Heraldikai lexikon/Lovagi torna

Névváltozatok:

Nemesi, és Vitzloe gyakorlások (Karácsony címer 1606), gyűrő öklelések (Karácsony címer 1606), paisos hadak (Karácsony címer 1606), vitézi tusakodás (turnierozás) (Nyiri 1831. 318.), tornázás (Ipolyi Arnold: A magyar hadtörténelem tanulmánya. In: In: Ipolyi Arnold Kisebb munkái. 3. kötet, Budapest, 1887. 161.), tornaviadal (Bárczay), lovagtorna (Berzeviczy [2]), tornajáték (Holl ArchÉrt. 1984. 109.[3]), haditorna (Györkös 2016. 60.), turma: lovag ſereg, gyülekezet (Pápai/Bod 632.), collatio ſignorum: hartzal öſzve-menés, meg ürközés (uo. 123.), lovagjátékok, tornák (Szendrei 1896. 85.), vitézkedés

Rövidítések:

Magyar tornaöltözék az eperjesi adólajstromban 1480-1485. A lovag hátradől, mert az ellenfele lándzsája éppen a torkát éri. A ló kis mérete és a vitéz eltúlzott nagysága összhangban van Bertrandon de la Broqiuère leírásával, mely szerint a magyar lovagi tornákon kistermetű lovakon csaptak össze.

Az 1494-es antwerpeni lovagi torna, egykorú olajfestmény, Nádasdi Ferenc Múzeum, Sárvár

Lovagi torna, Antwerpen 1494, részlet: Miksa német király heroldja, címeres felsőinge hatodolt pajzsának első mezőjében Magyarország igénycímere

Lovagi torna 1494 Antwerpen, egykorú táblakép, Nádasdi Ferenc Múzeum, Sárvár, részlet: Michel Bani közelharca

Lándzsatörés (Nürnbergische Cronica. 1626, kézirat, Kalocsai Főszékesegyházi Könyvtár)

A magyar király tornaöltözéke az Aranygypjas Rend tornakönyvéből, 1431-35 k. BnF, Párizs, fol. 92.

Antoine Ier de Croÿ gróf (1385 k.-1475) lovagi öltözéke az Aranygypjas Rend tornakönyvéből (15. sz.)

Buhurtszerű összecsapás a kígyóspusztai csaton, 13. század. Arany és niello (a. m. fekete; fémek és kén keveréke, mellyel az ezüstöt feketére festik), Magyar Nemezti Műzeum

Buhurt

Az 1412-es budai lovagi tornára meghívott világi és egyházi fejedelmek jegyzéke

Béla herceg párviadala a pomeránnal, Képes krónika, 1360 k.

Lovagi torna a magyar udvarban, Candale-i Anna és II. Ulászló 1502-es házasságkötésekor, Pierre Choque művének londoni kéziratából (BL. Stowe, 584. f. 77v.)

Gyalogtorna, 1652

Magyar lovas torna I. Lipót koronázásán, Pozsony 1655

A lovagi torna két vagy több lovag által vívott küzdelem az ellenfél legyőzésére meghatározott szabályok szerint. A szabályok összességét kartellnek nevezték, ezek betartására a heroldok felügyeltek. A küzdelem kezdete előtt ők sorolták fel a résztvevő lovagok nevét, megmagyarázták címereiket, de bemutatták a lelátókon ülő hölgyeket és urakat is.

Tornákkal a szó szoros értelmében csak a 11. század második felétől kezdve találkozunk. Állandóbb szabályok a tornákra legelőször Franciaországban jöttek létre, ahol azokat először Godefroi de Preully lovag fektette le. Legismertebb formája a kopjatörés, melynek célja a másik fék kilökése volt a nyeregből. Innen származik magának a tornának a neve is, mely a francia tournoi 'kifordítani' szóból ered.

A 12. században jeles esemény volt. A lovagok mellett zenészek, állaitdomárok, jokulátorok és más mutatványosok is szórakoztatták a közönséget. Arisztokratikus jellegét és mesterséges szabályrendszerét az olyan 18. századi heraldikusok dolgozták ki, mint De la Colombière a lovagi erények újrafelfedezésével és propagálásával.

A lovagi torna fajtái

Buhurt

A buhurt (vagy bohurt) a lovagi tornák eredeti formája volt, tömeges küzdelem, még mielőtt a tornákat szabályozni kezdték volna. Tulajdonképpen az igazi háború változata volt, két egyenlő számú és erejű sereg csapott össze, általában tompa fegyverekkel és a legyőzött ellenfelet sem ölték meg. Ennek ellenére gyakoriak voltak a halálos balesetek. A korabeli krónikák szerint 1241‐ben Neuss‐ban 100, 1290‐ben egy német fejedelmi játékon 60 lovag halt meg a buhurton. Nem zárt, hanem nyílt téren tartották, valamilyen mezőn, akárcsak a csatákat a csatatéren. Leggyakrabban lóháton vívták, de voltak gyalogos viadalok is. A Képes Krónikában a rozgonyi csata ábrázolása alapján képzelhetjük el a buhurt kavargását.

Lovasseregek összecsapása Mátyás király 1490-ben készült bibliájából

Lándzsaviadal

A lándzsaviadal (de: Rennen) páros torna volt, éles lándzsákkal. Szabadpályán vívták az erre a célra készült nehéz vértezetben. A fejet saller takarta, mely a homlokrészen rendszerint két vaslemez-rátéttel volt ellenállóbbá téve.

Kopjatörés (de: Stechen, Tjost, fr: joute, kopjás tornák, Bárczay; ládzsatörés Kalmár ArchÉrt. 1958. 193.) Nehéz vértezetben, tornasisakban vívták. A felek lóháton nagy sebességgel rontottak egymás ellen. A céljuk a másik kilökése volt a nyeregből a hosszú dárdával (kopjával). Tompa lándzsákkal vívták szabad pályán. Az erőteljes kopjalökések ellen a tornasisak védte a fejet.

Zichy Mihály: Párviadal (Az Arany-Albumból)

A kopjatörés szabályait a XI. Alfonz, Kasztília és León királya által 1330-ban alapított Pólyarend szabályzatának egyik fejezete foglalta először írásba 8 pontban.

Párviadal (kardvívás, Bárczay)

Az egymásra rontó két lovag először kopját tört, majd a lóról leszállva gyalogosan harcolt karddal.

Párviadal, oszlopfő a földvári templomban, 14. század

Gyalogtorna

A régi rendszerű német gyalogtornánál zárt vértezetet használtak kerek formájú tornasisakkal. A sisak kitűnően kiegyensúlyozott, a legnagyobb mértékben erőteljes és ellenálló gömbalakot képez, mely biztosan véd a földre rántás vagy az arcvért kinyitása ellen.

Torna

Átmenet volt a buhurt és a párviadal közt, ennek során két lovascsapat rontott egymásnak, tompa hegyű lándzsákkal, a cél egymásnak a nyeregből való kiütése volt.

Bajvívás

A lovagi bajvívást a lovagi tornákon gyakorolták. Az istenítéletek részeként is tartottak bajvívásokat. Sokszor életre-halálra ment a küzdelem. Az istenítéletkor a király és a nádor előtt, lovon kellett megvívni. A bajvívást sokszor vállalták át bizonyos személyek. Károly Róbertnek és Nagy Lajosnak ilyen bajnoka volt Vermes Miklós.

Gyűrűöklelés

A 16. század végén a tornaviadalok helyét a karikadöfések (Bárczay, de: Ringelstechen; gyürűszúrás [Szendrei 1905. 58.][4]) foglalták el. Itt már nem viseltek pajzsot és a sisakot sem díszítették jelvénnyel, csak tollakkal.

Irodalom: 13-21.

Magyarországi lovagi tornák

http://www.elib.hu/00900/00941/html/doc/c200773.htm

Egy 600. körüli bizánci katonai kézikönyv (Sztrategikon), melyet Maurikios, valószínűleg maga Maurikios bizánci császár (582—602) szerkesztett, betekintést nyújt a nomád (avar, türk) harci gyakorlatokba: (Mauricius VI 2) "A szkíta katonai gyakorlat alakzatáról. — A szkíta gyakorlat sajátossága, hogy a zászlóaljak [gr: tagma] megkülönböztetés nélkül szerepelnek, más szóval az iméntiek értelmében nem különülnek támadókra (cursores) és védekezőkre (defensores). Egyetlen csatarendbe kell rendezni őket s nem három, hanem csak két ezredre [gr: moira] bontani. A hadosztály [gr: meros] két szárnya mintegy bekerítésre mozdul és egymás felé hajlik, majd egy megfelelő területet körülfog: a jobb szárny kívül, a bal belül kerül, körvonalban haladnak el egymás mellett, közben egymással ellentétes irányban hajtanak. Ilyen módon játszottak valaha harci játékot a téli táborba szállott lovasok a Mars-mezőn (campus Martiuson)." [Utalás a római Equiria elnevezésű, lovas játékokkal megült ünnepekre, amelyeket a hadisten, Mars tiszteletére tartottak március előestéjén és derekán, a téli, harcra alkalmatlanabb évszak véget értekor.] (ArchÉrt. 1981. 83. [5])

A német hagyomány az első lovagi tornát a merseburgi csatához (933) köti, melyben I. Madarász Henrik ellen Lehel és Bulcsú magyar hadvezérek seregei álltak fel. Konrad Bote szerint az első lovagi tornát német területen Madarász Henrik rendezte Magdeburgban, a magyarok fölötti győzelem emlékére. A krónikák már Szent László (1046-1095) idején megemlékeznek a székesfehérvári lovagi tornáról, ahol a későbbi király még mint fiatal herceg legyőzte az idegen származású Videt.

1150-ben (esetleg 1551-ben) az orosz Ipatyevi Évkönyv szerint a magyarok Przemyśl váránál tartottak lovagi játékokat a győzelem megünneplésére, amikor II. Géza csapatai II. Izjaszláv kijevi nagyfejedelem hívására érkeztek Halicsba.

