Heraldikai lexikon/Címer

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
< Heraldikai lexikon(Címer szócikkből átirányítva)
Drágffy címer.jpg

Névváltozatok: Heraldikai lexikon/névváltozatok|hu: arma: hadi fegyver, nemes tzimer, ékeſség (Pápai/Bod 62.), stemma: koſzorú, tzimer, eleinknek jeleik, nemzet, nemzetség, nemeſség (uo. 581.), inſigne, inſignia: jel, tzimer, inſignia virtutis: vitézségnek tzimere (uo. 342.), criſtula: tzimeretske, taréjotska (uo. 173.), jegyek, tzimerek (uo. 75.), fegyver (Kelemen-Czövek 1822. 153.), tzím (Nyiri 1831. 318.), cím (Ipolyi, 240, vö. Mórász címer 1850 k.), fegyver avagy czímer, meg iratott fegyver avagy á Nemességnek czimere, vitézi pais (Karácsonyi címer 1606/1755), szimbólum (Apor, 117), külömböztetőjel (Lánghy 1827. 118.), jelvény (Nagy II. 47., Új Idők lexikona, XIX. 4735), ezüstcímer <1655; 'fémpajzs temetésre'> (Korunk, 2006. jún.)[1], hu. la: banerium (Kézai Simon 1280-as évek, Kristó, Anjou 197. l.), charta <'papírcímer temetésre'> (Korunk, 2006. jún.)

de: Wappen, la: arma, insignium, stemma, signum, armorum insignia, arma seu armorum insignia, tesserae symbolicae, fr: armoiries, armes, blason, en: arms, coat of arms, heraldic achievement, armorial bearings, it: arma, sv: vapen, sh: grb, cs: erb, pl: herb, ru: gerb

"...'a tzímerek,... színekkel 's vonatokkal jelelt paizsok..." (Nyiri 1831. 317.)

"kegielmesen attuk ajandékoztuk és rendeltük ez fegyvert avagy az Nemességnek czímérit" (Karácsony 1606/1620; Bocskai István címeres levele a Karácsony család részére, 1606)
Rövidítések:

A címer olyan, általában pajzson viselt, meghatározott szabályok szerint megszerkeszett színes jelvény, melyet egy család, intézmény vagy testület a saját maga identifikálására örökletes, állandó jelleggel használ.

Pajzs nélkül az emblémát nem lehet címernek tekinteni. Mégis sok ország használ pajzs nélküli államcímert, főleg azon ázsiai országok, melyek nem rendelkeznek heraldikai tradíciókkal. Néhány európai ország is ide tartozik, mint pl. az egykori kommunista rezsimek államcímerei, sőt napjainkig Olaszország címere is.

Egyes heraldikusok a pajzson kívül címernek tekintik a zászlón, nyeregtakarón, köpenyen, sisakon ábrázolt jelképet, a sisakdíszt, és minden olyan jelvényt, mely a címer funkcióját tölti be, ha megfelel bizonyos egyéb feltételeknek is.

A címerek eredete[szerkesztés]

A hanyatló heraldika korában a heraldikusok gyakran ókori, görög vagy római eredetet tulajdonítottak a címereknek. A modern korban egyesek az arab és levantei hatást vizsgálták a címerek létrejöttében. Az emblematikus címerszemlélet korában Sir John Ferne és mások a címereket az egyiptomi hieroglifákból származtatták. A romantika korában egyes német szerzők a címereket a germán rúnákból vezették le, de mindezen elméletek tévesnek bizonyultak. Egyedül a sajátságos lengyel címerek esetében feltételezhető, hogy azok a régi rúnaszerű jeleket vitték tovább.

William de Longespée címerének rekonstrukciója (Neubecker, 54. l.)
Raoul de Vermandois pajzsa s zászlója
Plantagenet Gottfried halotti táblája Le Mansból
Festmény William de Longespée síremlékéről
III. Béla dénárja. Egyes vélemények szerint a hátoldalán az öt nyíl fölötti öt pont az akkoriban ismert (szabad szemmel látható, a "Föld körül keringó") öt bolygó (Merkur, Vénusz, Mars, Jupiter, Szaturnusz [valamint Nap és Hold]) 1186-os együttállását örökíti meg a Mérleg csillagképben, a gyűrűk pedig a gyűrűs napfogyatkozásokat jelölhetik (III. Béla uralkodása alatt (1172-1196) 1187. szeptember 4-én teljes, 1191. június 23-án gyűrűs napfogyatkozás volt látható Magyarországról). Ennek alapján feltételezhető, hogy a kettős keresztes címer már 1186-ban is létezett, a pénz verésére pedig 1186-1191 között kerülhetett sor.

A címerek létrejötte szoros összefüggésben volt a lovagság kialakulásával, a lovagi hadviseléssel és a lovagi kultúra fellendülésével, majd virágkorával. Az 1095-ben, a clermonti zsinaton meghirdetett első keresztes hadjáraton II. Orbán pápa rendelete szerint a keresztesek vörös keresztet viseltek jelvényként a ruhájukon. A hadjárat eredményeként megalakultak az első egyházi lovagrendek a Szentföldön.

A csatában a páncélt viselő lovagoknak szükségük volt valamilyen ismertető jelre, mely alapján meg lehetett őket különböztetni a tömegben. Erre szolgált a pajzs és a sisakdísz. Hazatérve sokan tovább viselték a Szentföldön használt jelvényeiket. A címerek elterjedését a lovagi kultúra fejlődése, az egyre gyakoribbá váló lovagi tornák mozdították elő, ahol minden résztvevőnek saját címerre volt szüksége, mivel a tornák előtt megtartott címerszemlén a közönség is megtekinthette a résztvevők egy helyen kiállított címerét (pajzsát és/vagy sisakdíszét). Így fokozatosan egyre jobban terjedtek a címerek, annak igazolásaként is, hogy annak viselője tornaképes, tehát az uralkodó réteghez tartozó ember. A címerhez és a pajzshoz a lovagi kultúrában különféle jelentéstartalmak kapcsolódtak. A tisztességes harc, a fényes páncél és a szeplőtelen pajzs a lovagi becsület szinonímája lett. Lovagnak lenni nagy tisztességet jelentett és idővel nemcsak az egyszerű nemesek számítottak lovagnak, hanem a főurak is. A tornaképesség régiségét legjobban a címerekkel lehetett igazolni. Így alakult ki a címerek örökletes használata, ami a címer fogalmának legfontosabb összetevője, amellett, hogy a címer színes jelvény, melyet meghatározott szabályok szerint rajzolnak meg.

A címerek a keresztes háborúkat követően minden valószínűség szerint a 12. század közepén, Anjou és Maine tartományok területén alakultak ki. Az első címeres pecsétek a 12. század második harmadában jelentek meg Franciaországban, Angliában és Németországban. G. Demay, francia pecsétkutató a lovaspecsétek vizsgálata alapján arra jutott, hogy a címerek 1150 és 1190 között jöttek divatba Franciaországban.

Az első címernek a sakkozott pajzsot tartják, melyet sakkozott lótakaróval együtt Waleran de Beaumont (1104-1166), Meulan és Worcester grófja 1136 és 1138 között viselt a pecsétjén. A címert valószínűleg anyja, Isabel de Vermandois révén örökölte a francia Vermandois családtól. Testvére Raoul (†1153), Vermandois grófja 1130-1135 között használt pecsétjén sakkozott zászló látható és 1146-os pecsétjén is sakkozott pajzs fordul elő, melyet Michel Pastoreau nyomán Bertényi Iván közölt (Bertényi, 1993. 14-15.l.). A sakkozott címer a rokoni kapcsolatok útján idővel rendkívüli módon elterjedt Angliában.

