A birkapörkölt semmivel sem marad el a paprikástól. Ez sűrűbb levű (szaftos) még ízesebb juhhús, tulajdonképpen mártásszerű rövid lével körülvett, nem főtt ízű, hanem összességében pörkölődött birkahús. Éppen ezért faggyúsabb is, juhízűbb, s aki ezt szereti, annak még jobban ízlik, mint a paprikás, mert annál a zsír és a benne pirított vöröshagyma leplezi a birkaízt. A jeles birkapörkölt kritikus eleme az, hogy a zsírban előre fonnyasztott és megpaprikázott vöröshagymát mikor tesszük a húshoz. Ha a hússal együtt beletesszük, akkor egyszerűbb a dolog; kisebb az odaégés veszélye, viszont ily módon csökkentjük a pörkölés-párolás közben keletkező finom ízeket. A legjobban kijönnek ezek, ha kb. másfél óra hosszat bírjuk idegekkel, hogy a birkahús minden hozzá-adás nélkül pörkölődik-párolódik a maga levében. De ehhez még az a türelem is kell, hogy ne forgassuk, keverjük sűrűn. Ebben viszont kockázat is van, mert odaéghet, ha pedig levet öntünk hozzá, akkor az egész saját levében pörkölődést áldozzuk fel. Ezért elfogadható talán az a megoldás, hogy fele időben tegyük hozzá a zsíros hagymát, és nagy önmérséklettel öntsünk hozzá egy-egy kis vizet vagy vörös bort. Különösen ajánlatos ezt megtenni, ha kisebb mennyiséget főzünk, 2-3 kg-ot.
Az így elkészült birkapörkölt az igazi birkaevők számára csemege, és ugyanazok valók hozzá és utána, mint a paprikáshoz.
