Ugrás a tartalomhoz

Taxinyelv

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.

Llengua Taxi

' A Taxinyelv egy többnyelvű nyelvtanulási projekt. Tíz, mindennapi társalgásokon alapuló párbeszédből áll, amiken keresztül bemutat egy nyelvet. A Taxinyelv egy gyors és intuitív módszer.

A baloldali menüben a könyv megtalálható több nyelven is.

A könyv létrehozását az Európai Unió az Erasmus+ programján keresztül finanszírozta.[1]


Szerző: Roger Borrell[2]

Magyarra fordította:

Holyba Ferenc

A Taxi módszer

[szerkesztés]

A Taxi módszert Roger Borrell[2] tervezte és fejlesztette ki, azzal a céllal, hogy megtanítson egy nyelvet egy intuitív módon. Ez a módszer lehetővé teszi egy nyelv elsajátítását a progresszív asszimiláció alapján, mint ahogy azt a kisgyerekek csinálják. Napi 30 percet kell rászánni 100 napon keresztül, szünet nélkül. A módszer 5 lépésből áll: hallgatás, visszamondás, ismétlés, bővítés, összekapcsolás.

  1. Hallgatás (első 10-20 nap): Hallgassa meg sokszor a párbeszédeket. Az agynak szüksége van egy-két hétre az új hangok szétválasztására és rendszerezésére[3] Adjon magának időt. Élvezze az új hangokat. A csecsemők több mint egy évig csak hallgatnak, mielőtt megszólalnak.
  2. Visszamondás (következő 10-20 nap): Mondja vissza az önnek érdekesnek tűnő hangokat. Figyelje, hogy az anyanyelvi beszélők hogyan mozgatják a szájukat és az ajkaikat. Csinálja ön is ugyanúgy: próbálgassa addig, amíg el nem éri ezeket a hangokat. Nyissa, zárja a száját, mozgassa a nyelvét, csücsörítsen, tegye a nyelvét a szájpadlására, vagy húzza hátra. A nyelvének szüksége van mozgásra. Nincs több taxizás! Hagyja, hogy a családja nevessen az új hangokon amit már ki tud ejteni! Akkor is mindenki nevet, amikor a kisgyerekek tanulnak beszélni. Ez ne vegye el a kedvét! A gyerekeknek sem helyes a kiejtése a saját nyelvükön, legalább 3 éves korukig.
  3. Ismétlés (következő 10-20 nap): Az ismétlés a tudás atyja. Ismételje meg a mondatokat, még akkor is ha nem teljesen érti őket, hangosan, mint a gyerekek![4] Élvezze az új nyelvet: a kiejtést, a mondatszerkezeteket, és a nyelvi fordulatokat. Az emberi agy képes arra, hogy nyelveket tanuljon, azonban ehhez időre és sok információra van szüksége. Ne adja fel. Az ismétlés a legalapvetőbb eleme a tanulásnak.
  4. Bővítés (következő 30-50 nap): Ebben a szakaszban már lassan elkezdi érteni a nyelvet. Az elején csak egy-egy szót fog felismerni, ez teljesen normális. Időre lesz szüksége ahhoz, hogy egy mindennapi beszélgetést megértsen. Már szüksége lesz néhány segédeszközre, hogy kiegészítse ezt a kurzust.
  5. Összekapcsolás (következő 30-50 nap): Az utolsó lépés már abból áll, hogy összerakja a saját mondatait. Ahhoz, hogy ez sikerüljön, szüksége lesz segédeszközökre, sok olvasásra és türelemre. Ha be tud szerezni könyveket eredeti nyelven és a hozzájuk tartozó hangoskönyvet is tudja hallgatni olvasás közben, még jobb.

A párbeszédek

[szerkesztés]

A Taxi módszer célja a nyelvtanulás hatékonyságának maximalizálása, és ahhoz, hogy ezt elérje, a tananyagok gondosan ki lettek dolgozva a következő szempontok alapján:

  1. Multimédia: Az ember természeténél fogva sok módon tanul és fogad be információt, valamennyi érzékszervét használva: hallás, látás, sőt, még érzelmi alapon is képes tanulni. Ezért van, hogy írt szöveget, hanganyagot és képeket használnak a párbeszédek, de ezeken felül a társalgások még meg is vannak egy kicsit színháziasítva. Ez a tanulási modell az összetett intelligenciaelméletekre lett alapozva. Minden tanuló a saját legerősebb tanuló érzékével tudja majd az anyagot elsajátítani.
  2. A legtöbbet használt szó jön először: Sok nyelvtanulási módszer a számokkal, a hét napjaival, a hónapokkal vagy a színekkel kezd, és még ha ezek hasznosnak tűnhetnek, nem azok. Egy átlagos mindennapi beszélgetésben ez a szókincs szinte soha nem jön elő. Ahhoz, hogy maximalizáljuk a tanulás hatékonyságát, a leggyakoribb szavak megtanításával kezdjük és ezek sokszori ismétlésével. A 700 legtöbbet használt szó egy nyelvben az összes hétköznapi beszélgetés 90%-át teszik ki.[5] A 10 lecke során bőven meg fogja haladni az 500 leggyakoribb szót. A forrásként használt lista az NGLS-Spoken 1.1,[6] amiben az angol beszédben a legtöbbet használt szavak megtalálhatók.
  3. A 10 alapvető ige: Van tíz alapvető igei kifejezés, ami rengeteg gondolat kifejezését teszik lehetővé. Ezek mindegyike elhangzik az első pár leckében. Az igék a következők:
    • Identitást vagy állapotot kifejező igék: Lenni
    • Szükséget kifejező igei szerkezetek: Kell
    • Birtoklást kifejező igei szerkezetek: Van neki
    • Képességet kifejező igék: Tudni
    • Tetszést kifejező igék: Tetszeni
    • Akaratot, óhajt kifejező igék: Akarni
    • Véleményt kifejező igék: Gondolni/Hinni
    • Mozgást kifejező igék: Menni/Jönni
    • Cselekvést kifejező igék: Csinálni
    • Vizuális képességeket kifejező igék: Nézni/Látni

Közreműködőknek

[szerkesztés]

A Wikikönyvek egy közreműködésen alapuló projekt. Bárki segíthet és közreműködhet.

  1. Minden oldal módosítható. Ezért nyugodtan kijavíthatja a nyelvhelyességi hibákat, jegyzeteket adhat hozzá a könyvhöz, hangfelvételeket és videókat is adhat hozzá, lefordíthatja a saját nyelvére…
  2. Kiegészítő feladatok hozzáadása: Nagyon sok nyelv megtanulásához szükség van kiegészítő tananyagra. Ahhoz, hogy hozzáadjunk egy kiegészítő feladatot az egyik párbeszédhez, csak létre kell hoznunk egy új oldalt a meglévő oldalhoz. Például, ha az 1-es Párbeszédhez akarunk hozzáadni egyet, „Taxinyelv/Párbeszéd 1/Feladat 1” néven hozzuk létre.

Amint kész az oldal, össze kell kötni az eredetivel, hogy mindenki használhassa. Példa: Párbeszéd 1/Feladat 1

  1. Párbeszéd: Párbeszéd 1
  2. Feladat: Feladat 1
  3. Link a párbeszéd oldalán belül: Link

Tanároknak

[szerkesztés]

Ha ön tanárként használja a könyvet, használhatja arra is, hogy a diákjaival fontos témákról beszélgessen: a bevándorlásról, a társadalmi egyenlőtlenségekről, párkapcsolatokról, hűtlenségről, a szexualitásról…

Hasznos eszközök

[szerkesztés]

Nézze meg a párbeszédeket a saját nyelvén, hogy jobban megértse őket:

Fordítók

[szerkesztés]
Google Fordító (Chrome)
Google™ Translator (Firefox)

Szótárak

[szerkesztés]

Kiejtést segítő eszközök

[szerkesztés]

Szavak szerkezete, toldalékai és képzései

[szerkesztés]

Mondatok fajtái, szerkezetei, mondatrészek

[szerkesztés]

Igekötők használata

[szerkesztés]

Igeragozás gyakorlása

[szerkesztés]

Szavak gyakorisága egy szövegben

[szerkesztés]

Ahhoz, hogy tudjuk a szavak gyakoriságát egy szövegben vagy egy könyvben, tehát hogy megtudjuk a kulcsszavakat, jól jön, ha a következő eljárást tudjuk alkalmazni GNU/Linuxon:

  1. Hozzunk létre egy szöveges dokumentumot egy szövegszerkesztő segítségével (vi, emacs, gedit, kwrite) és mentsük el atnezendo_szoveg.txt néven.
  2. Üssük be a következő parancsot a terminálba:
sed -e 's/[^[:alpha:]]/ /g' atnezendo_szoveg.txt | tr '\n' " " |  tr -s " " | tr " " '\n'| tr 'A-ZÁÉÍÓÖŐÚÜŰ' 'a-záéíóöőúüű' | sort | uniq -c | sort -nr | nl

Ha csak egy szó előfordulását akarjuk felkeresni:

sed -e 's/[^[:alpha:]]/ /g' atnezendo_szoveg.txt | tr '\n' " " |  tr -s " " | tr " " '\n'| tr 'A-ZÁÉÍÓÖŐÚÜŰ' 'a-záéíóöőúüű' | sort | uniq -c | sort -nr | nl | grep "\skeresendő_szó$"

Szintén tudunk egy search_freq nevű scriptet írni:

#!/bin/bash
sed -e 's/[^[:alpha:]]/ /g' atnezendo_szoveg.txt | tr '\n' " " |  tr -s " " | tr " " '\n'| tr 'A-ZÁÉÍÓÖŐÚÜŰ' 'a-záéíóöőúüű' | sort | uniq -c | sort -nr | nl | grep "\s$1$"

És így használjuk:

search_freq keresendő_szó

Források

[szerkesztés]