A címerek másik lehetséges eredete Geoffrey Plantagenet (1113-1151), Anjou és Maine grófjának 12. század közepi, Le Mans-ban őrzött gyásztáblácskájához köthető, melyen az elhunyt pajzsán ágaskodó oroszlánok láthatók és a sisakján szintén egy oroszlán helyezkedik el. Geoffrey 1128-as roueni lovaggá ütését és az Anjouk történetét Jean de Marmoutier, egy cluny szerzetes írta meg 1170 és 1180 között. A lovaggá ütésre egy héttel azelőtt került sor, hogy Geoffrey elvette volna Matildot, I. Henrik angol király leányát. A szertartás során a király egy hat aranyoroszlánnal díszített pajzsot akasztott Gottfried nyakába. Marmoutieri Jean krónikáját azonban sokan megbízhatatlannak tartják és vele a címerek „születésnapját” is kétségbe vonják. A címer valódiságát, azaz örökletes voltát azonban bizonyítja az, hogy ugyanez az oroszlános pajzs látható Gottfried fattyú fiának, William de Longespée, Salisbury grófjának síremlékén is a salisburyi székesegyházban.

A címerhasználat magyarországi kezdetei[szerkesztés]

A címerek öröklését a lovagi fegyverzet magas ára is elősegíthette, melyet a címerrel együtt az utódok kaptak meg. A címerek idegen elnevezése a fegyver szóból ered (lat. arma, ném. Wappen, fr. armoiries, ang. arms, svéd vapen). A magyarban ez csak kései forrásokban, fordul elő nagyon ritkán, mint például Bocskai István 1606-os magyar nyelvű címeres nemeslevelében, melyet a Karácsony családnak adományozott, ahol „a megh iratot fegyvert a vagy igaz Nemessegnek czímeret” formula is olvasható. Ez valószínűleg csak a latin vagy német előképek tükörfordítása volt.

A címerek örökletes voltának kifejezésére az olasz stemma 'címer' szó szolgált, mely a görög-latin stemma származéka, 'családi leszármazás, családfa' jelentéssel. Ide tartozik a német Erbe 'címer, örökség' jelentésű szó is.

A magyar 'címer' szó a lotharingiai ófrancia, Poitouban és Anjouban is használatos 'sisaktaraj, sisakdísz' jelentésű francia cimier szóból ered és a feltételezések szerint a 13. században a nápolyi Anjou udvar közvetítésével jelent meg Magyarországon vagy a 12-13. században bevándorolt lotharingiai telepesek hozták magukkal. Végső etimológiája a görög χυμα 'fiatal hajtás, csúcs', latin cyma szóig vezethető vissza. (Plantagenet Gottfried címerjele is egy rekettyeág volt, melyet a kalapján viselt, valśzínűleg azért, hogy sikeresebb legyen a vadászatban.)

Egy időben a sisakdísz szinte fontosabb szerepet töltött be, mint a pajzs. Egy 1326-os oklevél szerint, melyet Károly Róbert Imre fia, Miklósnak adományozott, a címer még sisakdíszt jelentett és csak később nyerte el mai értelmét. („cristam inferius descriptam, que vulgo Cymer dicitur, in forma avis scilicet falkonis aurei, habentis distensas blaveas alas, sub quibus folia deaurata in modum herbe, vulgo Luhere dicte, pendent” Turul 1901. 98. l.) A legkorábi magyar címeradományok sisakdíszadományok voltak és a 13. századtól számos ún. sisakpecsét ismert, melyen csak a sisak és a sisakdísz látható. Mihály, Zólyomi ispán 1272-es pecsétjén a dőlt pajzson a csöbörsisak ormán tollak (vagy virágok) láthatók. 1332-ben sisakdísz viselésére kapott engedélyt Kolos királyi apród fia, Kolos és Szécsényi Tamás országbíró (1349-1354) szintén sisakpecsétet használt.

Az irodalomban a 12. század közepétől kezdtek megjelenni a címerszerű jelképek, de ezekre még nem létezett külön elnevezés. A német Wappen 'címer' szó az ófelnémet wafen 'fegyver' származéka és a többi európai nyelvben is hasonló az etimológiája. Az ófelnémet wâfen szónak kezdetben 'kard' jelentése is volt és a pajzsra ritkán használták. A pajzs és a pajzsbeli kép értelme a 12. század utolsó évtizedeitől mutatható ki, amikor címerpajzsot és címersisakot is jelentett. A 12. század második felének pecsétjein gyakran szerepelnek címerszerű ábrák pajzs nélkül. A pajzs csak kb. 1180-tól került előtérbe, mint a szimbólumok viselője, míg a zászló és a bandérium (címeres zászló) elvesztette jel szerepét és általános jelkép lett. A 13. század közepétől a jel (de: Zeichen) már a címer szinonimája és a pajzs a címer fő hordozója lesz.