1189-ben III. Béla király a Magyarországon áthaladó Barbarossa Frigyes tiszteletére szervezett lovagi tornát Esztergomban. Már 1200 táján is kétféle torna létezett Magyarországon. Anonymus szerint ugyanis a (honfoglaló) magyar vitézek a vezér színe előtt vértezett harci méneken majd minden nap pajzzsal és lándzsával nagy tornát vívtak. („Közben majdnem minden nap Magyarország vitézei valamennyien a vezér színe előtt vértezett harci ménjükön ülve pajzzsal meg lándzsával nagy tornát vívtak; másfelől az ifjak pedig pogány szokás szerint íjas-nyilas játékot játszottak." ) Egy pozsonyi tornáról II. András idején, 1220-ban van adat.

Az első harci játékokat a 13.század végén tartották Magyarországon. Perdöntő viadalok (istenítéletek) már korábban is voltak. Szabályos lovagi viadalról III. András 1291 augusztusa után kelt adomány-megerősítő oklevelében olvasunk. Ratold fia Tamás magistert a király néhány báróval és nemessel Boldog István király ünnepe előtti szombaton Bécs vára alá küldte a harci játékokra (“..quod cum nos quosdam barrones et nobiles regni nostri sabbato proximo ante festum beati regis sub castrum Wÿennense ad ludum bellicale misissemus..”), ahol Tamás mester a jobb kezén megsebesült. (MOL, DL 39202)

Tollforgós lovagsisak látható Mihály zólyomi ispán 1273. évi pecsétjén. (MOL DL 40111) Az első fennmaradt sisakdísz-adomány Anjou Károlytól származik, aki 1326 április 7-én sisakdíszt (cymier) adományoz a Zala megyei Enyerei Herceg fia Imre magisternek, atyafiainak és egész nemzetségének - "...címerül sisakdísz gyanánt kiterjesztett szárnyú aranysólymot viselhessen" -. Ha a korábbi királyok valakinek sisakdíszül sólymot adományoztak volna, bármely színben vagy formában, az adomány érvényességét a király visszavonja a jelen oklevél által (“...ita nihilominus ut si qui predecessorum nostrorum regum Hungarie quibuspiam de regno nostro falconem sub quovis colore vel specie pro crista contulissent auctoritate presentium revocamus..” MOL, DL 262464) A záradékban I.Károly “elődeink által adományozott” sisakdíszre utal, akin minden bizonnyal apjára, Martell Károlyt értette, aki III. András trónrakerülése után élt a Rex Hungariae címmel. Nagyon valószínű tehát, hogy Magyarországon már az Anjou királyok előtt is voltak valódi lovagi tornák.

Károly Róbert egy 1319‐i adománylevelében megemlíti személyes részvételét egy tornán, ahol a küzdelem során Hont‐Pázmány nembeli István három fogát vesztette el, azonban a király minden egyes fogáért egy‐egy Bihar megyei faluval vigasztalta meg. Az Anjou korban, a 14. század derekán már az uralkodói udvarban és a főúri várak udvarain is rendszeresen vívták a lovagi tornákat, nemegyszer koronás fők aktív részvételével. Jelen voltak úgy a páros, mint a csoportos viadalok.  

A lovagi tornákat Magyarországon a külföldi királyok és királynék kíséretével érkező lovagok honosították meg a 14-15. században. A lovagi tornák ábrázolásait megtaláljuk a Képes Krónikában. Lovagok állnak szemben egymással, teljes lovagi felszerelésben, és lovagi módon harcolnak. Károly Róbert maga is szívesen vett részt a tornákon. Az 1326-ban általa alapított Szent György Rend alapító levelének 7. fejezete a tagok számára azt is előírja, hogy a királyt kísérjék el minden vigadalomba és tornajátékra (in omni solatio et in ludo militari precipue regem debeant sequi), tehát egyfajta királyi tornacsapatot képeztek. Halála után az őt meszemélyesítő lovagok kétfajta tornafegyverzetet viseltek Budán a templom kapuja előtt hátas paripákon ülve. "Az egyik vitéz a királyi méltósághoz illő tornaöltözettel volt felékesítve, a másik lándzsaviadalhoz alkalmas öltözettel, a harmadik a királyi fölség hadifegyverzetét öltötte fel... A vitézek... aranysisakot viseltek és címerükön strucc volt: a király úr hordta és viselte ezt életében. ...mindez életében a király úr holmija volt." (Kálti Márk Krónikája, 212. fej. Geréb L. ford.) A leírás szerint a királynak külön vértezete volt a „tornamentumokra” és külön felszerelése a „hastiludiumokra” amiből kiviláglik, hogy két különböző rendszerű tornajátékról van szó, noha mindkettőt egyszerűen csak tornaként szokták fordítani. Az 1389. évben vívott franciaországi lovagi torna leírásában a Froissart krónika (283.) is háromfajta pajzsot és kétfajta (különböző lándzsákkal vívott) bajvívást említ.

