Állatok/Molylepkék/Szitkárfélék
< Állatok | Molylepkék
(Sesiidae szócikkből átirányítva)
Szitkárfélék
- (Sesiidae, Syn: Aegeriidae)
- Más neve(i): üvegszárnyú lepkék
- A szitkárfélék (egyes, régebbi rendszerekben Aegeriidae) avagy üvegszárnyú lepkék a valódi lepkék alrendjébe tartozó Heteroneura alrendág Sesioidea öregcsaládjának névadó családja.
- Üvegszárnyú lepkék a sarki területektől a trópusokig élnek. A legtöbb faj holarktikus; elterjedésük déli határa Etiópia, illetve Mauritánia. A Nyugat-Palearktiszban közel 130 fajukat mutatták ki – ezek közel harmadát Közép-Ázsiában, Anatóliában, illetve Európában, mintegy negyedüket az egykori kelet-mediterrán refúgiumokban. Viszonylag sok (17%) a nyugat-mediterrán (atlantomediterrán-, mauretániai) faj.
- Az egyéb fajok közül sok a széles elterjedésű szibériai, illetve holarktikus (Sesia apiformis Cl., Pennisetia hylaeiformis Lasp., Paranthrene tabaniformis Rott., Synanthedon formicaeformis Esp. stb.). Mások szekundér refugiumok endemizmusai (Bembecia iberica Špatenka, 1992, Synansphecia borreyi Le Cerf, 1922, S. atlantis Schwingenschuss, 1935 stb.). Különösen sok bennszülött reliktumfaj került elő az atlantomediterrán menedékhelyekről. Az úgynevezett arkto-alpin fajok (pl. Synanthedon polaris Stgr., Sesia bembeciformis Hb.) Európában csak szórványosak.
- Ez a monofiletikus csoport jól megkülönböztethető, élesen elkülönül a többi molylepkétől.
- Sárga vagy fehér, endofág hernyóik növények belsejében (fákban, gyökerekben) rágnak; egyesek mezőgazdasági kártevők.
- Zömmel kis, ritkábban közepes termetű imágóikat „hymenopteroid”, alkatúaknak nevezik, mivel megjelenésük a hártyásszárnyúakra (Hymenoptera: legyekre, darazsakra) emlékeztet. Mint nevük is mutatja, hátsó szárnyaik többnyire üvegszerűen átlátszók. A nagy, megnyúlt, keskeny első szárnyakon többnyire 3-3 pikkelymentes, ún. "üvegablak" van:
- ékfolt a középső cellában;
- a középcella alatt, a belső szegélyen ülő hosszú-mező;
- erekkel megosztott külső mező a külső szegélytér bazális részén.
- Több nemük (Paranthrene Hb. 1819, Bembecia Hb. 1819, Chamaesphecia Spuler, 1910) szárnyain az üvegmezők fejletlenek, egyes fajok elülső szárnyai teljesen pikkelyezettek.
Szárnyuk erezete igen jellegzetes; a radius mindig ötágú. A hátsó szárnyakon az Sc ér többé-kevésbé visszafejlődött, az M és Cu erekről többnyire hiányzik az ágak egy része. Mind a három anális ér fejlett, és mindig van egy tapadósörtéjük is.
- A csápok vagy megnyúlt orsó alakúak szőrpamaccsal, vagy szál formájúak – ilyenkor egyik oldaluk fésűs. A hímek csápja mindig szőrös, a nőstényeké szőrtelen.
- A fejen közvetlenül a csápok mellett elhelyezkedő mellékszemek nagyon nagyok. A palpus maxillaris többnyire hiányzik, vagy nagyon csökevényes. A palpus labialis egyenes, mindig három részből áll, és rendszerint erősen pikkelyes. A pödör-nyelv többnyire jól fejlett, de néhány fajé visszafejlődött vagy hiányzik. A tor erős, a farpamaccsal díszített potroh vékony; rajta rendszerint sárga, vörös vagy fehér gyűrűket, illetve sávokat találunk. A nőstényeknek két genitália-nyílásuk (ditrysia) van, tojócsövük behúzható. Vékony lábaik viszonylag erősek és hosszúak, harmadik lábpárjukon közép- és végsarkantyúkat viselnek. A lábak pikkelyezése, színeik mintázata fontos határozó bélyeg.
- Az európai fajok imágói többnyire nappal repülnek és virágokról táplálkoznak. Csak néhány éjszakai fajuk van (mint például a Pennisetia hylaeiformis Lasp.). Nappali életmódjuk dacára az imágók megfigyelése és begyűjtése meglehetősen nehéz.
Valamennyi faj hernyója endofág: lágyszárú növények gyökereiben, szárában, fák, bokrok ágaiban, illetve azok kérge alatt rágnak. A rendkívül fajgazdag családot két alcsaládra és további mintegy 180, alcsaládba be nem sorolt nemre bontják. Hazánkban 47 fajuk ismert.
Néhány faj
Forrás: Magyar Wikipédia: Szitkárfélék
Forrás: