Növények/R/Réti imola
Réti imola
- (Centaurea jacea, Syn: Centaurea jacea subsp. jacea)
- Más neve(i): piros imola
- A réti imola növényfaj, melyet az őszirózsafélék családjának imola nemzetségébe sorolnak. A 20. század elején piros imola néven is említették.
- Észak-Ázsiában, a Kaukázusban és Európa nagy részén elterjedt. A kontinentális Európában szinte mindenütt előfordul, így például Magyarországon gyakori növényfaj, a Mediterráneumban azonban ritkább. Írországban nem, Angliában viszont honos.
- Változatos megjelenésű lágyszárú, magassága 10 cm-től akár 1,5 m-ig[3] is terjedhet. Évelő növény, elágazó gyöktörzsével vészeli át a telet. Rendszerint felálló, esetenként felemelkedő, szögletes, erős, kórós szára egyes példányoknál felül elágazik, ágas, másoknál el nem ágazó, egyszerű. Fészekvirágzatai a hajtás, illetve a kevés ág végén állnak, általában magánosan, a virágok júniustól októberig, helyenként novemberig[3] nyílnak. A réti imola fészekvirágzatait gyakran látogatják meg rovarok.
- Levelei kopaszak vagy érdesek, s a száron, illetve az ágakon egészen a virágzatok alapjáig megjelennek, váltakozó állásúak. Az alsó levelek nyelesek, lemezük széles-lándzsás, esetleg elliptikus vagy tojásdad alakú, a nyél felé elkeskenyedő, lehetnek teljesen épek vagy a levélváll közelében szárnyasan osztottak, a szélük ép vagy fogas, a csúcsuk tompa vagy alig hegyes. A középső és felső levelek ülők, lemezeik keskeny-lándzsás alakúak, de lehetnek kissé tojásdadok is, sosem tagoltak, csúcsuk hegyes.
- A fészekvirágzat tojásdad-gömbded fészekörve 12–14 mm átmérőjű, azonban virágzáskor a kinyílt virágokkal 2–6 cm átmérőjű fészek jön létre. A fészekörv pikkelyei (a fészekpikkelyek) zöld színűek, felső részükön száraz, sötét- vagy halványbarna színű, 4 mm-nél nem nagyobb függelékkel díszítettek, s annyira fedelékesen helyezkednek el egymáshoz képest, hogy szinte csak a barna színű függelékek láthatók a fészekörvön. A belső fészekpikkelyek függelékei laposak, kerekdedek, hártyásak, épek vagy fogasak, és jól elkülönülnek a pikkelytől, a külső fészekpikkelyek függelékei pedig vagy szabálytalan nyalábokra hasadozottak vagy – a subsp. subjacea (Beck.) Hyl. alfaj esetén – szabályosan rojtosak.
- A fészekben sugárvirágok nem, hanem csak csöves virágok fordulnak elő, melyek aktinomorfak, forrt szirmúak és 5 cimpájúak az 5 bíbor, bíborlila, bíborvörös, vagy ritkán fehér színű sziromlevél összenövése miatt. A virágzat peremén levő virágok a belsőknél feltűnően nagyobbak (úgynevezett sugárzók), s ugyan meddők, de jelentős a szerepük a rovarok csalogatásában. A belső virágok az összeforrt sziromleveleken kívül az alsó állású magházzal és az azt körülvevő 5, érintéssel mozgásra ingerelhető porzólevéllel rendelkeznek. A portokok a fehér bibeszál körül csővé nőttek össze, s amikor a fészken mozgó rovar a porzószálhoz hozzáér, akkor a portokcsőből kilövell a virágpor, s a rovar testére tapad. Szürke vagy világosbarna színű, fényes kaszattermései legfeljebb 3 mm hosszúak és nincs bóbitájuk.
- Megjelenésében hasonló a vastövű imolához (Centaurea scabiosa subsp. scabiosa), amelynek azonban a levelei szárnyasan szeldeltek.
- A síksági vidékektől egészen az 1900 m-es tengerszint feletti magasságig, azaz alhavasi területekig megjelenik a napos helyeken. A félszáraz, illetve a váltakozva nedves és száraz, tápanyagban gazdag, humuszos, inkább lúgos kémhatású, meszes talajú területeken gyakori. Jobban kedveli a mélyebb rétegű, agyagos, vályogos talajokat, a nagyobb homoktartalmú és a tőzegtalajokon ritkább.
- Réteken, legelőkön, sovány gyepekben, törmelékes helyeken (pl. utak mentén, töltésekben), másodlagos gyepekben gyakori, de előfordul cserjésekben, száraz tölgyesek peremén, valamint mocsár- és lápréteken is.
- Magyarországon elsősorban a Magyar-középhegységben és a Dunántúl dombságain gyakori, az alföldeken ritkább ugyan, de szórványosan jelen van az Alföldön (például a Duna- és a Dráva-völgyben, a Nyírségben, a Tisza mentén) és a Kisalföldön.
- Általában többedmagával nő, tömeges elszaporodásával (főleg az egyszer kaszált hegyi réteken) kiszorítja a gyepképző növényeket, így a legelőkön, szénatermő területeken gyomnövényként tartják számon. Ráadásul a legelő patások általában nem kedvelik kemény, kevés tápanyagot nyújtó szára és viszonylag magas cseranyag-tartalma miatt, ezért a lelegelt legelőkön visszamarad. Ujvárosi Miklós gyomnövény-életformarendszerében a H5-ös életformájú növények kategóriájába, azaz a ferde gyöktörzsűek közé tartozik.
- A rovarok, így a méhek is kedvelik, jó méhlegelőt nyújt.
- Magyar Wikipédia: Réti imola
