Címerhatározó/EGY/E/v

v (II. a.)

M (III.)

C (III.)

T (II.)

OSZ (I.)

Mutató

Címerhatározó – v

Ha tudjuk, hogy az egyféle (E) borítású alapon vannak (v) címerábrák is, a következő (III. ) lépésben azt kell eldöntenünk, hogy ez a címerábra, illetve fő címerábra mesteralak (M) vagy címerkép-e (C).

III. lépés: Az egyféle borítású (E) alapon a fő címerábra mesteralak (M) vagy címerkép (C)

Step III: The (main) charge(s) of the field is/are
An ordinary(/ies) (M) (honourable ordinary) Go→ or	A common charge(s) (C) (heraldic figure) Go→
(Definitions see below) Alternatively, use the Index → for keyword search

Vissza←

A Címerhatározó alfabetikus tartalomjegyzéke
A │ B │ C │ Cs │ D │ E │ F │ G │ Gy │ H │ I │ J │ K │ L │ Ly │ M │ N │ Ny │ O │ Ö │ P │ Q | R │ S │ Sz │ T │ Ty │ U │ Ü │ V │ W │ X │ Y │ Z │ Zs

**III. lépés**
A fő címerábra mesteralak (M) →Tovább	A fő címerábra címerkép (C) →Tovább
A keresett címerben a fő címerábra mesteralak (M) →Tovább Vissza←	A keresett címerben a fő címerábra címerkép (C) →Tovább Vissza←

**III. lépés**
A fő címerábra mesteralak (M) →Tovább	A fő címerábra címerkép (C) →Tovább
Mesteralako(ka)t tartalmazó pajzsok példái	Címerképe(ke)t tartalmazó pajzsok példái

Egyszerű keresés a Mutatóban →

Címerhatározási gyakorlatok

Címerhatározási gyakorlatok
Tedd próbára a címerhatározási jártasságodat! Szerezz gyakorlatot a címerhatározásban! Példaképpen megadunk egy-egy osztatlan, illetve osztott címert, valamint gyakorlásképpen két másik címercsoportot, melyekről nem közlünk semmi közelebbit. Ezeket neked kell meghatároznod (megállapítanod a címerviselő személyét). Kövesd végig a határozói kulcsokat, hogy megtalálhasd a címerek végső helyét a Címerhatározóban. Vissza←
A fő címerábra címerkép (C) →Tovább	A címerekben a fő címerábra mesteralak (M) →Tovább vagy A címerekben a fő címerábra címerkép (C) →Tovább

Definíciók

A pajzson előforduló díszítések összefoglaló elnevezése címerábra. Ezek két nagy csoportra oszthatók:

Címerábrák:

Mesteralakok

Címerképek

A mesteralakok olyan geometriai alakzatok, melyek a pajzs tagolása során jönnek létre, egyenes vagy görbe vonalakkal, és a vonalak által létrehozott terek kiszínezésével, borításával. A legtöbb mesteralak vége érinti a pajzs szélét. Vannak azonban olyan mesteralakok is, melyek nem érik el a pajzs szélét, hanem lebegnek a pajzsban. Ilyenek pl. egyes kereszttípusok. Lebegő mesteralakok továbbá a golyók, a gyűrűk, egyes ruták stb. is. Mivel mesteralakok csak négyféle irányú (vízszintes, függőleges, harántos, balharántos) vonallal hozhatók létre, a számuk behatárolt, legfeljebb néhány százra tehető. Nagyobb csoportjaik a következők: pólya (pó), cölöp (cöl), harántpólya vagy balharántpólya (hbp), kereszt (ker), szarufa (szf), egyéb mesteralakok (em).