Zsigmond korában rendszeressé váltak a díszes külsőségek között vívott lovagi tornák, amelyen előkelőségek és a királyi ház tagjai is részt vettek. (A király ezeket a rendezvények gyakran saját céljainak az elérésére is felhasználta). A nikápolyi csata előtt, melyre számos francia, burgundiai, német, angol, olasz, cseh és lengyel lovag érkezett, Zsigmond 1396-ban Budán fényes lovagi tornát rendezett. 1412 májusában fél Európát bejárta a hír, hogy Budán, a lengyel király látogatása alkalmából lovagi torna lesz, a győztes aranypatkós, csatlósa ezüstpatkós lovat fog kapni. Erről herforsti Henrik leveléből értesült egy Mainzban követségben járó személy - neve ismeretlen maradt - aki ugyancsak levélben értesítette, Aschaffenburgban, a német lovagrend nagymesterét Egloffstein Konrádot. (ZsO III.2062) Jan Długosz, lengyel krónikás szerint két nap két éjjel tartottak a viadalok, és mintegy húsz ország száz lovagja vett részt rajta.

A konstanzi zsinat (1414-1418) idején, 1415. március 20-án IV. Frigyes osztrák herceg (1406-1439), a lengyel és a magyar előkelők részvételével Konstanzban hadi tornán vettek részt. Ezt használta ki XXIII. János pápa és megszökött a városból. Más forrás szerint a herceg ekkor Cillei Hermann fiával (II. Hermann) tört lándzsát. 1417 decemberének első napján a konstanzi Fischmarkton csaptak össze a lovagok. 1418-ban a karneváli időszakban, február 8-án (off die fastnacht) maga Zsigmond is kedvet kapott a lovagi tornához. Richental krónikája szerint olyan páncélt vett fel, amiben nem ismerték fel. Két ellenfelével is sikeresen harcolt, de csak akkor tudták meg, kit takar az acél, amikor első győzelme után felemelte sisakrostélyát. A nézők ekkor hangos üdvrivalgással köszöntötték.107.[6] Zsigmond király 1431. januárjában hirdette meg a húsvétra tervezett konstanzi tornát. Erre a király egyik lovagja, Várdai Miklós rögvest levelet írt az apjának, hogy küldjön számára egy jó lovat Konstanzba, mert ő is szeretne részt venni a tornán.

A magyarországi tornákon vagy azok egyes típusainál kedvelték a könnyűlovasságra is jellemző, kisméretű, fürge lovakat, melyeket alacsony nyergekkel szereltek fel. Bizonyára a mozgékony könnyűlovasság erős hagyományai miatt ebben nagyobb szerepet játszhatott a lovaglás, a ló biztos megülésének képessége, mint Európában általában. Fülöp, burgundiai herceg lovászmestere (utazó, kém), Bertrandon de la Broquière, aki 1433-ban Zsigmond király udvarában járt, leírta az akkor már valószínűleg hagyományosnak tartható pesti lovagi tornát, mely sokban különbözött az általa eddig látottaktól, ahol a nyugati lovagok talpig páncélban, hidegvérű lovakon vívtak. "Górni [Garai] nádor fiát láttam egy lovagjátékban, melyet az ország szokásai szerint kis lovakkal és alacsony nyergekből vívtak. A résztvevők valamennyien gazdagon díszített ruhát viseltek, és igen rövid lándzsákat használtak. Kedves, gyönyörködtető játék volt. Az itteni lovagjátékban az a szabály, hogy a küzdők közül legalábbis az egyiknek a földre kell buknia. Ebből látják, ki bírja jól megülni a lovat és a nyerget." Magyarországon a lovagok biztonságát szolgáló barriertól, a pálya középvonalán végigfutó sorompótól is gyakran eltekintettek. Így annak, aki ki tudta ütni az ellenfelét a nyeregből, gyakran minden lovagló tudására szüksége lehetett, hogy ő maga nyeregben maradjon. Az 1433‐as tornán a győztes jutalma is egy arany lovaglóostor volt. Egy ilyen magyarországi lovagi torna miniatúrája (fol. 77v.) megtalálható Pierre Choque úti beszámolójában, aki 1502-ben Candelei Anna királynét kísérte Magyarországra, a házasságkötésekor.

Magyar lovagok az 1474-es Canterbury lovagi tornán. Oxford, Bodleian Library Ashmolean MS 1116 f. 111r–113v.

Mátyás udvarában felújult a lovagi torna és rendkívüli módon elterjedt. Uralma alatt sokkal több tornát tartottak, mint az elődei alatt. Ezek a viadalok nem mentek életre, halálra. Hegyes lándzsákkal rohantak ugyan egymásra, de csak ügető, lovakon s a cél az volt, hogy vitéz kidobja a nyergéből az ellenfelét. Beatrix menyegzője alkalmával nyolc ízben tartottak lovagi bajvívást. Cseh, bajor és német hercegek és lovagok, a Fehérvárra, majd Budára vonulás közben, majd bent a városokban, a hyppodromon rohantak egymásra. A Mátyás koronázásakor tartott ünnepélyeken is egymást érte a sok kopjaviadal, valamint az Ulászló tiszteletére Olmücben rendezett világra szóló ünnepélyeken is. A mérközők számára jutalmakat tűzött ki a király. és ő maga személyesen is részt vett ilyen tornákon. Az ő idejében a lovagi viadalok lovas és kocsiversenyekkel, valamint hivatásos birkózók küzdelmeivel bővültek. Ő maga is gyakran vett részt a küzdelmekben és a legtöbbször győzött is. Galeotto Marzio írásából tudjuk, miképpen vetette ki Mátyás a nyergéből az akkoriban híres vitéznek számító, legyőzhetetlennek tartott cseh óriást, Holubár lovagot a homlokára irányzott gerelydöféssel. Bonfini szerint Mátyás seregében harcolt alvezérként, egy Svehla (Suohla) nevű bátor cseh vitéz, aki minden lovastornán győzött, de Székesfehérvárott a királlyal szemben alul maradt. A torna után a király magához hívatta, megdícsérte az ügyességét, de arra is intette, nehogy rossz útra térjen, ami később be is következett, Svehla rablóvezér lett és akasztófán végezte. Katonáit mindenkor kitüntette. Diadalmas csaták után egyenként kezet fogott velük. Magasabb rangú vitézeinek pedig az arany sarkantyút és a sárkányrendet osztogatta.

