A szalámi készítéshez ugyanazokat a húsféléket használjuk fel. mint a kolbász készítéséhez.
Alapanyagának zsiradékszükséglete sem különbözik a kolbászétól. Ízlés szerint a szalámi lehet zsiradékosabb, illetve rostosabb alapanyagú. Szalámi töltés céljára a disznó végbele, valamint az állandóan kapható műanyag-szalámibél, esetleg marhavastagbél, lóvékonybél használható. A disznóvégbéllel (culáré) óvatosan bánjunk, mert könnyen reped, különösen a töltésnél és az elkötésnél.
Felhasználás előtt a belet langyos vízben kell áztatnunk. Ugyanez vonatkozik a műanyagbélre is. Noha az kevésbé szakad, és ha langyos vízben áztatjuk, rugalmassága is növekszik. A szalámi csak akkor áll el sokáig, ha keményre, feszesre töltjük.
Töltés előtt a méretre vágott belet egyik végénél erős, vékony zsinegel szorosan elkötjük úgy, hogy kétszer-háromszor megcsomózzuk. majd az így keletkezett darabkát visszahajtjuk, és újból megkötjük. Ezzel a kettős kötéssel megelőzhető, hogy a szorosan töltött massza kitüremkedjen a bélből. Olyan kötőzsineget használjunk, amelyik a szalámit súlyánál fogva biztosan megtartja a leeséstől. Minél vastagabb szalámibelet használunk, és minél keményebbre töltjük, annál kisebb a füstölés és a száradás utáni súlyveszteség.
Amennyiben töltés közben levegőbuborékokat észlelünk, tűvel szurkáljuk meg, vigyázva arra, nehogy a szúrás következtében kirepedjen. A keményre töltés és kötözés után felakasztjuk és cukros vízbe mártott kézzel végigsimítjuk. Ez a művelet, nem csak lezárja a légbuborékok kiszúrásakor ejtett lyukakat, hanem füstölésnél elősegíti a jobb színeződést is.
A szalámi tartósított húsárunak minősül, ezért kellő gondot kell fordítanunk a fűszerezésre, a tartósítószerek használatára, a füstölésre, a hűvös, szellős helyen történő érlelésre, illetve a tárolásra. Tartósító anyagként nátriumbenzoikum, salétromsó és borkősó egyaránt használható a töltött húskészítményeknél.
