Heraldikai lexikon/Nevezéktan

Névváltozatok:
műszó (Nagy Iván 1872-1875. 20.), nómenklatúra, szakkifejezések, szakszerű rövidítések (Forgon 16.), heraldikai műnyelv, műszók, heraldikai szótár (Bárczay, előszó)
en: Kunstsprache, heraldische Kunstsprache, heraldische Terminologie
Rövidítések

A heraldikai nevezéktan a címertanban használt speciális szakkifejezések összessége, a címerábrák bélyegeinek taxonómiai definiálása. A koherens nevezéktan az alapja a címerleírásnak, a címerszabályoknak, a címerrendszertannak, a címerek szerkezeti elemeinek, a heraldika metodológiájának és általában az axiomatikus szemléletű címertannak. Ebből a szempontból a koherens nevezéktan a címertan vizsgálati algoritmusának egyik legfontosabb részeleme. A heraldika nevezéktana – más tudományterületekhez hasonlóan – többezer specifikus kifejezésből áll. Ezek azonban jórészt néhány alapkifejezés kombinációi, melyeket a címerszabályok ismeretében bárki maga is megfejthet, illetve megalkothat.

A címertani nevezéktan eredete

A heraldikai nómenklatúra kidolgozását a heroldok kezdték meg a címertan létrejöttével egy időben. Ez a 12. század közepétől nagyrészt változatlan. A heroldok arra törekedtek, hogy a címertani nyelvezet rejtve maradjon a külvilág előtt, ezért – főként a francia és angol heraldikában – az idők folyamán az egyre bonyolultabb, részletesebb és ezáltal a laikusok számára kevéssé érthető lett. A latin országok és Anglia számára a francia nevezéktan volt a meghatározó, mely már a 13. században kialakult és mindmáig alig változott. A német nyelvterületen viszont a szaknyelv a heraldika mostohagyereke volt és kaotikus állapotok uralkodtak. Nem volt egységes szaknyelv, hanem minden heraldikus a saját nevezéktanát és címerleírási módszerét alkalmazta. A 15. századra a német heroldok nevezéktana teljesen elavult. A kancelláriai heraldika címerleírásai nélkülözték a koherens heraldikai blasont, ezért Philipp Jacob Spener is latinul írta heraldikai művét. A francia és német nevezéktan egységesítésére Cassaneus tett kísérletet.

A nevezéktant a holt heraldika korának kancelláriai heraldikája is átvette és a reneszánsztól még tovább bonyolította. Így komplikált virágnyelvi nevezéktan jött létre, mely ugyanakkor nem vált szakszerűbbé sem. A nevezéktan tudatos fejlesztésére és racionalizálására egyes heraldikai rendszerekben (főleg a német heraldikában, ahol a címerleírás korábban hanyatlóban volt) csak a 19. század közepétől fellépő tudományos heraldikában került sor. Német nyelvterületen a nevezéktan egységesítésének kiemelkedő alakja Maximilian Gritzner (1843-1902) volt, akinek 1870 körül befejezett heraldikai terminológiája alapvető fontossággal bírt a korabeli heroldi hivatalok számára, melyet szinte az összes későbbi heraldikus használt.

A nevezéktan jellege

A címertan egyik legfontosabb részterülete, mert a pontos szakterminológia használatával, azaz a fogalmak pontos meghatározásával válik lehetővé a címerek pontos leírása, meghatározása és más egyéb címetani műveletek elvégzése. Az egységes szakterminológia használata ezért elengedhetetlen, bár csak ritkán valósul meg. Bárczay Oszkár fel is hívta a figyelmet a zűrzavaros állapotokra, amikor ugyanazon műben a magyar államcímer vágott pajzsának első mezőjében a vágásokat szelemen, csík, pólya, osztás, szelés, lebegő gerenda műszókkal jelölte.

A kérdés fontosságának felismerése nyomán a magyar címertanban elsőként Csergheő Géza törekedett az egységes szaknyelv kidolgozására, de ebben a halála megakadályozta. Ezt a feladatot végül Bárczay valósította meg, a Magyar Tudományos Akadémia Történelmi Bizottságának a megbízásából, mely azt némi változtatásokkal el is fogadta. Ebben különösen Szily Kálmán, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára volt a segítségére.

"Mindenekelőtt kifogásolom a czikkíró által használt eme kitételt, «virít», t. i. «a szikla és torony kétoldalán stb. (sárga?) liliom virít.» – Erre vonatkozólag szolgáljon tájékozásul, hogy ismerünk ugyan stilizált és ismerünk természetes liliomot (rózsákat stb.); az előbbieket röviden «liliom»-nak, az utóbbiakat pedig «természetes liliom»-nak nevezzük; de semmiképen sem ösmerünk «virító liliomokat», ép oly kevéssé, mint ragyogó csillagot, mérges kigyót, dühös farkast stb. A ki tehát ily jelzökkel él, az vét a megállapodott czímertani terminologia ellen, vagy túl akarja magát azon tenni, a szakirodalom rovására. Ha oly tekintélyes szakférfiú, mint a czikkíró, megenged magának eféle szabálytalanságokat, nem csodálkozhatunk, ha más, kevésbbé hivatottak őt utánozzák; és így megtörténhetik, hogy soha sem, vagy csak a legnehezebben fogunk előbbre haladni. És valóban ideje is, hogy valahára – miután annyi sok történt már nálunk is a heraldika előmozdítására – elejét vegyük az ily eljárásnak.

Kétségtelen, hogy szaklapoknak (mint a miénknek is) kevesebbet ártanak a nem ritkán előforduló s majdnem kikerülhetlen különféle tévedések, mint az ilyen (helytelenűl) úgynevezett «kisebbszerű hibák»; mert hogyan volna érthető máskülönben, hogy mai napság is némelyek itt-ott a blasonozás czopfjához ragaszkodnak, a mely nekünk nemcsak «tátott szájú, kiöltött nyelvű, felemelt farkú oroszlánokról stb.» szól, hanem annyira megy, hogy a heroldalakoknak, sőt még a színeknek is bizonyos sajátságokat akar tulajdonítani, sőt mi több, a heroldalakokból közönséges alakokat akar csinálni." (Csergheő Turul 1887/1. 35.)

Noha ez a szaknyelv kezdetben csak a címerek leírására szolgált, a színek és a címerábrák megnevezésével, idővel ez lett az alapja a címerszabályoknak és olyan alkalmazott részterületeknek is, mint a címertudomány vagy a címerhatározás. A címertani nómenklatúra – eltérően a heraldika néhány egyéb részterületétől – alaposan ki van dolgozva. Egy-egy objektum (címerábra) definiálására néha igen bonyolult nevezéktant használnak, mely a laikusok számára szinte értelmezhetetlenné teszi a címerleírásokat. Ilyen a rendkívül bonyolult francia és angol nevezéktan, de ezáltal egy rendkívül logikus és koherens címerleírási rendszer jön létre.

Irodalom

• Bárczay Oszkár: A heraldika kézikönyve műszótárral. Budapest, 1897
• Zsámbéki László: Magyar művelődéstörténeti kislexikon. Szeged 1937, Budapest 1938
• Tótfalusi István: Vademecum. Szokatlan szavak szótára. Budapest 1983

Lásd még

https://commons.wikimedia.org/wiki/Illustrated_atlas_of_French_and_English_heraldic_terms

címerleírás, megkülönböztető jegyek, póz, helyzet, axiomatikus heraldika, osztóvonal, mesteralak