább élt. Ezt igazolják egyes középkori ábrázolások és krónikák (pl. a Froissart krónika 1470 körüli miniatúrái), ahol a címeres fegyverzet használata még a 15. század közepén is élő valóság. I. Ulászló király a lovagok rohama közben esik el 1444-ben Várnánál, a százéves háborút lezáró 1453-as castilloni csatában még a heroldok is jelen voltak, a vértbe öltözött Miksa császár („az utolsó lovag") pedig egy 1518-ban a róla készült metszeten még az osztrák sisakdíszt hordja, noha ő a gyalogság megszervezésének egyik fő híve.
Irodalom
[szerkesztés]Csoma József: A magyar heraldika korszakai. 1913