A Hét Szakácskönyve/Sütemények

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.

A Hét Szakácskönyve

Sütemények

ElőszóLevesekLevesbe valókElőételekPástétomokMártásokÉtelekHalakPecsenyékVadhúsokFőzelékekTésztákItalokDesszertekBefőttekSüteményekTartósításÜnnepi ebédekSaláták és díszítésekKülönlegességekUtóirat

 

Ez a lap nem szerkeszthető!

Christmas-cake

„Christmas-cake
Mikor még békében élt angol a burral
És nem szövetkezett ellene Hadurral.
Mikor békepipát szivott Krüger apó,
Kedves övéi közt élt még Krüger anyó,
Akkor még kedveltem a John Bull nemzetét,
Érintkeztem vele, ha tehettem szerét.
Egy angol barátnőm tanitott meg rája,
Hires Christmas-cake-jét hogy és mint kreálja:
Egy fél kiló vajat szép habosra kavar,
Hozzá tesz azután három tojást hamar,
Egy fél kiló czukor, mazsola is annyi,
Lisztból még egy kilót szokott hozzá adni.
Végül még feloldott negyed liter tejben
Öt kevéskanálnyi sütőport is egyben
A tömeghez vegyit és azután szépen
Két óráig süti vajjal kikent pléhben.”

– Emma asszony: A Hét szakácskönyve Második kiadás, Budapest 1908.(294-295. oldal)

A német császár teasüteménye

„A német császár teasüteménye
Gyanitom, hogy Ő felségének, a világ legforsabb uralkodójának, többféle teasüteménye is van, többféle „kedvencz” teasüteménye, de mit tehetek én róla, hogy éppen ezt az ő külön saját cake-jének nevezik? Különben olyan jó és izletes emez „alkotás”, hogy még egy felséges ur is bátran megszerethette. És, mint az előkelő dolgok legtöbbje, ez is roppant egyszerü:
150 gr. vajat 5 egész tojással, ½ k vaniliával izesitett czukorporral, ¼ liter savanykás tejfellel és 1 teáskanálnyi szóda bikarbonával feldolgozunk.
Lassacskán 1 k. 15 d. lisztet teszünk hozzá. A deszkán jól el kell dolgozni, késhátvastagságra kigyurni, a reszelő hátával megmintázni, aztán kis kerek formával kivágni és könnyen megsütni. A szóda bikarbona gyönyörüen felhajtja. És a falatozó kedve is dagad attól a tudattól, hogy közte meg a német császár közt oly kézzelfogható, élvezetes egyenlőség van!”

– Emma asszony: A Hét szakácskönyve Második kiadás, Budapest 1908.(295-296. oldal)