Mátyás idején: "A felszerelés masszív és formátlan. Magas nyeregben ültek, fejükön sisakot, testükön vértet, balkarjukon pajzsot, jobbkarjukon háromágú koronában végződő tompa lándzsát viseltek. E mellett használták a régi alacsony nyerget, a hegyes lándzsát, az éles kardot és a könnyű harciöltözéket is. Ilyenben vonult küzdelemre Mátyás is lakodalmi ünnepségei idején. Maga a király szablyával vívott. Páncél helyett könnyű öltözék volt rajta, csupán fejét védte díszes sisak. Lovát zölddel mintázott aranyos takaró fedte, nyakán nagy csengetyű lógott. — A párviadal kezdetén a királyné visszavonult az ablaktól, ahol addig állt, mert féltette hitvesét, olvassuk Hans Seyboldnál. — Ezen az estén tehát nem könnyű játékra, hanem véres küzdelemre indult a király.

Hasonlóképpen éles, hegyes fegyverekkel vívtak a vendégei is. Közülük különösen négyen tűntek ki készségükkel : Kristóf herceg, Hinco herceg, Stein György sziléziai kormányzó és Eberstein gróf.

A székesfehérvári összecsapás olyan erős volt, hogy Kristóf herceg és ellenfele kiestek a nyeregből, lovaik pedig holtan terültek el. A nézőközönség az ilyen véres látványokban lelte örömét, az író is nagyszerűnek mondja az ilyen párviadalt.

Kristóf és Hinco herceg egyenlő ellenfelek lehettek. Budai összecsapásukon mindketten kiestek a nyeregből. Kívülük még ketten vívtak. Ez a lovagi torna harmadfél óra hosszat tartott.

A viadalokat zeneszó kísérte : fuvola és kézidob, de ha éles fegyverekkel vívtak, a harcikürt rikoltott. Ennek hangja még fokozta a nézők izgalmát. A baj vívások helye igen gyakran a Vár alatt elterülő mező (Vérmező) volt.

A tompa fegyverekkel folytatott viadalokat férjével együtt a királyné is szívesen végignézte. Farakások lángjánál vívtak a korán sötétedő téli napokon ; kedvtelésüket a hideg sem csökkentette. Az író is feljegyezte, hogy a hideg téli napon Beatrix férjével együtt egy aranyos szánkóról figyelte az összecsapást. Férje hosszú csuklyába burkolta be, úgyhogy arcát sem lehetett látni.

A párviadal elsősorban lovagi szórakozás volt, de az igazság kiderítésére is használták."39-40.

Maga Mátyás számos lovagias tettével vált nevezetessé. Boroszló ostromakor a harcot felfüggesztve táncmulatságba hívta a város előkelőit, és az őt ostromló cseh‐lengyel sereg vezetőit. Olmützben a pápai követ könyörgésére sem volt hajlandó fogságra vetni az oda vele érkező Victorint, a cseh király fiát, noha így könnyen megnyerhette volna a háborút.

Mátyás idején (1442 és 1483 között) indult Angliába három lovag a magyar királynénak IV. Edwárdhoz és feleségéhez szóló levelével. Calais-ban szíves fogadtatásban részesültek és Angliába érkezésük után a Térdszalag-rend főfegyvernöke ajánlotta őket a király figyelmébe. “Most dread Souveregne Lord. please jour Grace to understand that there be come to Cantenbury III worshipfull Knigths of the King of Hyngaris court callet Uladislaus of Bodna, Fredericus of Waredma, and Lancelagus od Tresulwan....- Igen rettegett felséges úr. Kegyeskedjék Felséged tudtúl venni, hogy Canterburyba érkezett a magyar király udvarából három jeles lovag, kiknek neve Uladislaus de Bodna [Bodnai László], Fredericus de Waredma [Várdai Frigyes] és Lancelagus de Tresulwan [Erdélyi László]....” (Harleian manuscripts no.69/12, p.113-114, British Museum)

A Szent Jakab-féle bűnbocsánat alkalmával rendezett ünnepélyen kívántak résztvenni a harcjátékokban. Latinul benyújtott vívásfeltételeiket maga a főfegyvernök fordította angol nyelvre IV.Edward számára. Azok számára akik feltételeiket efogadják és ellenfélnek jelentkeznek Uladislaus egy arany vívó koronát, Fredericus egy arany lándzsahegyet, Lancelagus pedig egy arany kardot ajánlott fel, amit a leendő ellenfélnek a megmérettetésig nyilvánosan viselnie kell.

