Ugrás a tartalomhoz

Állatok/Cincérfélék/Kék varfűcincér

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.

Állatok

Kék varfűcincér


Kék varfűcincér
Kék varfűcincér
(Agapanthia intermedia, Syn: -)
Más neve(i): -


Az kék varfűcincér a rovarok osztályának, bogarak rendjébe, ezen belül a mindenevő bogarak alrendjébe és a cincérfélék családjába tartozó faj.
Eurázsiában honos a Pireneusoktól Nyugat-Szibériáig. Skandináviából és a Brit-szigetekről hiányzik. Magyarországon ritka.
A testhossza 7-13 mm. Testalkata karcsú, megnyúlt. Az előtor nagyjából négyzetes, a szárnyfedők oldalvonalai kb. négyötödükig párhuzamosak. Színe fémes fényű sötétkék vagy sötétzöld. Tizenkét ízből álló, egyszínű csápjai mindkét nem esetében hosszabbak a testnél; az első néhány íz ritkásan szőrözött. A fej és az előhát finomabban, míg a szárnyfedők durván és sűrűn, ráncoltan pontozottak. A szárnyfedők végén szürkés szőrzet látható.
Nagyon hasonlít hozzá a kék somkórócincér (korábban a kék varfűcincért ennek az alfajának tartották), amelynek szárnyfedőjén a szőrök olyan finomak, hogy szabad szemmel csupasznak látszik. A kék varfűcincér mellkasának oldala fehéren szőrös és az elő-háton is gyakran látható három hosszanti fehéres szőrcsík.
Lárvája különféle varfűfajok (mezei, erdei, magyar varfű, stb.) szárában él.
Életciklusa egy évig tart. A kifejlett lárva lerágja az elszáradt növényszár felső részét, az alsót rostos törmelékkel elzárja és ez alatt bábozódik. Az imágó a szár oldalán rágott kerek lyukon távozik.
Az imágó májustól augusztusig rajzik és többnyire a tápnövényén tartózkodik.


Termesztett gyümölcsök
Vadgyümölcsök
Déligyümölcsök
Gabonák
Zöldségfélék
Ehető gombák
Fűszerek
Gyógynövények
Fogyasztható növények
Dísznövények
Ipari növények
Festőnövények
Védett növények
Baktériumos betegségek
Gombabetegségek
Fitoplazmás betegségek
Peronoszpórafélék
A vírusos betegségekről
Vírusos betegségek
Nem fertőző betegségek
Férgek
Csigák
Rovarok
Lepkék
Kétéltűek
Emlősök
Adalékok
Csávázószerek
Gombaölő szerek
Gyomirtó szerek
Lemosó szerek
Rovarölő szerek
Talajfertőtlenítő szerek
Vadriasztó szerek
Egyéb szerek
Permetezési napló
Permetlé töménysége
Január
Február
Március
Április
Május
Június
Július
Augusztus
Szeptember
Október
November
December
Gyomnövények
Magyar Wikipédia: Kék varfűcincér
A Wikimédia Commons tartalmaz Kék varfűcincér témájú médiaállományokat.