Ugrás a tartalomhoz

Szakácskönyv/Krémlevesek/Spárgakrémleves 6.

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.

Recept mérete: 1540 bájt

Szakácskönyv

Spárgakrémleves 6.

Alaplevesek Levesek Gulyáslevesek Gyümölcslevesek Halászlé Krémlevesek Sós hideg levesek Levesbetétek

Spárgakrémleves 6.

Hozzávalók:

  • 25 dkg spárga,
  • 2 dl tej,
  • 1 dl tejföl,
  • 1 tyúkhúsleveskocka,
  • 1 csokor petrezselyemzöld,
  • 1 evőkanál finomliszt,
  • 1 teáskanál kristálycukor, késhegynyi törött fehér bors, ízlés szerint só.

Elkészítés:

A spárgaszálakat megmossuk, lecsöpögtetjük. A fejeket (a spárga csúcsos végeit) 3 cm hosszúságban levágjuk, és félretesszük. A többit a talpától kezdve megtisztítjuk, és apróra vágjuk.
A levágott héjával együtt (nem tévedés) félliternyi vízbe tesszük, beleszórjuk a kristálycukrot és kevés sót, majd 25 percig forraljuk. Hagyjuk kissé kihűlni, ezután turmixgépben pépesre zúzzuk. A spárgapépet szitán átpasszírozzuk. A sűrű spárgapépet leveses fazékba öntjük, ráöntünk még félliternyi vizet, és a húsleveskockát, valamint a félretett spárgafejeket is beletesszük.
Felforralva 10 percig főzzük. Közben a tejfölt és a tejet a liszttel teljesen simára keverjük, majd behabarjuk vele a forrásban lévő levest.
Végül a borssal és a megmosott, finomra vágott petrezselyemzölddel fűszerezzük.

Előételekről Hideg előételek Meleg előételek Sör és Borkorcsolyák Mártogatós receptek Ízesített vajak Hideg szendvicsek Melegszendvicsek Pástétomok, szendvicskrémek Köretek FőzelékekSalátákról Saláták Öntetek Mártásokról Mártások Mártások II. Sodók Habok-krémek Parfék Poharas krémek Felfújtak-pudingok Fagylaltok Fagylaltkelyhek Sörbet