Uladislaus lóháton és felfegyverkezve, 15 futásban, Nápolyban divatozó vívásra hívja ki ellenfelét. Az első öt futásnál Uladislaus, a korlát végétől tizenegy lándzsahosszra állva várva be ellenfele támadását, a második öt futásnál az ellenfél várva be őt, míg az utolsó öt futásnál mindketten az egész pálya hosszában vívhatnak. Ha valamelyikük lándzsáját nem az összecsapás pillanatában ejtené el, azt vissza nem kaphatja, hacsak (!) az egyik jelenlévő hölgy ezt nem óhajtja. Fredericus húsz futásra hívta ki ellenfelét. Ő a véletlenül leejtett lándzsa visszaadását egy találós kérdés megfejtéséhez köti, viszont egy lord leányának az óhajára a kérdés megválaszolását elengedhetik. Lancelagus nem határozza meg a futamok számát, ő addig szándékszik küzdeni míg egyikük lándzsája eltörik. Ezután huszonöt kardcsapással folytatódjék a küzdelem, a vágások minden neme megendedett, a szúrást kivéve. Az elejtett lándzsáját tulajdonosa úgy kapja vissza, ha ellenfele hölgyének egy gyémántot ad át, elejtett kardját viszont csak a király óhajára.

A Jagelló-korban az aulicusok voltak azok is, akik az udvarban rendezett bajvívásokon részt vettek. II. Ulászló idején a palotások, míg II. Lajos alatt elsősorban a kamarások kaptak ezért különböző összegeket. A számadáskönyvekben a viadalokat rendszerint lándzsajátéknak („hastiludium”), egy esetben pedig tornának („torneamentum”) nevezték. Amikor II. Ulászló 1495 márciusában Pécsett fogadta az oszmán delegációt, valószínűleg több párviadalra is sor került. A király számos palotása (Jasenchky, Zekerchky, Székely Miklós, Zadlo Gersyk és Sthutherheym), további meg nem nevezett bajvívók, valamint két királyi fegyverkészítő (armipar) is kapott e célból külön-külön napokon kifizetést. A király visszatérte után Budán is tartottak néhány viadalt. Az országgyűlés alatt (1495. május–június) Rachemberg[er] aulicusnak, illetve Dolhay Péter lovászmesternek adtak ezért összegeket. Az úrnapi körmeneten (június 19.) II. Ulászló részt vett, három nappal ezután, valószínűleg még egy, ez alkalomból tartott bajvívásért díjazták Pechinger és Chyglych (= Czedlycz?) palotást. Augusztus 9-én, amikor a király még a városban tartózkodott, szintén tartottak Budán egy jelentősebb tornát. Ezért öt aulicus (Cern, Czedlycz, Rachemberger, Waleczky, Pechinger) összesen 46 forintban részesült. Közülük többen már a korábbi budai viadalokon is szerepet kaptak.

II. Ulászló udvarában, a lőcsei összejövetel előtt (1494 elején), György mester készített vörös és barna posztóból öltözeteket a palotások, illetve az udvari ifjak számára, valamint tőle rendelték meg a király és más palotások kocsijainak az új borítását, továbbá II. Ulászló lovaglóöltözetét is. Szintén György mester lehetett az, aki a király öccse, Jagelló Zsigmond budai számadásai szerint 1500-ban egy vörös lótakarót készített Pyechno udvarnok bajvívására, amelyet a herceg udvarában farsang idején tartottak. Néhány évvel később, II. Lajos alatt pedig Jakab szabóval csináltatták meg azokat a színes mezeket és egyéb öltözeteket, amelyeket az apródok mint „zsokék”, illetve a lovászok a budai lóversenyen (1525. májusa) viseltek.

1495 kora tavaszán a király Ujlaky Lőrinc várainak visszafoglalása után Pécsre érkezett, ahol hosszabb ideig tartózkodott. Ekkor a pécsi várban különféle ünnepélyeket és lovag tornákat tartottak, a török követ, Razimir boroszlói herceg, a havaselvei vajda követe stb. jelenlétében.155.

Zsigmond herceg 1500-ban húshagyókedden a saját budai udvarában álarcosbált rendeztetett, amelyen számos zenész és énekes lépett fel, valamint a herceg előtt udvari bolondok (blaszno) és diákok, illetve bárdokkal és lándzsákkal felszerelt fiúk adtak elő egy-egy jelenetet. 1501 farsangján pedig ugyanitt két táncjelenetre került sor, az egyikben kardokat használtak, a másikban az álarcos udvari bolondok lovon léptek fel.

II. Lajos idején, az 1525-ös budai farsangon, a várban rendeztek a király jelenlétében egy bajvívást. E célból Kozmóczky Jakab kamarásnak felszerelést rendeltek („ad apparatum hastiludii”). Legközelebb március elején tartottak II. Lajos előtt egy párviadalt, ezért Raybnycz Sebestyén és Hajnal János kamarásoknak „ad apparatum thorneamenti” 8 forintot utaltak ki. A következő év júniusában rendeztek még egy hasonló tornát, feltehetőleg Poók János kamarás esküvője alkalmából. Erre a fenti Kozmóczkynak, valamint Majlád István sáfárnak (dispensator) szintén felszerelést vásároltak.