A legkorábbi magyar címerek az Árpád-ház tagjainak pecsétjein maradtak fenn 1190 tájáról. Az első valódi címer, mely pajzsra helyezett jelképet tartalmaz, III. Béla király pénzein látható, amelynek egyes veretein a hátoldalon csillagászati események megörökítását tételezhetjük fel, és ennek alapján ezek a pénzek verésére 1186-1191 között kerülhetett sor. Ezután kezdtek címert használni az országos méltóságviselők is, akiknek a pecsétjei nagyrészt szintén a királyi jelvényt ábrázolták, de hamar kimutathatók az ettől eltérő sajátos családi címerek is, melyek egyes feltételezések szerint az előkelő családok esetében az ősi nemzetségi totemekből származnak. A zászlósurak címerüket a bandériumukra is ráhelyezték, mely alatt az adott úr csapata vonult hadba. A címeres zászló jelentősége különösen az Anjou-korban nőtt meg. A 13. századtól a fontosabb városok is kezdtek címeres pajzsot használni, sőt falusiak által kiállított és címeres pecséttel megerősített oklevél is ismert ebből a korból. A 14. századtól számos címeres sírkő maradt fenn és a polgárok heraldikai ábrái gyakran váltak ötvösjellé, kovácsjeggyé, házjellé. Zsigmond király uralkodásától kezdve a címerhasználat a magyar köznemesség körében is általános lett.

A negyven évig fennálló szocialista rendszerben a címertant áltudománynak minősítették és a genealógiával együtt gyakorlatilag tiltott terület volt, a címereket pedig egy levitézlett társadalmi osztály jelképeinek minősítették.

A címerek hasznosítása[szerkesztés]

A címerek, mint bizonyos információtartalommal bíró jelek, alkalmasak arra is, hogy személyt, tárgyat, földrajzi egységet, kort stb. identifikáljanak. Helyes módszer alkalmazása esetén egyetlen címernek ugyanolyan információértéke lehet, mint több száznak, így pl. egy kódex korának és tulajdonosainak felderítésében, a pecsét korának meghatározásában, vagy akár ornitológiai, néprajzi, fegyvertörténeti stb. kutatásokat is segíthet. Ez a kérdésfeltevés olyan eredményekhez vezethet, melyek más eszközökkel ne érhetők el (mint pl. a parasztvármegyék határainak meghatározása a falusi pecsétek alapján, Püspöki Nagy Péter módszere szerint). Ennek előfeltétele a determináció és a klasszifikáció metodológiai kérdéseinek tisztázása, a törvényszerűségek feltárása (lásd axiomatikus heraldika). Ezen segédtudományi kutatásokat segíti a címerhatározói rendszer, a címerdiagnosztika, a címerkritika stb.

A címerek fajtái[szerkesztés]

A valódi (viselt) címer a lovagkorban alakult ki a 12. században. A "festett" címer az előbbi mása, mely címeres leveleken, pecséteken, lakóépületek homlokzatán maradt fenn.

A magáncímer lehet 1. nemesi címer és ezen belül családi címer (de: Geschlechterwappen), valamint házassági címer (de: Heiratswappen), majd 2. polgári címer és 3. paraszti címer is. A hivatalos címerek az államcímer, a megyecímer, a városcímer, a hivatali címer (de: Amtswappen). A testületi címerek a céhcímer, egyesületi címer, közösségi címer (de: Gemeinschaftswappen).

A címer lehet ősi vagy felvett címer (de: Urwappen) és adománycímer (de: Briefwappen). A címerviselés jogával és körülményeivel a címerjog foglalkozik.

Modern, összefoglaló jellegű heraldikai művet adott ki a Hollandiában élt Karlai (Kohl) Károly (A címer története, fejlődése, 1990).

Lásd még:

heraldika, művészcímer, hanyatló heraldika, élő heraldika

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Kovács Kiss Gyöngy: Kemény János ravatalai. Adalékok a halál- és ravatalmotívumhoz, valamint a boncszínházi kelléktárhoz. Kounk - EPA 2006. június [1]