Ugrás a tartalomhoz

Állatok/Atkák/Gubacsatkafélék

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
A lap mérete: 6384 bájt

Állatok

Gubacsatkafélék


Szilvakéreg gubacsatka 1400-szoros nagyításban
Hársgubacsatka (Eriophyes tiliae)
Dió nemezes gubacsatka
Szilvalevél-gubacsatka
Szőlő-gubacsatka
Gubacsatkafélék
(Eriophyidae, Syn: -)
Más neve(i): -


A gubacsatkafélék a pókszabásúak osztályának bársonyatka-alakúak rendjébe, ezen belül az egyik legnépesebb családja több mint 2000 fajjal.

Megjelenésük, felépítésük

Parányi (0,08–0,32 mm-es) állatok, mindössze két pár lábbal; az atkákra általában jellemző négy lábpárból kettő nyom nélkül visszafejlődött. Átlagos testhosszuk 0,14 mm. Testük hengeres, féregszerűen megnyúlt. Az Eriophyoidea öregcsalád más családjaitól a két, hátsó helyzetű dorzális serte és a rövid, törés nélküli chelicerák alapján különböztethetjük meg őket.
Fejtoruk gyakorlatilag összeolvadt a potrohhal: a két rész határa a hasoldalon elmosódott, csak a hátoldalon válik el jól láthatóan a fejtor hátpajzsa a gyűrűzött potrohtól. A hátpajzs rajzolata gyakran faj-karakterisztikus.
Lábaik a fejtor alsó részéből nőnek ki. Az első csípőik közötti, vonalszerű bemélyedés a sternális vonal.
A fejtor elején nő az ormányszerű, többé-kevésbé megnyúlt rostrum, ami:
  • az alsó részükön összenőtt felső állkapcsokból és
  • az azokat körülvevő állkapcsi tapogatókból áll.
A vékony, hajlott, tüskeszerű csáprágók a maxillák felső részén kialakult, vályúszerű mélyedésben foglalnak helyet. A száj a maxillák tövénél egy kis kiemelkedésen nyílik.
Potrohukat vékony, rugalmas, dudorokkal vagy tüskékkel díszített kitinréteg borítja. A gyűrűk függetlenek a belső szervek elhelyezkedésétől; csak szilárdító funkciójuk van és az izmok tapadási helyei.
Ivarszervük a potroh hasoldalának elején, szinte közvetlenül a második lábpár mögött van. A nőstény külső ivarszerve egy erősen változó méretű nyílás, amit alsó és felső fedőlemez borít. (A felső fedőlemezt gyakran egyszerűen „fedőlemeznek” nevezik.) A hím külső ivarszerve kitinlécekkel szegélyezett, ív alakú vagy tompaszögű hasadék, amiből az ivarszerv (az ivarvezeték csőszerű nyúlványa) csak párosodáskor emelkedik ki.
A potroh végét egy pár félkör alakú faroklemez borítja. Az anális nyílás a faroklemezek között foglal helyet. Mivel mind a négy láb a test elején van, a potrohot a faroklemezek előtt még hasoldali serték is támasztják; a fajok jórészt a különböző serték és karmok alapján határozhatók meg. A hátpajzson legfeljebb két, a hasoldalon legfeljebb hat pár serte nőhet; a hátoldali serték nem ritkán teljesen hiányoznak.

Életmódjuk

Növényi nedvekkel táplálkozó kártevők, amik a fajra jellemző elváltozásokat okoznak gazdanövényeiken. Egyes fajaik a károsítás nyomán képződött gubacsokban élnek, más részük szabadon, a levelek fonákán.
Főleg váltivarúak, bár egyes fajok hímjei rendkívül ritkák, akár teljesen hiányozhatnak is. A tavasszal és nyáron élő vált ivarú nemzedék szaporulatából részben hozzá hasonló, vált ivarú (protogín) nemzedéket kel ki, időnként azonban a lerakott petékből úgynevezett áttelelő nemzedék fejlődik. Ennek a kizárólag nőstényekből álló (deutogín) nemzedéknek a külső megjelenése is eltér a másik generáció nőstényeiétől. Az áttelelő nőstények tavasszal szűznemzéssel szaporodva újabb vált ivarú nemzedéknek adnak életet. A petékből kikelő kis atkák mindössze két fejlődési szakaszon (nimfa 1. és 2.) mennek át, majd ivaréretté válnak.
  • a nimfa 1. stádiumban még nincsenek genitális sertéik;
  • a nimfa 2. stádiumban genitális sertéik már vannak, de külső ivarszervük még nincs.
A nimfa alakoknak nincsenek a lárva alakokra jellemző szerveik, és életmódjuk sem különbözik az imágókétól. Kisebbek, mint az imágók, a lábaik rövidebbek, és ízeik sem határolódnak el élesen.
Kifejlett alakban gazdanövényeiken telelnek át, majd április végén a rügypikkelyek alól a kibomlott levelekre vándorolnak, és elkezdik a növények sejtnedveit szívogatni. Ha tömegesen elszaporodnak, nagy károkat okozhatnak. Mivel szabad szemmel nem láthatók, ezért a gazdák sokszor vírusbetegségre gyanakszanak.
A legtöbb faj (mindössze 1-2 kivétellel) gazdanövény specialista; azaz legfeljebb az egy családba tartozó növények közül válogathat. Kényszerítő körülmények hatására (például ha elfújja őket a szél) más növényre is átkerülhetnek, ott azonban hamarosan elpusztulnak. A gubacsatkák többsége évelő növényeken (főleg fák és bokrok levelein) élősködik, de vannak olyan fajok is, amelyek fűfélékre vagy gyomnövényekre szakosodtak, néhány fajuk pedig páfrányokon, illetve zsurlókon él.


A Kárpát-medence növényzetét komolyabban az atkák két családja: a takácsatkáké és a gubacsatkáké károsítja.

Ismertebb, kártevő gubacsatkák:


Termesztett gyümölcsök
Vadgyümölcsök
Déligyümölcsök
Gabonák
Zöldségfélék
Ehető gombák
Fűszerek
Gyógynövények
Fogyasztható növények
Dísznövények
Ipari növények
Festőnövények
Védett növények
Baktériumos betegségek
Gombabetegségek
Fitoplazmás betegségek
Peronoszpórafélék
A vírusos betegségekről
Vírusos betegségek
Nem fertőző betegségek
Férgek
Csigák
Rovarok
Lepkék
Kétéltűek
Emlősök
Adalékok
Csávázószerek
Gombaölő szerek
Gyomirtó szerek
Lemosó szerek
Rovarölő szerek
Talajfertőtlenítő szerek
Vadriasztó szerek
Egyéb szerek
Permetezési napló
Permetlé töménysége
Január
Február
Március
Április
Május
Június
Július
Augusztus
Szeptember
Október
November
December
Gyomnövények

Forrás: Magyar Wikipédia:

Gubacsatkafélék, 2011. március 1., 06:31 (CET)