A számadáskönyvekben fordul elő Hans Krell udvari festő, aki 1522-ben egy lótakarót készített II. Lajos és Kázmér brandenburg-ansbachi őrgróf prágai párviadalára („rennen”), valamint befestett és bearanyozott egy ládát, amelyben a király a nyilakat tartotta. 1523-ban egy Budán tartott tornára („rennen”) II. Lajosnak készített egy újabb lótakarót. Ezeknek a dekorációs feladatoknak a költsége tulajdonképpen a portrék árával vetekedett: míg Krell a királyi pár két, egész alakos vászon képmásáért 1526-ban 30 magyar forintot, addig az 1523-as budai párviadalra szánt lótakaróért, vagy az 1524-es pozsonyi farsang jelmezeiért 28, illetve 36 forintot számított fel. Valószínű, hogy a Számadáskönyvek egyik bejegyzése még szintén Hans Krellre vonatkozik. Egy bizonyos János mester 1525 márciusában egy, a király által ajándékozott zászlót festett be, továbbá egy képpel ellátott – valószínűleg tornához használatos – lándzsát is kijavított.

A pozsonyi várban farsangkor jelmezes lovagi tornát rendeztek, amelyen két bajvívó ördög- és vademberjelmezben csapott össze, majd II. Lajos is részt vett egy viadalon. Ezután álarcosbál („mummerei”) következett, amelyen a résztvevők, köztük a király, több táncot adtak elő: „régi módra”, mentében és hegyes vörös cipőben, illetve facipőben, valamint botokkal (Brandenburgi György levele Kázmér brandenburg-ansbachi őrgrófhoz, 1518–1519 körül?). Egy másik adat szerint II. Lajos farsangkor ördögjelmezben jelent meg (Szerémi György II. Lajos és János királyok házi káplánja emlékirata Magyarország romlásáról. 1484–1543. Kiad. Wenzel Gusztáv. Pest, Eggenberger et al., 1857.).

A velencei Angelus Chabrielis (vagy Gabrielis) szerint (Libellus, 1502. f. 102v) 1502. augusztus 5-én, amikor Candalei Anna a II. Ulászlóval kötendő házasságkor az útja során Velencében megpihent, a Szent Márk téren két magyar harcos lovagi tornát vívott egymással, Anna, a dózse és a szenátorok színe előtt. Velencében lovagi tornát csak a dózse választásakor, vagy csak kivételesen ünnepélyes esetekben tartottak, az egyik feljegyzés szerint éppen 1485-ben, amikor a Mátyással kötött béke alkalmából rendeztek ünnepséget. Pierre Choque leírása alapján a jövendő királyné szeptember 27-i székesfehérvári megérkezése alkalmából is rendeztek haditornát, ahol egyik lovag combját olyan erővel érte az ütés, hogy a nyergét és a lovát is átütötte a dárda. ("A városkapun kívül haditornát tartottak az ország szokásai szerint: az egyik lovagnak átszúrták a combját, olyannyira, hogy az ütés átütötte a nyerget és félig a lovat is, ami látszott, amikor kihúzták a lándzsát." Györkös fordítása, 2016. 159.) Az újdonsült királyi pár budai október 3-i bevonulása után az október 6-i ünnepséget követően 10–12 napig tartó lovagi tornákat tartottak. A nyugati katonai felszereléshez szokott Choque (Bertrandon de la Broquière-hez hasonlóan) meglepődött azon, a magyarok rövid és vastag lándzsákkal harcoltak egymással, alacsony nyergeken ültek, és mégsem buktak könnyen a földre. A budai tornát két cseh lovag nyerte meg. ("A tánc után, nem csupán aznap, hanem az azt követő tíz-tizenkét napon számos lovagi torna zajlott a vár egyik nagy és tágas udvarán. A lovagok úgy voltak felszerelve, amint az alább látható, [ld. a képet] és majdnem leestek a lovaikról, amikor összecsaptak, mert lándzsáik vastagok voltak, lovaik pedig úgy voltak felvértezve, hogy alig láttak valamit, nyergüknek pedig alig volt tartása. A legjobbaknak járó díjat két, a király szolgálatában álló cseh nemesember nyerte meg." Györkös fordítása, 2016. 163.)

Choque a budai tornán használt lándzsákat a plansonhoz hasonlította, ami alatt a plançon avagy plançon à picot, a flandriai gyalogság rövid és vastag pikája értendő, melyet a lovasság feltartóztatására használtak, és eltért a lovagok hosszabb, vékonyabb fegyverétől. A nyugati és keleti nyergek közti különbség ezen régiók eltérő hagyományait és harcmodorát tükrözte. A keleti (magyar, balkáni, török, arab) lovakat általában úgynevezett kápás-talpas nyereggel szerelték fel, amelynek alacsony kivitelezése biztosította a lovas mozgékonyságát. A nyugati lovagság a magasabb állású, ún. „terhelő”, villás-oldaldeszkás típust használta, melynek magasabb kápája a lándzsatörésnél nyújtott nagyobb stabilitást. A két nyeregtípus két eltérő lovaglási stílussal járt együtt. A magas nyeregben a lovas hosszúra engedett kengyellel, előreszegezett, kinyújtott lábbal lovagolt, míg az alacsony nyeregben a lovas rövidebbre vett kengyellel, hajlított lábbal ült, ami jóval közvetlenebb kontaktust teremtett a lóval és gyors irányváltásokat tett lehetővé. A Choque által rajzolt képen ilyen, a szakirodalomban „à la gineta” stílusnak nevezett módon, hajlított lábbal lovagló (egyébként nehézpáncélos) vitézek láthatók.

