Állatok/Cincérfélék/Sárgagyűrűs bogáncscincér
< Állatok | Cincérfélék
_(13983201998).jpg)
Sárgagyűrűs bogáncscincér
- (Agapanthia dahli, Syn: -)
- Más neve(i): -
- A sárgagyűrűs bogáncscincér a rovarok osztályának bogarak rendjébe, ezen belül a mindenevő bogarak alrendjébe és a cincérfélék családjába tartozó faj. Egyike a hazai parlagfűfogyasztó rovaroknak.
- A faj széles körben elterjedt, a palearktikum északnyugati területén, keleten Nyugat-Szibériáig, nyugaton Közép- és Dél-Európáig fordul elő.
- Magyarországon általánosan elterjedt, gyakori.
- Igen változatos megjelenésű faj. Karcsú test és hosszú csápok jellemzik, imágó hossza 12-21 mm között változik. Testének színezete fémfényű fekete, szárnyfedőit foltokba tömörült sárgás szőrzet teszi márványossá. Az előtor felső éle és a homlok sűrű sárga szőrzettel fedett. Csápízeit szürkésfehér, sűrű szőrzet teszi gyűrűssé.
- A pete 4,5 mm hosszú, ovális, színe citromsárga és narancssárga közötti átmenetbe hajló, opálos.
- Lárvája 14–27 mm hosszúságú karcsú, hengeres, csontszínű, lábatlan pondró. Más cincérfajok lárváihoz képest igen mozgékony.
- Bábja 13–22 mm hosszúságú karcsú szabadbáb.
- A sárgagyűrűs bogáncscincér elsődleges tápnövényéről, az útszéli bogáncsról (Carduus acanthoides) kapta a nevét. A kifejlett egyedek leggyakrabban e növényen tartózkodnak. Rendkívül mozgékonyak, fény és meleg igényesek.
- Az imágók május végén, június elején kelnek ki, az érési táplálkozás és párzás után a tápnövény szárába helyezik petéiket, mindig a szárral párhuzamosan mélyen a tápnövény bélállományába. A petékből 1 hét után kelnek ki, a mozgékony, gyorsan fejlődő lárvák. A pondrók kezdetben a tápnövény szárában felfelé, majd lefelé haladva felélik a növény bélállományát. A táplálkozást szeptember végén, október elején befejezik, ilyenkor már a szár alsó részében, a gyökérnyak felett készülnek az áttelelésre. A lárvák között igen nagy a táplálék-konkurencia, amennyiben egy szárban több példány is él, gyakorta előfordul a kannibalizmus, illetve más élősködő fajok lárváit is felfalják. Áttelelés után április végén, május elején bábozódnak.
- Legfőbb tápnövénye az útszéli bogáncs, de más fészkesvirágzatú növényen is megfigyelték. A napraforgó (Helianthus annus) károsításával gazdasági kárt is okozhat, azonban sok gyomnövényként ismert fészkesvirágú fajt károsítván tevékenysége hasznos is lehet. 2007-ben az ürömlevelű parlagfű (Ambrosia artemisiifolia) szárában is megtalálták lárváit, így egyike azon kevés hazai fajnak, amik esetlegesen felhasználhatók a parlagfű elleni biológiai védekezésben.
Egyéb tápnövényei:
- - Bogáncs félék fajai Carduus spp.
- - Szamárbogáncs (Onopordum acanthium)
- - Sáfrányos szeklice (Carthamus tinctorius)
- - fehér üröm (Artemisia absinthium)
- - Aszatfélék Cirsium spp.
- - Közönséges bojtorján (Arctium lappa)
- - Keszeg saláta (Lactuca serriola)
Kártétele
- Magyarországon az 1980-as években jelentkezett először kártevőként, komoly károkat nem okoz, de az egykori Szovjetunióban és Romániában a napraforgó jelentős kártevőjeként tartják számon. Az imágók táplálkozásuk során 10–15 cm-es darabokat hámoznak le a napraforgó szárának epidermiszéről, amik később megbarnulnak. A nőstények eközben lyukakat fúrnak a napraforgó szárába és elhelyezik petéiket, amik felélik a napraforgó bélállományát. Egy szárban akár 8-10 lárva is előfordulhat, ilyen erős fertőzöttség esetén a szár eldőlhet, az enyhébb fertőzést kevéssé sínyli meg a növény, bár az olajtartalom mindenképp csökken.
- Vegyszeres védekezésre a faj ellen általában nincs szükség, a napraforgóban betakarítás után végzett agrotechnikai műveletek (szárzúzás, szántás, stb.) elpusztítják a lárvákat, így ritkán jelennek meg nagy számban.
- Magyarországtól keletre a sáfrányos szeklice kártevőjeként is számon tartják, de a növény magyarországi minimális vetésterülete miatt nem jelentős a kártétele.
Forrás: 'Magyar Wikipédia:Sárgagyűrűs bogáncscincér