A mesteralakokon belül meg kell különböztetnünk a pajzstagolásokat is. Ezek mindig érintik a pajzs szélét, és ezáltal több részre tagolják a pajzsmezőt. Mindig a pajzs legalsó részén, alján találhatók. Ilyen pl. a(z egyszer) vágott, hasított, harántolt stb. pajzs. Mivel a pajzs legalsó rétegét alkotják és a leggyakrabban kétféle mázzal, borítással színezettek, egyfajta alapoknak is tekinthetők, melyekre egyéb mesteralakokat és címerképeket lehet helyezni. Ezért a címerhatározás szempontjából a pajzstagolásokat nem a mesteralakok, hanem az egynél többféle borítású alapok (T) közé soroltuk, tehát az egyféle borítású alapok (E) alternatív kategóriájába soroljuk őket (melyek szintén a pajzs legalsó rétegét képezik, s rájuk ugyancsak más mesteralakok és címerképek helyezhetők). Ezért a címerhatározásnál a tagolások a mesteralakokkal szemben az eggyel nagyobb kategóriát alkotják. A(z egyszer) vágott pajzs pl. egy olyan kétmázú (többféle borítású: T) alap, melyre lehet (címerképet és) mesteralakot, így pl. pólyá(ka)t, cölöpö(ke)t, harántpólyá(ka)t stb. helyezni. Egy (egyszer vagy többször) vágott többféle borítású tagolásra (alapra) azonban nem lehet mesteralakot, sem címerképet helyezni, hiszen ez teljesen elfedné, láthatatlanná tenné a címerábrákat. A tagolásoknak, azaz a többféle borítású alapoknak (T) ezért mindig alul, a címerábrák alatt kell elhelyezkedniük és ezáltal mintegy azok (többféle borítású) alapját képezik. (A többféle borítású alapok maguk is lehetnek címerábrák nélküliek (n) vagy címerábrákkal díszítettek (v).) Ezért a tagolásokat a határozói kulcsban a többféle borítású alapoknál (EGY/T/n) találjuk meg, a következő csoportosításban: vágott vagy pólyázott alapok, tagolások (váp), hasított vagy cölöpölt (hac), harántolt vagy balharántolt (hbh), négyelt vagy harántnégyelt (nhn) és egyéb többmázú alapok (eta). Ezen utóbbi csoportba tartozik a sakkozás, a harántsakkozás, a rutázás stb.

A címerképek mindenféle élő, élettelen és képzelt dolgok, melyek a természetben, az emberi környezetben és képzeletben előfordulnak. A számuk szinte végtelen, az emberi fantázia szinte az összes létező és képzelt dolgot és ezek kombinációit is a címerpajzs felületére helyezheti. Ezért a csoportosításukra néhány nagyobb kategóriát vezetünk be: emberek (emb), tárgyak (tár), állatok (áll), természeti tárgyak vagy jelenségek (term), növények (növ) vagy vagy egyéb címerképek (ec).

Amennyiben egy mesteralakot egy konkrét címerben természetes formában ábrázolnak, az már többé nem mesteralak lesz, hanem címerképnek fog számítani. Ilyen pl. a Báthory család címerének három vörös haránt éke, melyet a családi legenda sárkányfogaknak tart. Ha ezeket az ékeket szabályos mesteralakként ábrázolják, a címer fő címerábrája mesteralak (a három ék) lesz, ha azonban ezeket az ékeket természetes módon, fogakként ábrázolják, melyek gyakran a sárkány állkapcsának egy darabjából nőnek ki, az ilyen címer fő címerábrája már címerkép lesz (a sárkány→sárkányfog kategóriában).

Fő címerábra

Minthogy a címerpajzson általában egyidejűleg több címerábra is szerepel, a meghatározás szempontjából fontos a fő címerábra kijelölése. (Általános értelemben, az egyféle (E) és többféle (T) borítású alapok számára egyaránt.)

Amennyiben egy pajzson nemcsak egy címerábra (mesteralak vagy címerkép) van, hanem több mesteralak vagy címerkép, vagy mesteralak és címerkép is van a pajzson, a címerhatározást úgy folytatjuk, hogy eldöntjük, melyik ezek közül a fő címerábra. Ha ugyanis a pajzsban van pl. egy pólya (mesteralak) és egy oroszlán (címerkép) is, tudnunk kell, hogy ezek közül melyik a fő címerábra, hogy a címerhatározási folyamatot a mesteralak vagy a címerkép határozói kulcsa szerint folytassuk-e. Ennek érdekében pedig néhány szabályt kell bevezetnünk.

A fő címerábra az:

1. amelyik a domináns vagy, ha ilyen nincs, az amelyik

2. a középső, vagy

3. a nagyobb, vagy

4. a legfelső, vagy

5. egy meghatározott, előkelőbb pajzsrészen helyezkedik el a többi címerábrához képest:

a boglárhelyen (5), a díszhelyen (2), a főhelyen (1), a pajzsfő hátsó részén (3 - tarkóhely), a pajzsderék elején (4 - kézhely), a pajzsderék bal oldalán (6 - könyökhely), a pajzstalp közepén (8 - köldökhely), a pajzstalp elején (7 - lábhely) vagy a pajzstalp hátsó részén (9 - sarokhely) található.

Nem számít külön címerábrának az, amely szerves módon társul egy másik címerábrához (pl. a gránátból kicsapó lángnyelv vagy a párduc szájából és füleiből előtörő lángnyelvek (pl. Stájerország címerében), mert ezek a fő címerábra kiegészítő jegyeit, díszítését alkotják, vagy az adott címerábrához szervesen hozzá tartozó általános ábrázolásmódok. A fő címerábra díszítését képezi pl. a sas mellén elhelyezett félhold (pl. Szilézia címerében), a pólyára helyezett leopárd. S mivel csak a 'díszítés' funkcióját töltik be, klasszifikációs szempontból legfeljebb csak mellék-címerábrának fognak számítani. (Ha pl. pólyán leopárd van, a pólya lesz a fő címerábra, annak ellenére, hogy a pólya van alul, mert a leopárd csak a pólya kiegészítő jegye, díszítése.)

Így pl. a br. Fejérváry család címerében az oroszlán dominánsnak látszó pozícióban és középen található ugyan, de mégsem ez lesz a fő címerábra, hanem a pólya, mert a pólya az egyféle színű alapon nem hozott létre címermezőt, így a mesteralak (és nem a mező) funkcióját tölti be. Ezenkívül az oroszlán alkalmazkodik a pólya geometriájához (alakjához, méretéhez, az általa rendelkezésre bocsátott térhez) és nem fordítva.

A br. Fejárváry család címerében tehát az egyféle (E) borítású alapon a fő címerábra (M) a vörös pólya lesz, mert a valóságban egyrészt ez van középen, másrészt a domináns helyzetben, mely meghatározza a rajta levő oroszlán alakját. Az oroszlán azért van járó pózban, mert a pólya alakja csak ezen póz ábrázolását teszi lehetővé a címeren. Ezért a pólya a fő-, az oroszlán a mellék-címerábra.

Mellette példák láthatók olyan oroszlános címerekre, amikor az oroszlán fő címerábra pozícióban áll, majd ezt elveszíti akkor, ha (több) mesteralakot helyeznek el fölötte, noha az oroszlán pozíciója nagysága stb. nem alkalmazkodik a pajzsban szereplő mesteralakok geometriájához. A második pajzson Svédország régi címere látható: arany oroszlán kékkel és ezüsttel hatszor balharántvágott (háromszor balharántharántpólyázott) alapon. Itt a balharántvágás kétféle mázú alap lesz, az oroszlán pedig a fő címerkép. Az alap borításához (a sávok nagyságához) csak a kis vörös szívek alkalmazkodnak, így ezek mellék-címerképek. A harmadik pajzson Henrik, Flandria grófjának fekete oroszlánja látható arany alapon, melyen arany-vörös darabolt harántpólya húzódik keresztül. Itt az oroszlán lesz a fő címerábra, annak ellenére, hogy a harántpólya van felül, mivel az oroszlán nem alkalmazkodik a harántpólya alakjához. Ezt a fajta pólyát egyébként, melyet keresztülhúznak a címerábrán, általában címertörésként szokták alkalmazni (a fiatalabb fiúk számára) vagy a családi állapotot (pl. a törvénytelen származást) fejezik ki vele, ez tehát nem is valódi mesteralak, hanem mellékjegy (brisure). A negyedik pajzs a skót uralkodói család címerének első példája, II. David Bruce, Skócia királyának pajzsa: arany alapon vörös liliomos keretben vörös oroszlán. Mellette (Ros grófja) az oroszlánon még egy sakkozott pólyát is elhelyeztek. Ezzel a megkülönböztetéssel, címertöréssel a címerviselő rokonságát fejezték ki a királyi családdal. Az oroszlán alakja itt sem alkalmazkodott a pólya geometriájához, de itt már a pólya van felül, domináns pozícióban, ennek ellenére a fő címerábra továbbra is az oroszlán lesz, mert a föléje helyezett sakkozott pólya csak a címertörés egyik eszközét jelenti. Mellette John Stuart (a későbbi III. Róbert király) pajzsára egy sakkozott hajtókájú tornagallért helyeztek, ami nem befolyásolja az oroszlán pozícióját, mint fő címerábráét, hiszen a tornagallér is csak egy mellékjegy, mely a címertörést, a rokonsági állapotot fejezi ki. Mellette David Stuart, Strathearn grófjának címere, ahol az oroszlán fölé nemcsak egy vörös szarufát helyeztek, hanem mindkettő fölé még egy sakkozott pólyát is, ezért itt már a legfelső címerábra, a sakkozott pólya számít a fő címerábrának (amikor az oroszlán már szinte láthatatlan a két mesteralak alatt).