A lovagi tornák még közvetlenül Mochács előtt, II. Lajos udvarában is népszerűek voltak. A menyegzője alkalmával rendezett ünnepélyes játékokon maga a király is részt vett, ahol a saját mesterét, Brandenburgi Györgyöt győzte le. 1523-ban egy Pozsonyban rendezett tornán is diadalmaskodott, ahol Ungnád Jánost emelte ki a nyergéből. [7] II. Lajos budai udvarában nemcsak jelmezes körmeneteket és tornákat, hanem kocsi- és lóversenyeket és nagy vadászatokat is tartattak. A régi szokásoknak megfelelően I. Ferdinánd 1527-es székesfehérvári koronázásának másnapján is tartottak lovagi tornát. A klasszikus lovagi torna utolsó nyomai Báthori Zsigmond erdélyi fejedelem (1588-1594) udvarában lelhetők fel.

A talán utolsókként rendezett bécsi, prágai és innsbrucki lovagi tornákon az 1540-es évek közepétől a bécsi közös udvarban vagy a főhercegi udvartartásokban szolgáló magyar főnemesi ifjak is részt vettek. Tiroli Ferdinánd fõherceg Turnierbuchjában egy 1549 elején Prágában rendezett lovagi viadal részvevői között találjuk Macedóniai Pétert, Balassi Jánost (a költõ Bálint apját) és enyingi Török Jánost, akik ekkor a bécsi udvartartás fizetett tagjai voltak. Egy ideig Tiroli Ferdinánd főherceg udvarában huszártornákat is tartottak. Báthory István lengyel királlyá koronázása alkalmából 1576. május 2-án Krakkóban a várudvaron tornajátékokat tartottak, ahol a díjakat a magyar vitézek vitték el, majd 3-án a várudvaron és este a piactéren még két lovagi tornát rendeztek.

"A komoly, előkelő tornák mellett nem hiányzanak vaskosabb, a nép mulattatását célzó formák sem; Mátyás esküvőjekor tizennégy ember bohócruhában, szőrén ülve a lovat, husángokkal tornaparódiát mutat be. Ilyesmi ebben a korban már Franciaországban, a lovagság ősi hazájában is jelentkezik, Itáliában pedig igen elterjedt. Az udvartól sem idegen ez. II. Lajos nagybátyja, Brandenburgi György farsang idején vadember mezében vív meg egy másik urral, aki viszont ördögjelmezt visel; mint őszinte megelégedéssel írja, az ördög „lefordult lováról és orra esett“. Effajta komolytalanságok felbukkanása mindenütt a tornák s lovagvilág alkonyát jelzik, nálunk azonban jelentőségük az intenzív, komoly tornakultuszhoz képest csekély marad."[8]

Egyes városokban egészen az 1820-30-as évekig létezett a (tréfás) bajvívás lovagi torna formájában történő megtartása. (Lásd bajvívás.)

• 
  Konrad Bote Képes krónikája, 1492
• 
  Paraszti lovagi torna az idősebb Hans Burgkmair (1473–1531) karikatúrája, 1490-1500 körül
• 
  Tornajáték török és mór fejekkel, Bécs 1814

http://real-eod.mtak.hu/5699/1/ForraskiadvanyokKezikonyvek_0645_Magyar_viselet_torteneti_fejlodese_205.pdf -- 150. u. magyar lovagi torna I. Lipót pozsonyi koronázásán, 1655.

Lásd még

• http://mek.niif.hu/00900/00941/html/doc/c200773.htm
• http://lexikon.katolikus.hu/L/lovagi%20torn%C3%A1k.html
• http://gallica.bnf.fr/ark:/12148/btv1b84522067/f104.image
• http://gallica.bnf.fr/ark:/12148/btv1b84522067/f105.image
• http://gallica.bnf.fr/ark:/12148/btv1b84522067/f131.image
• http://gallica.bnf.fr/ark:/12148/btv1b84522067/f142.image
• http://gallica.bnf.fr/ark:/12148/btv1b84522067/f143.image
• http://gallica.bnf.fr/ark:/12148/btv1b84522067/f160.image
• http://gallica.bnf.fr/ark:/12148/btv1b84522067/f161.image
• http://gallica.bnf.fr/ark:/12148/btv1b84522067/f202.image
• http://gallica.bnf.fr/ark:/12148/btv1b84522067/f203.image
• http://gallica.bnf.fr/ark:/12148/btv1b84522067/f208.image
• http://gallica.bnf.fr/ark:/12148/btv1b84522067/f209.image
• http://gallica.bnf.fr/ark:/12148/btv1b84522067/f214.image
• bajvívás
• párbaj