A Hét Szakácskönyve/Saláták és díszítések/Öntött saláta

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.

A Hét Szakácskönyve

Öntött saláta

ElőszóLevesekLevesbe valókElőételekPástétomokMártásokÉtelekHalakPecsenyékVadhúsokFőzelékekTésztákItalokDesszertekBefőttekSüteményekTartósításÜnnepi ebédekSaláták és díszítésekKülönlegességekUtóirat

Öntött saláta
Egy darab szép, nagy fejes-salátát vágjunk négy felé; mossuk jól meg a levelek közé jutott homoktól többszörös vízben. Egészen addig mossuk, a míg homok egyáltalában nem látszik a vízben.

A tiszta salátát rakjuk tálba, tegyünk egy lábasba fél liter ecetet, (ha igen erős lenne az ecet, kevés vízzel gyöngítsük;) továbbá egy kávéskanál sót és egy tojásnyi zsírt is tegyünk az ecetre. Mikor forr az ecet, öntsük a tálba lévő salátára és tartsuk két percig befedve.

Ezután rakjuk a meglankadt, de nem igen leforrázott saláta-darabokat szépen elrendezve a salátás-tálba. Öntsünk a saláta tetejére hat kanál jó tejfelt. Ha valaki tepertős zsírral szereti, akkor azt is lehet a tejfel tetejére önteni.

Ha tepertővel akarjuk készíteni, vegyünk 12 deka fehér szalonnát, vágjuk azt apró egyenlő kockákba; olvasszuk meg és a tepertőt pirosra és ropogósra süssük ki. Mikor egészen forró a tepertő, akkor tegyük pár kanál zsírral együtt a saláta tetejére.

– Emma asszony: A Hét szakácskönyve Második kiadás, Budapest 1908.