Az utolsó címer (a csehországi Kutná Hora) esetében az arannyal és vörössel hasított kétféle borítású alapon a fő címerábra a középen látható arany serleg, melyet jobbról egy fekete sas, balról egy ezüst oroszlán tart. Ha a középső címerábra túlságosan kis méretű volna, akkor el is veszíthetné a fő címerábra pozícióját, mely a középső helyzetéből adódik, hiszen elveszik a domináns jellege. Ilyenkor a fő címerábra a sas, illetve az oroszlán lesz, de csak akkor, ha a serleget vagy bármilyen más címerábrát mindkét oldalról sas, illetve oroszlán tart. Ha az az eset fordul elő, hogy mindkét oldalról más-más címerábra szerepel, nem lehet közülük kiválasztani a dominánsat (nem tudnánk eldönteni, hogy melyik határozói kategóriába, a sasok vagy az oroszlánok között, helyezzük el a címert), ezért ilyenkor a heraldikai jobb oldalon (az előkelőbb helyen) található dolog lesz a fő címerábra.

See the pictures above
In step III we have to decide I. What kind of a charge to be found in the (principal) field. II. Which one is the principal charge of the (principal) field.
I. The (principal) charge of the (principal) field can be an ordinary (M), or a common charge (C)
Ordinaries (M) are geometric shapes, made by lines of partition, and various tinctures, placed in the field (superstructures). Partitions are ordinaries in the traditional heraldic view. However, in our (classification, and determination) system they are substructures made by division of the field by one or more lines of partition, and two or more tinctures. They can be both fields (/v) (substructures), and ordinaries (/n) (superstructures), while the ordinaries in the narrower sense can only be superstructures, but no substructures (fields). (See step II.)	Common charges (C) are all possible objects taken from the nature or the human word/imagination (humans, objects, animals, natural objects and phenomenons, plants, and other common charges). In case, an ordinary (a fess, for example) being decorated by a common charge (or another ordinary; like roundlets, or a lion passant), the role of the principal charge still belongs to the ordinary, because the geometry of the fess is decisive to the attributes, i.e. position, size, and number of the subcharges (roundlets or lion pessant). So it is the geometry of the fess, which enables some attributes (size, number etc.) for roundlets, or the lion passant, and not vice versa. So, despite the fess was in the lower, while the charges of decoration (roundlets, lion passant) were in the upper position, the role of the main charge still belongs to the ordinary (i.e. fess), whose geometry always orders the attributes for the subcharges. See step V.)
II. If there are more than one charges in the field, the principal charge (to be used for the purpose of determination) of the field is always that one, which is:
1. the dominant, or 2. is in the middle position, or 3. is the biggest, or	4. is on the top, or 5. being placed to the specific area of the (principal) field (5, 2, 1, 3, 4, 6, 8, 7, or 9). (See the escutcheon above.)